Polgárdy Géza:

Harcok, munkák és küzdelmek
- Tíz esztendő a magyar turista közéletben -
(1934-1944)


9. rész


Ezerkilencszáznegyvenegy áprilisában váratlanul katonai behívót kaptam s ennek következtében a román határra, Kesnára kerültem. Csodálatos élmény volt a Kisilve-Kesna közötti vasúti útszakasz a viaduktjaival, alagútjaival és meredek hegyoldalba vájt útjaival. Nem kellett az embernek különösebb lokálpatriótának lennie, hogy a külfölddel szemben hazai értékeink dicséretét zengje. Ez a kicsiny, de festőien elragadó útszakasz Svájcban, vagy Ausztriában is idegenforgalmi látványosságot jelentett volna; mi bölcsen hallgattunk róla, aminthogy az illetékesek korlátoltsága miatt az Aggteleki cseppkőbarlangból sem tudtunk olyan világraszóló látványosságot csinálni, mint amilyet természeti adottságainál fogva lehetett volna.

Kesnán órák hosszat néztem vágyakozva a távolban fehérlő Radnai havasokat, de úgy látszott, hogy a sors csak a távoli szemlélődést juttatta osztályrészemül; 1934-ben olaszországi utamon ugyanúgy a távolból nézegethettem a Dolomitok szikláit, s később, évek múlva ugyancsak a távol messzeségből küldhettem vágyakozó pillantásaimat Ausztriában Altnang-Puchheimből és Salzburgból az Alpok hegyóriásai felé.

*

Keller Ferenc főtitkár is lemondott. Vele is igen értékes, sokoldalúan képzett turistát vesztett el a Szövetség. Távozása az egyetemes turistaság részére is veszteség volt, nemcsak a szövetségi munka szempontjából, mert egyik oszlopa volt annak a Szövetség néhány vezető tagjából alakult gárdának, mely az egyesületi színek változatlan szeretete mellett az egyetemes érdekeket fölé tudta helyezni a klubérdekeknek. A tisztújító közgyűlésig új főtitkárt nem választott a Szövetség, tanácsi határozattal én láttam el a főtitkári teendőket.

*

Erdélyt, illetve az Erdélyi Kárpát Egyesületet úgy elárasztották a pesti "támogatók" és "jóakarók", mint gátszakadás után a víz az addig érintetlen területet. Mindenki tanácsot adott, mindenki segített, minden Erdélyben járó budapesti turista vezető kötelességének érezte, hogy agyontámogassa a húsz esztendő után felszabadult erdélyi turista testvéreket. Csoda-e, ha végül a szegény erdélyi turista vezetők a minden oldalról rájuk zúduló "támogatás" után még annyira sem láttak tisztán a magyarországi turista viszonyokban mint annak előtte? A sok jóakaró, aki mind mintegy patentírozott kizárólagos jóakaratot szállított az EKE vezetőségének, végül is teljes zűrzavart idézett elő a kolozsvári turista gócpontban. Végül is a teljesen összezavart erdélyi turista vezetők egyéni utakat kezdtek járni a Szövetség megkerülésével, sőt hivatalos helyen egy erdélyi turista Szövetség tervét is előterjesztették. A dolog vége az lett, hogy a Szövetségi Értesítőben meglehetős éles hangú cikkben foglalkoztam az EKE körüli dolgokkal, főleg az önálló szövetség gondolatának felvetése miatt. Az erdélyi vezetők igen érzékenyen reagáltak a cikkre, s lett olyan nyilatkozatháború, hogy csak úgy zengett-bongott a turistaság. A sajnálatosan elmérgesedett helyzet tisztázására végül is egy megbeszélés jött létre a Szövetség és az EKE vezetőinek a részvételével. Itt azután kitűnt, hogy végeredményben nincs semmi lényegbevágó véleménykülönbség közöttünk, mindössze annyi történt, hogy a Szövetség és az EKE vezetőinek még nem volt alkalma, hogy úgy mondjam, "kibeszélgetniük egymást". A nagy háborúság után őszinte és szeretetteljes béke következett, élénk tanulságul arra, hogy kölcsönös jóakarattal és jóindulattal a legnehezebb helyzeteket is tisztázni lehet. A helyzet végtelenül elmérgesedett volt köztünk és az EKE közöt, mégis egy jóindulattal fűtött megbeszélés elegendő volt, hogy a harag magas falai egyszerre leomoljanak, s a turista szívek egymásra találjanak.

*

Amikor a Magyar Turista Egyesület 1938. évi jubileumára készülődtünk, azt a tervet vetettem fel, hogy az egyesület múltját lexikonszerűleg kellene feldolgozni. Hiszen az egyesületet és osztályainak születését a 25, majd 40 éves jubileumi évkönyvek eléggé ismertették. A terv tetszett, de a részletes kidolgozásnál kitűnt, hogy ha mindent beleveszünk, amit kell, akkor túlhaladja a lap, a Turisták Lapja kereteit. És ha 1938-ban még nem is volt semmi összezördülés az MTE és közöttem, azért már nem értettük meg egymást úgy, mint azelőtt. Így azután a lexikon tervét attól kezdve egyéni elgondolásomként fejlesztettem tovább. Hosszú éveken át dolgoztam rajta, sokszor bizony a hajnal is ott ért az íróasztalnál. Lelkes munkatársaim önzetlen segítségével azután 1941 végére meg is jelent a könyv.

