A magashegyek ismert csúcsainak története, köztük az első megmászás eseményei mindig izgatták az alpin szakírókat és bőséges teret engedtek a regényes leírásoknak, találgatásoknak, a valódi vagy elgondolt küzdelmek ecsetelésének. Így van ez a Magas Tátrával, ahol az alpin feltáró munka lényegében az Alpokhoz hasonlóan a 19. század elején vette kezdetét. Kincskeresők kalandvágya és zergevadászok szenvedélye mellett a természet igazi szeretete azokat irányította a hegycsúcsok felé, akik azt megismerni és másokkal megkedveltetni óhajtották, ahogy ez a Mont Blanc-nál H. B. Saussure, a Grossglocknernél Salm expedídójával, a Matterhornnál Whymper és társaival történt.

A Magas Tátra legmagasabb orma, a Gerlachfalvi csúcs meghódításának eseményei annyiban térnek el az említett egyéb első megmászásoktól, hogy hiteles leírás, egykorú beszámoló nem áll rendelkezésünkre, csak későbbi, részben szóbeli, de végül is egyedül helytállónak mondható adatok tanúsítják a Tátra-alja szülöttének, Still János felsőerdőfalvi tanítónak el nem évülő érdemeit.

A Gerlachfalvi csúcs első megmászása még ott a Tátra lábánál élők körében sem keltett a maga idejében semmi feltűnést, annál kevésbé, mert erről sokáig nem beszéltek, nem is érdeklődtek utána. Alpin irodalom akkor még nem létezett, a Szepesség egy-két hetilapja is később kezdett rendszeresen megjelenni.

Amikor 1874 körül valaki egy Szepes megyei hetilapban felvetette a kérdést, vajon ki is volt a Gerlachfalvi csúcs első megmászója, akkor rögtön jelentkezett Still János felsőerdőfalvi (Nová Lesná) tanító és tisztázta ezt az ügyer egy, a Kárpátegylet akkori pénztárosához és későbbi alelnökéhez, Döller Antal őrnagyhoz (Késmárk) intézett levélben. Tudatta, hogy 1834-ben négy társával együtt elsőként mászta meg a Gerlachfalvi csúcsot. Döller ezt a levelet, mint a Still és zergevadász túrátársai javára szóló bízonyítékot letétbe helyezte a Kárpátegylet irattárában. Hála az évkönyvszerkesztők lelkes buzgalmának, az első megmászás emléke nem ment teljesen feledésbe. Sajnos Still János sem ezt, sem későbbi tátrai túráit nem írta le soha részletesen. Így csak annyit tudunk, hogy ez az első megmászás 1834-ben az ún. Dromedárháton át történt a Felkai völgyből. A Dromedárhát a Gerlachfalvi katlant választja el a Batizfalvi völgytől.

Az 1834-ben 29 éves fiatal tanító teljesítménye a MKE Évkönyve szerint négy más zergevadásszal történt, közöttük volt Gelhof nevű sógora és Urbán Márton felsőerdőfalvi molnármester. Sokkal többet tudunk Stillnek a Tátrához való kapcsolatáról a 70-es évekből, amikor a Magas Tátrában megindult a fürdőélet, fellendült az idegenforgalom és kezdtek érdeklődni a legmagasabb hegycsúcsok iránt. Persze az nincs kizárva, hogy Still János 1834 és 1871 között is járt fönt a Gerlachfalvi csúcson.

1871-ben megnyílt a Kassa-Oderbergi vasútvonal, miáltal a Tátra vidéke belekerült az élénkebb idegenforgalom zónájába, aminek következtében rögtön fejlődni kezdett a magashegyi turisztika. Nézzük, hogy mindenki más előtt kit ajánlott akkor Tátrafüred igazgatósága turistáknak vezetőként Gerlachfalvi csúcstúrákra.

