Két alkalommal jártam a Bernina hegységben. Az első alkalommal egy részleges látogatás alkalmával mikor két túracél volt a tervben, a Palü keresztezés és a Bianco gerinc megmászása. Mindkét kitűzött feladatot sikeresen teljesítettük.

A második alkalommal az MTSZ szervezésében (Svájci cseretúra) kéthetes időszakot töltöttem ott. Ekkor került sor a Piz Palü K-i pillérének megmászására, Piz Glüschain É-i falának átmászására és a Piz Roseg keresztezésére.

A K-i pillér átmászását külön leírtam, mint ahogy a Bianco-grat átmászását is, amit az első látogatásom alkalmával teljesítettem. Most a két túra alkalmával mászott túrák eseményeit írom le, három fejezetben képekkel mellékelve.

Berninában, terveink szerint sikeresen teljesítettük a Palü keresztezést, úgy hogy még a Bellavista csúcsán is fenn voltunk, majd a Bianco-gerincen keresztül a Piz Bernina átmászását hajtottuk végre, lefelé a Spalla-gerincen.

Zermattban szintén sikeresen másztuk a Matterhornt, de hogy ne legyen minden „habos torta”, Chamonixban a Mont Blancon, már csak egy sikertelen kísérletünk volt a kellemetlenül rossz időjárás miatt.

Akkori mászó társam Tátrai Rupert és harmadikként Bucsek Henrik volt, a Piz Berninán és a Matterhornon.

Egészen jobbra a közeli Piz Pers felett, a Piz Tscherva (3546 m) csúcsa látható, mellette az 4751 m-es Piz Morterach. Majd a 4049 m-es Piz Bernina a Bianco és Spalla-grattal következik. Tőle kicsit balra a jellegzetesen hegyes Piz Zupo 3969 m-s magasságával, ami a svájciak szerint telente 4002 m-re növekszik a rárakodott hó miatt.

Középen a főhelyet elfoglalva a Piz Palü (3905 m) széles gerince és az északi falai tündökölnek, a meredeken lefutó három késéles gerincével. Végezetül a balra lévő Piz Cambrena 3603 m-es fehér tömje zárja le a katlan kilátását. Ily nagyságú, ennyi fehér csúccsal övezett, és hófehér gleccserrel rendelkező kilátóponttal még alig találkoztam. Mindenkinek ajánlom megtekintését, aki e tájon jár még annak is, aki a hegymászást aktívan nem űzi, csak a hegyeket szereti.

A Diavolezze megközelítése nagyon egyszerű. Vonattal, autóval közvetlen a felmenő nagy, fülkés lift induló állomásáig és azzal (ez ugyan kissé költségesebb), vagy ugyanonnan gyalog, 2-3 órás meredek, de jól járható turistaúton közelíthető meg. Gyalog kicsit fáradságosabb de az érte kapott látvány bőségesen kárpótolja a vállalkozót.

Megérkezésünk után elintéztük az elhelyezéssel járó adminisztratív tennivalóinkat. Majd, mivel „matrac-láger” szállásunk volt, azt nem foglalhattuk el csak a kora esti időpontban. Addig elvegyültünk a teraszon nyüzsgő turisták közé, mi is „bámulva” a tájat és tanulmányozni kezdtük a másnapra tervezett mászó útvonalunkat, melynek útvonala szinte teljes egészében látható volt erről a pontról.

Hajnali négykor keltünk és fél ötkor már indultunk is Rupi barátommal kettesben. Először leereszkedtünk a Pers gleccserre majd balról mentünk fel a Palü gerincére. Könnyű utunk volt. Tájékozódással, útkereséssel nem volt gondunk, mert jól látható nyomok vezettek bennünket. Napok óta remek volt az idő, rengetegen jártak előttünk ezen az úton az előző napokban, de ezen a reggelen is már megelőztek bennünket egy páran.

