Ázsia. Ha valaki Ázsiát emlegeti, akkor valami, távoli, valami megfoghatatlan, valami izgalmas gondolatok ébrednek benne. Végtelen puszták, vágtató lovak, nomád pásztorok és nagyon-nagyon magas hegyek. A Himalája, a Hindukus, a Tien-San és a Pamír-hegység égbenyúló hófödte csúcsai, hatalmas gleccserei, mély völgyei és zúgó hegyi patakjai. A mesék, az elérhetetlenség világa. Azután egy napon mindez a valóság világa lett.

Nemzetközi hegymászó expedíció indult a Pamír hegység egyik csúcsának, a 7134 méter magas Lenin csúcsnak a megmászására. Ennek az expedíciónak hat magyar hegymászó - köztük és is - tagja voltam. Az emlékek, az élmények, a csúcsmászás küzdelme még ma is elevenen él bennem. Nem volt könnyű az út, az alaptáborból a csúcsig, de hosszú volt a felkészülési idő, az első mászótúrától a Pamír expedícióig is. Amikor tagja lettem az expedíciónak 22 éves hegymászó múlt állt mögöttem. A Budai hegyek, a Pilis és a Bükk hegység sziklafalain ismerkedtem meg a sziklamászással és annak technikai fogásaival. Amikor már elég bátorságot éreztem magamban, sorra jöttek a magasabb hegyek. Előbb a Magas-Tátra, majd Bulgáriában a Rila, a Pirin hegység sziklafalai és csúcsai. A következő lépés az Alpok örök-hóval fedett csúcsai és gleccserei voltak. Közbe-közbe állandó gyakorlás idehaza télen és nyáron egyaránt. Mindezek után érkezett a meghívás a nemzetközi hegymászó expedícióban való részvételre. Budapest - Moszkva - Frunze, kilenc órás repülőút után Közép-Ázsiában voltunk, a Kirgiz fővárosban, mintegy ötezer kilométerre Budapesttől.

Miközben átrepültünk a Volga, az Ural, az Aral-tó és a Szir Darja felett, volt időm felidézni mindazt, amit a Pamír hegységről olvastam és hallottam. Száz évvel ezelőtt ezt a vidéket még alig ismerték annak ellenére, hogy kínai utazók már a VII. majd Marco Polo a XIII.-ik században leírásokat közöltek a Tien-San (Mennyei hegység) és a Pamír égbemeredő csúcsairól. Valós kép azonban csak a XIX. század végén alakult ki erről a vidékről. 1871-ben Fedcsenko orosz földrajztudós és az általa vezetett expedíció észak felől átkelt az Alajai hegységen. Leereszkedtek a 3000 m magasan fekvő Alaji völgybe és a Kizil-Su patak partjáról, megpillantották a Pamír hegység 6-7000m fölé emelkedő szikrázó hegycsúcsait. A későbbi expedíciók azután feltérképezték a hegységet, többek között megállapították, hogy földünk leghosszabb jégárja (gleccsere) itt terül el, hossza 71,2 km. Ezt a jégárt az első tudományos feltáróról "Fedcsenko gleccsernek" nevezték el. A későbbi kutatóutak már nemcsak a térképezést, hanem a csúcsok elérését is célul tűzték ki. Így azután 1928-ban sor került az addig legmagasabbnak vélt csúcs megmászására. A csúcs amely 7134 m magas ekkor kapott új nevet és azóta a "Lenin csúcs" nevet viseli. A későbbi utak felderítették, hogy 80 km-re délkeletre van egy magasabb csúcs is, melynek magassága 7495 m és az a "Kommunizmus-csúcs" nevet kapta. Ez a csúcs az akkori Szovjetunió legmagasabb pontja.

