| Komoly erdök dísze,
ki oly sokszor nevettél reám a bújósdi füvek mögül: tündéri tinorúgomba te, - reád emlékezik most, illatos szagodra szerelmes orrom s képzeletem máris kigyúl, ha visszagondolok reá: mily ízes falatokat ettem hasasan tömött húsodból a ritka ünnepnapokon, mikor kerültél pompázó terítékre olykor. Az év legszebb ajándéka vagy te, erdöt-barangoló szegények kincses étke, kit jókedvében alkotott a derüs Teremtö. Festhetetlen vagy, önmagában szép, olyan, kit csak a megilletödött étvágy méltányolhat csupán, ha asztalára kerülsz. Szemem és szám öröme vagy, leghúsabb étkek, kit oly áhítattal rág meg a fogam, hogy evés közben a legfenségesebb erdök ízét és illatát érzem a számban, mely oly sok nemes íznek volt kóstolója már! |