                                  |
|
| Fenn már kigyúlt az éjszaka, Esti fények ragyoknak szerteszét, De a patak nem hozza el nekünk A csillagok neszét. Ott fenn barátok alszanak, Talán ránk gondolnak még, De itt lenn sötétek a falak, Csak a karbidlámpa ég. Sej, haaj, nem bánom én, Ha a síromon nem lesz kereszt, Aki nem látta még a csend világát, Úgysem érti ezt. Szakadt ruhájú víg legény Próbaútján nem kíséri gond, Hegykirálynő fura birodalmát Két kezzével ássa a bolond. Cseppkő-palástba öltözik, Ő lesz majd e világrész ura, Ó, de addig sok ezerszer múlik el A felszínem az éjszaka. |