A magas hegyek felkeresése a régi időkben csak kevesek kiváltsága lehetett. Ezek sem természetszeretetből, a hegyek iránti vágyakozásbál, hanem anyagi okokból, pásztorkodás, kincskeresés, favágás, vagy vadászszenvedélük kielégítése céljából hatoltak fel a magasra nyúló völgyekbe, mászták meg a gerinceket, vagy hegyoldalakat. A csúcsckra csak elvétve jutott el egy-egy vállalkozó.

A kincsgyűjtők, pásztorok és hegyi vadászok seregéhez később kezdtek csatlakozni azok, akiket tudásvágy, a szebb és több megismerésére való törekvés sarkallt. Kőzetgyűjtők, természetbúvárok, geográfusok és a szélesebbkörű tájismeretre vágyó kutatók vették maguknak a fáradságot, szembefordultak a magas hegyeket beárnyékoló rengeteg tévhittel, babonás elképzeléssel és vállalták a feladatot, hogy megküzdjenek a természet sokszor kérlelhetetlen erejével.

Így volt ez az Alpokban, a Kaukázusban, a távoli világrészek égbetörő csúcsai között és természetesen a hozzánk legközelebb eső hegycsoportban, a Kárpátok koszorújában. Magashegyi szempontból a Kárpát-medence gyöngyszemét a poprádi síkságból feltörő lenyügöző gránittömb, a Magas Tátra képezi, melyet keletről a Szepesség, nyugaatról a liptói völgyek határolnak.

Halljuk hogyan szól erről a csodás hegységről Váradi Antal Tátra regéje:

A Magas-Tátra idegenforgalmának kibontakozáaa, a Tátrajárók - Taternikek mozgalmának erősödése szorosan összefügg azzal a gazdasági helyzettel, mely a magyar szabadsagharc bukása után a bányavárosokat, a Szepesség legnagyobb gazdasági kincsét sújtotta. A régebben virágzó bányaművelést erősen visszavetette a Bach korszakban az osztrák bányajog bevezetése, ami azzal járt, hogy a bányatelepek adója a korábbihoz képest az ötszörösére emelkedett. Ennek ellensúlyozására a tulajdonosok az akkori viszonyok között a bérek csökkentéséhez folyamodtak, ami egy-kettőre nagyarányú munkaerővándorlást eredményezett. Jobb kereseti lehetőséget nyútjtott a bontakozó idegenforgalom és a vasútépítés, melynek üteme erősen meggyorsult. 1871-ben elkészült a Kassa-Oderbergi vasút és ezáltal a Magas-Tátra sokak számára könnyen megközelíthetővé vált.

A személyi és tárgyi előfeltételek így apránként fogaskerékszerűen egybekapcsolódtak abban a hajtóműben, mely a Tátra feltárása és megismerése érdekében egyre nagyobb lendületbe jött. Az eseményeket jelentősen befolyásolta a magyar geográfia hazai szervezetének, a Magyar Földrajzi Társaságnak l872-ban Budapesten történt megalakulása. A tudomány széleskörű művelése és a honismeret elmélyítése szerepelt az első kezdeményezők programában, s lényegében véve ettől az elmúlt száz év folyamán nem tértek el.

Hunfalvy János, Déchy Mór és a többi kezdeményező szívügyének érezte az alpin feltáró munka megszervezését a Magas-Tátrában és a Kárpátok egész vonulatában. Így lassan megérlelődtek a feltételek ahhoz, hogy az eddigi első megmászók nyomdokait követve a helyi értékű vállalkozások helyébe jól átgondolt, szervezett összefogás lépjen.

Körlevelek készültek, felhívásokat tettek közzé, jelkentkezőíveket kötöztek, adakozásra szóllítottak fel. A liberál-kapitalizmus korában a még oly magasztos indítékú közérdekű szervezkedés csak magánerőre támaszkodhatott, erre a célra állami támogatást nem remélhettek.

A villachi Gustav Jäger 1869-ben 1000 példányban magyar és német nyelvű felhívást tett közzé, melyben leírja a kitűzött célt és ismerteti a szükséges anyagi eszközöket. 1872-ben Julius Zimmermann késmárki tanár körözött aláírásgyűjtő ívet, majd nagyobb hatást ért el a késmárki líceum tanári testületének kollektív felhívása, melyhez kívülállók is csatlakoztak és Döller Antal őrnagy vezetésével megalakult az előkészítő bizottség. Ez adta meg a döntést ahhoz, hogy 1873. augusztus 10-én összeülhetett Ótátrafüreden az alakuló közgyűlés és ezzel megtörtént a zászlóbontás. 90 szepességi és 120 budapesti alapító tagja volt a Magyar Kárpát Egyesületnek, hazánk és a Kárpát-medence első turista szervezetének és ennek keretében ringott a magyar magashegymászás bölcsője.

