Szontaghék és a Magas-Tátra

Ivan Bohuą

Fordította: Berats Jenő
A fordítást magyarította: Futó Endre


Idősebb Dr. Szontagh Miklós tíz évvel korábban halt meg, hogy fia Miklós, gimnáziumi és orvosi tanulmányait, valamint három éves gyakornoki idejét befejezve átvehette örökölt helyét az újtátrafüredi szanatóriumokban. Amikor elvesztette édesanyját, szül. Gilming Ilonát, csak négy éves volt, édesapját tizenhétévesen siratta el.
A gyógytelepülés vezetését, férje halála után, formálisan Szontaghné Magyar Ilona vette át. Valójában Dr. ifj. Szontagh Miklós belépéséig a szanatóriumot az elhunyt asszisztensei vezették, előbb Dr. Fáy Miklós, aki később Budapest város főorvosa, utána Dr. Scharl Pál, aki a budapesti Erzsébet kórház főorvosa lett. Mivelhogy mindkettőjüknek időközben további kötelességeik is akadtak, csak a nyári üzemeltetést igyekeztek fenntartani, a téli hónapokban Szontaghné csak korlátozott számú egészséges látogatót fogadott be, amelyeket azzal nyert meg, hogy az olcsó és jó házi koszt mellett kirándulásokat kínált a Késmárki itatóhoz és Felsőhágiba, frissítők fogyasztásának lehetőségével az ottani panziókban. Orvosi szempontból azonban meg kell állapítani, hogy a szontaghi vezetés tízéves kimaradása az újtátrafüredi szanatóriumok számára, azok történelmében, egy érezhető megtorpanás időszaka volt.

A kijelölt "trónörökös", ifj. Szontagh Miklós 1882. augusztus 10-én született Újtátrafüreden, azaz közvetlenül a Tátrában. Így a mai napig azon kevesek egyike, akik közvetlenül a Tátrában születtek.
A lőcsei gimnáziumban érettségizett. Orvosi tanulmányait Strasbourgban és Budapesten végezte, ahol 1905-ben doktorált. Tanulmányai alatt nem voltak anyagi gondjai, mint édesapjának. Tanulmányi eredményeit érdeklődéssel követték Habsburg József főherceg és Auguszta főhercegnő, akik különösen tisztelték és szerették idősebb Szontagh Miklóst. Még a halálos ágyánál is meglátogatták. A doktorrá avatás után ifj. Szontagh Miklós néhány hónapot Kéthly Károly tanár budapesti klinikáján dolgozott, majd további pár hónapot Thurzófüreden és két nyári idényt volt fürdőorvos Stubnyafürdőn, télen Meránóban. A Meránóban megismert Maria Frapporttal kötött házassága után 1909-ben vette át Újtátrafüred vezetését.
Nejével együtt lelkesen fogtak hozzá a stagnáló gyógytelepülés felélesztéséhez, a téli üzemeltetés felújításához és a szanatóriumi rész fekvőhely-kapacitásának kibővítéséhez. Hamarosan Maria hozományának segítségével megvették Miklós testvérei tulajdonjogát is és nem kis összeget fektettek be az orvosi felszerelések szükséges korszerűsítésébe.
