Súyos
teher, átszúrt rakomány nyomja a fenyők tűlevelét. Fehér a lepel - fojtani vágy, mert ellenáll
az elmúlásnak a macskamézes ág, s nincs alkú, nincs fordulat, örök a szín, zöld - ha él
a télidőben.
Hajlik az ág, sírón nyikorog, körül a táj halott képet ád. Alszik a szomszéd a
jóbarát akác, csak ő áll. Töretlen. - Ezernyi tű, mi néki biztot ad öldöklő csaták dúlnak
téli éjszaka, s vállaira halva borul sok sebzett hópehely.