Letöltve a Pyperkőcz (Alba Regia) honlapjáról
http://www.angelfire.com/ga/gabika/karszt.html

túrainfo
 


A Szlovák karsztvidék barlangjai


Tartalomjegyzék:

Leírások Barlangtérképek          Felszíni térképek 
Előszó helyett 
Szlovák - karszt térkép 
Kis zsomboly térkép Szilicei-fennsík 
Nagy-bikkfa zsomboly           térkép Szilicei-fennsík 
Nagy zsomboly Szilicei-fennsík 
Vaddisznós - zsomboly térkép 
Csengő - lyuk térkép 
Barázdálás térkép felszíni megközelítés 
Szilicei - jegesbarlang térkép Szilicei-fennsík 
Feneketlen - lednyice térkép Szilicei-fennsík 

Előszó helyettVissza
Szerintem egy túra céljai közé sok mindent felvállalhatunk. Azt hiszem belefér az is, hogy következő túrákat készítsünk elő is. Hiszen minden információ, amit összegyűjtünk, elrakunk magunknak vagy esetleg továbbadunk másnak, az a későbbi sikerek kiindulópontja lehet. Azt gondolom, hogy aki már megtekint egy barlangot, az nem kell, hogy még sokkal több energiát befektessen ahhoz, hogy a túrán látottakat papírra vesse, és hozzáférhetővé tegye mások számára is. Az itt összegyűjtött barlangleírások közül 2 nem az én kezem munkája (Vaddisznós - zsomboly, Barázdálás), én csak használtam Őket, illetve úgy gondoltam, hogy nem fognak a szerzők megorrolni érte, amiért beteszem a munkájukat ebbe a kis güjteménybe. Célom az volt, hogy egy helyre gyűjtsem az általam ismert Szlovák barlangok leírásait, és ezzel segítsek azoknak, akik még nem voltak ott, de szeretnének elmenni oda, és amit lehet megnézni. Mert ez a fő cél.
Köszönettel tartozom azoknak, akik a túrákon ( is ) társaim voltak, hisz társak nélkül nem lehet barlangászni.



Szlovák - karsztVissza
Tanácsok, ötletek

Földrajzilag egységes, de sajnos az országhatár megléte miatt megosztott területről beszélünk, amikor a Gömör -Tornai karsztot emlegetjük. Ennek egyik túlsó oldali tagja a Szlovák karszt. Az osztás után szerencsére a magyar oldalra is jutott azért szép barlang, de ne engedjük, hogy bármilyen okból megálljunk a határnál, hiszen a szlovák oldal barlangjai legalább annyira szépek és érdekesek, mint a hazaiak.
Találhatunk tágas, kötéltechnika segítségével bejárható zsombolyokat, méltán világhírű jegesbarlangokat, hatalmas cseppkövekkel díszített patakos barlangokat, vagy aragonittal dúsan kitöltött barlangot is. Sajnos (?) a barlangok többsége szigorúan védett, és a Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzet felügyelete alá tartoznak, bejárásukhoz engedély kell(lene). Ennek hiányában csak a nem lezárt barlangokba lehet viszonylag könnyen lejutni, de oda sem veszélytelen, mivel ha "tettenérnek", akkor a büntetés mértéke tetemes összegeket is kitehet. Jó tanács: ha lehet akkor sötétedés után menjünk barlangba, mivel ilyenkor várhatóan kevesebb túlbuzgó turista láthat meg minket, bár ilyenkor kitesszük magunkat a vadászveszélynek. Sátorozni eldugott helyen sátrazzunk és lehetőleg az autó mellet, mivel így akár hamar kereket is oldhatunk, ha meleg lesz a helyzet. Mindezek mellett természetesen ügyeljünk azokra az elemi szabályokra, amit mindenki úgyis betart (szemetelési, karbidolási illemszabályok).
Szlovákiában a határ 10 km-es körzete határsáv, benne tartózkodni engedéllyel lehet. Hosszúszón (Dlha Ves) van egy határőrlaktanya, ahol ezt az engedélyt megadják, ha ügyesen tálaljuk a barlangba menetelünk célját (nagyon szeretik a térképezni, dokumentálni, mérni, szavakat). Itt azonban meg kell ígérni, hogy nem alszunk a határsávban. Mikor belépünk Szlovákiába, mindig ügyeljünk rá, hogy üssenek pecsétet útlevelünkbe, mert így a tiltott határátlépést nem verhetik ránk egy estleges botránynál.
Elvileg lehetőség van a lezárt, kiépített barlangok hivatalos megtekintésére is. A Szlovák Karszt Tájvédelmi Körzet barlangokkal foglalkozó illetékese Berzétén (Brzotin) található a kastélyban, munkaidőben szívesen segít, de inkább nem. Azért érdemes megpróbálni, hátha egyszer mégis sikerül. Ha esetleg nyáron járunk errefelé, akkor a környék idegenforgalom számára kiépített barlangjait is megtekinthetjük.
Ezek:

