Polgárdy Géza:

Harcok, munkák és küzdelmek
- Tíz esztendő a magyar turista közéletben -
(1934-1944)


10. rész


A következő év -1942- ismét tisztújító közgyűlést jelentett. Ismét megindultak a tülekedések az egyes pozíciókért. A tanács az egyesületek felett álló Prém Lóránd dr. elnökletével Papp Dénest (MTE), Rubányi Vilmost (MKE), Babós Imrét (EKE) és Faragó Ferencet (BBTE) küldte ki a jelölőbizottságba. Nem volt könnyű munkájuk, mert az érdekek ütközése éppen úgy fennállott, mint '39-ben vagy '38-ban.

Mint előrelátható volt, az MTE kézzel lábbal tiltakozott jelölésem ellen. A jelölőbizottság azonban ennek ellenére főtitkárnak jelölt, s magán a választáson harc csak e kérdés körül volt. Az MTE e kérdésben véd- és dacszövetséget kötött Ankner Bélával, s együttesen igyekeztek megbuktatni. Szegényes tarsolyukban azonban semmiféle ellenfőtitkár jelöltet nem rejtegettek, s magvas programpontjuk abban kulminált, hogy bárki legyen a főtitkár, csak ne én.

Végül mégis én lettem nagy többséggel a főtitkár, amit csak elősegített, hogy a Természetbarátok Turista Egyesülete üres lapokkal nevezett, bár ha ellenem szavaznak, akkor is legfeljebb az arány lett volna csak kisebb.

*

A magyar turista életben már régen számottevő szerepet vitt a Budapesti (Budai) Torna Egylet turista szakosztálya. Holfeld Henrik, majd Prém Loránd dr. és Dobieczki Sándor dr. révén fontos vezető pozíciókban álltak őrt a szakosztály tagjai, most azonban a BBTE-ben az évek folyamán kinevelődött szellemi elitgárda a Szövetség egész vonalán előtérbe lépett. A BBTE adott egy tiszteletbeli elnökségi tagot (Prém Lóránd dr.), két elnökségi tagot (Csizik Béla dr. és Dobieczki Sándor dr.), egy alelnököt (Faragó Ferenc), főtitkárt (Polgárdy Géza), titkárt (Iser József), egy jegyzőt (Névay Gábor), három tanácstagot (Sz. Árvay Nándor dr., Tattay Pál, Wahl István dr.), egy számvizsgáló bizottsági tagot (Nétel Pál), egy fegyelmi egyesbírát (Pereszky Gyula dr.), és három fegyelmi egyesbírát (Papp László, Szeverényi Gyula dr., Radványi Titusz dr.). Másfél esztendővel később Csizik Béla dr. a Szövetség elnöki székét foglalta el.

Csak a Szövetség alakulásakor volt ilyenre példa, amikor a kis taglétszámú egyetemi turisták töltöttek be hasonló szerepet. A BBTE turistáinak nagyarányú előnyomulása természetes következménye volt annak az egészséges szemléletnek, amely a szakosztályt áthatotta. A szakosztály soha nem törekedett arra, hogy tagjainak véres verejtékével, valami ún. "alkotás"-t hozzon létre, s mutogassa a nagyok előtt, mint létezésének dekoratív tanújelét. Nem. A szakosztály reálpolitikát űzött, nem hódolt be a divathóborthak,s nem hajszolta bele a tagjait erejüket meghaladó építkezésekbe. A BBTE túrázott. De ezt azután oly intenzitással, hogy taglétszámát többszörösen túlhaladó egyesületeket is felülmúlt e téren. A szakosztály élén Faragó személyében olyan, kifejezetten vezetésre hivatott turista állt, aki egyesítette magában a vezető összes jó tulajdonságait. Szakosztály elnökségének idejére esik a szakosztály aranykora, mely most a 42-es választásnál kulminált. Az éveken át következetesen megszervezett állandó és tartalmas túrák, és élénk szakosztályi élet szükségszerűleg kitermelték azt a vezető szellemi elitgárdát, mely a gyakorlatban is megállta a helyét; az 1943. évi szövetségi terepgyakorlaton a BBTE Bátkay András csoportja lett az első, s a harmadik helyre is BBTE csapat került.

