A Zöldtavi csúcs széles kiterjedésű hegytömegként helyezkedik el az Öttó katlana, a Nagy Papiruszvölgy és a Javorinai Feketetó katlana között. Délkelet felé a Téryhorhos választja el a Dérycsúcstól, északnyugat felé a Jégvölgyi csorba a Jégvölgyi csúcs tömegétől (a Hócsúcstól), északkelet felé pedig a Stolarczykhágó a Papiruszcsúcstól. Az utóbbi két csorbából jövő gerincek nem magában a csúcsban, hanem attól még északra találkoznak, honnan a rövid északi gerinc visz át a csúcshoz. Annak dacára, hogy mindenfelől magas falak veszik körül, a Tátra legkönnyebben elérhető csúcsai közé tartozik (az 1 úton). Falai felett az Öttó oldalán törmelékkel borított tágas csúcsplatót visel: A csúcs két közel egymagasságú oromból áll; a déli a főorom, amelyet egy sekély gerincrés választ el a közeli északi oromtól. Gyönyörű kilátása miatt gyakran keresik fel.
Első megmászója : J. Stolarczyk és A. Reformatus, id. A. Wala, id. S. Tatar, W. Gąsienica és W. Ślimak vezetőkkel, 1867 szeptember 17-én.

1. A Téryhorhosról (délkeletről).
Könnyű; a Téryhorhos öttavi oldalával (13. fej. 1) kapcsolatban a Zöldtavi csúcs szokásos útja.

A Téryhorhosból a csúcs irányában felhúzódó DK gerinc mentén törmeléken kb. 15 métért megyünk felfelé, azután megközelítőleg vízszintesen balra áttraverzálunk a hegyoldalban előlépő közeli első bordához, amelyet közvetlenül meredek szikláinak tövében érünk el. Erről túloldalt egy mély törmelékszakadékba pillantunk, amelyet túlsó oldalán vad tornyokkal ékesített sziklaborda kísér. Az általunk elért bordáról néhány méternyi leereszkedés a szakadékba és ennek törmelékén fel: A szakadék alját kevéssel feljebb néhány alacsony sziklalépcső zárja el, amelyeknek legyőzése után a szakadék megnyílik. Itt balra elhagyjuk a szakadékot és kimegyünk a baloldalt kísérő bordára. Erről - egy itt fent már teljesen ellaposodó szakadék felett - vízszintesen balra áttraverzálunk a nem messze látható szomszédos bordára. Erről ferdén balra emelkedve, feljutunk az omladékkal fedett tágas csúcsplatóra, amely észak felé enyhén emelkedve, minden nehézség nélkül felvisz a csúcsra. (A Téryhorhostól 30 p.)

[A Zöldtavi csúcsot a Téryhorhoson át a fenti útvonalon a Zöldtó felől is gyakran megmásszák. Ez ugyan a legkönnyebbik út a Zöldtótól jövők részére, azonban jelentékenyen nehezebb a Öttó felőli felmenetnét. Gyakorlottak részére egyáltalán igen hálás túra a Zöldtavi csúcsot a Téryhorhos keresztezésével kapcsolatban meglátogatni.]

2. Egyenest a délkeleti gerincen (a Téryhorhosról).
Ha az 1 út szakadékaiban hó fekszik, ennek az útnak hómentes változataként, ajánlatos a csúcsot végig szorosan a DK gerincen megmászni. Kissé nehezebb és kitettebb az 1 alatti, szokásos útvonalnál.
Télen: (megjegyzés nélkül).

A horhosból a szorosan balra a gerinc mentén felhúzódó omladéklejtőn felmegyünk az ennek tetejében emelkedő sziklás gerinctoronyhoz. Erre jobbról, néhány méternyi meredek mászással fel, azután a túloldalon egy meredek falacskán le a mögötte levő törmelékes nyeregre. Innen a következő két táblás gerinclépcsőn (vagy pedig az alsónak sziklái alatt törmeléken balra térve) fel a gerinc felső, omladékos szakaszára, amely itt már egybeolvad a baloldalról felnyomuló törmelékes csúcsplatóval. Ezen - észak felé enyhén emelkedve - minden nehézség nélkül a csúcsra (30 p.).
(Grósz A., 1904 VIII.)

