11 éves kis gimnazistaként először járt a Késmárki-Zöld-tó katlanában, és az ott szerzett fönséges élmény eldöntötte későbbi életét. A Tátráért, élővilágának tanulmányozásáért lett természet- és földrajzszakos tanár. Főleg egydül járta a Tátra gerinceit: a Téry-horhos Fecske-torony gerincét, a Szoliszkó-gerincet, a Karbunkulus- és Kék-tavi-torony gerincét. Ritkán volt társa. Egyedül szeretett járni, kivétel a Kriván É-fala, amit Sebők Károly barátjával mászott meg.

Azután a történelem őt is elszakította a Tátrától, és mire újra felkereshette, átlépte a hatodik évtizede küszöbét. 1928-ban a BETE elnöke volt. Túráit gyermekkora óta feljegyezte: az 1911. augusztusi első túrától számítva halála előtt 2 nappal , 1982. október 12-én a Hárshegyre tell utolsó útja a 11266-os sorszámot viselte.

Forrás:
[Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának 1979 évi működéséről, Budapest 1980., 48. o.]
[Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának 1982 évi működéséről, Budapest 1983., 62. o.]