*

A Turista Zsebkönyv 1942. évfolyamát is megjelentettem. Ebben turistaságunk helyzetéről Keller Ferenc közölt cikket, melynek egy mondattöredéke így hangzott: "...a turistapolitikán győzedelmeskedett és megindult turista munkát obskurus zavarkeltők máris kikezdték, vélt vagy egykor létező és vitatható jogok hangoztatásával, de be nem vallott önös egyesületi érdekekből". Valami csodálatos őszinteséggel a fenti általános megállapításhoz az MTE nagytudású választmánya önmagára vélt ismerni. És bosszúért kiáltott. A cikk szerzóje fel volt tüntetve, így ha valaki valamit sérelmezett, akkor módjában volt a szerző ellen eljárni. Keller azonban nem volt már a Szövetségben, így nem volt útban. Annál inkább útban voltam én. Az MTE választmányának nagyrészt jóindulatú, de pár izgága ember által könnyen befolyásolható tagjával még azt is elhitethették volna, hogy tisztán MTE gyűlöletből leloptam az égről a holdat; hogyne tudták volna elhitetni a sok kedvesen Fejbólintó Jánossal, hogy én aknamunkát folytatok az MTE ellen. Különböző utakon már előzőleg is tudomásomra jutott, hogy az MTE elnöksége foglalkozott személyemmel és szövetségi munkámmal, de ezek a derék emberek soha nem érezték szükségét annak, hogy legalább egyszer engem is megkérdezzenek a velem kapcsolatos ügyekről. Végre is meguntam ezt az egyoldalú szórakozást, és 1941 végén kiléptem anyaegyesületemből, az MTE-ből.

*

Ismét tisztújítás következett azonban a Szövetségben, így valamit tenni kellett az MTE-nél, hogy félre tudjanak állítani. Fegyelmit indítottak ellenem a Keller-féle cikk fenti kitétele miatt. Hiába bizonygattam, hogy már nem vagyok tagja az MTÉ-nek. Nem vették tudomásul. A fegyelmit lefolytatták, kizártak, ezt jóváhagyta a választmány is és később a közgyűlés is. Megfellebbeztem, s az Országos Sport Központ megsemmisítette a kizárást azon indokkal, hogy kizárni csak azt lehet, aki tag. Ezt a kevés értelmet igénylő tényt azónban az MTE vezetői képtelenek voltak felfogni, s így az 50 éves tiszta múltú Egyesületet ilyen csúnya felsülésbe hajszolták bele. De azért ők voltak az MTE hagyományok őrzői...

*

A régebbi turistanemzedék nevesebb tagjai közül sajnos csak kevéssel hozott össze a sors. Az első világháború előtti nemzedék nagyrészt letette már a tollat, miután a mászókötelet és á jégcsákányt a trianoni békeszerződés már előzőleg letetette velük. Visszavonultak az aktív szerepléstől, s csak a távolból szemlélték a turistaság eseményeit - ha ugyan életviszonyaik nem akadályozták meg őket ebben is.

Egy pilisi túrán Horn K. Lajossal találkoztam, s a Bányahegyi menedékháztól Visegrádig együtt bandukoltunk. Amit addig csak elméletben, munkássága révén állapítottam meg, hogy ti. az 1935 évi T. és A. ügyével kapcsolatos visszavonulása szinte pótolhatatlan vesztesége volt a magyar turistaságnak, erről e túránkon a gyakorlatban is meggyőződhettem. Fáradhatatlanul magyarázta az utunkba kerülő virágokat, növényeket, mindegyikről volt legalább egy-két szava, s ez a vele eltöltött rövid kis idő tanulságosabb volt 2-3 másik túránál. Nem a sablon szárazságával foglalkozott a növényekkel, sem a szaktudás unalmasságával. Gyakorlati tanító volt: turista és tanár egyszemélyben.

Később még egy BETE közgyűlésen találkoztunk, hol ő az öreg Betéseket, én a Szövetséget képviseltem. Ritka élvezetett jelentett a vele való eszmecsere, s hazajutás után fehér asztalnál órák hosszat beszélgettünk a jelen és múlt eseményeiről. Ő a jelent az idősebb kortárs higgadtságával és tapasztalatain keresztül szemlélte; én a múltat néztem bizonyos történelmi távlatból. Értékes szakmai munkája ekkor már évek óta parlagon hevert. Igyekeztem őt bevonni a Szövetségi Értesítő körébe, s cikket kértem tőle. De a Turistaság és Alpinizmus - ügy úgy látszik, még mindig gyógyulatlan seb volt, s Zsembery Gyulának is szerepe volt Horn szerint a T. és A. megfojtásában. Viszont Zsembery volt a Szövetség ügyvezetője, így a közreműködést elhárította magától, a magyar turistaság nagy veszteségére.

*

Pénz dolgában hogy-hogynem, de mindig gyatrán álltam. A visszatért országrészeket elárasztó turista rohamokból bizony mindig kimaradtam. Ez év őszére azután mégiscsak sikerült annyi pénzmagot összekotornom, hogy egy tarisznyás túra keretében bejárhattam a Felvidék egy részét. Kassa - Ottília mh - Lajos mh - Erika mh - Jászó - Szilicai fensík - Domica útvonallal a visszacsatolt Felvidék értékes és szép részleteit ismertem meg.


Folytatás ...


Forrás:
[Polgárdy Géza: "Harcok, munkák és küzdelmek - Tíz esztendő a magyar turista közéletben (1934-1944)",
kiadta a Magyar Hegymászótörténeti Társaság, 1998., ISBN 963 03 47105]