| A
köréd ölelkező, elbüvölő erdők fölé nöttél itt a tisztás közepén. Te uralkodsz terebélyed koronás sátrával; pihenőt, dús füvű asztalt és ágyat terítvén az arra barangolóknak. Mint örző angyala e tájnak, úgy bájoltál el, mikor alattad nyugodtam meg végül a hosszú út után. Oly boldogan falatoztam, iddogáltam csodálatos lombsátrad alatt, hogy aztán elszenderítettél s az édes ébredés után úgy öleletem meg hálából széles derekadat, mint boldogságom legszebb, legigazabb jegyesét. |