Immár ötödik esztendeje dúl a háború. A küzdőfelek élesebben állanak egymással szemben mint valaha. Ezrek és ezrek pusztulnak el a keleti arcvonal hatalmas csatái s a nyugati városokra zúdított szörnyű bombatámadások során. Az egyes emberek halálhíre szinte elvész a tömegpusztulások mellett. - Mégis megrendítő volt az a híradás, amely Afganisztán fovárosából, Kabulból érkezett. Elpattant a húr nagy hazánkfiának, Stein Aurélnak szívében. Szárnyra kelt a hír, átjutott a határokon s mindenütt fájdalmas érzéseket keltett, ahol tisztelik a tudósokat és szeretik a tudományt.

Sok nemeshangú búcsúztatót írtak már róla, méltatták érdemeit a földrajz, a régészet, a művelődéstörténet, a nyelvészet terén. Mi turisták is magunkénak valljuk s néhány szerény sorban áldozni kivánunk emlékének.

Már kisdiák korában az volt a vágya, hogy eljuthasson a rejtelmes Ázsia szívébe. Nagy akaraterő és olthatatlan tudományszomj lakozott benne. Ennek tulajdonítható, hogy egészen fiatalon, 25 éves korában csodálatosan sokoldalú felkészültséggel, tudományos vértezettel indulhatott el vágyai földjére.

Belső Ázsia homoksivatagjain találta meg szenvedélyes kutatásainak sajátos terepét. Fordítója, Halász Gyula minden idők legkitartóbb sivatagi vándorának nevezi. De a homokba temetett városok, a régi emlékek feltárásához többezer méter magas hágókon keresztül, szakadékos jégárakon, morénák kőhalmazain át vezet az útja. Stein Aurél a havasokon is otthonosan mozgott.

A századfordulón indult el első nagy kutatóútjára. A Hindukus keleti láncain és a Karakorumon átvezető jeges hágókon Kasgárba igyekszik, hogy onnan eljusson a Taklamakán sivatagjába. - Vérbeli természetjáró, akit nemcsak tudományos kérdések, érdekelnek, megigézik a természet szépségei is. Amikor a Tagdumbás Pamíron, a közel 5000 méteres Vakhdzír hágón jár, kitéréssel felkapaszkodik a hegyoldalba: "remek kilátásban gyönyörködtem - írja. Előttem feküdt a völgy, mely az Áb-i Pandzsa vizét vezeti le. Tisztán látszottak a jégárak is, amelyekből legfőképen erednek. A fototeodolittal felvettem az egész megragadó panorámát."

A Musztág Ata, "A jéghegyek atyja" lejtőjén járva 6100 méteres magasságot ér el. A másfél méteres hóban nehéz az előrehaladás, sokszor derékig süppednek be, kísérők kozül egyesek megkapják a hegyi betegséget. Stein Aurél zavartalanul élvezi a magasságot: "a hegyláncok egész sokaságára eső páratlan kilátás mindenért kárpótol - írja. Egyenesen előttem a kilátás valóban felölelte, az egész Pamír területét. A völgyeknek és hegyláncoknak ez a látszólag végeszakadatlan egymásutánja olyan benyomást gyakorolt reám, mintha csakugyan a világ tetejének a végtelenségében érezném magamat."

Kasgárban szervezi meg karavánját, majd a sivatag déli szélén gyöngysorszerűen következő oázisvárasokon át Kotánba igyekszik. A sivatagban csak télen lehet kutatni. Addig pedig a Küen-lün havasi öveiben nyomozza a Jurung-kás forrásait és háromszögeléseket végez. A Kata-kás hegyláncait járva eragadják a nagyszerű tájképek. "Hasonlíhatatlan, elbűvölően szép látványt nyújtott a napnyugta ezek között a nagyszerű hegytömegek között. Jóval azután, hogy kékes árnyak borultak a közelebbi hegysorok csipkézett koronáira, a gleccsereken túl égbetolakodó jégtakarta hegyóriások még ragyogó napfényben tündököltek tovább. Majd a rózsaszín árnyalatai festették egyre sötétebbé a csodás tájképet, amely hovatóvább vörös és bíborszínekbe öltözött, hogy lassanként egészen eltűnjék, a tompa sötétségben. Gyonyörűséggel merültem el a mélyen megragadó jelenség szemléletébe, de az egyre erősbödő hideg s a kelet felől támadt heves szél csakhamar mégis leűzott sátramba." Az idézetek bevilágítanak Stein Aurél lelki világába. Látásmódja a szépért lelkesedő természetjáróé. Nemcsak szépet lát a tájban, amelyekről térképfelvételeket készít, a tájképek szemlélete élmények gazdag sorozatát jelenti számára.