A felszín is bővelkedik látnivalókban, hiszen a Szádellői - völgy maga is remek túracélpont, és a barlangok környéke a saját maguk jellegzetes növény-, és állatvilágával igazán egyedülálló.
Remélem más is kedvet kap majd hasonlóan érdekes és szép területek barlangjainak a leírásait összegyűjteni. Akinek a birtokában van más, itt nem említett szlovák barlang leírása, az kérem jutassa el a címemre, hiszen ez a gyűjtemény még korántsem teljes.

Kucsera Márton

Jó túrát mindenkinek!
Felhasznált irodalom:

Műsorfüzet 1993. - évi 3. - 4. Szám9.old. Nyerges A.- Nyerges M.
Műsorfüzet 199? . - évi ?. - ? Szám 11.old Németh Zs. - Torda I. - Nyerges M. (sajnos elvesztettem..)
 



Kis - zsombolyVissza
Szilicei - fennsík, Szlovákia

Szlovákia 1. Számú főközlekedési útvonalán haladva Rozsnyó vagy Kassa felől a szerpentin legmagasabb pontján találjuk a Koliba nevű szlovák éttermet ahol nagyszerű tájjellegű ételeket kaphatunk (záróra : 2000-kor!). Vele szemben a jó minőségű betonúton bemegyünk, és ezen 10,5 km-t haladunk, míg az út jobb oldalán egy fa esőbeálló lesz. Ezzel szemben a balra tartó gyengébb minőségű földúton minden elágazónál balra tartva egy emelkedő végén egy töbör DNy-i oldalán - drótokkal körbekerítve - megtaláljuk a zsomboly viszonylag kicsi bejáratát. Ez az úttól kb. 10 m - re van.
A barlang mindenki számára vonzó túra, aki nem szeret sokat gyalogolni a barlangig, mivel a bejáratnál állhatunk meg az autónkkal. Így akár az első kikötés az autó kormányára is történhet. Mégis célszerűbb a bejárat északnyugati feléről indulni, az itt lévő fákra köthetjük a kötelet. Innen ereszkedhetünk addig, ahol a barlang fülkeszerűen kitágul, itt megtaláljuk az első fényesen csillogó nittfület, mivel a barlang végig fix nittfülekkel van ellátva. 25 m ereszkedés után, ahol az akna összeszűkül ( no, nem nagyon ) találjuk a következő megosztást. Innentől kezdve ereszkedésünket cseppköves falak mentén folytatjuk. 35 m után találunk 2 rozsdás nittfület, amit a felette lévő oldásformáról lebiztosíthatunk ( itt állítólag más nitt is van, nosza keressd meg! ). Rövid ereszkedés után a szemközti falon lévő átoldásba kötve elhúzást készíthetünk a további felfekvés elkerülése végett. Hosszú ereszkedés után egy nagy beszorult kőtömb bal oldalában és a szemközti falon találunk két nittet, melyekbe bekötve már az utolsó megosztásban találjuk magunkat és szép cseppkövek mellett az akna aljáig ereszkedhetünk.
Itt a csepegő vizektől egy kicsit átázunk, illetve megtekinthetjük a cseppkövekben és csúszásokban gazdag kürtőcskét is. A barlang igazi csemege a nagy aknák szerelmeseinek, hiszen a 146 m mély akna aljáról napos időben kiláthatunk az égig. A haladás gyorsasága érdekében kisebb csoportokban ajánlatos a bejárás.
Szükséges eszközök:



