Attila 2002 júliusban a Karakorum hegység Hushe Skadru völgyében túrázott a Charakusa gleccser közelében. A K6 es K7 csoport különböző hegycsúcsait tervezte megmászni, amikor nyoma veszett.

Ozsváth Attila a magyar hegymászás egyik valaha élt legnagyobb alakja volt.

Mint annyian mások, ő is barlangászként kezdte, és mint annyian mások, amint belekóstolt a hegyek világába, többé nem tudott elszakadni tőluk. "Szakbarbárként" jellemezte magát, beutazta a világot, rengeteg helyre eljutott, de csak akkor, ha ott új, kihívást jelentő hegycsúcsok voltak. Része lehetett a magyar hegymászás aranykorának, amikor már lehetett utazni, sőt, megfelelő támogatást is lehetett szervezni az utazásokhoz, de még mindig egészen családias körben maradt a hegymászás. Nem csak élt a lehetőségekkel, hanem gyakran ő volt az első, aki újabb, magasabb szintre emelte a magyar alpesi és expedíciós mászás színvonalát. Eleinte, a 70-es években a Tátrában, Dolomitokban, Alpokban mászott alpesi utakat egészen VI+ -os fokozatig. Mai napig az egyetlen magyar hegymászó, aki a hírhedt 3 északi alpesi fal közül kettőt megmászott, mindkettőt első magyarként: a Walker-pillért a Francia Alpokban és a Matterhorn északi falát. 1978-ban már a Kaukázusban túrázik, pár évvel később pedig egyik legsikerebb mászója volt az első magyar Himalája expedíciónak a Shatopanth-ra. Alig 100-méterre a csúcstól kellett visszafordulniuk Dékány Péterrel, az állandó havazás és lavinagörgetegek miatt. 1986-os év újra a Himalájában találja, ahol az első magyar nyolcezres (Shisha Pangma) túra egyik szervezője és sikeres csúcsmászója. Közben a maga nemében páratlan 1000 km-es sítúrán vesz részt a Spitzbergákon és újabb első magyar megmászásokat visz véghez, ezúttal Dél-Amerikában, a Perui Andokban.

Ezután érdeklődése már nem pusztán a kihívást jelentő csúcsok első magyar megmászására korlátozódik, hanem a világszinten is érdeklődés középpontjában álló falak legelső megmászására törekszik. Első ilyen, nemzetközileg is igen nagy visszhangot kiváltó eredménye a 6831 m-es Kedarnath Dom keleti falának megmászása 1989-ben, a Gahrwal-Himalájában. Nem sokal később az Excelsior hegymászó klub önállósult a barlangász és ipari alpinista szekcióktól. A hegymászók Ozsváth Attilát választják a klub első elnökévé és a klub logóját sematikusan a Kedarnath Dom keleti fala alapján tervezik meg, ezzel is elismerve a korszakalkotó eredményt. Attila lendülete töretlen marad. Alig 2 évvel később egy, ha lehet még nagyobb kihívásnak áll elébe, a Thalay Sagar mindaddig megmászatlan északi falát nézte ki, a szinte már állandó játszóterének számító Indiai Himalájaban, a Shivling-Meru csoportban.

(High Mountain Sports, 2000 augusztusi szám, angolból fordítva)
... Az északi falat 1983 óta több közismert próbálkozás után végül 1991-ben egy magyar páros, Dékány Péter és Ozsváth Attila mászta meg. A páros a középső kuloárt mászta alpin stílusban, de közvetlenül a csúcs alatti utolsó szakaszon, a gyakorlatilag állandósult porhólavina bombázás közepette, jobbra tértek ki a hordóalakú kuloárból (vegyes mászás 85 fokos jég/szikla 5+ -ig). Miután kiértek a felső táblára két napig vártak a tomboló vihar csendesedésére, majd kiharántoltak a normál útra és feljutottak a csúcsra. Ez volt valószínűleg az egyik legjelentősebb, valaha is véghezvitt alpin stílusú mászás az Indiai Himalájában, még ha a maga idejében nem is kapta meg az őt megillető elismerést...

Érdekes mód a Thalay Sagar megmászása itthon is kisebb visszhangot kapott. Talán mert a köztudatban Attila teljesítményei ekkor már rendszeresen a meghökkentő, világszinten is kimagasló jelzőkkel párosultak. 1992-ben közösen szerveztünk egy túrát a Pamír Alaj jórészt felderítetlen sziklaóriásai közé. Attilával két csúcsra másztunk együtt, az egyikre a hegycsoport krémjét adó Oroszország-csúcs (akkor még névtelen, 4810 csúcs) 1500 m-es sziklafalán át. Érdekes volt közelről nézni. Számára nehézség, mint olyan nem is létezett, csak kihívás, örömteli, gyakorlati kérdések. Minden megoldható, minden megmászható, meg akkor is, ha más még sosem járt előttünk.

Ezután valamivel kevesebbet tűnt fel mászóberkekben, 1994-ben lemondott klubelnöki tisztségéről is. De 1995-ben a legendás Ogre kishíjan sikeres megmászásával hívta fel újra magára a figyelmet. Attila híre külföldre is elért. A 7000 m-es Spaltnik Golden pillérjét egy szlovén-orosz-francia-magyar nemzetközi csapat tagjaként mássza meg 2000-ben. Úgy tűnt, nem tud nyugodni, újabb terveket szőtt...

A hegymászás egy óriási élmény. Azon keves megmaradt dolgok egyike, ahol az ember igazi harmóniát talál: körül vesz és átjár a természet végtelen szépsége, a formák, a színek, a hangok, s aztán persze ott vannak a barátok és a kaland ... igen, az igazi kaland, ami attól is izgalmas, hogy veszélyes is. Addig a pillanatig, amíg sikeresen vesszük az akadályokat, a határmezsgyéhez igázan közel, de még 'innen', addig egy életre szóló kaland, egy véget nem érő történet, amit sehol máshol senki más nem tud megérteni, csak aki ott volt, aki részese volt. De néha, minden tudásunk és igyekezetünk ellenére, átbillenünk ezen a vékony határmezsgyén, s akkor a nagyszerű kaland helyett egy fájdalmas és felfoghatatlan tragédiával szembesülünk.

Attilának a hegymászás volt az élete, ezt nagyon élvezte, ebből sokat átadott és ezért sokan nagyon hálásak vagyunk neki. Így fogunk rá emlékezni, ahogy állandóan mosolygós bajszával, elpusztíthatalan optimizmusával, csillogó szemekkel tartja vetítéseit vagy éppen szenvedélyesen ecseteli új terveit ...

Fiser András, 2003. március 25.

Forrás:
[Fiser András, személyes közlés]