Az ötéves embercsemete számára, akinek a szülőföld Duna fölé hajló lösz dombjai jelentették a "hegyet", egy fővárosi hajóút során a kabinablakból megpillantott, óriásinak ható Gellérthegy látványa meghatározó élménnyé vált. E perctől fogva a hegyek örök szerelmese lett.

Tizenhatéves temesvári diák, amikor két társával bejárta a Retyezát gerinceit. 3 novemberi éjszaka a szabadban, erről írt részletes beszámolóját a kor legszínvonalasabb hegymászó újsága, a Turistaság és Alpinizmus közölte. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a sízéssel. Kezdetben a Budai hegyekben, majd a Mátrában sízett. Egyik barátja hatására kiment St. Anton-ba (Ausztria). Itt Hannes Schneider neves síiskolájában Franz Schranz tanítványa lett. A tanfolyam záró túrája a Galcigra vezetett, ami akkor bizony komoly teljesítmény. Felvonók híján nehéz négyórás kapaszkodás fókabőrrel, és a jutalom: alig tízperces lesiklás a híres Kandahar-Abfahrton a faluig. Ezt követően rendszeresen visszatért e tájra. Legnagyobb élményét 1931-ben élte át. Egy német túratárssal a 2667 m magas Schindlerspitzét mászták meg sítalpakkal, ahonnan 1300 m szintkülönbségű 10 km hosszú lesiklás következett. Erről az útról is cikke jelent meg a Turistaság és Alpinizmusban.

A következő években a Dolomitokban, Bulgáriában és Svédországban ismerkedett a hegyekkel, majd a II. világháború és az azt követő itthonmarasztaló körülmények után 1956-ban fedezte fel önmagának a Tátrát. Aztán 1962-től újra az Alpok és a Dolomitok (Magas Tauern, Tirol és St. Anton) következnek. 1980-ban is kedvenc tájain járt: Sölden, St. Leonhard in Piztal, Riffelse, Arzleralm, Mittelberggletscher és természetesen St. Anton, immáron tizenharmadszor.

A Magyar Hegymászók Egyesülete titkára is volt.

Forrás:
[Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának 1980 évi működéséről, Budapest 1981., 50. o.]
[Neidenbach Ákos, személyes közlés]