Az alapszabályok értelmében az első célkitűzések között szerepelt a hegycsoport belseje megközelítésének lehetővé tétele, a magashegyi feltárás, alpin és speleológiai kutatás, utak, hidak, menedékházak építése, emléktárgyak gyűjtése, múzeum berendezése, hegyi vezetők lajstromozása. Az egyesület jelszava kezdettől fogva úgy szólt: apró munkával szívósan nagyot alkotni! Madách szavaival élve végtelen volt a tér, mely munkára hívott.

Az első szervezők nagy érdeméül kell elismerni, hogy az indulás után nem torpantak meg és csakhamar bebizonyították, hogy nem szalmaláng lelkesedés fűti őket. Az egyik első feladat volt az útépítés, mely a nagyobb méretű turisztika és idegenforgalom kulcskérdését képezte. A régi időkben a Tátra lábánál egyetlen szerény taposott nyomvonal huzódott, melynek további kapcsolatát tükrözi az elnevezés: Diebsteig-Tolvajösvény. Erre járhattak a fatolvajok, orvvadászok és a csillogó kincseket hajszoló sóvár kutatók. Részint meg kellett építeni a déli lakott területről, a Tátra menti községekből felhozó gyalogutakat, majd ki kellett alakítani azt az összekötő szekérutat, mely a Csorbai-tótól Tátralomnicon át Javorináig a menedékházak és fürdőhelyek közötti kapcsolatot megteremtette. Ez az összekötő ut évtizedeken keresztül és több szakaszban készült. Egyfelől a Nyugati-Tátra, a Csorbai-tó megközelítésére, másrészről a Javorina felé vivő út mellett fekvő Zsdiar-tól Tátrafüreden át Felső-Hágihoz való összeköttetés megteremtésére kellett gondolniok.

1 Ft egyesületi belépési díj és évi 2 Ft tagdíj ugyan számottevő összeg volt, ha meggondoljuk, hogy ez abban az időben megfelelt vagy 4 mázsa gabona árának, de mégis nagyon kévés ahhoz, hogy ilyen óriási méretű beruházásokra fussa. Az útépítő bizottság és fáradhatatlan elnöke Weber Sámuel érdemeként a tervezett út 10 éven belül Barlangligetig megépült, később ezt 2, majd 4 m szélességű lovagló úttá szélesítették és további gondozását Szepes megye közpénzből fedezte. Az idők követelményéinek megfelelően 1930-ban a csehszlovák állami útépítészet a mindig közkedvelt Tátrakörutat autóközlekedésre tette alkalmassá.

Az I. világháború kitörése előtt a tervek készen álltak, de mindmáig megépítetlen maradt a Podbanszko felé húzódó nyugati szakasz, talán egy napon ez is elkészül, amivel lehetőVé válik a regényes Nefcer-völgy és környékének jobb megközelítése.

Az egykori tátrai útviszonyokra jellemző az a történet, melynek Paul Schweing és Edmund Tátray késmárki diákok voltak a hősei a 70-es évek elején. A Kis-Tarpataki-völgy bejáratánál lévő tüzelőkőnél éjszakáztak és amikor másnap reggel útjukra indultak kiáltásra lesznek figyelmesek, mely a közeli gyalogfenyők közül hangzik. Odasietnek, és látják, hogy egy városiasan öltözött hölgy két kisgyermekével reménytelen küzdelmet vív a körülöttük alattomosan gabalyodó kúszó fenyőkkel, előre alig jutnak, csak ruhájukat tépik össze. A diákok lendületes beavatkozására csakhamar sikerült a bajbajutottakat kiszabadítani, akiknek az ijedtségen ás fáradtságon kívül nem esett bántódásuk. A fiúk előzékenyen visszakísérték őket a mai Zerge szálló tisztásán állt egykori Rainer kunyhóhoz, ahol már mentőexpedícíót akartak az ellüntek után küldeni. A két diák dolgát elvégezve szerényen távozni készült, amikor szemmelláthatóan a csoport vezetője hozzájuk lép, melegen megszorítja kezüket azzal, ha jövőben bármire szükségük volna - forduljanak bizalommal hozzá. Az átadott névjegyről a fiúk meglepetéssel állapították meg, hogy a kiegyezés utáni korszak első független magyar miniszterelnökének, Andrássy Gyulának családtagjait mentették ki szorult helyzetükből.