Nagy - bikkfa zsombolyVissza
Szilicei - fennsík, Szlovákia

A Kis - zsomboly utáni első jobbra tartó földútra letérünk, és ezen haladunk kb. 200 m-t. Itt az erdészeti kőembernél ismét jobbra tartva egy gyengén látható gyalogúton folytatjuk utunkat, melynek kanyargós vonalát követve egy kisebb gerincen is át kell kelnünk. Ezután a jobbra lévő töbörben megtaláljuk a barlang drótokkal bekerített bejáratát, mely a töbör ÉNy-i oldalában van. Itt azért egy kicsit biztos keresgélni kell. A bejárat legmagasabb pontján lévő fáról érdemes a kötelet indítani, majd az akna pereme után egyből megtaláljuk az első nittet. Innen 35 m ereszkedés után egy hatalmas méretű beszorult bikkfatuskó ( egyben a barlang névadója is ! ) felett, majd közvetlenül alatta találjuk a következő nitteket. Az akna méretei innentől kezdve hirtelen nőni kezdenek, a hasadékirány megváltozik, kötelünk pedig felfekvés nélkül leér az aljáig. Ez egyébként a barlang legnagyobb aknája ( - 70 m ), bejárásához 80 m kötél szükséges.
A további aknákat a jobbra induló folyosó végében találjuk, miután leküzdöttük a talpon heverő kövek, fatuskók és behullott föld okozta nehézségeket. Baloldalt találunk nittet a bevezetőszárhoz, majd a jobboldali falon csillogó nittet az ereszkedéshez. Ide a bevezetőszárral együtt 12 m kötél szükséges. A kis aknán leereszkedve könnyen megtaláljuk a folytatást, a harmadik akna beszállását, 2 db cseppkőbe vert nitt formájában. Ezekről elkezdve az ereszkedést áttuszkoljuk magunkat a szűkületen, majd ahol az akna elkezd kitágulni a mögöttünk lévő falon remek kötélgyűrű helyeket találunk elhúzáshoz ( 2,5 m heveder szükséges ). Az akna jellege innentől kezdve erősen megváltozik, hiszen továbbereszkedve kiderül, hogy egy nagy alapterületű terem egyik sarkában ereszkedünk, nagyméretű cseppkőlefolyások mellett. Sok kürtő mellett elhaladunk, melyeket cseppkőgazdagságuk miatt érdemes megnéznünk. Ehhez az aknához 30 m kötél szükséges. Leérve a barlang első tavacskáját találjuk, melynek az alja teljesen ki van töltve kalcittal, így kerüljük a belelépést. Igaz ez a másik két tóra is. A terem túlsó végébe átgyalogolva felmászunk az agyagdombon, ahonnan a végponti aknasor nyílik. Szabadon mászható, de mivel csúszik az agyag, érdemes 20 m kapaszkodókötelet - akár egy földbe szúrt pajszerhez is - rögzíteni. Ezen lemászva találjuk a 3. tavacskát, és a szlovák barlangászok által kibontott omladékos aknácskát - jelenleg ez a végpont. Téli bejárás esetén ügyeljünk a barlangban telelő nagyszámú denevérre, melyek főleg a belső termeket lepik el, kőzetalkotó mennyiségben. A bejáráshoz nittfülekre van szükség.
A barlang bejárása kifejezetten könnyűnek mondható, semmilyen ok miatt ne hagyjátok ki ha arra jártok. Mi az Almási - zsombolyhoz hasonlítottuk leginkább.
Szükséges eszközök:



