A nyár elején Frei Tamás borneói kalauzaként tűnt fel a képernyőn, magyarul rendszeresen olvashatók cikkei a Természet című magazinban, három könyvét kapkodták el a humoros állattörténetek rajongói, s az Ausztráliába látogató magyar természetbúvárok, zoológusok szinte kötelező "megállója", kísérője, segítője. Az ötödik kontinens magyarjai közt Hangay György afféle egyszemélyes intézmény. Legutóbb Xantus János nyomát kutatta Borneón a nagy tudós egyik utódjával.

Harmincöt éve ment el Budapestről. Volt alkalmazott az amerikai hadsereg egyik németországi alakulatánál, pincér Düsseldorfban, expedíciós szakács Panamában, végül bevándorló Ausztráliában. Legfontosabb poggyászát, gyermekkorából hozott állatszeretetét azonban Hangay György mindvégig megőrizte. Már nyolcéves korában szenvedélyesen gyűjtötte a rovarokat, kamaszként bejárt a Természettudományi Múzeumba, és az ottani szakemberektől elleste a preparálás csínját-bínját.

Amikor megérkezett Sydneybe, eleinte csak a kemény fizikai munka jutott számára, de aztán megismerkedett egy állatmániás jégszekrénygyárossal, aki történetesen a helyi állatkert legnagyobb mecénása is volt. Nála dolgozott mint az öreg milliomos magángyűjteményének preparátora, csakhogy munkaadója fél év múlva meghalt, és Hangay állás nélkül maradt. Ekkor jelentkezett preparátornak az ország leghíresebb természettudományi gyűjteményébe, az Australian Museumba, ám gyenge angoltudása miatt még csak szóba sem álltak vele. A kudarc azonban nem törte le, felcsapott magángyűjtőnek és preparátornak.

Preparátor szobrász

Rettentő egyszerű dolgokkal kezdte. Rókára, dingóra, valamint az akkor még legálisan vadászható kengurura vadászott. Az elejtett állatokat kipreparálta, majd eladta vadászüzleteknek és tanszergyártó cégeknek. E munkával két év alatt összejött annyi pénze, hogy vett egy házat Sydney északi peremén, itt él Katival, feleségével, aki csak emigrálása után öt évvel később kapta vissza útlevelét, s ment utána Ausztráliába.

Egy idő után már kisebb ausztrál, majd külföldi múzeumoktól is kapott megbízásokat. Preparátumai és állatmodelljei szakmai körökben egyre ismertebbé tették a nevét. A múzeum, korábbi kudarcának színhelye azonban nem hagyta nyugodni, hiszen soha nem a vállalkozói babérok izgatták. Így amikor a hetvenes évek közepén meghirdettek egy állást, azonnal jelentkezett. Kétszáznegyvenen próbáltak szerencsét, s őt vették fel. Először asszisztens lett, majd preparátor, de már három év múlva a kiállításszervezéssel, -előkészítéssel és a preparátumok, modellek előállításával foglalkozó osztály vezetője. Szerencsésnek mondja magát, hiszen a múzeum korszakváltásának időszakában lett az intézmény munkatársa. Teljes átépítés zajlott le és sok új kiállítás készült. Ehhez sok kitömött állat kellett, begyűjtésükhöz pedig rengeteg terepmunka. Hangay György ebben az időben bejárta szinte egész Ausztráliát. A legjobb felszereléssel, a legváltozatosabb vidékeken a rovaroktól a vízi bivalyokig és a mélytengeri halakig mindent gyűjtött. Járt Új-Guineában is, ahol az állatok mellett néprajzi tárgyakat is gyűjtött. Egy éjjel kengurukat kellett elejteni, s az álmos sofőr elvétette a kanyart. A terepjáró a sziklás ösvényről 17 fordulat után a mély völgybe buckázott. A harmonikává lapult kocsiból először Hangay kászálódott ki, és a koromsötétben, úttalan utakon megtalált, 22 kilométerre lévő első farmról hozott segítséget. Más nagyobb balesetre nem emlékszik, bár - mint mondja - a társaságában lévőket többször marta meg kígyó. Igaz, nem is fél állattól, legyen akármilyen is. Róla viszont nyolc általa felfedezett fajt neveztek el. A múzeumi munka során ugyanis sosem feledkezett meg a tudományos igényű gyűjtésről.

Már a múzeumban dolgozott, amikor beiratkozott az egyetemre. Az ausztrál oktatási rendszer lehetővé teszi, hogy ha valaki fel tud mutatni egy szakterületen 10-15 éves munkásságot, megfelelő vizsgák letételével az életműnek ezt a részét elismerik. Úgyhogy Hangay 46 évesen posztgraduális vizuális művészeti diplomát szerzett, majd letette a master fokozatot, végül - miközben múzeumi módszertant tanított a sydneyi műszaki egyetemen - 53 évesen, 1994-ben az alkotóművészet doktora lett.

