Ankner Béla

(1896 - ?)


Lapszerkesztő és kiadó. 1925-ben kapcsolódott a magyar turistaságba, mint a Magyar Munkások Turista Egyesületének egyik életrehívója és alapítási elnöke. A Magyar Turista Szövetség tanácstagja (1933) és utazási ügyeinek megbízottja volt. Közben (1934-1936) az MTE-nek is válaszmányi tagja volt. 1934-ben átvette az alapítóktól a Magyar Turista Élet című kéthetente megjelenő turista riportlap szerkesztését, majd a lap élén állt mint felelős szerkesztő és kiadó. A Magyar Turista Szövetség életében főleg a sajtó- és propaganda, valamint a túra- és utazási bizottságon keresztül kifejtett munkássága révén vett részt.

Forrás:
[Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest 1941., 15. o.]