Annak idején, mikor ez az esemény történt, a Szepességen még nem létezett
újság, amely ezt a hírt följegyezte volna.
1873-ban Tátrafüreden megalakult a Magyarországi Kárpát Egyesület, mely a Kárpátok és elsősorban a Magas-Tátra turisztikai föltárását tűzte ki céljául.
Amikor 1874 körül valaki egy szepesmegyei hetilapban fölvetette a kérdést, vajjon ki is volt a Gerlachfalvi-csúcs első megmászója, akkor rögtön jelentkezett Still János felsőerdőfalvi (Neuwalddorf, Nová Lesná) tanító és tisztázta ezt az ügyet egy a Kárpátegylet akkori pénztárosához és későbbi alelnökéhez, Döller Antal őrnagyhoz (Késmárk), intézett levelében. Tudatta vele, hogy 1834-ben négy társával együtt elvégezte a Gerlachfalvi-csúcs első megmászását. Döller ezt a levelet, mint a Still és zergevadász túratársai javára szóló bizonyítékot letétbe helyezte a Kárpátegylet irattárába.
Miért fordult Still ezen ügyben éppen Döllerhez? Azért, mert Döllert jól ismerte. 1874. augusztus 31-én ugyanis Still a Felkai-völgyből új úton, az úgynevezett "Gerlachfalvi-próbán" keresztül vezette föl a budapesti kiváló Kaukázuskutatót dr. Déchy Mórt, Döller Antalt, Schäferling Józsefet, Schwarz Pált és Horvay Sámuelt a Gerlachfalvi-csúcsra. Horvay akkor még csak teherhordói minőségben vett részt ezen a vállalkozáson. Still akkor már 69 éves volt. Ha ez az ember ilyen magas korban föl bírta vezetni a társaságát a Gerlachfalvi-próba meredek falletörésén keresztül, akkor föltétlenül bátor, ügyes, tapasztalt és vállalkozó szellemű legény lehetett.
Amikor én, már mint késmárki tanár, közelebbről kezdtem érdeklődni a Magas-Tátra turisztikai föltárása iránt, akkor néhány egész délutánon át kerestem Still említett levelét a Kárpátegylet poprádi múzeumának irattárában, de nem akadtam rá. Nem találtam meg, mert az archívum egész anyaga körülbelül 20 nagy ládában volt elhelyezve és a levelek nagyrészt rendezetlenül, azaz a befutási év megjelölése nélkül voltak a ládákba zárva. A ládákon sem állt a tartalomnak befutási éve. Emiatt esetleg hónapokig is kutathattam volna, amíg rábukkantam volna Still ezen levelére. Ahhoz akkor nem volt elegendő időm.
Amikor ezen elkedvetlenítő tapasztalatomat elmeséltem dr. Lipták János tanár kartársamnak, meglepetésemre azt válaszolta nekem: "Te, hát én tökéletesen megbízható fölvilágosítással szolgálhatok neked a keresett adatokra vonatkozóan." És elmesélte, hogy ő a Tátra alján Felka városkában született, ahol az ő édesapja építővállalkozó volt. Ugyanabban a községben volt Still János sógora, Gelhof is építővállalkozó, aki 1834-ben Still túratársa volt a Gerlachfalvi-csúcs első megmászásánál. A Lipták és a Gelhof család jó baráti viszonyban állt egymással, gyakran érintkeztek egymással és ilyen alkalmakkor dr. Lipták János kollégám fiatal korában többször hallotta, mikor a Gelhof család tagjai Felkán büszkén emlegették, hogy az ő édesapjuk nevéhez is fűződik a Gerlachfalvi-csúcs első megmászásának a dicsősége. Ő tőlük hallotta dr. Lipták kartársam azt is, hogy egy Spitzkopf Urbán nevű molnár is a túratársaik egyike lett volna.
A Spitzkopf rokonság nagyon el volt terjedve a Tátra alján. Alsóerdőfalván is több Spitzkopf család élt, Felsőerdőfalván is, Nagyszalókon is, meg Mateócon is. Többnek is azonos keresztneve volt.
Ha csak egészen röviden is, de ki kell térnem arra, hogy ki volt az 1958. XII. 18-án meghalt dr. Lipták János, akinek tanúságára hivatkozom, akitől az erre vonatkozó, föltétlenül megbízható adatokat kaptam. Egyike volt a legkiválóbb szepesmegyei historikusoknak, történelem kutatóknak. Abszolúte szavahihető, objektív tudós. Egy egész sor igen értékes történelmi műve jelent meg nyomtatásban. Hogy ezek közül csak egy-kettőt említsek: "Szepesmegye őstörténelme és betelepülése", "A Szepesség. Földje és népe" (Die Zips. Land und Leute.) Ez az utóbbi a németajkú cipszerek rövid, áttekinthető, kitűnően megírt történelemkönyve. Stuttgartban jelent meg 1957-ben. Dr. Lipták János pár évig a Kárpátegyesület társelnöke is volt.