3. Déli fal (az Öttó katlanából).
Meglehetős nehéz, szép mászás.

A különben tagolatlan, sima déli falat mély folyosó hasítja végig, amelynek bejáratához egy törmelékkúp csúcsosodik fel. A folyosó a Térymenháztól nem látható, minthogy nyugat felé néz, minek folytán csak az öttavi katlan felső részéből válik láthatóvá.
A Térymenháztól a 13. fej. 1 úton a Téryhorhoshoz felhúzódó völgyág kezdetéig, amelyet balról határol a Zöldtavi csúcs D fala, azután a fal alatt balra, míg az említett folyosó bejáratához jutunk.
A falak közé mélyen bevágódó folyosót kezdetétől mintegy 100 méter hosszúságban követjük. Az eleinte könnyű folyosó fentebb meredekebbé válik és összeszűkül s itt a mászás rövid darabon meglehetős nehéz. Ahol a mederbe beékelt tömbök áthajlást alkotnak, a jobboldali falon 3 m-t felmászunk, azután - közvetlenül az áthajlás felett - elhagyjuk az eddig követett folyosót, hogy a balra vezető szomszédos folyosóban folytassuk utunkat. Ez utóbbi, mérsékelten emelkedő folyosót - melyben három meredek lépcsőt kell legyőznünk - kb. 80 méternyire követjük. Még jóval mielőtt a folyosó kitorkollna a törmelékes csúcstetőre, elhagyjuk a medrét és keskeny párkányon éles szögben balra áttraverzálunk egy hasadékhoz, amely a függélyes falba vágódik. E hasadékban jó fogásokon 15 m-t fel, mire kijutunk a tágas törmelékes csúcstetőre és ezen - északi irányban - magára a csúcsra. (A beszállástól 11/2 ó.)
(Bruckner Z. és Grósz A. 1921 IX. 4.)

4. Nyugati fal (leereszkedés az Öttó katlanába).
Kissé nehéz, főleg a leereszkedésre ajánlatos, érdekes útvonal.

Közvetlenül a főcsúcsnál kezdődve, a csúcs nyugati falában egy folyosó húzódik alá. Eleinte a folyosó aljában; ahol letörik, a folyosó bal szélén bemetszett vályúban le. Minthogy a folyosót alább további letörések szakítják meg, a jobboldali szomszédos folyosóba megyünk át. Ebből mindjárt ki az e folyosót jobbról kísérő, és ezt a Ny fal hatalmas főszakadékától elválasztó bordára. Ezt csak rövid darabig követjük, hogy alkalmas helyen jobbra betérjünk a főszakadékba, amelyben könnyű sziklákon, majd törmeléken ereszkedünk tovább alá, egészen a kijárata felett emelkedő, már messziről feltűnő karcsú sziklatűig. Innen vagy a sziklatűtől jobbra lehúzódó, kéményszerű, táblás vályúban egyenest le a fal tövében levő, törmelékkel tarkított sziklalépcsökhöz ; vagy pedig (könnyebb) a szakadéknak a sziklatűtől balra folytatódó főágában tovább, majd az ezt kevéssel alább megszakító táblás lépcsőt balról legyőzve, mindjárt alatta jobbra keresztezzük a szakadékot, ahol kijutunk a fal tövében levő, törmelékkel tarkított sziklalépcsőkre. Ezeken - gyengén jobbra tartva - le a völgy törmeléklejtőihez (3/4 ó.). Elérve a törmeléket, az alább következő letörések miatt nem bocsátkozunk egyenesen le a völgyfenékhez, hanem a falak alatt balra tartunk, míg elérjük a Téryhorhos felől aláhúzódó völgyutca kijáratát s innen aztán - a Macskatorony falainak tövében - tovább le a Térymenedékházhoz (3/4 ó.).
(Dr. Z. Czaplicki és M. Zbikowski, W. Tylka vezetővel 1902 IX. 14.)

5. Északnyugati és északi gerinc (a Jégvölgyi csorbából).
Hosszú, helyenként nehéz és nagyszerű gerinctúra.

