Polgárdy Géza:

Harcok, munkák és küzdelmek
- Tíz esztendő a magyar turista közéletben -
(1934-1944)


5. rész


Az egyesületekkel való foglalkozás sok szórakozást és főleg tanulságot jelentett, így nem valami túláradó örömmel fogadtam a vidéki élet részemre egyébként sem kecsegtető, de meg nem változtatható tényét. A Szövetségtől egy esztendei szabadságot kértem és kaptam. De az 1936. évi ellenőri jelentést még én készítettem el Székesfehérváron, s a helyettesítő Keller Ferenc főtitkár olvasta fel. Később - a fővárosba való visszatérésemig - Lehner Károly helyettesített.

Székesfehérvár rendezett szép város volt. Templomaival, műemlékeivel, múzeumaival sokkal többre volt hivatva, de a főváros közelsége e szép kis városra is nyomasztólag hatott. Az MTE-nek osztálya volt a városban, lelke és spiritus rectora Ditmár Károly volt, sokfelé járt, kiváló turista. A Velencei-tó és -hegység, a Vértes és a Bakony közelsége szinte predesztinálta Székesfehérvárt arra, hogy elsőrangú vidéki turistacentrum legyen. Minden már nagyobb vidéki városnak csak egy-egy hegység közelsége állott rendelkezésre, így Gyöngyösnek a Mátra, Egernek és Miskolcnak a Bükk, Pécsnek a Mecsek, Vácnak a Cserhát, Sopronnak a Soproni-hegyvidék és Salgótarjánnak a Karancs-Medves. Székesfehérvár ilyen helyzete tehát összehasonlíthatatlanul kedvezőbb volt minden más városénál, mégsem volt olyan virágzó turista élet a városban, mint amilyennek ilyen kedvező körülmények között kellett volna, hogy legyen. A vidék közönye erre is rányomta bélyegét és bár a lelkes vezetők - Ditmár Károly, v. Láng István - munkája révén volt turistaélet Székesfehérváron, mégsem az volt, ami a kedvező földrajzi körülmények mellett virulhatott volna e szép városban. Csak úgy kuriózumképpen említem meg, hogy amikor 1937 húsvétján az MTE Fecskék közös tervű bakonyi túrára jöttek le Zirc környékére, a fehérvári turisták közül mindössze Ditmár Károly vett azon részt, egy helybeliek részére rendezett önálló bakonyi túrán velem együtt hárman voltunk, s a fehérváriak és a Fecskék évi dobogókői ünnepére is csak Ditmár Károly utazott fel másodmagával.

*

Székesfehérvárról levél útján tartottam fenn a kapcsolatot budapesti turista barátaimmal, így Keller Ferenccel, Dr Peitler Gyulával és Kollár Károllyal. Az új feladataim mellett élvezett kevés szabad időt pedig turista védelmi munkásságra, és hogy így fejezzem ki magam, turista szaktanulással tőltőttem. Fehérváron írtam s a Turisták Lapja 1937. évfofyamában jelent meg "Tél a tavaszi Börzsönyben" c. túraleírásom. "A meghódított hegyek" c. cikkben, a világ legmagasabb hegyének a meghódítását ismertettem. Egy helyi folyóiratban a Fáklyában pedig a régi turista iskola járt ösvényeit taposva azt igyekeztem kimutatni, hogy a turistaság gazdaságilag mennyi hasznot jelent a magyar vidéknek. A BBTE turista szakosztályának egy évi teljesítményét vettem kezelés alá, s e szakosztály túráinál mutattam ki, hogy a nagy turista tábor egy viszonylag kis csoportja mennyi helységet keres fel egy esztendő folyamán, mennyit költ ott, mennyit ad ki.

Csak később ismertem meg báró Eötvös Lóránd egyik cikkét, amelyben azt írja, hogy a turistáskodás magában is cél, nem szükséges tehát az, hogy tudományt, nemzetgazdaságot, kultúrát, nemzetközi törekvéseket és egyebeket előtérbe tolunk, mert ez csaknem olyannak látszik, mintha ürügyet keresnénk a világ előtt amiért turistáskodunk. Örökbecsű megállapítások ezek, méltóak arra, hogy minden kezdő turista legelsősorban is ezzel ismerkedjék meg, mielőtt még túlságosan teletömnék a fejét, azzal hogy a turistaságot azért kell támogatni, mert idegenforgalmi, nemzetgazdasági, tudományos és egyéb jelentősége van.