A keleti csúcs tetejéről láttuk meg a gerinc közepén lévő 3905 m magas főcsúcsot és az oldalából hiányzó irtózatos nagy kiszakadást, mely annak idején igencsak nagy lavinát okozhatott a hegyoldalban. Szerencsére nem okozva semmiben anyagi kárt, mert alatta csak a Pers gleccser húzódik, a maga jégvilágával. Emberi település legközelebb, a szemben magas biztonságban lévő Diavolezza ház van csak.

Habár láttam én már olyan lavinapusztítást a Tátrában, amire még legfantasztikusabb elképzelésemben sem mertem volna gondolni, mikor az lezúdulva a Pátriáról, áthatolt a széles és mély Menguszfalvi völgyön és a másik oldalon megölt tizenkét iskolás gyereket, akik a Poprád-tavi turistaházba igyekeztek. Sem előtte, sem utána ilyen nem fordult elő azon a helyen és az ott élő szakemberek sem tételezték fel, hogy az bekövetkezhet.

De azért itt ez nem következhetett be, mert a ház jó messze és biztonságos magasságban van, ellenben félelmetes látványt nyújthatott, ha egyáltalán látható volt az időpont és az akkori időjárás miatt. A kísérő hanghatásoktól, melyet a katlan jellege még fokozhatott is, ellenben biztos okozott egy kis „riadalmat” főleg azok között, akik még nem láttak és nem hallottak ilyet.

Tíz órára már a főcsúcs tetején álltunk. Az előttünk lévő, levezető utat részletesen láttuk magunk előtt és korainak véltük még az időt.

Lefelé, a kissé nehezebb Fortes-gerincet választottuk mely kezdetben könnyű havas, majd közepes sziklás terepen vezet mely bonyolultabbá tette a dolgot, mivel a hágóvasat hol le kellett venni, hol ismét felkötözni. Utoljára a Bellavista hágóban vettük le a vasakat és innen már nem is használtuk többé ezen a túrán.

A hazafelé tartó úton a meleg következtében fellazult mély hó, a gleccseren pedig a rengeteg lefelé csörgedező víz kerülgetése okozott felesleges energia veszteséget és mire elértük a házhoz felmenő hegyoldal meredek ösvényét meglehetősen elfáradtunk. Úgy éreztük, hogy az egész napi túránknak ez az utolsó szakasza volt a legnehezebb, a kitaposott ösvényen.

Több száz kíváncsi „kul-turista” szeme láttára vonultunk be, az asztalokkal megrakott, nagy teraszra, átizzadt ingeinkben, bakancsban, hátizsákkal. Kezünkben jégcsákánnyal, napégett arccal, kissé ziláltan, a szemünkben a sikertől csillogó fénnyel, a szemünk körül nagy világos folt, amit a hószemüveg takarása okozott, szomjúságtól cserepes ajkakkal. Az emberek bámultak bennünket, söröskancsóikat szorongatva. Tekintetükből kiolvasható volt gondolatuk; ugyan, kik lehetnek ezek a csodabogarak, és honnan jönnek? Mi meg irigykedve néztük a kezükben harmattól gyöngyöző söröskrigliket arra gondolva; mennyibe kerülhet egy ilyen krigli, jó hideg sör? Vajon megengedhetjük magunknak ezt a fényűzést a 70 dolláros ellátmányunkból? Akkor még csak ennyi valutát kaphattunk egy-egy nyugati út alkalmával hivatalosan és azt is csak háromévente. Azt hiszem ezt ma olvasva, hihetetlennek tűnik. Nos hát, a pillanatnyi csábítás ereje oly nagy volt, hogy nem törődve az esetleges anyagi csődöt előidézhető magas árral, megittunk egy-egy pohárral (nem kriglivel), azóta is emlegetve, hogy akkor, ott ittuk életünk egyik legdrágább, de legízletesebb sörét.

Emlékszem, Vörös Laci (Cinó) abban az időben katona volt, és a kikérő eredményeként juthatott el így, az első alpokbeli hegymászótúrájára.