A természet csodás segítőerejét az egyik legnemesebb feladat az emberi gyógyítás szolgálatába állították a Tátra lábánál azok, akik az azóta világhírűvé fejlődött gyógyfürdők alapjait megvetették. Paul Weszter nagyszalóki földbirtokos tulajdonát képezte az a szerény kis erdei lak, ahol a tátrai körút építői a 70-es évek végén gyakran éjszakáztak. Itt 1010 m magasban létesült Weszterheim-Tátraszéplak-Tatranská Polianka, ahol Dr Guhr Mihály főorvos kezdeményezésére a 80-as évek végén megnyílt a "Marianne" nevet viselő első kis gyógyszálló.

A hegyek feltárása, az idegenforgalom kialakulása és a gazdasági élet ütemének eltolódása nsgyszerűen érzékelhető a Magas-Tátra főgerincétől északra a "Szarvas-szérűben", mely helyet - ma határátlépő pont Csehszlovákia és Lengyelország között - Javorina néven minden tátrai utas ismer. A 19. század elején itt nagy mennyiségben fejtettek vasércet, - a korabeli leírások szerint az ebből kovácsolt acél minősége vetekszik a stájerországiéval. Amikor később ezt a vidéket Hohenlohe Keresztély szerezte meg, abbahagyták a bányaművelést, nagyobb súlyt fordítottak az erdőgazdálkodásra és a környékbeli lakosság foglalkoztatására celluloze feldolgozó üzemet rendeztek be.

Rövidesen 2000 katasztrális holdon vadvédelmi terület létesült; Oroszországból, a Kaukázusból, Amerikából és Erdélyből telepítéttek ide szarvasokat, a Szavojai Alpokból kőszáli kecskét és az uradalomban több mint két tucat medve lakozott békésen. Az egykori ipari vidéken döntő jelentőséghez jutott a természetvédelem, ezt a nemes gondolatot szélesíti és erősiti az utóbbi 2 évtizedben a Tátrai Nemzeti Park, a két baráti ország jól együttműködő szervezete.

A vázolt körképben vette kezdetét a Kárpátok népeinek hegymászó mozgalma, hasonulva az alpinizmus világszerte kialakult célkitűzéseihez.

Jordán Károly Kossuth-díjas professzorunk generációja egyetemi éveiben a XX. század elején új színt adott a tátrai feltáró munkának; ebből oroszlánrészt vállaltak a budapesti egyetemi fiatalok, akik lengyel barátaikkal összefogva a tiszta hegymászó bájtársiasság szellemében értek el évről évre kimagasló sikereket. Eleven élet pezsgett ekkor már a hegyek lábánál. A számottevő csúcsok igaz megtalálták első meghódítóikat, de a legszebb falak, gerincek, pillérek átmászása ezután következett. Ezek a megmászások, az egyre nehezebb és nehezebb feladatok leküzdése avatták a Tátrát igazi magas hegységgé, tették a mozgalom hívei körében mindenütt vonzóvá.

Az MKE célkitűzéseinek megfelelően megindult magyar nyelvű alpin kiadványok, útikönyvek a régebbi latin, vagy német szövegű leírások mellett magas szintű szakmunkának számíttottak. A Kárpát Egyesület évkönyvei az I. világháború végéig a Szepességben két nyelven jelentek meg. a Turisták Lapja, valamint a Turistaság és Alpinizmus című Budapesten kiadott szaklapok eljutottak a közönség mind szélesebb rétegeihez. Gondosan rajzolt Tátra térképek készültek és az 1910-es években adták ki első ízben az azóta több kiádást megért és a centenárium évében újabb megjelenés előtt álló Komarnicki-féle magashegyi túrakalauzt.

Eötvös Lóránd, Jankovics Marcel, Serényi Jenő és századunk első két évtizedében a magyar hegymászás igazi nagyjai mind szoros kapcsolatban álltak a Tátrával; a Tátrai Nemzeti Park irodalmi múzeumának lexikális anyaggyűjteményében jóval százon felül van azoknak a magyar kutatóknak, alpinistáknak és szakíróknak a száma, akik derekasan kivették részüket a Tátra kultusz megteremtésében és a magyar hegymászásnak a száz év folyamán néha pislákoló tüzét sohasem engedték kialudni.

A Tátrát földrajzi helyzete - mivel két ország területén húzódik és vonzási köre ezen is túlnyúlik összekötő kapoccsá tette és teszi. Ennek a szálnak kell mind szorosabbra fonódnia jelképezve a hegymászókötelet az alpin turák leggyakrabban használt és nélkülözhetetlen segédeszközét. Jól meghúzva a biztosító csomót az igazi hegyi barátság fogja előre vinni a második évszázad még magasabbra törő lendületét.

Forrás:
[Dr Karlócai János: Részletek az 1973. augusztus 19-én a Kossuth Rádióban elhangzott előadásából,
(Hegymászó Híradó, 1973., 3. szám, 12-16. és 57-58. o.)]