A jó preparálás titka a technika mellett a szobrászkészség. Hangay, akinek életnagyságú gorillaszobrai a híres sydneyi Taronga Zoo nevezetességei, úgy tartja, aki csak kitömi az üres bőrt és nem látja a formát, abból soha nem lesz jó preparátor.

A kenguru visszalő

Amikor megemlítem, hogy sokan ma már viszolygással tekintenek a kitömött állatokra, Hangay György csak legyint. "A szakma már átélt ilyen időket. Régen is voltak olyan évtizedek, amikor nem szerették a kitömött állatokat. Ameddig lesz a földön múzeum, addig egy-két jó szakember mindig talál munkát" - vélekedik Hangay. "Nem mesterműveket kell alkotni, hanem olyan kiállításokat, amelyekből tanulni lehet, amelyek hatására a fiataloknak később kedvük támad természettudományokkal foglalkozni". Persze szakemberként ő is tudja, hogy a korszerű múzeumokban minden eszközt fel kell használni az érdeklődés felkeltésére. Legyenek számítógépek, mozogjon minden gombnyomásra, váljon kétoldalúvá, interaktívvá a látogató-kiállítási tárgy kapcsolat. Ahogyan az Australian Museum mai kiállításain. Mint magánember azonban a poros, naftalinszagú, több százéves preparátumokkal, míves viaszmodellekkel teli múzeumokat kedveli, ahol a kézzel írott feliratok megbarnult tintáját kell kibogarászni, s ahol a régi gyűjtők szelleme árad a falakból.

De ha valaki azt hinné, hogy Hangay György múltban élő ásatag muzeológus, borzasztóan téved. Ezt a legjobban a hollywoodi filmesek tudnák cáfolni. A híres film, a Mad Max fantasztikus fegyverei és kosztümjei, Tina Turner utopisztikus ékszerei ugyanúgy a keze nyomát dicsérik, mint a Crocodile Dundee vállra vetett krokodilja vagy nyárson forgó hatalmas gyíkja. A nagyszerű vígjátékban a vadásznak visszalövő kengurut is ő készítette, de egy másik komédia, a Babe beszélő malaca, kacsája és kutyája is az ő különleges technikával készült modellje volt. Munkái megtalálhatók számos kisebb ausztrál múzeumban és a híres sydneyi akváriumban, ahol például a mangrovemocsár sziklahátterét alakította ki.

Hat éve nyugdíjba vonult, azóta csak olyan munkákat vállal el, amelyek felkeltik érdeklődését. Egy magyar stáb az ő segítségével készített dokumentumfilmet az ötödik kontinensről. Nemrég pedig Borneóban Xantus János nyomait kutatta a nagy tudós egyik utódjával.

Könyvek a gyűjtőutakról

Az itthoniak, különösen a természetkutatók számára Hangay valóságos kincs. Meg is találják gyakran, de nem bánja.

- Az a segítség, amit én nyújtok, nem nagy, de aki ide látogat, annak sokat jelent - mondta, amikor Sydneyben találkoztunk. - Hogy tudományosan van-e haszna, amikor valakit elviszek a vadonba, nem tudom. Örülök, ha van, hogy néha társszerző leszek egy-egy, az expedíciók nyomán születő tudományos cikkben, de számomra a legfontosabb a tudományos ismeretterjesztés. Hiszen én sem vagyok hivatásos tudós, csupán egy természet iránt érdeklődő örökös amatőr. De szerintem az ilyen emberek vannak többségben, mint én, és nekik szeretnék valamit nyújtani. Számomra sokkal kielégítőbb, ha ilyesmivel foglalkozom, mint ha egy szakkönyvet írnék, amit hatan olvasnak el, és közülük ötnek nem tetszik.

Ez persze kis túlzás, hiszen Hangay Györgynek egyik kollégájával a biológiai múzeumi módszerekről írt munkája az egyik legnevesebb szakkiadó gondozásában jelent meg, s ugyancsak nagy érdeklődés fogadta az ausztrál rovarvilágról szóló, ötévi munkával készült átfogó monográfia közelmúltbeli megjelenését.

A legkellemesebb időszakoknak azt tartja, ha hosszabb-rövidebb időre hazalátogathat. Olyankor bejárja az országot, be-benéz a hazai kollégákhoz, előadást tart. Legutóbb e célból még a határon túlra is átrándult, az erdélyi Bolyai Szabadegyetemen vendégeskedett.

Időnként fogja magát, felpakol terepjárójára, és felmegy a hegyekbe, hogy meg se álljon kedvenc völgyéig. Egyik alkalommal számomra is volt egy hely a kocsiban, így tanúsíthatom: gyönyörű vidék. Egyik alkonyatkor, amikor életük végéig egymáshoz hűséges feketekakadu-pár húzott át furcsa rikoltással a fejünk fölött, arra gondoltam, ez az ember elérte, amit akart.

Hangay, mintha megérezte volna, mire gondolok, megszólalt.

- Ha még száz évig élnék, akkor sem tudnám ezt a tökéletességet utánozni.