A társaság egy része nem kimondottan hegymászóként, hanem magashegyi túrázóként került a csoportba. A csoport vezetőjének engem jelöltek ki. A svájciak intézték a szálláslehetőséget, a turistaházakban a szállás és félpenziós ellátásunkra pénzösszeget biztosítottak és ismerve lehetőségeinket még költőpénzzel is, elláttak, hogy ha kedvünk szottyanna, legyen miből meginni egy-egy esetben azt a „drága” sört. Vendéglátóink, kérésünkre három turistaházban 4-4 éjszakai szállást biztosítottak számunkra, a Coaz-, a Tscherva- és a Boval-házban.

Vasútjegyeinket a szövetség biztosította, Bécstől-Sargansig hálókocsiban, ami azt jelentette, hogy egy kicsit kényelmesen utazhatunk. Kora délután érkeztünk Bécsbe és csatlakozásunk csak 20 óra körül volt, így hátizsákjainkat beraktuk a csomagmegőrzőbe és egy kicsit sétáltunk a városban.

Elhelyezkedve a két hálófülkében, átaludva az éjszakát a reggeli órákban érkeztünk Sargansba, ahol a svájci ügyintéző várt ránk és felszállva velünk a csatlakozó vonatra Churig velünk utazott. A vonaton megbeszéltük a teendőinket átvettem a költségekre a pénzt. Churban meghívott bennünket egy reggelire, majd a többiekkel elment egy kis városnéző programra. Én az állomáson maradtam a csomagokkal.

Pontrezinában, a Melicher házaspár csatlakozott csoportunkhoz, akik szabadságukat töltötték itt és velünk töltöttek egy pár napot a Coaz-házban.

Pontrezinától már csak gyalogosan mehettünk tovább. Kezdetben a kies nagyon szép panorámájú Roseg-völgyben, két óra járásnyira lévő szállóvendéglőig, amit még szintidőn belül teljesítettünk. Onnan ellenben szétszakadozott csapatunk az egyre meredekebbé váló terepviszonyok, és főleg erőnléti különbségek miatt. Ráadásul kiderült, hogy a ház nem ott van, ahol a térképen feltüntették (egy régebbi kiadású térkép állt rendelkezésünkre), hanem egy tűzvész után az új házat, 5 km-el távolabb és 300 m szinttel feljebb építették fel, 2685 m magasságban.

Először késő délután egy hármas csapat érkezett fel (Halmos-Kiséri-Kovalik), majd én érkeztem, de csomagjaim megkönnyítettem, ezekért másnap mentem vissza. A három Meteoros fiú (Vörös-Berán-Németh) eltájolták magukat és a régi ház romjaihoz mentek. Onnan látták meg az új házat maguk felett, de nem mentek vissza a jelzett útra, hanem mint ifjú titánok, tapasztalatlanságból toronyiránt indultak fel egy meredek moréna lejtőn keresztül, ami természetesen sokkal nehezebbnek bizonyult, mint azt elképzelték. Csaknem sötétedésre érkeztek fel, alaposan kifáradva. Egyetlen hölgy résztvevőnk, Barakonyi Ági érkezett meg utolsónak a késő esti órákban, akinek már segítettek a korábban feljöttek.

Másnap reggel arra ébredek, hogy szépen süt a nap, már csaknem mindenki fenn van és mocorog a vackán, csak Andris alszik mellettem mozdulatlanul, alig szuszogva. Péter a túlsó sarokban hangosan dohog:
- Rettenetes éjszakám volt, az a vénember ott a sarokban – célozgatott rám – egész éjszaka nem hagyott aludni, ez az átkozott pedig még most is alszik – ezzel fogta a bakancsát és hozzávágta a mellettem alvó Andrishoz, aki rémültében felugrott, nem tudva mi történt.
- Igazság ez? – dohogott tovább Péter.
Andris meg csak bambán nézett, mint Jani a moziban, nem értve, hogy miről is van szó.

E napon teljes pihenőnapot tartottunk az előző napi felvonulás fáradalmainak enyhítésére. Ennek ellenére két, kettes parti (Halmos-Kovalik és Kiséri-Barakonyi), felment a közeli Il Chapüchinre (3386 m.) ami könnyű útvonal, de mégis csak 700 m szint felfelé.

