|
Gimnáziumi tanulmányait Aradon végezte, ott érettségizett 1869-ben. A zürichi
műegyetemen Escher von der Linthnél és A. Heimnél tanult geológiát.
A földtudományokban a tektonika mellett a stratigráfiában és őslénytanban is kiemelkedő eredményeket ért el, de a geomorfológia tudósa is volt. Híresek voltak néprajzi, régészeti és történeti gyűjtései is. Munkásságát 200 publikációban adta közre.
Világhírre elsősorban a Széchényi Béla által szervezett és vezetett 1877-1880-as kínai expedíció során gyűjtött hatalmas anyagból készített monográfiával tett szert. Ebben írta le először a Himalája áttolódásos tektonikáját, valamint a Transzhimalája vonulatot (Sven Hedin előtt). Megalapozta Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiáját és a terület fosszilis emlősei és puhatestűi leírásában is úttörő munkát végzett. E munkáját a Royal Geographical Society tiszteletbeli tagsággal, jubileumi éremmel, a Francia Tudományos Akadémia Tsihatseff-díjjal jutalmazta.
1903-tól haláláig a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója volt, amely mellett egyetemi magántanárként a budapesti Tudományegyetemen a geográfusképzésben is részt vett. 1891-től a Balaton és környéke földtani kutatását kezdte meg. Mint intézeti igazgató megszervezte a Balaton-kutatást, amelyre jellemző volt az interdiszciplinaritás: a geológiától a meteorológiáig, a biológiától az etnográfiáig koordinálta a szakemberek munkáját. Az általa szerkesztett Balaton-monográfia és az ahhoz kapcsolódó földtani térkép ma is alapját képezi az e területen folyó tudományos kutatásnak. E munkáját a Magyarhoni Földtani Társulat 1915-ben Szabó József-emlékéremmel tüntette ki.
A vezetése alatt működő Magyar Királyi Földtani Intézetben az ő irányításával készült el az akkori Magyarország új geológiai térképe, melyet a párizsi világkiállításon aranyéremmel tüntettek ki.
1918-ban Magyarország nagytektonikájáról összefoglaló tanulmányt írt, amely e témakörben évtizedekig meghatározó volt.
1916-1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Szerbiában, Macedóniában és Albániában vezetett expedíciót, amelynek feladata e területek geológiájának, geográfiájának, botanikájának, archeológiájának, népművészetének és történetének megismerése volt. Ebben az expedícióban már fia, ifj. Lóczy Lajos, szintén geológus-geográfus - később a budapesti Tudományegyetem professzora, majd 1945 után Brazíliában tanszékvezető egyetemi tanár - is részt vett. A délkeket-európai kutatóexpedíció eredményei csak 1924-ben Berlinben jelentek meg.
Résztvett a gyermekcipőben járó magyar turista mozgalomban is. Az MKE Budapesti Osztályának alelnöke (1889-1890) és az 1909-ben alakult BETE-nek pedig a védnöke volt. Szakirodalmi tevékenységén túl turista tárgyú cikkei jelentek meg a Turisták Lapjában. Emlékére utat létesítettek 1934-ben Nemesgulács állomásról a Gulácsra. Nevét őrzi a Balatonfüred mellett lévő barlang.
Id. Lóczy Lajost kérésére Balatonarácson temették el, a szeretett Balaton partjára néző temetőben, ahol permi vörös homokkőből készült sírkő alatt nyugszik a Himalájából származó havasi gyopárral díszítve, "Emléke oltva van a földbe melyen élt" kegyeleti felírással.
Irodalom:
Forrás:
[Póka Teréz, Magyar Tudománylexikon A-tól Zs-ig, Budapest, 1997., 542. o.]
[Kalmár László, személyes közlés]
|
