Berzeviczy család

(szintén Berzevitzy, Berzevici)


Német eredetű magyar nemesi család, XIII-XIX. században a Felvidék keleti részén nagybirtokosok, többek között volt birtokuk Szepes megyében (Poprád környéke és a Szepesi-Magura) és a Tátrában. A család magyarországi ágát Rutker comes (a kéziratokban Rutkerus, Rutger, Rudgerus, Ruther, Rudiger, Rudyger, Rüdiger névvel is szerepel) alapította, valószínűleg Tirolból származik, Magyarországra meránoi Gertrudisz - II. Endre (1205 - 1235 között uralkodott) első felesége (1202 - 1213 között) kíséretében jött.

Rutger felesége (Gertrudisz királyné udvarhölgye) és fivére Adolf (szepesi kapitólium prépostja) 1209-ben Eckbert vagy Ekbert bambergi püspöktől nagykiterjedésű birtokot vásárolt, e területen jött létre később Kakaslomnic, Hunfalva, Felsőerdőfalva , stb. A birtokhoz tartozott a Magas-Tátra része, a Kőpataki-völgytől a Nagytarpataki-völgyig, völgyzárlatokkal együtt. Ugyanezen évben (1209), II. Endre megerősítette birtokszerzésüket. Hasonlóan 1246-ban IV. Béla megerősítette Rutger fiai - Herman comes (máshol Polan vagy Polanus), I. Rykolf comes (máshol Rikolf vagy Ricolphus de Scepus) birtokjogát.

I. Rykolfnak négy fia volt: János (Johannes), II. Rykolf, Gallus (másképp Kakas, Kakasz, Kokos) és Henrik.

A Berzevicy család alapítói valójában János és II. Rykolf voltak. A XIV. század első felében a Szepességben és Sáros vármegyében több nagy birtokot mondhattak sajátjuknak. János volt az első aki használta a "de Lomnitze et Berzevicze" nemesi előnevet, a család két főbb székhelye szerint - innen származik a Berzeviczy családnév. Szepesi-Magurai birtokot Gallus (Kakas) 1320-ban eladta Jánosnak és János fiának, majd 1343-ban bekövetkezett halála után az egész birtoka Jánosnak és II. Rykolf-nak jutott, mivel Gallus-nak nem voltak élő örökösei.

A Berzeviczy család két fő ágra szakadt, a szepességire és a sárosirat. A szepességi ág székhelye Kakaslomnic volt. Címerükben egy zerge, később a Lomnici-csúcs is megtalálható.

Szepességi és tátrai birtokaikat az évszázadok folyamán fokozatosan elveszítették, az utolsót 1882-ben tartott licitáláson, kivéve annak egy kis részét két kastéllyal, amelyet csak 1922-ben adtak el. Az évszázadok során a család tagjai kiemelkedő szerepet játszottak a magyar politikában, gazdasági, katonai és tudományos életben.

Forrás:
[Z. Radwanska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzanska, Wydawnictwo górskie - Poronin 1995., 66. o.]