Nem tartozik szorosan ide, csak mellékesen említem, hogy a szóbanforgó felkai építővállalkozó Gelhof idősebb dr. Szontagh Miklóssal, Újtátrafüred alapítójával és tulajdonosával, annak idején elvégezte a Nagyszalóki-csúcs (2453 m) első téli megmászását is.
A dr. Lipták János barátomtól hallottak alapján meg vagyok győződve arról, hogy Gelhof három leánya: Brószné Nagyszalókon, Prednovákné Hunfalván és Károlyiné szintén Hunfalván mindenkor hajlandók lettek volna arról tanúskodni, amit az édesapjuktól a Gerlachfalvi-csúcs első megmászására vonatkozóan hallottak. Gelhof egyik leánya, Károlyiné, mint laikus, foglalkozott gyógyászattal is. E tekintetben a Poprádi-völgy községeiben nagy hírnévre tett szert. Mindenfelé hívták a "Frau Karólit" sérült végtagokat rendbehozni. Dr. Guhr Mihály, Tátraszéplak híres főorvosa mesélte, hogy amikor ő tíz éves korában eltörte a lábát, akkor a szülei Gelhof leányát, Károlyinét hívták hozzá, aki kifogástalanul igazította és gipszelte be a sérült lábát, úgyhogy az tökéletesen be is gyógyult. Dr. Klein Ármin, késmárki orvos, is mesélte nekem, hogy orvos létére, lábficamánál szintén ezt a Károlyinét hívatta magához, aki gyakorlott kézzel, roppant ügyesen igazította be a kificamodott ízületét.
1875. július 15-én dr. Dezső Dénes bécsi tanár Still János vezetésével megmászta a Gerlachfalvi-csúcsot. E túra után érdeklődni kezdett az iránt, hogy ki lehetett a Gerlachfalvi-csúcs első megmászója. Az 1876-as Kárpátegyleti évkönyvben a 88-ik oldaltól kezdve leírja ezt a vállalkozását, de a kérdezősködésének az eredményét is. Dr. Dénes a következőket írja: "Megindított kutatásaink a következő eredményre vezettek: A Gerlachfalvi-csúcsra vezető út fölfedezőjeként két derék zergevadászt, Urbán Mártont és Still Jánost kell tisztelnünk. Előbbi molnár volt, utóbbi most is tanító Újlesznán. Eltekintve több zergevadász állítólagos látogatásától a csúcsra, a turisták több kevésbbé tudományos érdekkel összekapcsolt expedícióinak a sorozata a következő: Első megmászója egy ismeretlen, akit a lesznaiak és Stillnek összehangzó állítása szerint Urbán Márton vezetett volna föl a 60-as évek végén. " Ezt Dezső Dénes dr. csak másoktól hallotta, de nem Stilltől magától. Erre vonatkozóan idősebb dr. Szontagh Miklós orvos, aki 1873-tól mindig Tátrafüreden lakott és azért sokkal jobban volt informálva a tátrai eseményekről, mint dr. Dezső Dénes bécsi tanár, a következőket írja: "A Magas Tátra és Hegyvidéke" című, 1895-ben megjelent kalauzkönyvének a 382-ik oldalán: "Urbán Márton újlesznai molnár azt állította, hogy ő egy ismeretlen német utazót már a hatvanas évek vége felé vezetett föl a csúcsra, de erről hiteles bizonyítékot nem bírt adni." Feltűnő és sokatmondó dr. Dezső Dénes bécsi tanárnak az "eltekintve több zergevadász állítólagos látogatásától a csúcson", stb. szavai. Bevallása ez annak a ténynek, hogy dr. Dezső Dénes akkoriban már hallott arról, hogy Stillnek és négy zergevadász társának már sokkal régebben sikerült feljutnia a csúcsra.
És most nézzük, van-e erre vonatkozóan hiteles bizonyítékunk.
