Polgárdy Géza:

Harcok, munkák és küzdelmek
- Tíz esztendő a magyar turista közéletben -
(1934-1944)


8. rész


Az 1940-es esztendő nem valami jól indult: az első havas vasárnapon a Budai-hegyekben eltörtem a bokám. Öt heti szobafogságot jelentett ez, bár közben a - fontosságuk miatt - botok segítségével el-elbotorkáltam a szövetségi tanácsülésekre.

*

A Magyar Turista Szövetség 1926 óta ún. kivételes értesítést adott ki. Kezdetben igen kezdetleges formában 2-4 oldalon jelent meg, s kizárólag a szövetség kivételes tudnivalókat közölte. Később fokozatosan bővült a tartalom és a Turistaság és Alpinizmus szöveg közé tördelve, a Turisták Lapja meg önálló mellékletként adta a lapot. A T. és A. megszünésével csak a Turisták Lapja mellékelte a kivételes értesítőt, azonkívül csak a Szövetség tisztikarának és tanácsának a tagjai kapták. Az évek során több ízben is felmerült annak a terve, hogy az Értesítőt ki kell fejleszteni, de a terv mindig csak terv maradt. Most a turista propaganda szélesebb mederbe való terelésénél felmerült az az ötlet, hogy az Értesítőt minden turistának meg kell küldeni, aki kiváltja a szövetségi igazolványt. Ekkor ugyanis csak a Turisták Lapja mellékleteként az MTE tagok kapták. Furcsa helyzet volt azonban, hogy éppen azok a turisták kapják meg az Értesítőt, akik a Turisták Lapja formájában egyébként is kapnak turista folyóiratot. Az igazság és a méltányosság azt parancsolta, hogy akik a szövetségi bélyeg kiváltásával támogatják a szövetségi gondolatot és munkát, azok részesüljenek is belőle. A kérdés a januári tanácsülés elé került s eléggé hosszadalmas vita és főleg sok mellébeszélés után, de megszavazta a tanács az indítványt. A leghevesebb ellenző természetesen Ankner Béla volt, aki a maga vérszegény lapjainak pár előfizetőjét féltve kézzel lábbal tiltakozott az indítvány ellen. Érdekes volt szemlélni, hogy Ankner, aki mindig a köz szószólójának tüntette fel önnönmagát, mennyire felszisszent, amikor egy éppen a köz érdekét szolgáló cselekedet az ő egyéni érdekével nem egyezett. Hja, ember legyen a talpán, aki a turistaság labirintusában ki akarja ismerni magát.

*

Az egyesületekben nagyon sok értékes ember húzódott meg az egyszerű tagok között. Akik nem kívántak szerepelni, szónokolni vándorgyűléseken vagy hadakozni tisztújító közgyűléseken. A Szövetség zajos és sokszor tendenciózusan kiteregetett élete sem jelentett különösebb vonzerőt a nyugodtabb légkört kedvelők számára. Mert mi is volt a Szövetség tulajdonképpen: az egyesületi önös érdekek ütközőpontja, az államsegélyek feletti viadalok küzdőtere. Nem valószínű, hogy amikor annak idején a Szövetség eszméje felvetődött, akkor a gondolat szószólói előtt egy ilyen intézmény létesítése lebegett volna. Az erők egyesítése volt a cél a Szövetség létrehozatalával, s nem pedig a hatalmi érdekek összeütközésének központosítása. De az idők folyamán a turistaság nemcsak lelki szükséglet, hanem divat is lett, az egyesületek gombamódra megszaporodtak s a turistaság bizonyos átértékelésen ment keresztül. Az idők múlásával az az alakulat, mely nem óhajtott egyebet, mint tagjait a szabad természetbe kivezetni, az ezzel a ténykedésével nem számított alkotó egyesület lenni. Előtérbe lépett a turista létesítmények, a menedékházak, kilátók, a források építésének versenye, s a hajsza a munkaterületek után; sokszor eléggé hangos kísérőzenével. És mindennek természetesnek tartott színhelye a Szövetség volt. Az ún. nagyegyesületek legfőbb tagszerzési érve a menedékházak, az igazolt tagoknak nyújtandó kedvezmények voltak. Nosza a többiek is átvették - mert a verseny lélektana szerint át kellett venniük - ezt a programpontot. Értéket és patinát kapott minden elhagyott pajta vagy erdészlak, bármekkora lyuk is tátongott esetleg a tetején. Tekintve azonban, hogy úgy a menedékházakhoz, mint a források, kilátók építéséhez, útjelzések készítéséhez pénz, rendszerint sok pénz kellett, az érdekek bizony össze-összeütköztek. Külön - még pedig nem is utolsó - szám volt a munkaterületekért folyó harc. Előállott az a furcsa helyzet, hogy a Szövetséget egyesületek alkották, mégis az egyesületek részéről hangzott el a legtöbb panasz a Szövetséggel szemben.