*

A Szövetség hivatalos lapjának a szerkesztője évek óta Dobiecki Sándor dr. volt. Amikor a Szövetség a lapot megindította, mint főtitkár Prém Loránd dr. lett szerkesztő, majd mint főtitkár, Dobiecki Sándor kapta meg a szerkesztést. Ezt megtartotta akkor is, amikor 1936-ban Keller lett a főtitkár. Dobiecki nagy turista kultúrájú, sokoldalúan képzett ember volt. Évről évre növekvő hivatali elfoglaltsága meggátolta azonban abban, hogy tényleges szerkesztői munkát végezzen, s utóbb munkája már csak a beérkezett anyag nyomdába küldéséből állott. Ugyancsak polgári elfoglaltságával járt, hogy a szövetségi életből úgyszólván teljesen kikapcsolódott. Így mint főtitkár, ragaszkodtam a lap általam való szerkesztéséhez, amit az elnökség helyeselt is. Zsembery beszélt is Dobieckivel, aki természetesnek találta ezt. Annál nagyobb megdöbbenést keltett azután, amikor a tanácsülésen Dobiecki formális védőbeszédet tartott maga mellett, s elejtett szavakkal ügyesen azt igyekezett sejtetni, hogy őt akarata ellenére félreállították. Mit volt mit tenni, Zsembery szavazás alá bocsátotta a kérdést, s 18 szavazattal 11 ellenében a tanács engem bízott meg a lap szerkesztésével, amelyet azután Zsembery mint főszerkesztő jegyzett.

*

Alaposan felkavarta a turista életet a menedékházakra kihelyezendő, és a zsidókat a menedékházakból kitiltó táblák ügye. Mint már említettem, volt egy MKE-MTE ún. közös bizottság, mely az egymás közti harcok tompítására alakult. Ez a bizottság a Szövetség májusi tanácsülése elé olyan javaslatot terjesztett, mely szerint a menedékházakat kizárólag csak keresztény származású turisták látogathassák. A javaslat felett a tanácsban nagy vita folyt, a két javaslattevő egyesület részéről Rubányi Vilmos és Papp Dénes szólaltak fel mellette, míg Ankner Béla, azután a TTE Batiz Dezső s egy egyesületi kiküldött, Berecz László élesen ellenezték. Az elrendelt szavazásnál azután mindössze egyetlen egy szavazat voksolt a tábla kitétele ellen. A Gyopár Turista Egyesület fellebbezése folytán rendkívüli közgyűlés elé került az ügy, itt a TTE elnöke Kéthly Anna volt a javaslat, illetve már tanácsi határozat legélesebb ellenzője. Név szerinti szavazást kért, hogy lássa, kiket kell majd ha eljön az idő, felelősségre vonni. A nagyegyesületek szavazataival a tábla ügye is eldőlt, mint oly sok más.

*

A Szövetség alapszabályai nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tették az egyesületeknek, hogy egy-egy képviselőjüket elküldjék a tanácsülésekre. Célja az volt, hogy azok az egyesületek, amelyeknek nincs választott tanácstagjuk, azok is értesüljenek a Szövetségben folyó munkáról, ügyekről. Ezeknek az ún. egyesületi kiküldötteknek tanácskozási joguk volt, szavazati joguk nem. Az 1939., de főleg az 1942. évi választáson egész sereg egyesület maradt választott tanácstag nélkül. Az egyesületek azonban nem éltek alapszabályszerű jogaikkal, pedig e réven módjukban állt volna a választott tisztikarból kiszorult, de jó szónoki tehetségű tagjaikból erős ellenzéki tábort kovácsolni. De nem tették. A legcsekélyebb harc nélkül adták fel a küzdelmet, s a legnagyobb, a TTE is mindössze a Szövetség két zsidó ügyet tárgyaló közgyűlésére küldött el súlyt jelentő képviselőt Kéthly Anna személyében. Akiknek az ellenzéket kellett volna alkotni, hihetetlen gyengeségről és tehetetlenségről tettek tanúságot; nagy tömegek elnyomását emlegették, de arra képtelenek voltak, hogy abból a bizonyos nagy tömegből akár csak egyetlen egy számottevő embert is állítsanak ki. A TTE nagyhatásúnak vélt demonstrációja is mindössze üres szavazólapok leadásában nyilvánult meg.