Mikor a Kárpátegylet 1893-ban megünnepelni készült a 20 éves fennállását, akkor az egyleti elnökség dr. Posewitz Tivadar iglói orvost kérte meg az egylet addigi történetének a megírására. Ő mint az egyesület rendkívül lelkes munkása elvállalta ezt a feladatot, de olyan alaposan, oly lelkiismeretes pedantériával kutatta, gyűjtötte az erre az időre vonatkozó részletes adatokat, hogy 1893-ban még nem készült el az erre vonatkozó krónikával. Ezen fáradozása közben igen sok adatot másolt le az egyleti irattárban őrzött okmányokból. Egyebek között ott találta Still Jánosnak a kárpátegyleti elnökséghez Döller Antalhoz intézett levelét is, amelyből merítve, a következő rövid, de döntő jelentőségű hiteles kivonatot közölte a 235 oldalnyi terjedelmű 1894 évi Kárpátegyleti évkönyvnek a 73-ik oldalán: "A Gerlachfalvi-csúcsot először 1834-ben Still János, újlesznai tanító, négy zergevadász kíséretében mászta meg."
Dr. Posewitz ezen hiteles megállapításához pár szónyi magyarázatot is fűz: "2-ik számú jegyzet: Egyesületi levéltár. Still János levele Döllerhez intézve feleletül, midőn 1874-ben vitás kérdés merült fel arról, hogy ki mászta meg először a Gerlachfalci-csúcsot."
Szóról szóra ugyanezt a hiteles hivatalos közlést olvashatjuk a Kárpátegyesület 25 éves fennállásának alkalmával 1898-ban kiadott 171 oldalnyi krónikában is a 73-ik oldalon. Mind a két jubileumi kiadvány okmánytár is, amely hiteles dokumentumok másolatát közli. Elvitathatatlan bizonyító erejükhöz nem fér kétség. Ez tagadhatatlan.
A következő igen nyomós tanúsítványhoz, melyet levél alakjában kaptam,
sem kell kommentár. A levél szószerint így szól:
"Kedves Alfréd Barátom! Amint neked tegnap meglepetésedre
elmondottam, azt ma mint elvitathatatlan bizonyítékot írásban is át akarom
neked adni. Tudniillik: amikor én a római katolikus tanítóképző intézetet
Szepeshelyen (Zipser Kapitel, Spišská Kapitula) 1897-től 1901-ig látogattam és
elvégeztem, akkor ott mint diák 4 éven át az én kedves nagybátyámnál, Hillay
Neitusz kanonoknál laktam. Az én ottani tartózkodásom egész ideje alatt Hillay
nagybátyám gazdasszonyai az egykori felsőerdőfalvi tanítónak, a híres tátrai
hegyivezetőnek Still Jánosnak a leányai voltak. Mégpedig először Still Mária,
majd annak halála után Still Karolina. Nagyon jól emlékszem arra, hogy mind a
kettőtől ismételten hallottam elbeszélni azt, miszerint az ő édesapjuknak és
sógorának Gelhofnak 2-3 társukkal együtt 1834-ben sikerült a Gerlachfalvi-csúcs
(2663 m) első megmászása.
Still Mária és Still Karolina különböző fényképeket is mutattak nekem az
édesapjukról és egy ilyet emlékül is kaptam tőlük.
Podolin 1968. július 24. Fábián Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató"
Nincs följegyzésünk róla, de nincs kizárva, sőt egy kicsit valószínű is, hogy Still 1834 és 1871 között is járt a Gerlachfalvi csúcson. Kifejtem, hogy miért tartom ezt valószínűnek.
1871-ben megnyílt a Kassa-Oderbergi vasútvonal, miáltal a Tátra vidéke belekerült az élénkebb idegenforgalom zónájába, aminek következtében rögtön éledezni kezdett a magashegyi turisztika. Nézzük meg, hogy mindenki más előtt kit ajánlott akkor Tátrafüred igazgatósága turistavezetőként abban az időben a Gerlachfalvi-csúcs megmászására. Dr. Dezső Dénes (Dionis Dezső) bécsi tanár a következőképen állította össze az 1871-től véghezvitt legelső gerlachfalvi-csúcsi túrák jegyzékét:
Nem sejtteti-e ez a tény azt, hogy Tátrafüred igazgatósága a legnagyobb bizalommal viseltetett Still János iránt és azért ajánlotta őt vezetőnek, mert tudta róla, hogy már ismeri az utat a csúcsra és hogy Still is éppen azért merte elvállalni a vezetést? Tátrafüred akkori fürdőigazgatója Blásy Ede volt, aki 1840-ben végezte el a Tengerszem-csúcs első megmászását. Blásy felkai ember volt, éppúgy mint Gelhof, otthonról is jól ismerték egymást, be volt avatva Still hegymászómúltjába, ismerte föltétlen megbízhatóságát.