*

A Szövetség körüli ütközetekben egészen különleges helyet foglalt el két nagyegyesület: a Magyarországi Kárpát Egyesület és a Magyar Turista Egyesület. Az MKE - mint amely a Felvidéken a Tátra tövében vert gyökeret, a trianoni összeomlással mindent elvesztett. A fővárosba csak pár tagja került, s bizony csak foszlányokból sikerült a megtépett kárpáti zászlót pár lelkes embernek összefoltozgatni. Pár lelkes ember élesztette újjá az MKE-t bár az MTE soha nem volt hajlandó elismerni, hogy ez azonos volna az 1873-ban alakult MKE-vel; az ő véleményük az volt, hogy ez a Felvidéken maradt, s ez egy új egyesület. Mindegy. Lényeg, hogy az MKE volt, létezett, de a nagymúltú név egyelőre nem tehet semmit. Lépésről-lépésre kellett haladni a vezetésnek a tagszerzés, munkaterületek szerzése és az építések terén. Az MKE-nek tehát szüksége volt a Szövetségre, mert ezt a botorkáló útját csak egy erősebb testületre támaszkodva tudta megtenni. Még így is az embernek valahogy mindig az volt az érzése, hogy papírmasé nagysággal van dolga, s e dicső név ragyogásában szétteregetett palást nem takar semmit. Az MKE mindenkori vezetőinek ügyességét dicséri, hogy el tudták hitetni a csonkaországi nagyságát is az egyesületnek, mely azonban ténylegesen csak a Felvidék visszatérésével kapott súlyt, s az addigi nagy keretei tulajdonképpen csak akkor telítődtek meg.

*

A Magyar Turista Egyesület vezetői nem rajongtak a Szövetség gondolatáért, s ellenszenvük mintegy szellemi hitbizományként szállt egyik vezetőségről a másikra. Pedig a szövetségi gondolat egyik leglelkesebb apostola éppen az MTE egyik vezéralakja, Thirring Gusztáv volt. De már például a másik nagy, Déry József nem volt hajlandó soha szerepet vállalni a Szövetségben.

Az MTE hatalmának megnyirbálását látta a Szövetségben, s bár ha nem akart lemaradni a versenyben, kénytelen-kelletlen részt is vett a Szövetség munkájában, igyekezett mindig állam lenni az államban. A nagy alapítók örökségén élősködő kései utódok valahogy az MTE presztizsének a megcsorbulását látták abban, hogy náluknál sokkal kisebb egyesületekkel, illetve vezetőikkel kell egy asztalhoz leülniük és egyenrangú félként tárgyalniuk. Holott Zsitvay Tibor szavai szerint: "Nem az a fontos, hogy melyik egyesület veti meg a hátát valamely addig hozzáférhetetlen ponton, nem az a fontos, hogy melyik egyesület valósít meg új turista létesítményt..." Ha azután az MTE előkelő önnön elszigeteltsége mellett, esetleg nélküle, vagy éppen vélt érdeke ellen valósult meg valami, akkor az MTE szűk perspektívájú vezetőségének a duzzogása nem ismert határt. Legjellemzőbben mutatta az MTE-ben a Szövetséggel szemben tanúsított nézetet Sujtó Béla szellemdús megjegyzése, aki találkozásunkkor el nem mulasztotta minden alkalommal megkérdezni: "Mi újság a bűnbarlangban?" Ami alatt természetesen a Szövetség volt értendő. De arra, hogy jöjjenek a Szövetségbe és vegyenek részt az építő munkában, nem voltak hajlandók. Ilyen körülmények között nem volt nehéz MTE ellenes látszatba keveredni valakinek. Az MTE-ből kinőtt Zsembery Gyula dr. után engem a szintén MTE nevelést is ezzel tiszteltek meg, holott az ember nem csinált mást, mint egy az összesség bizalmából elnyert tisztségben az összesség, s nem pedig egy egyesület érdekeit nézte, bármennyire is szívéhez nőtt az. Nem a vezetés - hanem az egyesület.