Az ígéretes fejtődést hátrányosan befolyásolták az 1914-1918-as években az első világháború eseményei. Tartalékos katonaorvosként Szontaghnak is be kellet vonulni és tábori kórházban teljesíteni szolgálatot. 1916-ban tért vissza, amikor a katonai egészségügyi igazgatóság az újtátrafüredi szanatóriumokat vezetése alatt katonai üdülőnek jelölte ki. Ez nagyon bonyolult feladat volt, mert az orvosi feladatokon kívül Szontagh kénytelen volt Vág H. Lajossal, a gazdasági igazgatóval, az üzemeltetés problémáit is megoldani: a gyakori szállítási és ellátási nehézségeket, valamint áramkimaradásokat az általános bizonytalanság közepette. Tátrafüredet ugyan 1908-tól a tátrai villamosvasút kötötte össze Popráddal, de a villamos 1916-tól rendszertelenül közlekedett. A szanatóriumok részére szükséges fűtőanyag szállítása nagyon gyakran késlekedett. Ekkor határozta el Szontagh, hogy saját kertészetet alapít, ahol megtermeli a legszükségesebb zöldséget, valamit elkezdte vágóállatok és szárnyasok saját nevelését is. A szervezési gondok enyhítése érdekében hozzá rendelték Dr. Rumann János (1876-1925) főhadnagyot, aki a háború után Szepes megye, majd később korai haláláig kassai főispán lett. Jó barátok lettek és hármasban Vággal nem egy órát töltöttek együtt, elgondolkozva Újtátrafüred és a Magas-Tátra háború utáni kilátásain és további fejlődésén.

A háborús évek alatt vészesen elterjedt a tüdőbaj és Szontagh tudatosította, hogy szanatóriumainak eddigi befogadóképessége mellett, nem sokat tehet ellene. Így jutott Rumannal és Vággal arra az elhatározásra, hogy gyorsan fel kell építeni egy nagy befogadóképességű és modern szanatóriumot. Mivel ő maga már csak nagyon csekély anyagi eszközök fölött rendelkezett, tőkeerős partnerek anyagi hozzájárulása nélkül nem állt módjába, hogy ilyen igényes műbe belekezdjen. Rumann közbenjárásával felvette a kapcsolatot az ismert liptói Hubka családdal, a liptószentmiklósi bőrgyár gazdag tulajdonosaival. A terveket a tapasztalt pozsonyi építész Harminc Mihály Milán (1894-1964) dolgozta ki a svájci Davosban lévő új klimatikus szanatóriumok mintájára. A tervek megfeleltek Szontagh elvárásainak és feltételeinek. A megnyert részvényesek is jóváhagyták az építkezés előzetes költségvetését és beleegyeztek a költségek megtérítésébe. A száz méter hosszú, ötemeletes, abban az időben legnagyobb tátrai épület úgyszólván kizárólagos beruházói a liptószentmiklósi Hubka Péter és Mária házaspár lettek, akik a részvények 97 százalékát birtokolták.
Az építkezésnek lefolyása drámai volt. Az első kapavágást 1917 március 1-én végezték el. A hadseregbe bevonult helybeli munkásokat orosz, lengyel és szerb hadifoglyok helyettesítették. A háború megnehezítette az építőanyag gyártását és szállítását is, pótmegoldások és anyagok felhasználását kényszerítette ki, lelassította és megdrágította az építkezést. Az államjogi változások, a pénzváltás és az általános zűrzavar az 1918-1919-es években az építkezési munkálatok teljes leállítását okozták. De tulajdonképpen már ezelőtt, egy három napos sztrájk és tüntetés után 1918. október 30-án az építőmunkások fegyelme felbomlott és a hadifoglyok teljesen megtagadták az engedelmességet.
Egy erős szélvihar 1919-ben levitte a be nem fejezett épületről a tető egy részét és a lehulló tetőcserepek összetörték a balkonokat elválasztó üvegfalak nagy részét, valamint a pihenőteraszokat védő üvegtetőket. A tetőt rögtön kijavították, hogy a falak ne ázzanak be. A közműhálózat beépítését, a belső befejezési munkákat és a szükséges berendezések megvásárlását a részvényesek az 1919-1923-as években anyagilag egyszerűen nem bírták. De a félkész, ablakok és ajtók nélküli épület lelkiismeretesen volt megcsinálva és négy éven keresztül eredményesen állott ellen az időjárás viszontagságainak. Komolyabb károkat nem is szenvedett el.