És most vizsgáljuk, hogy miért ment Stillnek és túratársainak az igaza majdnem feledésbe. Ő soha semmiféle túráját nem írta le. Nem tette ezt még akkor sem, amikor őt az 1870-es évek közepén dr. Simonyi Oszkár erre kapacitálta. Pedig, ha akarta volna, hát könnyen megtehette volna, mert éppen megelőzőleg is 1871-ben, 1872-ben, 1874-ben kétszer és 1875-ben is, azaz többször is végigjárta az 1834-ben megtett útját az úgynevezett Dromedár-háton. Szóval nagyon jól ismerte azt. Csak amikor a fülébe jutott, hogy találgatás és vita indult meg arról, hogy kik lehettek a Gerlachfalvi-csúcs első megmászói, akkor nyomta meg a tollat és írt erre vonatkozóan levelet Döller Antalnak, hogy az ő társaságuk 1834-ben igenis fönt járt a szóbanforgó ormon.
Döllernek akkor teljes egészében közölnie kellett volna Still levelét a Kárpátegyleti évkönyvben, amivel elejét vette volna minden esetleges későbbi kételynek. Döller azonban abban a jó hiszemben, hogy Still ezen minden kétséget kizáró nyilatkozatával kellően tisztázta és megvédte a maga és túratársai igazát, mint megdönthetetlen bizonyítékot, egyszerűen az irattár egyik ládájába süllyesztette ezt a dokumentumot, melyet csak dr. Posewitz Tivadar talált meg 1893-ban és mentett meg a feledésbe jutástól. Dr. Posewitz az 1894-es jubileumi évkönyv 81. oldalán félreérthetetlenül rávilágít Stillék igazára. Evvel az elvitathatatlanul meg volt erősítve.
Dr. Dezső Dénes bécsi tanár a Kárpátegylet 1876-os évkönyvében megjelent 9. oldalnyi cikkében leírta az 1875-ben végzett Gerlachfalvi-csúcs túráját és e cikkben közölte a nevezett orom néhány legkorábbi megmászásának az adatait is. Abban azonban Stillnek csak az 1871-től végzett túrái említette meg. Mivel a későbbi időkben a Kárpátegyleti évkönyvekben a Gerlachfalvi-csúcsra vonatkozó más túrajegyzék nem jelent meg, azért az akkori tátrakalauzkönyvek szerzői csakis a dr. Dezső Dénes hiányos és részben téves összeállításából meríthették a Gerlachfalvi-csúcs első megmászására vonatkozó adatokat. Ilyen módon került sok szerző kalauzkönyvébe az az egészen hibás (adat) vélemény, hogy Still csak az 1870-es években járt első ízben a Gerlachfalvi csúcson, ami nem felel meg a valóságnak.
1956-ban a Szlovák Tudományos Akadémia kérésére az Akadémia könyvtára részére megírtam a Kárpátegyesület történetét és elküldtem Pozsonyba. Amikor ezt a Nyugat-Németországba átköltözött dr. Lipták János kollégám megtudta, ő is hozzám fordult avval az óhajjal, hogy készítsek el erről a tanulmányomról az ő részére is egy másolatot, mert az, úgy őt mint számos más szepességi barátomat is, rendkívül érdekli. Kívánságának teljesítettem és ezen elaborátumot 1958 nyarán a prágai főcenzúrán keresztül dr. Lipták János jóbarátom rendelkezésére bocsátottam. Ő 1958 decemberében meghalt, de az egykori tátrajáró tanítványaim kezdeményezésére ezt a munkámat Stuttgartban 1961-ben könyv alakban kiadták.
Én e könyv 97-ik oldalán teljes határozottsággal állítom azt, hogy Still János és zergevadász társai 1834-ben voltak a Gerlachfalvi csúcs első megmászói. Ennek következtében el lehet képzelni, hogyan érintett engem az az igen kellemetlen meglepetés, mikor közvetlenül ezen tőlem eredő sorok alatt megpillantottam egy nem tőlem való, apró betűkkel nyomtatott beszúrást, melyet annak szerzője Stuttgartban a tudtom nélkül illesztett bele a szövegembe az én állításom megcáfolására. Az az illető, akinek nevét a mai napig sem sikerült megtudnom, fölvetette azt az esztelenséget, melyet az 1870-es évek első felében egy ismeretlen, misztikus fecsegő találhatott ki, hogy tudni illik Still valaki előtt bevallotta volna, miszerint 1834-ben nem járt fönt a Gerlachfalvi-csúcson. Ez nem igaz. Nem létezik a legcsekélyebb bizonyíték sem arra, hogy Still valaha ilyesmit mondott volna. Ez a téves hír tehát csak alaptalan mendemonda, egy avatatlan fecsegőnek hazug pletykája lehetett, amely értéktelenségénél fogva semmit sem nyom a latban. Nagyon helytelen, hogy aki ezt a kis betűkkel nyomtatott és a könyvemből törlendő részt Stuttgartban a tudtom nélkűl beleszúrta a munkámba, nem írta oda a beszúrás alá a saját nevét, aminek elmulasztásával azt a látszatot keltette, hogy a kis betűs rész is tőlem származik, ami nem igaz. Nem vagyok bárgyú, hogy valamit erősen állítsak és rögtön utána ugyanazt cáfolni igyekezzem.
