Az emlékiratírás nem idegen a magyar, főként az erdélyi irodalomban, hiszen Bethlen
Miklós és Apor Péter mellett nemcsak Újfalvi Sándor, de még számos, irodalommal
és nem irodalommal foglalkozó személyiség is hátrahagyta emlékeztetőnek a késői
utódok számára és példának is mindazt amit életében tett és végzett. Mert az
emlékirat tulajdonképpen olyan - irodalmi nyelven írt - prózai alkotás,
amelyben szerzője, aki nem feltétlenül irodalmár, úgy érzi, hogy hosszú és
érdekes élete tapasztalatait ilyen formában kell átadnia az utána következő
nemzedéknek.
Dr. Széll Lajos is így érezhette 1951-ben,
amikor élete fontosabb eseményeit lánya számára összefoglalta, és a
következő levelében ajánlotta.
Kedves Erzsikém!
Többször
gondoltam arra, hogy nem a nyilvánosság számára, de a Te Részedre megírom
életem történetét. A nyilvánosság részére szürke történet, mert bár sokat
dolgoztam a közélet területén, s vezető szerepet is vittem - az adott viszonyok
között, mint kisebbségi egyén, nem juthattam megfelelő pozícióba s a hivatalos
támogatáshoz,
hogy ember-társaim számára számottevő eredményeket érjek el, amelyekhez
megvolt ugyan az elgondolásom, ám azok
megvalósításához hiányzott a lehetőség, s amely eredmények nélkül, életem
története a nagy nyilvánosságot nem érdekelheti.
Téged,
az én melegszívű lányomat azonban bizonnyal érdekelni fogja, s kedves emlék
gyanánt fogod eltenni ezen sorokat, amelyekből megismerheted milyen volt az én
gyermekkorom, milyen környezetben töltöttem ifjúkorom éveit, amikor a
pályafutásom alapját képező ismereteket kellett megszereznem, hogyan kezdtem és
fejeztem be hivatali pályámat, milyen felfogás mellett folytattam
tevékenységemet az ügyvédség szabad foglalkozásában, hogyan teljesítettem
katonai kötelezettségemet, a békében s háborúban, és végül milyen közéleti
tevékenységet fejtettem ki addig, életem során.
Kérlek, fogadd szeretettel ezen sorokat.
1941. április hava
Apukád
Az emlékirat végén mintegy kiegészítve fenti
ajánlását, ezeket a sorokat írja:
Ti is átvészeltétek az élet egy nehéz korszakát, s akkor megmutattad,
hogy helyén van a szíved, s bírsz elég lelkierővel, hogy válságos helyzetben is
megálljad a helyedet, és méltó küzdőtársa vagy férjednek. Feleségemmel együtt
Mindkettőtökben csak örömünket találtuk...
Arad, 1951. június hó.
Dr. Széll Lajos
Mivel az egyik
levél a kézirat elején, másik a kézirat végén van, arra gondolhatnánk, hogy a
szerző majd tíz évet dolgozott emlékiratain, de tekintetbe véve, hogy 1941-ben
még nem zárta pályáját, még nem összegezte tevékenységét, sőt internálva is
1944-ben volt, feltételezésünk, hogy a helyes dátum 1951 lenne, s csak elírás
az 1941-es dátum. Ebben a feltételezésben megerősít Alföldy Pál barátom is, aki
emlékszik, hogy a szerző az ötvenes évek elején mutatta édesapjának a
kéziratot, amit az el is olvasott, így arra is emlékszik, hogy sok volt benne
az ismétlés, vagy ugyanannak a ténynek más formájú átfogalmazása.(*)
Különben
ugyancsak Alföldy Pál bocsátott rendelkezésünkre két levelet, amit dr. Széll
Lajos írt és fogalmazott életének utolsó éveiben. Az egyik leveléből, amit id.
Alföldy Pálnak címez s abban közli, hogy jóváhagyják kért felmentését az
egyházközségi funkciók alól, kitűnik Széll Lajos mindenre, az emberi
érzékenységre is kiterjedő figyelmessége:
A Gondnoki Bizottság megbízásából kedves kötelességünknek
teszünk eleget, amikor tudomására hozzuk, hogy a Gondnoki Bizottság hálás
köszönetének kifejezése mellett, az ön tevékenységének elismerését jegyzőkönyvbe iktatta.
Az önnel szemben érzett
tiszteletünknek és megbecsülésünknek óhajtunk kifejezést adni azzal is, hogy az
Ön lemondása folytán megüresedett helyre, Gondnoki Bizottságunk, fiát: ifj.
Alföldy Pál urat cooptálta, akiről reméljük, hogy mindenben az ön nyomdokain
fog haladni.
Őszinte szívből
kívánjuk, segítse Önt az Úristen egészségének mielőbbi helyreállításával, hogy
sokáig legyen még alkalma kedves családjával boldogan együttélnie.
Kiváló tiszteletünk megnyilvánításával
Dr. Széll Lajos
könyvelő-titkár
Arad, 1957. március 31.
Ez a mindenkivel-törődés és tapintat jellemző az emlékiratok írójára.
Ami a stílusát illeti, azon érződik a gyakorló-ügyvéd alapossága, sokszor
barokkos megfogalmazásai, de ennek ellenére közvetlen, olvasmányos az egész
anyag. Volt fejezet, amelyikben ugyanazt a mondanivalót újrafogalmazta, de a
lényeg megegyezett az előzőben írottakkal, bár voltak benne eltérések.
Érdekes elolvasni egy olyan ember életét, és egyben a korképet is, amit nagyon
érzékletesen lefest. Olyan emberekkel, eseményekkel ismerkedhetünk meg, amelyek
jól ismert okok miatt évtizedekig nem kerültek nyilvánosságra. Aradon eddig
egyáltalán nem. Jó tudni a fiatal generációnak, hogy mi volt, és miért, hiszen
a tapasztalat megismerése hozzájárul egyesek nemtörődöm gondolkodásának
átfogalmazásához. Itt viszont hiteles tanútól tudhatják meg azt, amit eddig
elhallgattak előlünk.
S végül néhány szót magáról az emlékiratok szerzőjéről. Dr. Széll Lajos 1882 és
1960 között élt. Aradon született és itt is élt haláláig. A többit részletesen
elmondja írásában. 1960-ban temették.