*

A Szövetség rendes évi közgyűlése egyúttal alapszabálymódosító közgyűlés volt, ahol a zsidók és zsidó házastársú turisták kizárását kimondó alapszabályt hoztak az egyesületek. Ezzel kapcsolatban cikket írtam az Értesítőbe annak indokolásaként, hogy miért kellett ezeket az alapszabályokat alkotni. Cikkem megjelenését követő hétfőn nagy csodálkozással fogadtak hivatalomban, hogy még élek. Kitűnt, hogy az egyik hétfői lap mint nagy szenzációt tálalta olvasói elé, hogy a cikk miatt tömeges koncepciós ügy zúdult a nyakamba. Mit sem tudtam ilyesmiről, így jómagam is csodálkoztam. Másnap, kedden azután valóbán kaptam egy ajánlott levelet, amelyben a Gyopár TE három vezetőségi tagja nevében elégtételt kértek. Segédeim a tárgyaláson kijelentették, hogy cikkemet általánosságban írtam, s ha a sérelmezett kitételben a három úriember önmagára vélt ismerni, akkor rájuk vonatkozik, ellenkező esetben nem. A három kihívó nem vélt önmagára ismerni, így a népnek igért szenzáció egyszerű jegyzőkönyvi papírpocsékolássá degradálódott.

*

A három érzékeny úr közül az egyik, bizonyos Péchy Horváth Rezső nevű újságíró azonban nem tudott belenyugodni az ügy ilyen egyszerű elintézésébe. Feljelentett a sajtókamaránál, s tovább piszkált az Esti Kurirban. A Sajtókamara igazoló jelentéstételre szólított fel, utána az ügynek nem következett folytatása. Az egyik különösen sértő kitételéért most már én kértem elégtételt, de sajtóreklám nélkül. Az Esti Kurir felelős szerkesztője először Péchy Horváth Rezsőt jelölte meg a cikk írójának, majd amikor komoly lett az ügy, akkor sietve kijelentette, hogy tévedés történt, mert a cikk szerzője Gallovich Tibor. Gallovichra csak mint az NSC kapusára emlékszem, vele semmi ügyem nem volt. Nyilvánvalóan más érdekeknek kellett közrejátszaniuk, hogy kénytelen volt olyasmit vállalni, amit egészen bizonyosan nem ő követett el. Hosszas huzavona után végül is Gallovich segédei bocsánatot kértek, s az ügy ezzel elintéződött.

De nem Péchy Horváth részéről. Mert kiapadhatatlan szorgalommal gyártotta ellenem a különféle támadásokat s bombázta velük az összes fórumot, amelyekkel összeköttetésben volt. Nem volt azonban mindig ily haragos irányomban ez a gyűlölettől elvakult ember. Egy évvel előzőleg még az egekig dicsérte kalauzaimat és 1941 évi zsebkönyvemet az Esti Kurir hasábjain, s akkor még kritikájában nagytehetségű ember voltam, a kalauzaim kiváló munkák. Most azonban feljelentéseiben már tehetségtelen kontárnak becézett, s egy évvel előbb agyba-főbe dicsért munkáimról csak mint "verejtékezve kiizzadt" valamikről emlékezett meg. A csodálatos és elmeorvos után kiáltó gyors átváltozás mögött egyszerű emberi vonás, a fékevesztett hiúság megsértése húzódott meg. Mint a rotációs gép az újságot, úgy ontotta magából P.H. a cikkeket a legkülönbözőbb témákról, s e cikkekről messziről kiabált, hogy több cikk összetársításából születtek, vagy egyszerűen egy másik cikknek az átírásaként, szorgalmi dolgozatként üdvözölhetik a lényegét. Turista cikkei hemzsegtek a szuperlatívuszoktól, nála három kő egymáson már "sziklainferno" volt, s a majdnem mindben mondatában előforduló "fenséges, lenyűgöző" kifejezéseknél nem is adta alább. Az volt az ember érzése, hogy kartotékozva vannak nála az elragadtatás kifejezései, s írás közben mindig csak hozzácsap a mondatokhoz egyet-egyet. Írásai az egymásra tornyosuló, s éppen ezért az egymást agyonütő szuperlatívuszok miatt rendkívül laposak és suták voltak. Papírízűek. Nem is voltam hajlandó tőle cikket közölni sem zsebkönyvemben, sem az Értesítőben. Ez annyira feldühítette őt, hogy egyik végletből a másikba csapva a nyomtatásba is lefektetett nagy hódolata után végig ócsárolt, ahol tehette.

Ilyen ember is közvéleményt gyárthatott akkoriban.

