János bátyámmal apám révén - még gyermek koromban - ismerkedtem meg. Miután 1948-ban a Budapesti Egyetemi Turista Egyesületet (BETE) - ahol mind a ketten tagok voltak - feloszlatták, a tagjai a "100 éves" vendéglőben rendszeresen összejártak és természetesen rendszeresen túráztak is. Járták a főváros környéki mászó-iskolákat. Ezeken a megmozdulásokon én is részt vettem. Emlékszem, zsenge emberpalánta voltam - alig múltam 11 éves - amikor egy alkalommal Éry Frigyes és Dezsényi János a Pilisi Vaskapunál kötélközre vettek és segítségükkel átmásztam a sziklagerincet. Az első és egyben az utolsó közös "mászó partink" volt ez, ám a későbbiekben, felnőtt koromban sok egyéb közös tevékenységünk volt, amelyek során rengeteget tanultam tőle, elsősorban szerénységet, emberséget és toleranciát. Csendes szorgalommal és illő alázattal tenni, amit az "ügy" érdekében tenni kell.

1916. augusztus 5-én született Budapesten. Iskoláit is itt végezte. Jogi diplomáját követően vegyészetet tanult, és a későbbiekben mint bőrvegyész szakmérnök dolgozott. Szakmai munkáját a Munka Érdemrend bronz fokozatával ismerték el.

A hegymászó életbe egyetemi évei alatt kapcsolódott be. 1942-től a BETE elnöke volt. 1947. február 13-án a budai várban szovjet fogságba esett és 30 hónapot "vendégeskedett" Uzmányban.

1957-ben alapító tagja és egyik vezetője a Magyar Földrajzi Társaság hegymászó csoportjának, majd szakosztályának, amely nem csak a volt BETÉ-sekből alakult meg, hanem összefogta a polgári turistaság máshonnan kiszorult képviselőit is. Karlóczai János tragikus halála után (1976) a szakosztály elnöke lett, amely tisztségétől betegsége első tüneteinek megjelenésekor vált meg. Nagy odaadással szervezte a szakosztály előadó üléseit, amelyek hatása messze túlért az MFT keretein. Hiszen egy-egy fővárosi vagy vidéki Diemberger előadás nem csak a hegymászó közéletben, de a természetjárók körében is különleges alkalomnak számított. Ugyanilyen ünnep volt Wanda Rutkiewicz előadása a zsúfolásig megtelt Uránia moziban. Az előadók névsorában e nagy nevek mellett egyaránt szerepeltek hazaiak és külföldiek, a fiatalok és idősek. Az MFT hegymászó előadás ekkor vált minőséget kifejező fogalommá. Az általa 1977 - 1989 között szerkesztett szakosztályi beszámolók egyes kötetei ma már a hazai hegymászás történetének nélkülözhetetlen forrásai. Rendszeresen publikált a Földrajzi Közleményekben is.

Szakosztályelnöksége alatt biztos kézzel és kiváló diplomáciai érzékkel gyűjtötte maga köré a hazai hegymászás szellemi élvonalát. A legalkalmasabb fiatalok mellett különös gondot fordított az idősekkel való folyamatos kapcsolattartásra is.

Méltán kapta meg a Magyar Földrajzi Társaság "Szocialista Földrajzért" (Pro Geographia) kitüntetését és lett e nagy múltú szervezet tiszteletbeli tagja.

De nem csak az MFT-ben dolgozott, két évtizedig tevékeny tagja volt a Magyar Természetbarát Szövetség Hegymászó Bizottságának és hosszú ideig vezetője a Hegymászó című folyóirat szerkesztő bizottságának is. Az Ipari Minisztérium szakosztályában volt szervezett természetbarát. A Turista Magazin külső munkatársaként évekig szerkesztette a "Hegymászók oldala" című rovatot. Az egykori BETE tag Preyss Sándor volt a hegymászó mintaképe. Járt a Kaukázusban, a svájci Alpokban, a Matterhornon, megmászta a Monte Rosát és a Magas-Tátra több csúcsát, túrázott a Radnai-havasokban és a Juli-Alpokban, volt a Triglavon.

A kilencvenes évek elején jelentkeztek betegségének első jelei. Ekkor a hegymászó közélettől teljesen visszavonult. A folyamatosan elhatalmasodó Parkinson-kór ágyhoz kötötte. Jobb oldala lebénult, beszélni már nem tudott, de elméje tiszta volt, és rendszeresen figyelemmel kísérte a hegymászó eseményeket, felolvastatta magának a legfrissebb hazai és külföldi híreket. A Mt. Everest első magyar megmászásra tett sikertelen kísérlet mélyen lesújtotta.

Élete során nem csak megfogadta, hanem tevékenyen meg is élte a BETE első elnöke, Komarnicki Gyula által megfogalmazott eszmét, mely szerint: "a mindenkori törekvéseink igazi rúgója egy csodálatos sugallat ösztönözte vágy az ifjúság örök hivatásának teljesítésére: MINDENKOR ÉS MINDENBEN KERESNI AZ ÚJAT, LENNI A KOVÁSZ, A LENDÜLET, AZ ÚTTÖRŐ, ELSŐSORBAN A TURISTASÁGBAN."

Dezsényi János egyre súlyosbodó betegségével és halálával én egy atyai jó barátomat, a természetjáró közélet pedig egy csendes, ám nagy szorgalommal és kitartással, igen eredményesen dolgozó EMBERT veszített el.

Forrás:
[Kalmár László: In memoriam Dezsényi János, Természetbarát Híradó, 57. sz., 1996. november]