Nagy - zsombolyVissza
Szilicei - fennsík, Szlovákia

A Kis - zsomboly bejáratától visszafele haladva kb. 150 m-t, jobbra egy alig látható szekérúton haladjunk 250 m-t, ahol - valahol jobbra megtaláljuk a zsomboly tekintélyes méretű bejáratát, drótokkal körbekerítve. Itt a legmagasabb oldalon kezdjük meg az ereszkedést, 2 fáról indítva a kötelünket. Ahol elkezdődik a szálkő szikla találunk nittet, majd az áthajlás alatt fixnittbe kikötés után akár az akna aljáig is ereszkedhetünk. Vállalkozó kedvűek a kb. az akna felénél jobbra lévő párkányra kiingázva megnézhetik mi van ott ( na mi ? ). Szintén a nagy aknák kedvelőinek ideális célpont a fent leírt zsomboly, mivel az áthajlás után a hátsó fal elég messzire távolodik tőlünk, és hosszú pörgéssel fűszerezett ereszkedés után érjük el a zsomboly nagyméretű alját. Akinek ez még kevés, az megpróbálkozhat a balra induló szűkületsorral is. Kifejezetten könnyű túra!
Szükséges eszközök:



Vaddisznós - zsomboly Vissza

Pelsőci - fennsík, Szlovákia

Ez a nem túl nagy méretű, ám de igen szép barlang Pelsőc (Plesivec) felől közelíthető meg. Magyarország felől érkezve Szlovákia 1. Sz. főközlekedési útvonalán a második kereszteződésénél balra kell kanyarodnunk, és egy hídon áthaladva 200 méterrel odább egy újabb balkanyar után a vasúti síneket keresztezve érhetjük el a Pelsőci - fennsíkra vezető utat. A fennsík peremét elérve még 1,5 km-t autózunk, míg egy buszfordulóhoz érünk. Itt az autót hátrahagyva, a jobbra tartó földutat követjük az erdőben mintegy 1,5km-t. Itt az utunk erősen balra kanyarodik, amit nem szabad követnünk, hanem az egyenesen továbbmenő gyengébb minőségű szekérúton menjünk tovább, míg ki nem érünk egy nagy rétre. A réten egy vadászles mellett elhaladva a rét végére kell mennünk, ahol jobbra tartva az erdőben mintegy 300 méterre található meg a barlang bejárati szádája ( itt egy kicsit azért keresgélni kell...). A bejárat csak viszonylag közelről látható meg, mivel egy magányosan álló beszakadás, sem töbör, sem patakmeder nem kapcsolódik hozzá.

Beszerelés:
1. A barlang bejárati aknáját - amely a legnagyobb a barlangban - s a hozzá kapcsolódó néhány kisebb ereszkedést célszerű egy kötéllel szerelni. A bejárat meredekebb oldalának tetején egy fához kötjük a kötél végét, s beereszkedve az akna fölé egy, a mélység fölé benyúló fára kötött kötélgyűrűről kezdhetjük meg az ereszkedést. 3 m után csN, majd újabb 6 m után eN. Innen már szabadon ereszkedhetünk az akna aljáig (20m). Innen egy szegről haladhatunk 10 m-t ferdén, a következő függőleges szakaszig. Itt 1 csN + 1 eN, majd 5 m ereszkedés után újabb eN. Innen a hasadékszerű aknában 7m-t ereszkedhetünk az aljáig ( összesen 80 m kötél). Innen kétfele indulhatunk:(2. és 4.)
4. Ha mindjárt az ereszkedés végénél található lyukba közvetlenül beleereszkedünk, a barlang egyik zsákutcáját érjük el, amely egy igen szép cseppköves 20 m mély akna. Beszerelése Tk + eN, majd az akna szélén balra eN. A kötél enyhén felfekszik az akna enyhén ferde falán. Ha e felett az akna felett áttraverzálunk, egy nagyon szép tavas - cseppköves részben gyönyörködhetünk.
2. Innen A másik irányba továbbhaladva folytatódik a barlang: egy csúszós felmászás után némi törmeléken átvergődve érjük el a 2.-vel jelölt aknát: 2 eN 10m kötél, kiszállás egy kis tavacska felett. A fürdést elkerülhető ha a fal segítségével kikapaszkodunk a túlpartra.
3. Innen azonnal indul a következő aknasor: Tk-ról indulva 3m után eN, majd 12 m ferde ereszkedés után csN, majd 7m függőleges szakasz (összesen 25 m kötél ).
5. Innen az általunk a beszerelési vázlaton jelzett irányba célszerű tovább haladni: 20 m kötél 2 eN, 15 m ereszkedés.
6. Az utolsó kicsit szűkös beszállású aknába 15 m kötél kell, 1csN + 1 eN, Tk-ról indítunk.
A barlangban, annak rendkívüli képződményei miatt egyszerre lehetőleg csak kis csoportokban, óvatosan mozogjunk. Igen komolyan ajánlott, szinte elengedhetetlenül szükséges a fényképezőgép használata is! A beszerelési vázlat a helyszínen felvett rajz a kötélhosszak mérése alapján korrigált változata.

