                          |
|
| Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban. A szívembe nyilall ez a bús régi dal, kicsordulnak a könnyeim nyomban. Hej, te bunkócska, te drága, Hej, te eleven fa gircses görcsös ága, te drága, Segíts most! Nagyapákról e dal unokákra maradt, s unokákra maradt ez a szerszám. Ha nagy baj van veled, soha el ne feledd, hogy van bunkócska, van még ezerszám. Hej, te bunkócska ... De ha eljő a nap, mikor ébred a rab, s lekötött kezét-lábát kinyújtja, Aki ellene volt, az a fűbe harap, mert a bunkó a földre lesújtja. Hej, te bunkócska ... |