*

Székesfehérvári tartózkodásom alatt bőségesen volt időm megismerkedni a várossal. Egyik városnéző barangolásom alatt ötlött agyamba, hogy a városnak nincs útikalauza. A Turistaság és Alpinizmus kalauzsorozatában sem volt, valószínűleg a még meg nem jelent Vértes kalauzzal kapcsolatban hozták volna ki. Székesfehérvár ekkor már az 1938. évi nagyszabású ünnepségekre készülődött. Új szobrokat helyeztek el, csinosították, s az ásatások is nagymértékban előrehaladtak. A már említett hegyek közelsége miatt Székesfehérvárt elsőrendű turista gócpontnak találtam s összevetve a közelgő 1938-as Szent István évvel és készülő fehérvári ünnepségekkel, úgy találtam, hogy Fehérvár kalauzának az elkészítése nem lenne hiábavaló munka. Közöltem tervemet Kellerrel a Szövetség és Peitlerrel az MTE főtitkárával; mindketten helyeselték.

Így azután 1937 tavaszán és nyarán volt már elfoglaltságom, s amikor 1937 szeptemberében a postatiszti tanfolyamra a fővárosba vezényeltek, már magammal hoztam Székesfehérvár kalauzának teljesen kész kéziratát is. A szöveghez ezután Lux Géza készített csodálatosan szép tusrajzokat.

Annak idején amikor megpendítettem a kalauz ötletét, Peitler dr. vállalkozott rá, hogy államsegélyt szerez a kiadáshoz. Most tehát, amint diadalmasan letettem asztalára a kéziratköteget, úgy gondoltam tovább, nem lesz rá gondom. Mekkora volt tehát a csodálkozásom, amikor Peitler azzal adta vissza a kéziratot, hogy menjek Zsemberyhez s próbáljak tőle pénzt szerezni...

Zsembery Gyula nem zárkózótt el a támogatástól, de a Szövetségnek nem volt fedezete segélyre, ellenben kilátásba helyezte, hogy ha megjelenik a kalauz, a Szövetség átvesz majd belőle pár száz darabot. Ilyen körülmények között tehát majdnem dugába dőlt az egész kalauz ügy, mert nem volt pénzem a nyomdára. Leiszky Jenő, az Élet nyomda igazgatója azután turista barátságból vállalkozott a kalauz hitelben való kinyomására. Így történt azután, hogy 1938 márciusában megjelenhetett első kalauzom, mint a "Magyarországi Útikalauzok" c. sorozat első száma.

Régi bevált közmondás, hogy evés közben jön meg az étvágy. Alighogy megjelent a fehérvári kalauz, már újabb fába vágtam a fejszémet, a Velencei-tó- és hegység kalauzába.

Pedig a Székesfehérvár-kalauznak a sorsa nem volt túlságosan kecsegtető. Magam voltam az író, kiadó, bizományos, könyvterjesztő - minden. Keservesen tapasztaltam egy turista könyvkiadóvállalat hiányának hátrányait. De nem csak én, hanem a magyar turistaság is - erről azonban nem beszélt senki.

Augusztusra megjelent a Velencei-tó és -hegység kalauza is. A szövegrészben nagymértékben segítségemre volt Sujtó Béla, míg a rajzokat e kalauzban Iser József, kiváló grafikus és festőművész barátom, az ifjabb turistanemzedék egyik legtehetségesebb tagja készítette.

*

Visszatérve 1937 őszén, úgy a Szövetségben, mint az MTE-ben kemény munka várt. A Szövetség az 1938. évi nagyszabású Szent István-turistavándorlásra készülődött, az MTE pedig - ahol az 1937. évi tisztújító közgyűlésen titkárnak választottak meg - fennállásának 50 éves jubileumát készítette elő.


Folytatás ...


Forrás:
[Polgárdy Géza: "Harcok, munkák és küzdelmek - Tíz esztendő a magyar turista közéletben (1934-1944)",
kiadta a Magyar Hegymászótörténeti Társaság, 1998., ISBN 963 03 47105]