Németh Zsolt - Torda István - Nyerges Miklós



Csengő - lyukVissza
Pelsőci - fennsík, Szlovákia

A nagy méretekkel bíró zsombolyt ugyanúgy kell megközelíteni, mint a Vaddisznós - zsombolyt, csak tovább kell autózni, egészen pontosan 3km-t kell a fennsík peremétől autózni (1,5km-el többet, mint ahol a buszforduló van). Itt egy már használaton kívüli erdészházhoz érünk, ahol a balra kanyarodó kék - jelzésen haladunk 1,2km-t, ahol egy hosszúkás rétre kiérve (kétoldalt hegyekkel) egy sziklástorkú víznyelőnél az elágazások közül a jobbra menőt választjuk, amelyik egy erdősávba kanyarodik. Az erdősáv kb. 250 m széles, ahogy kiér egy rétre az utunk az egyenesen haladó ágon kell mennünk, követve az út későbbi kanyargásait. Kb. 400 m után előttünk lesz a zsomboly kerítéssel bekerített bejárata, melyen azonban van kapu is.
Beszerelés:
A bejárattal szemben állva a bal oldalon találunk 2 fix nittet, vagy a jobb oldalon fát, amiről a bevezető szárat indíthatjuk, majd a peremen egyből még 1 fix nittet. 3m ereszkedés után csN, 25 m után eN. Ezen a szakaszon a kötél felfekszik, kötélvédő kell. 20m újabb ereszkedés után csN egy lelógó sziklacsücskön. Innen már leérünk a fentről is jól látható párkányra, mely megossza az aknát. Itt a bal oldalon eN, vele szemben a falban fix nitt + csN. Az ereszkedést két irányba is folytathatjuk lefele. Az egyik lehetőség a kövek esésvonalában halad, szerintem nem ajánlatos útvonal. A másik a párkányon K-i irányba gyaloglással kezdődik, és a perem alatt 2m - el van 1 eN. 10m ereszkedés után csN, ezen a szakaszon ismét felfekszik a kötelünk, de lábbal eltarthatjuk kötelünket a felfekvő helyektől. 30 m ereszkedés után ér hozzá ismét a kötelünk a falhoz, itt állítólag van nitt, de aki visz magával felszerelést, az fúrhat is egyet. Ezek után már az akna alján vagyunk.
Két irányba is elindulhatunk. K-re pár cseppkőfalacskán felmászva egy öreg cseppköves járatba érünk, ami egy kis idő után elszűkül, de a végén a cseppköves szűkületből jövő visszhang reményt adhat egy eredményes véséshez. Másik irányban egy cseppköves falon való felmászás után egy szép szakaszba érünk fel, már ha viszünk elég kapaszkodókötelet a visszaereszkedéshez (30m). Legközelebb talán majd mi is felmászunk.. A barlang megdöbbentően nagy méretei miatt minden érdeklődőnek megfelelő túracél, esetleges filmezése, videózása látványos eredményt ígér.
Az akna leküzdéséhez szükséges:



