"A hegyek az életemben", ezt a címet választotta a 80. születésnapján
ekmondott előadásához, melyben mintegy önvallomásszerűen, szárnyaló gondolatokkal
fejezte ki, mit adtak neki a hegyek, mire nevelték a küzdelmek, mivel erősítették
a csúcsgyőzelmek.
A magashegyek adtak célt az életének. A fiatal budapesti egyetemista magasbavágyó társaival együtt nekivágott a Magas-Tátrának, melynek feltárása a XX. század elején még gyermekcipőben járt és ahol sok volt a tennivaló. Az elszánt nekifogás hamar baráti egységbe kovácsolta a kis társaságot és egyre keményebb feladatokra mertek vállalkozni.
Első nevezetes túrája a Lomnici-csúcs átmászása és leereszkedés részben új úton az É-falon 1906-ban. A következő 1907. év Wachter Jenőnek a Simontoronyról történt tragikus lezuhanása folytán a nyár derekán hirtelen megtorpanásra készteti a Tátrába járó budapesti egyetemista fiatalokat, majd 1909-ben annál nagyobb lendülettel vágtak neki az új utaknak.
Komarnicki Román az évi első megmászásai:
A legszorosabb kötélpárosban fivérével járt együtt; kettőjük megértő kapcsolata a legmagasabbrendű hegymászó etika szellemében a sikerek egész sorát eredményezte.
Azután más idők következtek életében, a hegyekben folyó békés versenygést értelmetlen vérontás váltotta fel és vidám nóták helyett jajszótól és fegyverzajtól lettek hangosak a völgyek, bércek. A dél-tiroli hóval-jéggel borított csúcsok az Ortler és a Königspitze kivételes helytállást igényeltek, a magashegyi hó- és jégtechnikában való jártasságot. Eleget tudott tenni minden követelménynek.
Erőt adtak neki a hegyek élete további szakában, mindennapi munkájában. Nem egyszer elmondta a fiataloknak, hogy a sziklafalon, vályúkban, kéményekben és párkányokon jelentkező kitettség leküzdése hatalmas energiatartalék öszpontosítására alkalmas, mellyel az ember máshol is egyensúlyt képes tartani az élet útvesztőiben.
Szüksége volt erre örek korában, amikor övéitől távol, most már hazai középhegyeinkbena Mátra bércein keresett és talált módott az erőgyűjtésre a továbbiakhoz.
A költő szavait szem előtt tartotta minden cselekedetében. Hálával és kegyelettel gondolunk vissza azokra az alkalmakra, amikor körünkben időzött, előadásaira, melyek során mindig nagyon sokat kaptunk magashegyi élményeiből, tapasztalataiból. Eszményképe volt a magyar hegymászás nagyjai közük Jankovics Marcell. Mennyire fájdalmas, hogy a kiváló alpin szakíró jövőre tervezett centenáris ünnepségeit már nem együtt ülhetjük meg!
Jutalmat adtak neki az életért, annak örömeiért és megpróbáltatásaiért azok az eleven szálak, amelyek őt elválaszthatatlanul a hegyekhez kapcsolták. Ott volt körülötte a család, gyermekei, a jóbarátok, akikkel szívesen és meghitt órákat töltött ehyütt. A szívósság és lendület kiváló munkabírással párosult, lelkesedett szakmája iránt és amikor azt már nem folytathatta - továbbadta ismereteit tanítványainak.
A szervezett magyar hegymászás kezdetének száz éves évfordulóján készülünk emlékezni és úgy terveztük együtt fogunk ünnepelni a Tátra lábánál. Erre sajnos már nem kerülhet sor. Ha majd ott járunk a Kis-Tarpataki-völgyben, a Téry-menedékház környékékn, a Markazit- vagy a Jégvölgyi-csúcson - emlékét magunkkal visszük. A leszálló nap fényénél, amikor ránk borul az éj és lassan feljönnek a csillagok elevenen világít azok emléke, akiknek nyomában járunk és akiket nem feledünk.
Forrás:
[Dr Karlócai János: Búcsú Komarnicki Romántól
Hegymászó Híradó, 1973. 2. szám, 25-27. o.]