1921-ben Hubka tőkeunióba lépett a Szontagh szanatóriumok részvénytársasággal és Rumann János érdemleges válasz nélkül megkísérelte felhívni a csehszlovák államelnök Tomáą G. Masaryk figyelmét a nagy szanatórium be nem fejezett épületére. 1924-ben csatlakozott a részvényesekhez Buµovský Samuel újtátrafüredi gyógyszerész, de a tartós tőkehiányt csak a prágai Általános Nyugdíjintézettel létrehozott partnerség oldotta fel. A nyugdíjintézet a szanatórium befogadóképességének jelentős részét a maga számára foglalta le és anyagi, valamint szervezési lehetőségeivel elérte, hogy a teljesen felszerelt és berendezett objektumot 1925. június 28-án átadták rendeltetésének.
Az újtátrafüredi gyógyintézetek kiszélesített komplexuma akkor a "Palace-szanatórium és egyesített Szontagh szanatóriumok" hivatalos elnevezést kapta. A Palace elnevezés az új épületet, az "egyesített szanatóriumok" elnevezés az összes régebbi Szontagh gyógy- és üdülőépületeket jelölte. Ezeket a közös igazgatóság keretén belül nem hivatalosan, Régi (gyógy-) településnek neveztek.
Amíg nem volt biztos, hogy az új intézet elegendően ki lesz használva, szanatórium + szállodai rendszert vezettek be benne, befogadóképességének egy részét fizető vendégek részére jelölték ki orvosi gondozás igénye nélkül, akiket főleg utazóirodák segítségével toboroztak Magyarországon, Romániában, Törökországban és Lengyelországban.
Az régi Szontagh-féle település az új körülmények között a biztosított beteg mellett, a hazai szlovák és cseh kliensekre irányította figyelmét. A napi illeték fizetővendégek számára az új szanatóriumban 100-200 korona volt, a régebbi Szontagh szanatóriumokban 55-90 korona. A gazdasági krízis a részvényeseket az új szanatórium eladására kényszerítette. Mint fő érdeklődő, tőkeerős és készséges vevő, az Általános Nyugdíjintézet jelentkezett, mely már ezelőtt bizalmasan ismerte az épületet mint annak közös használója és valós elképzelései voltak ennek további kihasználásáról. Az adásvételi szerződés 1933. december 14-i dátumot visel; az épület és tartozékai fizikai átadása 1934. április 9-én történt meg.
A tulajdonosi viszony elvesztésével ifj. Szontagh Miklós nem vesztette el orvos-tanácsosi kapcsolatát az átszervezett szanatóriummal, mely az ő jóváhagyásával is "Zárt klimatikus kórház, tüdőbaj és azt kísérő szövődmények gyógyítására" nevű intézetté alakult át - kizárólag az Általános Nyugdíjintézet biztosított kliensei, a Magánhivatalnokok Betegbiztosítója és az Első Prágai Betegbiztosító kliensei részére. Az új koncepcióval összhangban a belső elrendezés nagy átépítésen ment át. A főépülethez hozzácsatoltak egy új szárnyat, lakásokkal és gazdasági udvarral. Az új tulajdonos képes volt az orvosi berendezések korszerűsítésére és kibővítésére jelentős anyagi eszközöket áldozni. Szontagh tanácsára az Általános Nyugdíjintézet megvette a nagyszalóki úrbéri tulajdonosoktól az épülettől délre fekvő parcellákat, hogy ezeket parkká alakítsák át, játszóterekkel és egy 150 méter hosszú fedet oszlopcsarnokkal, ahol a betegek sétálhatnak rossz idő esetén. A főtervező ismét Harminc volt, együttműködve Polívka Jaroslavval és Záruba-Pfeffermann Quidoval. A kivitelezők ©aąinka Jozef Poprádról, Müller és Kapsa Pozsonyból valamint Bureą Josef Prágából voltak. A szanatóriumot 1935. február 24-n nyitották meg újból. Az "Általános Nyugdíjintézet szanatóriuma" nevet kapta, a szleng "Penzák" elnevezést máig is hallhatjuk a régi tátrafürediek társalgása közben, jóllehet már régen elvesztette történelmi értelmét.
