Fecske Csaba:

NYÁRI KÉPEK

A dombon néhány hallgatag,
csenevész borókabokor.
Közöttük kecskék legelnek:
szakállukon megül a por.

Aranyba fordul már a búza,
telt kalászú bennük a remény.
Tarkállik pipacs, imola:
napfény-írta sok szép költemény.

Kár egy könnycsepp, gördül
hegyek mögé a Nap.
A vízen fecskeszárnnyal ejt
sebet az alkonyat.

Mintha csak álmában kondulna
úgy szólal meg este a harang,
s mint pitypang pihéje száll, lebeg
az alélt falu fölött a hang.

/SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT> /SCRIPT>