Frunzéból Osba repültünk, hogy akárcsak 100 évvel ezelőtt Fedcsenko, majd a későfelfedezők mi is innen induljunk az északi Pamír elérésére. Os már igazi Ázsia. Színes, élénk, hangos, nyüzsgő. Piaca, amely egyúttal bazár is, szinte nem ismer zárórát. Tarka s élénk színű ruhákban öltözött nők (az idősebbje még eltakarja arcát, ha idegen férfi nézi), méltóságteljes, nyugodt férfiak. Arcukra a forró nap és a sebes szél vont mély barázdákat és cserzette barna színűre. Közlekedési eszközük a szamár, a ló, és most már sokszor a teherautó és a repülőgép. Ost teherautón hagytuk el és egy teljes napig utaztunk amíg átkeltünk a kietlen és kopár Alaj-hegységen. Csak a völgyek alján és a ritka településeken találkoztunk kisebb facsoportokkal. Mindenütt a kopár hegyoldalak, homokkő gerincek, bizarr alakú tornyok és csúcsok kísértek bennünket. A Kindyk hágón átkelve (4550 m magasságban) ereszkedtünk le a 3000 m magasan fekvő Alaji-völgybe. Az első éjszakát a Kizil-Su patak partján töltöttük. A sebes folyású, hideg vizű patak vörös vízével szilajon rohant a Szir-Darja és ezen át az Aral-tó felé. A közeli gleccserek jeges üdvözletét hozva és közben megbontva a homokkő sziklákat. Attól vörös a színe. A patakpartjáról hívogatva integettek a Pamír északi gerincén ülő jeges, havas csúcsok. Átkeltünk a patakon és tovább haladva az egyik mellék völgyben 3600 m magasban felállítottuk az alaptáborunkat. Közben a hegyi legelőkön már találkoztunk hatalmas birkanyájakkal és nomád pásztorok kerek sátraival a jurtákkal. Ezek a szellős széljárta, mintegy 8 m átmérőjű és 2 m magas favázas, filc és bőrborítású sátrak, a vándorló pásztorok (nomádok), nyári szállása. Télen a kurgánokba (falvak) költöznek.

Megérkeztünk tehát kiindulópontunkra, s a hosszú előkészületek után már "csak" a 7134 m magas Lenin-csúcs megmászása volt hátra. Augusztus 12-én indultunk a csúcs megmászására. Néhány nap eltelt, amíg három tábort felépítettünk a Lenin-glecseren, a keleti, majd az északi gerincen. A harmadik táborunkat 6200 méter magasságban helyeztük el. 4000 m magasságtól már csak a meredek sziklafalak hómentesek. A völgyekben hatalmas lassan mozgó jégárak terülnek el. A szinte egész évi havazások állandó utánpótlást biztosítanak. A csúcsokra és a gerincekre hulló friss porhó az újabb és újabb rétegek nyomása alatt kristályos szerkezetűvé válik, és lassan mozog a völgy felé. Közben az egyre nagyobb nyomás alatt összetapadnak a nagyszemü kristályok és szilárd, kemény jeget alkotnak. A gleccserek felületén a mozgás következtében, valamint a napsugárzás hatására különös alakzatok, éles gerincek, hatalmas repedések és a felszínen folyó olvadék vízből nagy tavak jönnek létre. Érdekes és vad, látványos és vonzó a gleccserek világa, ugyanakkor nagy gyakorlatot és fizikai erőt követel a rajtuk való vándorlás. Ahogy feljebb haladunk ritkul a levegő, hidegebbé és szeszélyesebbé válik az időjárás, élénkülnek és szinte megállás nélkül, fújnak a szelek. Nehezebbé válik a mozgás, nő a vízveszteség sűrűbben zilálva kell lélegezni. Csökken a szervezet ellenálló ereje, sok esetben akaratgyengeség lép fel. De felettünk magasodott a csúcs, a cél. Ha visszanéztünk a megtett útra, az 5-6000 m magas csúcsok már alattunk voltak. Lent a mélybe apró patakok indultak a gleccserekből, hogy táplálják a folyókat, tavakat, tengereket. Bár augusztus volt, friss fagyott porhavat hordott a szél a sátorba és néha egy-két napig sűrű havazásban voltunk. Ha elvonultak a felhők, ragyogott a nap és állandóan hó-szemüveget kellett viselni védekezésül, a közvetlen, és a hómezőkről visszavert erős ultraviola sugárzás ellen. Az eddigi utunk nem volt könnyű. Ugyanis a napi ezer méteres mászó út után, kényszerűségből, 12-14 órát töltöttünk a szűk sátorban melyeket az állandó erős szél, dübörgő zajjal tépett, cibált. Miközben a reggelt vártuk, a pihentető alvás helyett csak egy kicsit szenderegtünk. A 6200 m magasság után szinte állandósult az erős szél, a hideg és a felhősödés, valamint hófúvás. Többen nem bírták a nagy megterhelést és kénytelenek voltak visszafordulni.

