                                 |
|
| Este volt, s az üzemrendész aludt, s a répaföldre halkan hullt a hó, s az elvtársak közt künn a kicsi padon csak Kosztyáról folyt a szó. Jó káder volt mind a három elvtárs, egy mérnök és két anyagmozgató, s a Víg Kulákhoz címzett fogadóban egy kazalról folyt a szó. És fenn a hold sütött, és pont éjfélt ütött a pártházon a toronyóra már. És folyt a tárgyalás, a célja semmi más mindössze anyyi volt, csak annyi volt csupán Kosztya künn a gépállomás megett balalajkázott a kispadon. S Kátya, bár még nem hátrált meg soha, közölte, hogy fáradt már nagyon. Mert lényeg az, hogy ferde volt a kazal, s Kátya ezért meg is szidta őt, hogy ily munkával lejáratja magát a Műtrágya Kongresszus előtt. Tudták azt,hogy fontos a pihenés, s a balalajka is kedves dolog, de tudták azt, hogy fontosabb a kazal, ha a brigád veszélyben forog. Hát otthagyták a padot és a zenét, s azután elvtársi alapon lett is olyan kazalegyengetés, hogy hajnalig nem volt nyugalom. Jó munka volt, az egyszer bizonyos, a környéken hamar híre ment, s a szakszervezet közös ülése is csupa hősi szép dolgot üzent. |