A csorbából eleinte könnyű, töredezett kőzetű gerincen. Egy sima felszökésnél rövid oldalmenet jobbra egy vályúig s ebben vissza a gerincre. A gerinc innen érdekesebbé válva visz tovább egy kiemelkedésig, amely túloldalt függélyesen törik le egy csorbába. Szorosan balra az éltől egy szűk kéményben le a csorbába. A csorbát túloldalt határoló torony megmászhatatlan éllel szökik a magasba. Szorosan a felszökés tövéből, az északi oldalon egy keskeny párkányon kb. 10 métert ki, egész a párkány végéig, ahol ez a sima táblafalban elvész. A párkány legvégéről a rendkívül meredek falon egyénesen fel, felső részében egy kissé balra hajló hasadék segélyével, a gerincre. Ezt követve, egy tornyocskához jutunk, amelyet az igen meredeken felszökő élen mászunk meg. Le a mögötte levő csorbába, amelyből a gerincnek hatalmas főtornya emelkedik. Éleken, repedésekben és vályúkban érdekes és szép mászással egyenesen előlről fel a toronyra (21/2 ó.; innen ágazik ki az északi falba előugró pillér lásd 6 alatt). A gerinc innen hosszú darabon át gyenge emelkedéssel számos apró bütykön visz át; e gerincszakasz utolsó kiemelkedése után lemászás egy széles csorbába, ahová az Öttó felől törmelékes szakadék húzódik fel (50 p.). A csorbából a gerinc eleinte széles hátként emelkedik, majd egy tornyocskába ütközünk, amely széles sima falat fordít felénk. Ezt jobb szélén győzzük le, azután még két kisebb csücsök átmászása után arra a széles, lapos gerinctoronyra jutunk, amelyben az ÉNy és ÉK gerincek találkoznak s a rövid É gerincbe mennek át (10 p.). Ennek első, alacsony tornya függőlegesen szökik fel. A felszökés alatt keskeny szegélyen pár lépést ki a torony jobboldalában egy odúszerű beszögelléshez és ebben fel a toronyra. (A felszökés mélyebben balról könnyebben megkerülhető.) A keskeny gerincen tovább - csak egy meredekebb gerincfogat kell jobbról megkerülni - s az északi előormon át a főoromra (30 p.).
(Lemenetben : Z. Klemensienwicz és R. Kordys 1907 VIII. 27. - Felmenetben : Dr. Komarnicki Gy. és Reichart D. 1921 IX. 23.)

6. Az északnyugati gerinc északi mellékbordáján (a Javorinai Feketetó katlanából).
Kissé nehéz, tájilag igen szép túra.

A Zöldtavi csúcsnak a Jégvölgyi csorbához ereszkedő ÉNy gerincéből ennek közepetáján egy. gerincszerűen erősen előlépő, hatalmas borda ugrik ki észak felé, a Javorinai Feketetó völgyének a Vöröstavi csúcs, Zöldtavi csúcs és a Feketetavi tornyok által körülzárt legfelsőbb katlanába. [Ide a Javorinai Feketetótól : 9. fej. 2.; az Öttótól a Jégvölgyi csorbán át: 32. fej.; vagy a Zöldtótól Stolarczykhágón át: 11. fej.]

A gerinc keleti oldalán fekvő katlanból a gerinc legalsó lépcsője alá (kb. 2150 m), azután fűátnőtt sziklákon fel a gerincre, amelyet a legalsó lépcső felett érünk el (kb. 2275 m; ugyanide torkollik egy a gerinc nyugati oldalából meredeken felvezető fűpárkány). A gerincen tovább egy sziklatű alatt fekvő kis csorbáig (kb. 2330 m) s innen át a következő csorbához, amely felett közel függélyesen szökik fel a gerinc. Innen egy vályúban, majd egy táblán át egy elvált sziklatömbhöz és egy alagútszerű nyíláson át jobbra körül, mire ismét elérjük a gerincet, nagy felszökése felett (kb. 2370 m). A következő tornyot balról megkerülve, a felső nagy gerincfelszökés tövében fekvő csorbába jutunk. Vagy egyenest az igen meredek gerincen, vagy a baloldalában húzódó áthajló kéményben fel, mire egy párkány jobbra átvezet abba a csorbába (kb. 2420 m), amely már a főgerincoek és gerincünknek csomópontja alatt fekszik. A jobboldali repedésben, majd egy táblás vályúban fel a gerincfolytatásra, azután magas lépcsőkön és táblákon zeg-zugban balról, fel az ÉNy főgerincnek a csomópontot képező tornyára (33/4 ó.) Innen tovább az ÉNy és É gerincen a csúcsra: lásd 5 alatt (11/2 ó.).
(Dr. Z. Klemensiewicz, J. Maślanka és R. Nałęcki 1923 VIII. 24.)