A 6800 méteres magasságot, ahol a IV. sz. tábort állítottuk fel, a negyedik napon értük el. Ismét egy hosszú és rendkívül viharos éjszakát töltöttünk a sátrainkban. Igyekeztünk sok folyadékot készíteni, mert állandó szomjúság gyötört bennünket. Az 5200 m-es tábor óta darabos ételt már nem tudtunk fogyasztani. Nem kívántuk csak az egészen híg ételeket. Tejbegríz, tej, kakaó és tea volt a táplálékunk. Azonban ezek előállítása is gond volt. Hosszú órák teltek el, amíg a jégből és hóból vizet nyertünk, s míg a víz annyira meleg lett, hogy feloldhattuk benne a sűrítet tejet, vagy megfőzhettünk annyi teát, hogy legalább fél liter jusson mind a hatunknak és éjszakára is maradjon egy kevés, elrejtve a hideg elől a hálózsákba. Benzinfőzőinket a sátorba működtettük, mivel a hideg és a szél bekényszeríttet bennünket. Meleg ugyan a sátorban sem volt, de legalább a széltől és a hófúvástól védett. Azonban mikor a főzéshez havat vettünk be, az erős szél besodorta a finom szemcséket és szitálva a sátoron belül eljutott mindenhová.

Augusztus 16-án reggel egy hosszú és viharos éjszaka után a felkelő nap sugarai lassan áttörték a felhőket, de csak rövid időre. Éppen addig, amíg elindultunk. Lassan, sűrűn megállva haladtunk felfelé a mély friss hóban. Nagyon hideg volt és a ritka levegőben zizegett a szél által felkavart fagyott hó. Tüdőnk és szívünk az elégtelen oxigén ellátás miatt fokozottan dolgozott. Sűrűn és gyorsan szinte kapkodva szedtük a levegőt, és egyhangú szorgalommal emelgettük lábainkat. Napok óta már alig beszélgettünk valamit, mert fárasztónak és feleslegesnek tartottuk. Ki-ki a saját gondolataival volt elfoglalva. Lassan megfontoltan haladtunk. A csúcs elérése előtt három kisebb elő ormot kellett legyőzni, majd ott meredt előttünk az 55 fokos meredekségű 80-90 m magas csúcsfelszökés, a "vessző". Egy teljesen eljegesedett szakasza ez a gerincnek, most azonban térdig érő friss hó fedte. Kötélbiztosítást használtunk és lépésről-lépésre küzdöttük fel magunkat. A laza hó nem tartott és többször megcsúsztunk. Azután egyszerre vége volt az emelkedőnek és délnyugati irányba lejteni kezdett a gerinc. Kis, hó mentes szikla halom a csúcs. Minden alattunk volt. Kimerülten ültünk le a viharos szélben a sziklákra. Teát ittunk, de a csokoládét nem tudtuk megenni, nem volt hozzá elég nyálunk. Fenn voltunk tehát a csúcson. Négyen a magyar hegymászás történetében 7000 méter felett. Az erős felhősödés megakadályozta, hogy örömünk teljes legyen és zavartalanul élvezzük a jégbe és hóba dermedt világ fenséges, zord és néma szépségét. Rövid pihenő után indultunk vissza a IV. sz. táborba, ahol még egy rendkívül viharos éjszakát töltöttünk. A következő napon a rossz időben, beteg társunk leszállításának nehézségei miatt, csak 6200 m-re jutottunk le. A vihar ezen az éjszakán sem csökkent és csak másnap, kb.5800 m magasságban jutottunk a viharzóna és a felhők alá. Ott már sütött a nap és fáradtan nyúltunk el a hómezőn. A hetedik éjszakát a csillagos ég alatt 4300 m-en, a Lenin gleccseren töltöttük. Nem dühöngött a szél, nem fészkelte magát mindenhová a hó, így nyugodt mély álomba merülve pihentük végig az éjszakát. Az alaptábor lebontása után, még néhány napot Os-ban, majd Frunzé-ban töltöttünk, majd negyven napos távollét után, kilókban nagyon megfogyatkozva, de egy életre szóló élményel meggazdagodva tértünk haza.

Az első magyar 7000-es expedíció résztvevői