Balogh Ernő Dr

(1882. július 24., Kisjenő - 1969. július 11., Kolozsvár)


Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, ahol Szádeczky-Kardos Gyula professzortól nyert oklevelet, akinek tanársegédje volt Papp Simonnal együtt és akihez szoros barátság fűzte. Az első világháború harcterein és a hadifogságban töltött négy év után, 1920-tól 1940-ig a kolozsvári "Mariánum" leánygimnáziumban volt természetrajz-földrajz tanár. Oktatói és nevelői tevékenységén kívül 1936-1946 között, mint az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. Tulogdi János tanártársával együtt sokat tett a földtani és földrajzi tudományok ismeretterjesztése terén. 1940 őszén a kolozsvári tudományegyetem földtani tanszékvezető tanárává nevezték ki. Ugyanott 1945-ben a Bolyai egyetem átszervezésekor, az ásványtani tanszék vezető tanára lett, és maradt 1959-ben történt nyugdíjazásáig, amikor is a magyar és román egyetemet egyesítették.

Tudományos munkássága gazdag és sokoldalú. Elsősorban mineralógus volt és munkássága első részében főleg ásványi, továbbá kőzettani kutatómunkát végzett. Ásványtani munkásságának legfontosabb része a kalcitok vizsgálata volt. Az ásványtanon kívül a kőzettan és a földtan területén is figyelemreméltó eredményeket ért el. Többek között tanulmányozta és ismertette a Bihar-hegység északi részének kőzettani és földtani viszonyait.

Figyelme a húszas évek végén fordult a barlangok világa felé, és több mint 30 éven keresztül a barlangkutatás állt tevékenységének központjában. Új fejezetet nyitott az erdélyi barlangok tanulmányozásában, ugyanis a mireralógus és geológus szemével vizsgálta azokat. Ezzel a barlangkutatásnak egy addig alig művelt ágát, a barlangok ásványi és földtani kutatását alapozta meg és fejlesztette ki. Szpeleológiai kutatásait Erdély két legnagyobb ismert barlangjának, a Bihar-hegység Meziádi- és a bánsági Komarniki-barlang tanulmányozásával kezdte, s az így szerzett földtani, ásvány-kőzettani, őslénytani, állattani, régészeti megfigyeléseit a barlangok ismertetésén túl, külön tanulmányokban publikálta.

Barlangtani munkásságának legfontosabb felismerése az, hogy a földtani folyamatok nyomai a barlangokban konzerválódnak, ennélfogva a változások, mozgások könnyebben ismerhetők fel és értelmezhetők, azaz mérhetők, mint a felszínen. Ezek szerint a legfiatalabb kéregmozgásoknak nemcsak minőségi változásai, hanem mennyiségi értékei is kimutathatók a barlangokban tett észlelések és mérések alapján. Ez a megállapítás a neotektonikai vizsgálatok új módszerének is tekinthető.

Közel hatvan esztendős munkálkodása alatt sikerült a tudományos kutatást, az ismeretterjesztést és az oktató-nevelő munkát teljesen összhangban végeznie.

Kitűnő fényképész volt, több mint 100 felvételtele jelent meg Erdély különböző szépséges tájairól.

Forrás:
[Csíky Gábor, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Budapest 1997, 142.-143. o.]