Én visszamentem az útszélen elhagyott és eldugott csomagjaimért, ami öt órás túrát jelentett számomra. Útközben egy öreg „cabana” közelében (nyári hegyi-szállás, az állattenyésztők részére) pihentem meg. Ezt látva tulajdonosa odajött és megkínált, egy pohár finom, hideg, friss tejjel, érdeklődve kilétem után. Mivel nem értettük egymás nyelvét elég nehézkesen indult ismerkedésünk, de nagyjából mégis kielégítettük egymás érdeklődését. Megtudtam, hogy 25 tehenet kezel a hegyen. Reggel megfeji őket aztán azok egész nap szétszéledve a hegyoldalban, legelnek. Este azok maguktól visszatérnek, és ismét megfeji őket. A tejből részben sajtot készít, és a felesleges tejet, esetenként traktorral leszállítják Prontezinába. Tavasztól őszig itt él fenn a hegyen, néha az asszony meglátogatja. Lenn a településen három iskoláskorú gyermeke, nagy berendezett háza, autója, traktorja van. Jól él, szereti azt, amivel foglalkozik. Magyarországról csak annyit tudott, hogy Európában van, de Budapestet ő is összekeverte Bukarestel. És azt is tudta, hogy sok honfitársam él Svájcban, akiket befogadtak 56 után. Nem érti a hegymászókat, miért akarnak felmenni abba a hideg, jeges világba kínozva, gyötörve, magukat. Innen a hegyek oldalából éppen úgy látszanak a csúcsok, sőt innen még szebb, mert zöld a fű és a fák lombjai, és színes virágok is nyílnak. Ott fenn pedig csak kő, hó, meg jég van. Mi abban az érdekes? Nem tudom, de azt el tudom képzelni, hogy ha meglátná a mi nagy síkságainkat, pusztáinkat, lehet, hogy azért meg ő tudna rajongani, mert ismeretlen újdonság lenne számára.

Hat óra előtt indultunk öten. Kezdetben elég sok kisebb nagyobb spaltnit (jégrepedés) kellett kerülgetni, hó-hídon átszelni. Volt közöttük egy-két kimondottan félelmetes is. Aránylag keskeny hó-híddal, alatta kéklő mélységgel. Emlékszem a két fiatal benjáminünk, Berán és Vörös mily nagy viszolygással keltek át rajtuk életükben először.

A fal alsó részében keresztbe húzódott egy nagy peremhasadék melynek legegyszerűbb átmászására a bal szélének közelében volt lehetőség. E peremhasadékok általában a nagy összefüggő jég és firn felületek azon részén keletkeznek, hol az alapkőzet töréssíkja hirtelen negatív irányba megváltozik. Ezek a hasadékok keresztben lehetnek akár több száz méter hosszúak és 5-6 méter szélesek is. Átmászásuk mindig kemény akadályt okoznak a hegymászók részére.

A mi peremhasadékunk aránylag egyszerű volt ott, ahol átkeltünk rajta. Szélessége nem volt egy méternél nagyobb, a mélysége sem volt nagy és nagyrészt tele volt hóval. Felszökésébe jó lépcsőket lehetett vágni, így gyorsan átjutottunk rajta és kezdetben jobbra tartva, ferdén megkezdhettük a felmászást, amit kicsit később esésvonalba folytattunk a falon, míg el nem értük a csúcs alatti gerincet. Kiváló időben, ideális hóviszonyok között, felváltott vezetéssel és biztosítással gyorsan haladtunk felfelé.

8 óra előtt már az éles hógerincen voltunk és élveztük a reggeli nap melegét. Idáig a hideg árnyékban másztunk, ahol még – 4-5 ^oC volt a hőmérséklet, így kellemesen örültünk a nap meleg sugarainak.