Dr. Dionis Dezső bécsi tanár a következőképpen állította össze az 1871-től véghezvitt legelső Gerlachfalvi csúcstúrák jegyzékét:

• 1871. IX. Franz Holst főiskolás Keletporoszországból, (vezető: Still János)
• 1873. VIII. Hubert János főiskolás Pozsonyból, (vezető: Still János)
• 1874. VIII. 7. Steinberg Tivadar és Elsner Hugó, (vezető: Still János)
• 1874. VIII. 31. Dr. Déchy Mór Budapestről, Döller Antal, Schäferling József, Schwatz Pál, (vezető Horvay P.). Ez az adat annyiban téves, hogy Horvay csak mint teherhordó vett részt e túrán. Still János volt a vezető.

Still János társa az 1834. évi első megmászás alkalmával, Urbán Márton molnár később mint hegyi vezető szerepelt, amit vállalhatott is, mivel ismerte a feljutás útját a korábbi tapasztalatai alapján. Az 1860-as évek végén, tehát még a Poprádi síkságot átszelő vasútvonal megépítése előtt Urbán egy "ismeretlen" turistát vezetett fel a csúcsra. Ez semmiképpen sem vehető szokatlannak, hisz hegyi vezetők kezdettől fogva hozzátartoztak az alpin feltáró munkához, a derék Jacques Balmat csaknem száz évvel korábban már "megalapozta" ezt a "szakmát", amikor elvállalta Saussure professzor kalauzolását.

Urbán Márton vendége azonban legfeljebb az első turista volt, aki rálépett a Tátra hegység homlokára, de nem annak első megmászója. Így kell helyesen érteltnezni Dr. Dionis Dezső bécsi tanár leírását az MKE 1876. évi évkönyvében, amit az előző évi, Still-el közösen tett csúcsmászása után jelentetett meg.

Dr. Dezső tanár említi, hogy túrája alkalmával a Gerlachfalvi csúcson palackba rejtve megtalálta a bécsi katonai térképészeti intézet tisztjeinek feljegyzését arról, hogy azok felmérésük során 1868-ban fent jártak a csúcson. Valószínűleg ez a lelet indította Still-t arra, hogy közölje a bécsi professzorral, neki és zergevadász társainak már 1834-ben sikerült a hegy első megmászása. A bécsi tudós így erről a tényről hiteles értesülést kapott és nyilván még nagyobb tisztelettel tekintett őszbecsavarodott kísérőjére, aki 7 évtizeddel a vállán akkor még fürgén rótta a sziklagerinc útját. A köztiszteletben megöregedett lelkes természetrajongó pedagógiai és hegymászó érdemeiért később királyi kitüntetésben részesült.

Érdekes, hogy a Tátráról megjelent magyar, vagy idegen nyelvű kalauzok eddig nem foglaltak egyértelműleg állást Still János elsőbbségét illetően, aminek okát főként abban látom, hogy az esemény idején a Szepességen még nem léteztek újságok, sem sportszervezetek, sem vérbeli hegymászók, az első csúcsmászást megírni, a hírt konstatálni alig lehetett volna. Still falujában ez az esemény azonban csak lokális érdeklődést keltett, de a falubeliek még évtizedek múltán is emlékeztek rá. Csak amióta a Tátra déli oldalán a Kárpátegylet, az északi oldalán pedig a Lengyel Tátra Egylet programjába vette a hegység turisztikai föltárását, kezdtek irodalmi tevékenységet kifejteni.

Mint láttuk, a beszámolók nem egyöntetűek, a kissé regényesen hangzó "ismeretlen" első megmászó személye sokáig előtérben állt. A Magyarországi Kárpát Egyesület feloszlott, a poprádi Tátramúzeumban őrzött irattára megsemmisült. Az Évkönyvek sárguló lapjai azonban ékesen tanúsítják, hogy Still írásban jelentette a zergevadasztársaságnak emlékezetes szép eredményét a Kárpát Egyesület elnökségénél. Ez a tiszteletre méltó teljesítmény emeli őt a késői utódok szemében az első csúcsmászó rangjára.