7. Északi fal (a Javorinai Feketetó katlanából).
Igen nehéz; nagyszerű túra.

A Javorinai Feketetótól abba a magasabban fekvő völgykatlanba, melyet a Feketetavi tornyok, Zöldtavi csúcs és Vöröstavi csúcs zárnak körül (9. fej. 2).
[Ide az Öttótól a Jégvölgyi csorbán át (32. fej.), vagy a Zöldtótól a Stolarczykhágón át (11. fej.) is juthatunk.]
Törmeléken keleti irányban megkerüljük a Zöldtavi csúcs ÉNy gerincéből északra kiugró pillért és a Zöldtavi csúcs cirkuszszerű, alig tagolt északi fala alatt állunk. A falat szegélyező hómezők középsőjébe egy törmelékes sziklasarkantyú nyúlik be. Ezt törmeléken és havon elérjük, majd felső végén egy magasra felnyúló hónyelven kelünk át. Innen törmelékes lejtő vezet balra egy K felé induló sziklapadra. Utunk erről egy széles, lapos vízfolyás felé vezet, amely az É fal K harmadában jő le. Egy kb. 5 m-es fekete szögelletben, aztán lehajló padok elválasztotta sima, áthajló, vizes falacskákon fel egy nagyobb letörés alá (a beszállástól 5 kötélhossz). Innen balra nehéz, törékeny kéményen, majd ferde törmeléken s végre nehéz, törékeny falon ki egy borda élére (2 kötélhossz), s ezen tovább lejtős lapokon és nehéz élen a borda tetejére (11/2 kötélhossz). Balra tőlünk meredek törmelékfolyosó vezet a Papiruszcsúcs Ny fala alá.) Az É középmagasságának K szélén vagyunk. Lehajló széles törmelékpadokon fel Ny irányban, háromszor megszakítva szakadékok által. 7 kötélhossz után balra törékeny kéményen, majd laza törmeléken s végül falon elérjük a Zöldtavi csúcs ÉNy és ÉK gerincének találkozási pontját. Innen az északi gerincen a csúcsra: lásd 5 alatt. (A beszállástól 51/2 ó.)
(Hefty Gy. A. és Schweickhart 0. 1909 VIII. 6.)

8. Északkeleti és északi gerinc (a Stolarczykhágóból).
Maga az ÉK gerinc könnyű; az É gerincen ellenben kissé nehéz és kitett mászás.

A gerinc eleinte füves-törmelékes, majd sziklássá válik, azonban itt is hol jobbra, hol balra mehetünk alatta. Nehézség nélkül jutunk végre fel arra a széles, lapos gerinctoronyra, amelyben az ÉK és ÉNy gerincek találkoznak s a rövid É gerincbe mennek át (1/2 ó.). Innen tovább az É gerincen a csúcsra : lásd 5 alatt (1/2 ó.).
(J Stolarczyk, id. A. Wala, id. S. Tatar, W. Gąsienica és W. Ślimak vezetőkkel 1867 IX. 17.-én, akik azonban az É gerinc keleti oldalában tartva magukat, jutottak fel a csúcsra.)

9. Keleti fal (a Nagy Papiruszvölgyből).
Kissé nehéz és meredek útvonal.

A Zöldtótól a Nagy Papiruszvölgybe (13. fej. 2) s hómezőkön a fal alá. Beszállás a csúcs fő (déli) és északi orma közötti csorbából aláhúzódó szakadék torkollatánál (a Zöldtótól 2 ó.). A szakadékban mindaddig fel, míg annak táblás feneke a baloldali borda magaslatára kényszerít. Ezen kb. 10 métert egyenesen fel, majd párkányon oldalmenet balra, aztán sima lapokon és egy rövid kéményben jobbra vissza az imént elhagyott bordára. A borda baloldalán egy jellegzetes felszökésig, amely alatt jobbra betérünk az eredetileg követett szakadékba. Tovább a többhelyt is járható terepben füves lépcsőkön vagy egyenesen fel a két orom közötti gerinccsorbába, vagy kissé balra tartva, közvetlenül a főoromra (a beszállástól 2 ó.).
(Jordán O. és Laufer I. 1910 VIII. 4.)