A régi település nem cserélt gazdát. Orvosi vezetője továbbra is Dr. ifj. Szontagh Miklós maradt ©imko Viliam főorvossal és az eredeti cégelnevezés "Dr. Szontagh szanatóriumok" is megmaradt. A pénzösszeget, melyet a részvényesek a nagy épületért kaptak, a régebbi szanatórium épületei megújítására, de főleg egy új szanatórium építésébe fektették be, egy valamivel kisebb, modern stílusú, gazdaságos, szálloda-szanatórium rendszerrel működő intézetbe. Átvitték rá az előtte lévő épület eredeti nevét a "Palace"-t, jólehet stílusával ezt semmiképpen sem követte. Tervezője most is Harminc Mihály Milán volt és a kész épületet tulajdonosainak 1934-ben adták át.
A két új, műépítészetileg domináns létesítmény alapjában megváltoztatta Újtátrafüred eddigi külsejét és jelentősen kibővítette a település és a Magas-Tátra gyógyászati lehetőségét.

Dr. ifj. Szontagh Miklós édesapja utáni örökségéhez nem csak Újtátrafüred és az orvosi hivatás tartozott, hanem a Magas-Tátra őszinte szeretete is. Édesapjához hasonlóan ő is klasszikus hegymászással töltötte szabadidejét és mint magashegyi turista tökéletesen megismerte a Tátrát. Kár, hogy nem folytatta édesapja kalauzainak kiadását, pedig minden előfeltétele megvolt saját ismeretei és tapasztalatai alapján azok tartalmának időszerűsítéséhez és lényeges kiterjesztéséhez.
1902-ben elvégezte a Hegyes-torony második ismert megmászását és 1905. augusztusában a Lomnici-csúcs hatodik ismert megmászását a Német-létra és Réz-padokon keresztül. 1903. augusztus végén id. Hunsdorfer János hegyivezetővel elsőként járta be a teljes Villa-gerincet, elsőként álltak a Nagy-Villa-csúcson és másodikként néztek körül a Nyugati-Villa-csúcs ormáról. 1905. augusztus 11-én, Zsigmondy Zoltán ismert hegymászóval és id. Franz János hegyivezetővel végrehajtották a Franz-torony (2395 m) és a Kis-Koncsiszta (2475 m) első megmászását. A Franz-toronyra a Jeges-tavi-hágóból másztak fel és tovább követték a gerincet a Jeges-tavi-tornyon keresztül a Kis-Koncsisztára, melyről annak délkeleti falán másztak le a Batizfalvi-völgybe. Az addig névtelen tornyot Szontagh a sikeres tátrai hegyivezető id. Franz János (1863-1939) tiszteletére Franz-torony, németül Franz-Turm, névvel jelöli meg.
Szontagh édesapja után megörökölte a Gránát-fal alatti zerge vadászterületet is és mivel ezt keresztül-kasul bejárta, nincs kizárva, hogy itt is elvégzett több új megmászást.
A Magyarországi Kárpátegyesület - amelyben id. Szontagh Miklós jelentős szervezeti munkát végzett - közvetlen jogutódja volt az I. világháború után Késmárkon székelő Karpathenverein (Kárpátegyesület). Ennek elnöke az 1933-1938-as években ifj. Szontagh Miklós. Az egyesület tagjai főleg szepességi németek voltak, jóllehet elméletileg nem volt nemzetiségi egylet. Szontagh minden erőfeszítése arra irányult, hogy megtartsa az egylet apolitikus jellegét, még a hitleri propaganda terjeszkedése idején is. Amikor látta, hogy ennek elérésére nincs már lehetősége, lemondott tisztségéről és idővel teljesen elkülönítette magát az egylet tevékenységétől. Ha hegyimentésen vett részt, ezt mindig mint orvos és önkéntes hegyimentő tette, sohasem az egylet égisze alatt.
