                     |
|
| Ésszakkelet messzi táján Hol a tokaji terem, Ott született meg ez a szép Földrengető szerelem. Élt egyszer egy lakolitka, Bájos riolit leány, Nem ismerte a szerelmet, Boldog volt ő igazán. Ám egyszer a szarmatában Megjelent egy szép legény, Nótás hangú, vidám kedvű Andezit láva lepény. Nem adott ő szerenádot, Esténként nem hegedült, Hanem a kis lakolitra Rögtön reátelepült. És azóta állandóan Nyitva áll a hasadék, Be is hatolt rendszeresen A híg láva folyadék. Ámde a sok magömléstől Magma kamra kiürült, S két erupció közt hosszas Pihenésre kényszerült. Lakolitunk formás teste Lassanként átalakult, Domborodó belsejében Vulkán embrió lapult. És akkor úgy határozott A családi nagy tanács, Nem kell bébi, inkább legyen Meta-magma elhajtás. De az idő gyorsan elszállt, Megvénült a lakolit, Ráncos bőre alatt csupán Riolit volt, s bentonit. Andezit lepény barátunk Róla lassan lekopott, Meg-megtisztelt görgetegként Egy-két pannon homokot. Lakolitkánk szomorú lett, Más hátra már nem maradt, Elváltak hát oszloposan Néhány ezer év alatt. |