BarázdálásVissza

Szilicei - fennsík, Szlovákia

A barlang megközelítése: Gombaszög felől autóval felkapaszkodva a Szilicei - fennsíkra ( lsd. Térképvázlat) kb. 1,5 - 2 km - el Szilice előtt a műút legmagasabb pontjáról egy földút indul a fennsíki réten a menetirány szerinti bal oldalon. Innen gyalog érdemes tovább indulni. Mielőtt elérnénk az erdő szélét az út kétfele ágazik, mi a bal oldali ágat követjük, amely kezdetben gyalogösvény, majd az erdő szélétől piros csík erdészeti jelzéssel van ellátva, és végig emelkedik. Mintegy 3-400 m után egy másik földút jön keresztbe, de mi egyenesen haladunk vagy 100 m-t. A barlang bejárata közvetlenül az út mellett fekszik. A barlang jellegében leginkább a Baglyok szakadékához hasonlítható, bár beszerelése egyszerűbb, viszont 180 méteres mélységével 1986-ban ez volt Szlovákia 7. Legmélyebb barlangja.
Beszerelés:
1. akna: beszállás a zsomboly meredek beszakadásának oldalában lévő fától, innen egy kifeszített drótkötél vezet az első fix nittig. Innen kb. 25 m ereszkedés után ferde omladékos, földes lejtőre érkezünk, ahonnan egy széles, hosszú hasadék vezet tovább, nitt (csN) a bal oldalon fejmagasságban. Innen kb. 12 m ereszkedés (összesen 50 m kötél) .
2. akna: az előző akna beszállásától állva sétálhatunk a barlang legnagyobb aknájának beszállásához. A falon jobb oldalt fix szeg, ill. csN, bevezető szár, szintén a jobb oldalon már bent csN, amit egy hosszabb kötélgyűrűvel a felette lévő oldásformáról lebiztosíthatunk. Innen kb. 40 m ereszkedés megosztás nélkül (Összesen 45 - 50 m kötél).
3. akna: a 2. akna aljától közvetlenül indul, kissé szűkebb beszállással indul (2eN), innen 8 métert ereszkedhetünk egy szűkebb hasadékban, itt párkány, csN, majd 20 m kezdetben ferde ereszkedés, csak a végén függőleges, itt egy nagy párkány oldalteremmel, melyben szép cseppkövek és borsókövek találhatók. Az akna folytatásában jobboldalt eN, majd 4 - 5 m ferde ereszkedés után, ahol az akna függőlegessé válik újabb eN, innen 10 m ereszkedés (összesen 55 m kötél).
4. akna: az előző akna egy lejtős hasadékterembe vezet melyből közel az aljához jobb oldalt egy kis cseppköves oldalfülkéből egy szűkületen átpréselődve egy 2 m-es lemászás tetejére jutunk, melynek alján találjuk a következő függőleges szakasz elejét. Itt csN + Tk, majd néhány méter ereszkedés után, ahol az akna tágul elhúzás (Tk + kötélgyűrű). Innen 8 m ereszkedés, de nem kell az akna aljára lemenni, hanem 4 -5 méterrel feljebb egy nagy omladékosabb párkány túloldalán 2 eN, majd újabb 8 - 10 m ereszkedés. Itt egy egy terembe érkezünk, melynek túloldalán egy létrán felmászva haladhatunk tovább (összesen 24 m kötél).
5. akna: Tk az akna szájával ellenkező oldalon a cseppkövek között, és egy eN a cseppkőlefolyás közepén térdmagasságban. Innen kb. 15 m ereszkedés (a kötél felfekszik - kötélvédő kell) majd az aljáról egy szűk hasadékon további 5 m (30 m kötél).
6. akna: Tk, majd bemászva 2 méterrel lejjebb a szemben lévő falon csN. 7 m ereszkedés (12 m kötél). Innen két irányba mehetünk tovább: az egyik tovább lefelé, kezdetben állva, majd négykézláb haladva egy szűk hasadékjellegű akna beszállását érjük el. Itt mi még nem voltunk.
A kötél végétől a másik irányba felfelé mászva a barlang további érdekes részeit tekinthetjük meg, amely, ha már az elején a Baglyok szakadékához hasonlítottuk a barlangot, annak Szent-akna nevű részéhez hasonlítható. Összefoglalva, a barlang, eltekintve egy - két aknabeszállástól végig kényelmesnek mondható, változatos túrázási lehetőséget biztosít.