Mint a Tátrai Fürdők és Szanatóriumok Szövetségének elnöke Szontagh a Tátra hatásos propagálásában, az idegenforgalmi berendezések és gyógyászati célú épületek közötti ésszerű és arányos elosztásában szerzett érdemeket. A második világháború idején az epületek helyes kihasználásában, folyamatos ellátásában és a háború okozta lehetséges károk kivédésében tüntette ki magát.

Szontagh elképzelései arról, hogyan kapcsolódik majd be a Magas-Tátra életébe a háború után nem teljesültek. Bár a tények az ellenkezőjére vallottak, a "németek, magyarok és a szlovák nemzet ellenségei" kategóriába került, ezért a vagyonát elkobozták. A régi gyógytelepülést és a Palace gyógyintézetet a Csehszlovák Állami Fürdők nevű vállalat vette át. A vállalat átadta a tátralomnici berendezéseit a szabad idegenforgalomnak és Újtátrafüreden megalakította a tátrai kerületi igazgatóságát. A vállalat mai neve "Szlovák gyógyfürdők". Szontaghék villája, amelyet ifj. Szontagh Miklós 1914-ben családi panzióvá bővített ki, szálloda lett. Utoljára az Interhotel Tatry nevű vállalat működtette a Park szálló függelékeként, Tokajík név alatt. Szontaghnak még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy a Magas-Tátra területén dolgozhasson. Bár a lőcsei kórház belgyógyászati osztályán vállalt segédorvosi munka messze képességei alatt volt, haláláig ott dolgozott. Ez annak ellenére történt így, hogy a tátrai TBC gyógyintézetek szakemberhiánnyal küszködtek a háború utáni első években, amikor a tüdőbaj nagyon elterjedt. Hogy biztos lehessen abban, hogy legalább beteg hitvesének jobb sorsa lesz, gondoskodott hazatéréséről Meránóba, ahol felesége született, de önmaga nem vállalta az emigráns sorsot. Elhagyatva hunyt el Lőcsén 1963. július 25-én. A Poprád részét képező Felkán nyugszik leánya mellett.
1989 után a Magas-Tátrában is elkezdék a múlt jogtalanságainak jóvátételét. Az újtátrafüredi gyógyszanatóriumokat továbbra is a Szlovák Gyógyfürdők vállalat vezeti, de Szontaghék villáját 1991-ben a restitúciós törvény értelmében visszaadták a jogos örökös özvegyének, Szontagh Katalin Anna aszonynak.
A villától nem messze lévő nyírfák alatt lévő gránittömbbe Dr. ifj. Szontagh Miklós, miután a villát kibővítette, "1876 Dr. SZONTAGH VILLA 1914" szöveget vésette. Az első időpont a gyógykezelés kezdetét jelzi Újtátrafüreden, a másik pedig a családi székhely felépítését mostani kiterjedésében. Talán ma a kövön egy harmadik időpontnak is meglenne a jelképes jelentősége, a sokáig eltitkolt és mellőzött Szontagh-tradíciók felélesztésének dátumának, az 1991-as évnek.
A tüdőbaj visszaszorítása és új civilizációs betegségek felbukkanása következtében, az újtátrafüredi szanatóriumok mindenekelőtt légúti megbetegedések, a légzőszervek nem specifikus megbetegedéseinek és allergiák gyógyítására orientálódtak. Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy ma is a szenvedő emberek szolgálatában állanak, ahogy azt a két felejthetetlen emberbarát - Szontaghék - célul tűzték ki maguk elé.

Mi áll ma az útjában annak, hogy a szanatóriumok komplexuma - a Mormota, Európa, Braniszkó szanatóriumok - legalább jelképesen, ha már nem tulajdonjogilag, visszatérjen a volt közös elnevezéshez a "Dr. Szontagh szanatóriumok"-hoz, hogy legalább ezzel megtisztelje alapítójuk és Újtátrafüred alkotói emlékét?