*

Az évekkel előzőleg a Duna Sport Club által először megrendezett terepgyakorlatok az idők folyamán mind nagyobb népszerűségre tettek szert az egyesületek és a turisták között. Úgy, hogy ez évben már a Szövetség vette kézbe az ügyet s rendezett terepgyakorlatot, melyre a honvédelmi miniszter adott vándordíjat. Természetesen mint mindennek, úgy ennek is megvoltak a maguk ellenzői a turisták körében. A turistaság idealizmusát féltették a versenyzéstől, bár a terepgyakorlatoknál végső fokon nem volt győztes és legyőzött, hanem csak olyan, aki jobban, s aki rosszabbul oldotta meg a kapott feladatot.

Ugyanúgy viták merültek fel a vezetőképzéssel kapcsolatban is. Mind szélesebb mederben folyt a vezetőképzés, és e tekintetben sem lehetett egységes szintre hozni a turistákat. Volt is abban valami, hogy kezdő turisták, akik történetesen rendelkeztek megfelelő idővel és sikerrel megtanulták a segédkönyveket, egyre csak vezetői jelvénnyel defilíroztak el valamely köztér ámuló közönsége előtt. De az öreg turisták egy részének aggálya csak az újításoktól való tökéletes irtózás volt. Még a térképolvasással s néhány más gyakorlati tárggyal csak kibékültek volna, csak a turista történelem és turista irodalom tanulásával nem tudtak egyesek békét kötni. Vesszőparipájuk az évek óta való túrázásra való hivatkozás volt, melyet turista történelem és irodalom ismerete nélkül vittek véghez - kitűnően. Érvelésükben kétségtelenül sok igazság volt - ha arra az alapra helyezkedünk, hogy Mátyás király, Rákóczi, Kossuth, stb. ismerete és Petőfi, Arany, stb. olvasása nélkül is nyugodtan leélheti valaki az életét.

A két kérdés körül felmerült aggályok tisztázására és elemzésére az Értesítő decemberi számában körkérdést intéztünk a turista vezetőkhöz, s mind megegyezett abban, hogy mind a terepgyakorlatok, mind a vezetőképzés csak eszköz a turistaság űzéséhez, és nem önálló cél.

*

Nem tehettem róla, de a Magyar Turista Élet című, kéthetenként megjelenő lap hasábjain soha nem örvendtem valami túlságos népszerűségnek. Előfordul néha, hogy az ember nem tud túlságos népszerűségre vergődni valakinél - így voltam én e lap szerkesztőjével, Ankner Bélával. Csak a Mindenható volna a megmondhatója annak, hogy Ankner miért tüntetett ki nagy haragjával, de tény, hogy úton-útfélen belém kötött, ha tehette. S miért ne tehette volna? Így azután tudatlanul, vagy tudatosan - bár kétlem, hogy át tudta volna látni, hogy mit csinál -, de a Magyar Turista Élet volt a legnagyobb propagálóm.

Itt volt pl. egy könyv, "A magyar ég alatt", mely a M.T. Élet kiadásában jelent meg. Egy hölgyturista írta, Mendöl Ilona. A könyvről írt kritikámban nem a legnagyobb elragadtatással emlékeztem meg a munkáról. A kritika szabadságáról már sokan megírták nézeteiket, nálam hivatottabbak. De Anknerék házatáján a kritika szabadságáról és hivatásáról mit sem tudtak. Vagy legalább is úgy értelmezték, hogy a kritika szabadsága csak addig terjed, amíg az én munkáimat támadó cikkeknek kell helyet adni. Furcsa elv, annyi bizonyos, de hát az ízlések különbözőek.

A Szövetség következő évi, 30 éves jubileumi díszközgyűlésének ünnepi hangulatában azután Anknerrel elszívtuk a békepipát - amikor kimentem a frontra, első volt aki hátbatámadott, amikor sok száz kilométerre valahol Kijev körül dagasztottam a sarat...