Negyed-kilencre, már a csúcson gratuláltunk egymásnak az idei első alpesi csúcs sikeres teljesítéséhez, reményünket kifejezve, hogy nem ez az utolsó ezen a túrán. Nagy kerülővel a normál úton tértünk vissza a házhoz hová délidőben érkeztünk

Öten vállalkoztunk az átmászásra Németh-Berán-Vörös egy hármas, és Perge-Halmos pedig egy kettes kötélpartit alkotva. A többiek az eredeti le és felvonulási útvonalon végezték az átköltözést.

A két Sella-csúcs alatt kereszteztük az erősen feldarabolódott Roseg-gleccsert a labirintos útvonalon, de az irányt adó hosszú meredek nyugati letörés mindig előttünk volt. Annak aljához igyekeztünk, azon szándékoztunk feljutni a Roseg ÉNy-i gerincére.

A 6-8 kötélhossznyi (általában egy kötélhossz 35-40 m), helyenként 45 fokot meghaladó, firnfalon, jó viszonyok között haladtunk. Hágóvasaink biztonságosan tartottak, a kemény kifagyott havon, így folyamatos haladással jutottunk előre, míg a hágóvasam el nem tört. Szerencsére akkor már a letörés tetejéhez egészen közel voltunk és ott sikerült „megreperálnom” úgy, hogy tovább tudtam folytatni az utat.

A meredély tetején meglepően szép látvány fogadott bennünket. A Rozeg, illetve a Piz Alvról (Roseg hófehér előcsúcsa) ide lefutó éles gerincén, a ragyogó napsütésben szikrázó havon, két-három kötélpáros haladt felfelé, akik reggel, a túloldali Tscherva-házból indultak a csúcsra. A tiszta, felhőmentes, kék háttéren, a kékesen fehér szikrázó havon mozgó hegymászók, ritkán látható látványt nyújtottak.

Rövid pihenő után mi is megkezdtük a felhatolást a kitett szellős, de látványilag nagyon szép gerincen. Ahogy emelkedtünk, úgy szélesedett ki a látóhatár mely a Piz Alv tetején teljesedett ki teljes szépségében.

Balra a Scerscen és a négyezer métert meghaladó Piz Bernina. Mögöttünk a 3751 m-es Piz Morteratsch, alatta az erősen repedezett Tscherva-gleccser. Ettől egy kicsit balra északnyugati irányban nagyon messze, a híres hármas, Eiger-Mönch-Jungfrau jól felismerhető hármasának sziluettje látható.

Jobbra előttünk a kéttős csúcsú Sella, alatta a nagy és hosszú Roseg-gleccserrel és annak túloldalán a Coaz-turistaház és a felette magasodó Piz Glüschhaint és az Il Chapütschin.

Legalább fél tekercsfilm exponálása, után összeszedtük holmijainkat és indultunk a csúcs felé. Leereszkedtünk az éles gerincen, áthaladtunk egy rövid háton és kötéllel tovább ereszkedtünk a csúcs csorbájába, honnan vegyes terepen (jég és szikla) 8-10 kötélhossz után értünk fel a csúcsra.

Rövid pihenő, egy-két fénykép, a hagyományos csúcs-csokoládé elfogyasztása után indultunk tovább. Először vissza a Piz Alvra, majd onnan északnak tartva a Tscherva-gleccser félé. Helyenként zeg-zugos, meredek, vegyes terepen értük el az erősen összetöredezett gleccser szélét és elég sok időt vesztve találtunk rá az átkelésre alkalmas útvonalra.

Miután szétszóródva átkeltünk és rátaláltunk a házhoz vezető ösvényre, zavartalanul érkeztünk meg a turistaházhoz, hol örömmel tapasztaltam, hogy a két évvel ezelőtti barátságtalan gondnok már nincs itt. Annak ellenére, hogy még nem vártak ránk csak késő délutánra, szívesen fogadtak és rendelkezésünkre bocsátották a kijelölt szobát.

Társaink még nem érkeztek meg, ők valóban csak délutánra érkeztek át, a nagy hátizsákjaikkal. Nagy volt a forgalom, mert a mai nap volt a svájciak nemzeti ünnepe (augusztus 1.), így ünnepi vacsorával, fagylalttal ünnepelhettük meg, eredményes és nagyon szép hegymászótúránkat.