| Mint
püspök, ha főpásztori díszbe öltözik, úgy öltözködöm külön én szemet-vidító turistaruhámba a ti tiszteletetekre, hogy méltón ünnepeljelek titeket, messziről tündöklő hegyek s ti rejtett völgyek, kik az Isten ölében ültök, mióta áll a világ. Akár a rajongó gyermek, kinek könnyű madárként repül a lelke, úgy húzom magamra én is a rövid nadrágot, viharkabátom s a szöges bakancsot, olyan örömmel! Hadd i zmosítsa-villanyozza csupasz térdem és sápadt arcom az acélkék levegő! Mert így esik ez jól s mert való: külön ruha illik a különb lélekhez, ki hozzád hasonul s beszélni akar veled, mély titkú rengeteg, - magas hegyek és mély völgyek szelleme! Ó fogadjátok hát gyermeki megilletődésem szavát most, hogy közétek készülök s feleljetek ünnepi ruhámra, mely a lelket fejezi ki, véget nem érő lombsuhogással, az erdők vidám és szomorú színeivel, egyre áradó illatáramotokkal, hogy áhítattal járhassak bennetek, mikor megszáll a szépség bűvölete, távol a romlott emberiségtől. |