*

A Szövetség a vezetőképzés elősegítésére füzeteket adott ki, melyekben mintegy tankönyvszerűen segítséget kaptak a vezető vizsgára készülők. Így megjelent már az egészségtan, térképismeret, turistajog és útjelzés ismertetése. Én a turista irodalom történetét és ismertetését írtam meg, s ez mint a fenti Szövetségi Túravezetők Könyvtárának 5. füzete jelent meg. Az előzők után talán nem is kell különösképpen hangsúlyozni, hogy a Turisták Lapja házatáján nem aratott különösebb tetszést. Ami nem is volt lényegbevágó dolog, miután nem az MTE egyes vezetőinek az elismerése volt a cél, hanem a magyar turista irodalom ismertetése. De a mindent az egyesületi elfogultság szemüvegén keresztül néző emberek képtelenek voltak megérteni azt, hogy az elfogulatlan kritika nem zenghet mindig dicshimnuszokat. Mint mindig, úgy ezúttal is főleg a Turistaság és Alpinizmus értékének a kidomborítása érintette legérzékenyebben az egyesületi partikuláris érdekek vak hajszolóit. Soha nem tudták megbocsájtani, ha valaki a Turistaság és Alpinizmust jobb lapnak tartotta; mint a Turisták Lapját. Pedig a Turistaság és Alpinizmus 25 évfolyama magasan a Turisták Lapja hasonló időszakára eső 25 évfolyama felett állt, amit nem lehet sem elvakult gyűlölettel, sem dühvel megváltoztatni. Hiába látott a Turisták Lapjában igen sok értékes cikk napvilágot, azért a lap csak egyesületi szócső maradt, a sok maradandó értékű cikk mit sem változtatott azon, hogy a Turisták Lapja mindent az MTE nézőpontjából szemlélt, bírált és helyeselt, vagy kifogásolt. A Turisták Lapjánál egymás mellé rakták a cikkeket - a Turistaság és Alpinizmust szerkesztették. A Turisták Lapja egy egyesületé volt - a Turistaság és Alpinizmus az összességé.

Tudták, hogy ha nyíltan kirukkolnak azzal, ami fáj, (az MTE illetve a Turisták Lapja kritikája) akkor már eleve vesztett ügyük van. Így hát fordítottak egyet a köpönyegen: összeállt három úriember, s a "Magyar turista irodalom védelmében" kiadtak egy pamflettet. Az egyik - Stahlból meg nemzetiesedett - Sujtó, a másik Szöllösy Jenő, a harmadik egy Németh Albert nevezetű ifjonc volt. Sujtó ekkor már hosszú évek óta írta a Turisták Lapjába szorgalmi dolgozatait, melyek egyrésze a TL előző évfolyamaiban bizonyos témakörből megjelent cikkeinek az izgalmas felcserélésében kulminált; Szöllösy névleg a BBTE-nél volt, érzelmileg MTE zászló alatt futott; Némethet a kutya sem ismerte, sosem hallottam róla, s csak tüzetes érdeklődés után tudtam meg róla annyit, hogy valami meghasonlott ember, aki nagy hanggal igyekezett tudásbeli - tekintélyes - fogyatékosságait pótolni.

Ez a három gentleman vállalkozott arra, hogy "kikészíti" irodalmi munkásságomat. Szépen felosztották maguk között a munkát: Sujtó "A magyar turista irodalom" c. munkámat szabdalta össze, Szöllösy a Hivatalos Értesítőben megjelent cikkeimet morzsolta szét, Németh pedig a lexikont vágta agyon. A három ifjú titánnak előzőleg semmiféle önálló turista munkája sem jelent meg, tudja a jó ég, honnan szereztek pénzt az akkoriban eléggé költséges szórakozást jelentő füzet kiadásához. A füzet az Élet Nyomdánál jelent meg, így csak gyanítom, hogy a mit sem sejtő MTE tagok fizették meg a három ifjú irodalmi kiruccanásának a nyilvánosság kizárásával megjelent termékét. A "munka" nem került forgalomba, rejtélyes küldője megjegyzés nélkül expediálta a Szövetség tisztikarának tagjai címére, egyetlen lap sem ismertette. Jómagam ugyan megírtam a nézetemet e szennyiratról, de barátaim lebeszéltek a megjelentetéséről azzal, hogy kár lovaggá ütni e három meglódult fiatalembert.

Hanem annyi bizonyos, hogy sem ezalatt, sem ezután ilyen útszéli hangot nem használtak a magyar turistaságban, mint ez a három irodalomértő gáncsnélküli lovag.


Folytatás ...


Forrás:
[Polgárdy Géza: "Harcok, munkák és küzdelmek - Tíz esztendő a magyar turista közéletben (1934-1944)",
kiadta a Magyar Hegymászótörténeti Társaság, 1998., ISBN 963 03 47105]