Staub Móric Dr

(1842. szeptember 18., Pozsony - 1904. április 14., Budapest)


Királyi tanácsos, főgimnáziumi tanár, phitopaleontológus, a fővárosi mintagjaimnázium igazgatója, az MKE Budapesti Osztályának tiszteletbeli tagja.

Az MKE-nek mindjárt az alakulás után tagja lett, s tagja volt az MKE 1877. február 20-án alakult Budapesti Bizottságának is. Tevékenyen vett részt az MKE első Budapesti Osztály alapításában, az 1880. április 24-én tartott alakuló közgyűlésen választmányi taggá választották. Ugyancsak közreműködött az MKE második Budapesti Osztályának alakításában, melynek szintén választmányi tagja volt. 1890. május 4-én, Kassán tartott értekezleten - amikor az MKE központjának a fővárosba való áthelyezéséről tárgyaltak, - ő volt a Budapesti Osztály egyik képviselője, vezérszónoka. 1891-ben a Budapesti Osztály alelnöke lett, majd az MKE-ből való kiválás után az MTE választmányi tagja, később pénztárosa, az 1891. november 21-én alakult MTE Budapesti Osztályának alelnöke lett. 1896-ban tiszteletbeli tagnak választották. Később tanári elfoglaltsága miatt visszavonult a turista ügyek vezetésétől, bár egészen sohasem szakadt el tőlük.

Szaktudományi munkásságának elismeréséül az MTA 1898-ban levelező tagnak választotta. 1897-ben királyi tanácsos címet kapott.

Irodalom:

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 181. o.]
[Kalmár László, személyes közlés]