*

A Szövetség mint olyan, nem tett mást csak felszínre hozta a túlzásba vitt egyesületesdi játszmák hibáit. Míg a versenysportoknál nem képzelhető el eredmény versengés nélkül, mely szükségszerűleg magával hozza minél több egyesület létezését, addig a turistaság, a természet felkeresésének terjesztése nem kívánja meg feltétlenül az egyesületek légióinak a versengését. Egyetlen központosított szerv létezése megakadályozhatta volna az örökös villongásokat, s akkor nem kellett volna az államsegélyek elosztásánál elásni a harci bárdot.

*

Erdély visszatérése nem jelentett egyesületi versengést. Élt és működött az Erdélyi Kárpát Egyesület, s a Szövetség az EKE-nek adott jogot a visszatért erdélyi részeken való osztályalakításokra és munkára. Bizonyos, hogy lelkileg valahogy önállóbbak voltak, mint a többi visszatért terület turistái, saját elgondolásaik alapján nézték a világot, s bekapcsolódásuk a szövetségi együttműködésbe bizonyos zökkenőkkel járt.

*

A Vértes-hegység kalauza után a szomszédos Gerecse és Gete feldolgozása következett, kiegészítve a zsámbéki résszel. Az év (1940) végére jelent meg Gerecse kalauzom, s ugyancsak az év végén jelentettem meg kísérletképpen turista zsebkönyvemet. Nem tudtam megbarátkozni a magyar turistatársadalom közönyével. Míg a külföldi könyvpiacon egyre-másra jelentek meg a háború ellenére is a szebbnél szebb kiállítású turista könyvek, addig a magyar turista könyvtermelés stagnált. Ankner Béla próbálkozott még egy-egy füzetszerű kiadvány megjelentetésével, de nagyobbszabású munka kiadására sem ő, sem én nem rendelkeztünk megfelelő tőkével. Schermann Szilárd nagyszabású munkája (Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein) iránt megnyilvánuló közöny világosan megmutatta, hogy valahol valami baj van. A zsebkönyvben a turistaság könnyebb szórakoztató hangnemének adtam helyet, a száraz szakdolgok mellőzésével.

Ha nem is a nyolcvanmilliós német méreteiben, de azért nálunk is kellett volna valami turista könyvkiadóvállalatféle, s nem pedig nekünk, egyéneknek veszkölődni az ilyesmikkel. Jankovics Marcell csodálatosan szép könyve az 1911-ben megjelent "Az Alpesek", valamint az 1908-ban az MTE kiadásában megjelent "Sasfészkek" mutatták, hogy nincs felvevő piac a legjobb könyvekre sem, hiszen "Az Alpesek" példányai már csak alig-alig voltak feltalálhatók, s a "Sasfészkek" sem tudott a közel négy évtized alatt eljutni a második kiadásig. Hensch Aladár nagyszerű síévkönyveinek is hasonló volt a sorsa; a kalauzok és zsebkönyv kísérletem azt bizonyították hogy a turisták könyvvásárló kedve nemcsak hogy az egeket nem veri, hanem még a nyers kiadások megtérüléséhez is vajmi kevés.


Folytatás ...


Forrás:
[Polgárdy Géza: "Harcok, munkák és küzdelmek - Tíz esztendő a magyar turista közéletben (1934-1944)",
kiadta a Magyar Hegymászótörténeti Társaság, 1998., ISBN 963 03 47105]