Divald Károly

(1830. november 2., Selmecbánya, Hont m. - 1897. november 7., Eperjes, Sáros m.)


Több évszázádos múltra visszatekintő családban született, anyai ágon a művészeteket kedvelő, de anyagilag is tehetős Steinhübel, apai ágon az erdészeti és botanikai szakterületeken kiemelkedő Divald famíliában. Az egri líceumban kezdte meg tanulmányait, majd Bécsben 1855. július 17-én szerzett mesteri oklevelet gyógyszerészetből és vegyészetből. Eperjesre került gyakornoknak, ahol feleségül vette az eperjesi patrícius, Steinhübel Lajos leányát, Borbálát. Gyermekeik közül hárman - Lajos, ifj. Károly és Adolf - apjukhoz hasonlóan fényképészek lettek.

A család hamarosan Bártfára költözött. Itt először patikát bérelt, majd lassan felhagyott a gyógyszerészettel. A hagyomány szerint egy 1860-ban vásárolt használt, kezdetleges fényképezőgépen sajátította el a szakma alapfogásait, több gyógyszerész, ötvös, litográfus kortársához hasonlóan, iskola és mester nélkül. Eleinte egy Bártfa-fürdő ház udvarán lévő fedett csűrben fényképezett, 1863-tól pedig Eperjesen, a Dessewffy-ház udvarán. Felső és oldalvilágítású első üvegműtermét 1865-ben rendezte be, szintén Eperjesen. A kor igényeinek megfelelően portréműtermét már saját házában nyitotta meg 1871-ben.

A család eperjesi műteremházán kívül Bártfafürdőn, Tátrafüreden és Iglón is működött Divald-fényirda.

Arcképei - de újszerű témájuknál fogva főleg táj-, és városképei - általános feltűnést keltettek. Divald legelsőként jutott fel kamerájával a Magas-Tátra hegyormainak világába. Az 1860-as és 1870-es években működő magyar fényképészek közül csak a legjobbak vállalkoztak szabadtéri fényképezésre az akkor használatos kollódiumos nedves eljárással.

Új sikeres fényképtípust teremtett, a "Képek a Magas-Tátrából" hosszú időn át kelendőnek bizonyultak. Tájképüzleteiben nemcsak drága albumalakban, hanem laponként is meg lehetett vásárolni, sőt az 1890-es évektől már képeslapokon is árulták a tátrai tájképeket. A természetet rajongásig szerető fotográfus tevékenységének izgalmas területe a barlangfotózás. A Tátra egyik különlegességének számító cseppkő- és mészkőbarlangokat az 1880-as években kezdték módszeresen föltárni. Mindig ott volt a feltárók nyomában, és lefényképezte a dobsinai, a szepesbélai és az aggteleki cseppkőbarlangot. Az 1873-ban megalakult Magyarországi Kárpátegyesület számára több mint 20 éven át fényképezett.

Igen hamar beleütközött a sokszorosítás gondjába, hiszen egy-egy város- vagy tájképről jóval több másolatot igényeltek mint a korlátozott példányban megrendelt portrékról. A megolást jelentő fototípia (fénynyomat) technológiáját 1877-ben Münchenben sajátította el, majd rá egy évre már saját nyomdájában készítette a nyomatokat. "Fototipikus" munkájáért már 1879-ben aranyéremmel tüntették ki.

Az 1880-as években sikeresen működő fényképészeti műtermek mellett, Grafikai Sokszorosító Műintézete Eperjesen már az ország legismertebb fénynyomdája és kiadóvállalata volt.

Divald Károly elsők között foglalkozott a felvidéki műemlékek megörökítésével is. A fejlődés ezen a területen is őt igazolta, hiszen a pontos, korrekt és gyors felvételeket produkáló fényképezés lassan a régészet és az építészettörténet pótolhatatlan eszköze lett a 19. század végére.

1879 körül Budapesten is megjelent. A fényképész Divaldok ettől kezdve az 1920-as évek végéig működtek a fővárosban. A mester 1890-ben adta át fiainak nagyszabású üzlethálózatát, Lajos az eperjesi műtermet és fénynyomdát, Adolf a bártfa-fürdői műtermet és tájképüzletet vitte tovább, a budapesti D.K. és Fiai céget Károlynak engedte át. Az örökösök jól sáfárkodtak apjuk hagyatékával. Divald Károly fiai a hazai képeslapgyártás legismertebb vállalkozói lettek. Páratlan sikerüket e téren megalapozta a fénynyomatok készítésében szerzett, apjuktól örökölt tudásuk, jártasságuk és műtermeik világszínvonalú technikai felszereltsége.

Főbb művei:

Irodalom: Forrás:
[Cs. Plank Ibolya, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Budapest, 1997., 252-253. o.]