Igmándi Szűcs István:

FENYŐK A TÉLBEN

Súyos teher, átszúrt rakomány
nyomja a fenyők tűlevelét.
Fehér a lepel - fojtani vágy,
mert ellenáll az elmúlásnak
a macskamézes ág,
s nincs alkú, nincs fordulat,
örök a szín,
zöld - ha él a télidőben.

Hajlik az ág, sírón nyikorog,
körül a táj halott képet ád.
Alszik a szomszéd
a jóbarát akác,
csak ő áll. Töretlen.
- Ezernyi tű, mi néki biztot ad
öldöklő csaták dúlnak
téli éjszaka,
s vállaira halva borul
sok sebzett hópehely.

/SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT>