Orvos, hegymászó, hegyimentő, sportember, egyetemi tanár, a sportorvoslás úttörője.
1905-1911 között Ótátrafüreden praktizált,
ez időben turistáskodott, hegyet mászott, sífutott, szánkózott és bob-sporttal is
foglalkozott. Az MTE tagjaként hegyimentő volt, a tátrai hegyivezetők
számára elsősegély tanfolyamokat tartott, többször saját maga vezette a hegyimentést.
1909 telén Tóth István tanárral felmászott a Nagyszalóki-csúcsra.
A Magyar Turista Szövetség tanácstagja (1930-1932), társelnöke (1933-1934), a Budapesti Orvosok Turista Egyesülete társelnöke (1927-1934). A turistaság egyik legkiválóbb egészségügyi szakértője. Megírta a Turistaság egészségtana, (Turisták Lapja, 1933.) című munkát. Számos cikkben szállt síkra a turizmus és a természetvédelem mellett. A szövetségi vezetőképzés egyik kezdeményezője.
A botanika is érdekelte, nagy növénygyűjteménye volt. A tátrai növényekről írt egy cikket is: Virágszedés a Magas-Tátrában, Turistaság és Alpinizmus, 1911-1912., 2. szám.
1935-ben a magyar turisták emlékművet emeltek Dalmady Zoltánnak Nagyvillámhegyen, ahonnan megfelelő látási viszonyok mellett a Tátra is látható.
Irodalom:
Forrás:
[Z. Radwanska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzańska,
Wydawnictwo górskie - Poronin 1995., 202. o.]
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 44. o.]
[Kalmár László, személyes közlés]