Sivatagi kutatásai először vetettek fényt a Kínai Turkesztán oázisainak ősi kultúrája. Az Alai hegységben, a Táldik hágón vezetett hazafelé az útja. Első expedíciójának úti élményei Homokba temetett városok címen jelentek meg magyar nyelven. De meg kell említenünk azt a díszes albumot is, amelyben a Küen-lün és a Pamír pompás panoráma képeit adta közre.

1906-ban indult el második útjára, és az expedíció három évig tartott. Útjának figyelemreméltó eredménye volt a gyönyörű falfestményekkel díszített, kincseket rejtő barlangtemplomoknak feltárása. Ezer buddha barlangjai-ra egykori neves alelnökünk, a Kínát kutató geológus, Lóczy Lajos hívta fel figyelmét. Második expedíciója során 16.000 km-t tett meg és 1.500 km-rel jutott előző útjánál keletebbre. - De hű maradt a hegyekhez is. 1906 nyarán Kotánból újabb kirándulásra indult a Küen-lün még feltáratlan havasi részeibe. Nyáron a sivatagban nem lehet dolgozni. 1907-ben a forróság elől a Nan-sán, vagy újabb néven a Richthofen hegység sziklái közé vonul térképezni. A Ludovika Akadémia önkéntesi tanfolyamát végzett egykori honvédhadnagy a terepfelvételezés alapjait még Budapesten sajátította el. 1908 nyarán ismét a magas hegyóriások között dolgozik. A Küen-lün láncain és Tibet magas fennsíkján keresztül az indiai oldalra tart. Ismét eléri a 6.100 méteres magasságot. "Az örökhó tömegei vettek körül mindenfelől. A Küen-lün havasi hégytömegéhez sehol sem férkőztem ily közel, mint itt e felséges alpesi környezetben." A fő vízválasztón való átkelés után szinte befejezi a terepfelvételezést, amikor baleset sújtja. Az egész nap tartó munka közben áthült a lába a gleccseren. A jakháton történt esti leereszkedés során lefagytak lábujjai. Keserves kínok között hordágyon viteti magát Lehbe, ahol egy misszionárius leoperálja jobb lábának lábujjait. Már-már úgy látszik, hogy végleges búcsút kell mondjon a hegyeknek. De amikor Velencében európai földre lép, érzi már, hogy "fog ő még hegyet mászni."

A csaknem végzetes befejeződéssel záródó kalandos kutatóút leírásának magyar kiadása Romvárosok Ázsia sivatagjaiban címen jelent meg. A szerző turista lelkülétére jellemző, hogy a mű nagy részét Dél-Tirol hegyei között írta.

Ázsia varázsa töretlen, nem hagyta nyugton Stein Aurélt, 1913-ben ismét útra kél. A Himalája legnyugatibb láncain keresztül érte el az Indus nagy kanyarulatát. A nehezen járható szűk sziklaszurdokot alig ismerték előtte. Ahol a gyalogos előrehaladás nehézzé vált, a víz hátán utazott tovább: "A hatalmas folyó több mint huszonkét kilométeres óránkinti sebességgel ragadta tovább bőrtutajunkat ... a sokszor áthatolhatatlan sziklaperemek és sellők fölött."

Az Indus jobb partjáról Darelből ismét nehezen járható hágókon, gleccsereken vezet az útja. Nehéz körülmények között jut lel az 5.300 méteres Csillindzsi hágóra. "Az egész augusztusban tartó havazások még nehezebbé tették a merédek hólejtők megmászását és nagy mértékben megnövelték a lavina veszedelmet. Évek óta nem kelt át senki a hágón. Kísérőim közül csak egy öreg ember akadt, aki valaha megjárta ezt az utat. Nyolc órás kemény küzdelem után értünk föl a hágora, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a Csapurszán völgy fejénél egyesülő hatalmas gleccserekre." A túloldali leereszkedés után boldogan fejezte be a napot. "Megnyugvással töltött el a szerencsésen megállott próbatét, hogy 1908-ban lefagyott lábam oly jól bírta ki a tizenháromórás utat lábujjak nélkül."