Still Jánost illetően elképzelhető-e, hogy egy komoly gondolkodású, szilárd alapelvekkel bíró férfiú, aki mint köztiszteletben megöregedett tanító a pályatársai előtt mindig mint a becsületesség, megbízhatóság és igazmondás példaképe gyanánt igyekezett feltűnni, aki a kis falujának legendás büszkesége volt, ilyen jellemtelenséget követett volna el? Ez abszurdum. Ezt Still nem tehette, mert először is nem volt rá semmi oka, másodszor pedig nem volt bolond, hogy ilyen szégyent zúdított volna magára. Ez logikus.
Még pár szót Still János életéről. Élt 1805-től 1890-ig. Feleségének a leányneve Gelhof Mária volt. Still 50 évig működött Felsőerdőfalván mint a község odaadó tanítója, ifjúságának nevelője, lakosságának jóravaló tanácsadója. Szerény alacsony fizetése miatt rá volt utalva arra, hogy mellékkeresetekre tegyen szert. Háza, kis mezőgazdasága, kertjében méhészete volt. Fúvószenekart szervezett, amellyel a környékbeli községekbe le a Poprád folyóig is meghívták. Zenekarával felvonulásokon, ünnepélyeken, táncmulatságokon, temetéseken muzsikált. A nyári szünidőkben, szabadidejében turistákat vezetett. Közel százszor volt a Lomnici-csúcson. Pedagógiai és hegymászói érdemeiért koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki a király. Wéber Sámuel szepesmegyei jeles történész pedig "Érdemes Cipszerek Tiszteletcsarnoka" (Ehrenhalle verdienstvoller Zipser) című művében közölte életrajzát. Falujának a lakossága pedig szeretete, tisztelete és hálája jeléül a községi temető közepén álló nagy fakereszt mellé helyezte örök nyugalomra.
Still említett levele a poprádi Tátramúzeumban őrzött kárpátegyesületi egész irattárral együtt az utolsó világháború végén elpusztult.
A szakirodalomban említés történik arról, hogy két lengyel természetrajz szakos tátrajáró, Z. Bosniacki és W. Grzegorzek 1855-ben botanizált a Gerlachfalvi-csúcson, de ezen túrájukról nincsenek közelebbi adataink. Lengyelországi múzeumban őrzött herbáriumaik egyes lapjain az áll, hogy egyes préselt virágaikat ott gyűjtötték. Hogy alpesi virágokat találjon az ember a Tátrában, azért nem kell éppen a csúcsok kulminációs pontjaira fölkapaszkodnia. Előfordulnak azok az alsóbb régiókban is. Ha Z. Bosniacki és W. Grzegorzek 1855-ben felért volna a Gerlachfalvi-csúcs tetejére, ezt a teljesítményüket a lengyel szakirodalom már nagyon régen okvetlenül megörökítette volna. Följegyezték volna a krónika számára vagy ők maguk, vagy más tollforgatók.
Dr. Dezső Dénes a Kárpátegylet 1876-os évkönyvében leírta a Gerlachfalvi-csúcsra 1875-ben végzett túráját. A vezetője akkor Still János volt. Dr. Dezső nem ebben a közleményben, hanem másutt említette, hogy akkor a Gerlachfalvi ormán palackba rejtve megtalálta két bécsi katonai térképező tisztnek arról szóló följegyzését, hogy azok 1868-ban jártak fönt az ormon. Valószínűleg e lelettől indíttatva, említette Still a bécsi professzornak, hogy neki 4 zergevadász társával már 1834-ben sikerült az orom első megmászása. Alighanem ezen autentikus információ folytán volt dr. Dezső erről jól értesülve, de nem egészen meggyőződve. Azért nyilatkozott egy kis kétkedéssel Stillék állítólagos 1834 évi túrájáról. Pedig Still a tiszta valóságot mondta el neki.