Nyerges Attila - Nyerges Miklós



Szilicei - jegesbarlangVissza

Szilicei - fennsík, Szlovákia

A Barázdálás leágazója után tovább autózva egy buszfordulónál jobbra leátérünk, majd az erdőhatárnál a sárga omega jelzést követve elérjük a barlang korlátokkal, lépcsőkkel ellátott bejáratát. A hatalmas száda bal oldalát a korláton való átmászással közelíthetjük meg, de ezen a részen már elkezdődik a talp jegesedése, vigyázzunk! Egészen balra a falon találunk a kapaszkodókötelünk számára nittfület, majd kicsit lejjebb még egyet (nem feltétlenül szükséges a kötél). Ennek az aljából egy provizórikus ajtón át juthatunk a belsőbb részekre, némi omladékon át kell azért vergődni. Itt aztán egy folyósón át mehetünk a belső nagy terembe, melyet a korabeli fáklyák füstje teljesen elfeketített (talán). Innen egy bontott járaton át elérhetünk egy patakot, melyet sárdagasztó kedvünkhöz mérten valamekkora távolságig követhetünk. Mindenképpen érdemes a barlangot felkeresni, hiszen ez Közép-Európa egyik legrégebben ismert jegesbarlangja, és könnyűsége alkalmassá teszi egy pihenéssel töltött délelőtt túracélpontjává.
Szükséges eszközök:


Feneketlen - lednyiceVissza

Szilicei - fennsík, Szlovákia

Miután a határt szabályosan átléptük Aggteleknél, Pelsőc előtt a leágazásnál elkanyarodunk Silicka Brezova felé. A falu túlsó végénél találjuk az első irányadó táblát, melynél jobbra kanyarodunk és a piros csík jelzésű turistautat követjük. Átmegyünk a nagyfeszültségű villanyvezeték alatt, és igen közel érünk az erdőhöz. Itt balra lekanyarodva és 250 - 300 m-t megtéve juthatunk a Milada - barlanghoz, amelyet meg is tekinthetünk, ha kaptunk engedélyt és kulcsot a szlovák természetvédelmi hatóságoktól (persze ebben ne is reménykedj!). Ez a barlang a hazai Vass Imre - barlang "kezdete", állítólag nagyon szép. Itt található az Apró-akna nevű barlang is, melyet a favágók szerint ugyanennek a természetvédelmi hivatalnak a hozzájárulásával hosszú ideig dögkútnak használtak. A turistaútra visszatérve 300 m után elérjük a jobbról bejövő kék csík és sárga csík turistajelzéseket és a következő irányadó táblát, ennek azonban inkább ne higgyünk, ugyanis "szerinte" ott van a keresett barlang. Pedig a barlangunkat a piros jelzésen továbbhaladva találjuk meg. A táblától 200-re egy balra a kilátóhoz vezető útra kell elkanyarodni, majd az elágazótól 50m-re egy jobbra tartó ösvényre kell letérnünk. Ezen haladva 200 m után nekiállhatunk keresni a barlang tekintélyes méretű bejáratát (valahol jobbra van ..). Azért ha halljuk, hogy favágók működnek a területen, akkor célszerű a hosszas keresés elkerülése miatt a segítségüket kérni.
Beszerelés:
El lehet mondani, nem nagy munka. Egy Y alakú fát találunk a bejárat legmagasabb pontján, a környéken a sziklába fúrva pedig nitteket. A fától továbbereszkedve 3 m után eN + csN , majd 10 m után 2db eN (a felső nittől folyamatosan ingázva!). Itt balra valami fix kötelek vannak elhelyezve, érdemes lehet megnézni. Ott mi még nem voltunk, ugyanis egy kicsit pszichés ... Innen már az akna aljáig ereszkedhetünk, ahol nem kevés csontot szedhetnénk össze, ha akarnánk. Az akna aljából a legmélyebb ponton találjuk a továbbvezető folyosócskát, ami először egy kis termet keresztez, majd egy a Szilicei - jegesbarlanghoz hasonló patakocskához érünk, amit addig követünk ameddig lehet (nem olyan sokáig).
Mindannyiunknak az volt a véleménye, hogy ez a barlang az egyik legjobb, amit itt felkerestünk. Igazán nem nehéz - mitől lenne az -, de ugyanakkor van benne minden, ami csak kell: nagy akna, cseppkő, patak.
Szükséges eszközök:


túrainfoVissza
 
 > 
 > 
 >