Azután a Musztág Ata keleti lejtőjén át a Kara-tás alig járható komor sziklaszorosába jut és Kasgárnál ér ki a medencébe. A sivatagi kutatásai során gyűjtött anyag 187 ládát töltött meg. Hazafelé a Pamíron kelt át. A csaknem 5000 méteres Ulugh-urt hágón át az Alai völgybe jutott, majd délnek tart és újabb magas hágókon a Viktória tóhoz vezet az útja. Nehéz volt az előrehaladás, az 1911-es hatalmas földrengés nyomán támadt hatalmas hegyomlások miatt: "csaknem áthatolhatatlan, meredek hegyvonulatok mentén és a vad össze-visszaságban szétszóródott sziklatörmelék óriási lejtőin csak a legnagyobb erőfeszítéssel vergődtünk előre." Ismét megnyilatkozik benne a turista: "ifjúkorom óta mindig élénk vágyat éreztem, hogy szemről-szemre lássam e nevezetes helyet, az igazi Nagy Pamírt, és a hajdani legendákból híressé vált gyönyörű tavat - régi kínai zarándokok Nagysárkány-tavát." Ő, aki hosszú életen át az emberi művelődés emlékeit kereste, felüdül a természet érintetlen szépségeinek láttán. "Az az egy nap, amelyet a napsütötte tó partján töltöttem távol az emberi kéz minden munkájának nyomától, különösen gyönyörködtető volt, jólehet kegyetlen hideg szél süvített végig a négyezer méternél magasabb medencén."

Változatos a további útja is. Nemcsak a hegymászó, hanem a kajakos is érdeklődéssel olvashatja sorait: "A mélyen bevágódó szűk szurdokban, amelyekben a Rosan folyó tört utat magának a szaggatott és meredek lábazatú hatalmas hegytömegen keresztül, még küzdelmesebb volt előrenyomulásunk, mint a szurdokhoz vezető jégárakon. Olykor-olykor, hogy a keserves mászást elkerüljük, bőrtömlőkön vitettük le magunkat a folyó egyenes szakaszain ... a zúgó vízen, összezárulással fenyegető szirtfalak között." - Nem fárad el továbbra sem, gleccserhágókon kell még átkelnie, hogy orosz Turkesztánba érjen. Azután vasúton keresi fel Iránt, ott is a romhelyeket tanulmányozza. - 1916 tavaszán Kasmírban van. Hároméves kutatóútjáról szóló útleírásának magyar kiadása Indiából Kínába címen került a sajtó alá.

1926-ben az a kérdés foglalkoztatja, hogy merre vezette Nagy Sándor harcosait India ellen. Erről az útjáról Nagy Sándor nyomában című útleírásában számolt be. Nagy gonddal mutatta ki a macedon vitézek lábanyomait a Hindukus láncain át.

1930-1931-ben - hét évtizeddel a vállán - Kínai Turkesztánban jár, de azzal búcsút is mond a tájnak s azóta Ázsia közelebbi vidékeit kutatta.

Expedícióiról nemcsak tudományos könyveket, élvezetes útleírásokat adott ki, hanem előszóval is beszámolt gazdag tapasztalatairól. Az Újvilágba is meghívták előadó körútra. Nagy utazásai után mindig felkereste szülővároeát. Színes előadadásai mély benyomást keltettek.

Mindenütt szerették, becsülték és tisztelték. Az egyetemek díszdoktorsággal, a tudományos társulatok tiszteletbeli tagsággal tűntették ki. Az avatlanok előtt nem sokat mond, hogy tagja volt a londoni Alpine Clubnak is. Pedig az 1857-ben alapított legrégibb alpesi egyesületben rendes tag is csak az lehet, aki különleges hegymászó eredmenyeket tud felmutatni. Nagyon szigorú, kettős tagválasztó eljárás után juthat csak be oda valaki. A tiszteletbeli tagság tehát az osztatlan megbecsülés jelképe. Új útvonalak feltárása fűződik nevéhez. Ismeretlen hegyvidékekről lebbentette lel a fátylat pompás térképeivel, csodás panorámaképekkel lepte meg azokat akik hívei a hegyeknek.

Szerette a magaságok világát, a hegyek között gyűjtött erőt új küzdelmeihez. Ha kutatóútjai nem szólították másfelé a Mohand Marg 3300 métetes magasságában ütotte fel sátortanyáját. Ott jutott eszébe nagy elődje, Kőrösi Csoma Sándor: "Kashmíri kedves alpesi tanyámról letekintve a másfélezer méterrel lejjebb kanyargó Szind folyó zöldelő völgyére, gyakran ráterelődnek gondolataim - írja - a szegény magyar vádorra, aki 1822-ben itt haladt el Nyugat Tibet főhelyére, Leh városába vivő útjában."

Ázsia varázsa egyforma erővel hatott mindkettőjükre. Nemcsak a lelküket fogta meg a rejtelmes kelet, testüket is Ázsia földje fogadta be. Stein Aurél a Mennyei hegyek után most már az égi ösvényeket járja.

Amíg a hegyek iránti szeretet és az emberekben, és nemes gondolatokért lelkesednek a szívek, addig tisztelet fogja övezni Stein Aurél nevét.

Forrás:
[Turisták Lapja, 1943. december, 55. évfolyam, 12. szám, 222-224. o.]