Serényi Jenő Dr

(1884. szeptember 5., Igló, Szepes m. - 1915. július 15., Krn, Doberdo, Olaszország)


Hegymászó, síző, jogász.

Középiskoláit a budapesti piarista gimnáziumban végezte, egyetemre is a fővárosban járt. 1903-ban harmadmagával barangolta be Erdélyt, 1904-től kezdve pedig a Magas-Tátra lett túráinak célpontja. A hegység minden jelentős gerincét megmászta. 1906-1915 között a legjobb hegymászók közé tartozott. Kitűnő társa volt Horn K. Lajos, a fiatal gépészmérnök és Wachter Jenő bölcsészhallgató. Utóbbi 1907-ben, a Simon-torony megmászása közben lezuhant és életét vesztette. E katasztrófa után Serényi a Zill-völgyi-Alpok és a Venediger-hegycsoport csúcsait mászta meg. Tátrai túrái közül:

Wachter Jenő halálos balesete után 1909-ben társaival kivált a Magyar Turista Egyesületből és létrehozta a Budapesti Egyetemi Turista Egyesületet, amelynek ő lett az első főtitkára (1909-1910), választmányi tagja (1913-tól), alelnöke, tiszteletbeli tagja (1911), sajtó bizottsági tagja. A Turistaság és Alpinizmus folyóirat egyik elindítója, főmunkatársa. Az MKE központi választmány tagja (1913-tól), budapesti képviselője. Az MTSZ létrehozásának egyik motorja, tiszteletbeli tagja (1921). Új hegymászó generációt nevelt önálló szellemben; a hazai vezetőnélküliek gárdáját hozza létre; átlendítette a kor ifjú hegymászóit a Wachter féle baleset következményeként jelentkező, a vezetőnélküliket sújtó kritikákon és gátakon. Lelkesítő szervezőkészsége minden akadályon átsegítette. 1910-ben két társával elindította a Turistaság és Alpinizmus című lapot, amelynek el nem évülő érdeme a hegymászás és turizmus népszerűsítése Magyarországon. Az első modern turistakalauzt is Serényi Jenő kezdeményezte: 1906-tól hegymászással, sízéssel foglalkozó cikkei jelentek meg a Turisták Lapjában, a Turista Közlönyben, az MKE Évkönyvében, a Turistaság és Alpinizmusban, az Österreichische Alpenzeitung-ban és a Taternik-ban, a Mecsek Egyesület évkönyveiben, a Nemzeti Sportban, pl.: A sízés nagy szerelmese volt, jelentősen hozzájárult népszerűsítéséhez. Könyvet is írt róla: A sízésről is sokat írt, a Magyar Sí Klub és a Magyar Síszövetség egyik alapítója, főtitkára és a sajtó bizottság tagja (1913). Részt vett a Tátrai Önkéntes Mentő Bizottság (TÖMB) megalakításában.

Utolsó túrájára 1914-ben került sor: ekkor a Markazit-torony és a Jég-völgyi-csúcsot összekötő gerincet járta be. Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett frontszolgálatra és az olaszországi csatamezőn, Doberdónál mint tartalékos hadnagy, vesztette életét. A nagy ezüst és arany vitézségi érem tulajdonosa volt. Földi maradványait 14 évvel a halála után hozták haza (1929. október 29-én), és a budapesti Farkasréti temetőben hantolták el. Nevét a Serényi-torony őrzi a Magas-Tátrában.

Irodalom:


Serényi Jenő Dr

Serényi Jenő Dr aláírása

Serényi Jenő Dr

Forrás:
[Z. Radwańska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzańska, Wydawnictwo górskie - Poronin 1995., 1078. o.]
[Magyar Utazók Lexikona, Panoráma, Budapest 1993., 343. o.]
[Beszámoló a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztályának 1978 évi működéséről, Budapest 1979., 1. o.]
[Neidenbach Ákos, személyes közlés]
[Kalmár László, személyes közlés]
[Dr Komarnicki Gyula, A Magas-Tátra hegyvilága, Budapest 1985., 2. kiadás]