Schőnviszky László

(1901. február 19., Budapest - 1979. szeptember 21. Budapest, sírja a Fővárosi Köztemető 157. parcellájában)


Édesapja Schőnviszky László tanító, akit még gyerekkorában elvesztett, édesanyja Schmidt Róza háztartásbeli, aki édesapja halála után egyedül tartotta fenn a családot. A Mester utcai felsőkereskedelmi iskolában érettségizett 1918-ban, majd a Székesfővárosi Könyvtárban dolgozott az 1945-ös B-listázásáig. Ezt követően kitanulta a fémnyomó szakmát és az turista túratársai Omaszta testvérek műhelyében, majd a MIR-KÖZ kisipari termelőszövetkezetben dolgozott. Már fiatal korában elkötelezte magát a természettel: hegyet mászott, barlangászott, síelt, evezett. Tagja volt a Magyar Turista Egyesületnek, azon belül "A Dobogókoi Családnak" (alapító tagja), a Zsigmondy és a Sasok Társaságának, valamint a Péntekiek Asztalának. Az MTSZ-ben tanácstag volt 1936-38-ig, tagja volt a Baradla nagybizottságnak is. Túra, hegymászó, síelő társai és barátai voltak többek között: Bucsek Henrik, Skolil Vilmos és Skolil Ottó, Fritsch Vilmos, Keszler Hubert, Jellinek János, Kun Miklós, Torma Lajos, akikre elbeszéléseiből visszaemlékszünk. Túrázott és mászott a Tátrában, az Alpokban és Bulgáriában.

1918-tól foglalkozott barlangkutatással, az 1926-ban létrehozott Magyar Barlangkutató Társulatnak alapító tagja és sok éven át titkára volt. Részt vett a társulat 1958. évi újjáalakításában, 1961-tól 1969-ig (nyugdíjasként) irodavezetője, 1972-ig pedig könyvtárosa volt. Fiatal éveiben a barlangok feltárása, bejárása, feltérképezése vonzotta, publikációi közül a bükki barlangok leírása a legjelentősebb. Kadiç Ottokár, majd Kretzoi Miklós vezetése alatt 1926-tól részt vett a csákvári Eszterházy (ma Baraczházi néven ismert) barlang ősrégészeti feltárásában. 1929-ben Kadiç Ottokár felkérésére, aki mellett a bükki barlangok ásatásában is részt vett, elsőnek ereszkedett le a Kiskoháti-zsomboly bejárati kürtő 35 m-es mélységébe. Feltáró munkájának köszönhető, hogy a Solymári-ördöglyuk hossza is több száz méterrel növekedett. A Pálvölgyi barlangban emlékére egy termet neveztek el róla. Idősebb korában főleg irodalmi munkásságával segítette hazánk barlangjainak megismerését. Fényt derített néhány régi barlangkutató (Sartory József, Farkas János, Szentiványi Márton, Bekey Imre Gábor) életére, barlangkutatásban elért eredményeire. Feldolgozta a Kárpát-medence legrégebben ismert jégbarlangjának, a Drevnyiki-jégbarlangnak a történetét is. Bertalan Károllyal közösen elkészítette a magyar barlangtani bibliográfiát 1930-tól 1945-ig.

Irodalmi munkásága:

Hivatkozások:

Forrás:
[Schőnviszky László - Schőnviszky László fia, személyes közlés]