A Piaggia Bella barlangrendszer fő járatai
A Piaggia Bella barlangrendszer egyes ágainak bejárási útmutatója
Gallerie Fossili (Fosszilis-folyosók)
A barlang 2157m magasságban nyílik egy fennsík közelében, amelyet a Colle del Pasról leereszkedve érhetünk el. A bejárat szabálytalan tölcsér formájú, krétakori mészkőben nyílik. A völgy felső végében eredő rio delle Caprenak (Kecskék patakjának) a víznyelője. A patak nyáron általában száraz, hóolvadáskor és csapadékosabb időszakokban vízhozama több tíz liter is lehet. A tölcsér nyugati oldalán leereszkedve, sziklatömbök között átjutva egy erősen lejtő terem fogad, 5-20m széles. Néhány tíz méter után egy lemászáshoz érünk, amely egy jobboldalon nyíló hasadék segítségével leküzdhető. Az alján a járat krétai hasadó és malm-kori fehér mészkőben folytatódik. Kb.száz méter után a járat kitágul; innen többféle út is vezet a Sala Biancába (Fehérterembe): a legegyszerűbb alacsonyan indul jobboldalon, neve passaggio del Fiton. Kb. száz méter után - nagy sziklarakásokat legyőzve - érkezünk a nagy SALA BIANCÁ-ba. A barlang első részének szerkezetét, morfológiaját "gliptoclastica" uralja, amely egy dél-délkeleti 35-45 fokos, vízszintes tektonikus vonal mentén alakult ki. A SALA BIANCA-ból két úton érhetjük el a Sala Bessont megelőző termeket. A legrövidebb, ha a telefonzsinórt követjük: balfelé egy meanderbe visz, amely néhány 10m után egy terembe torkollik. Innen balra tartva egy jól felismerhető járathoz érünk: magas és keskeny, Passaggio Segreto (Titokzatos járat) néven ismert. Az idáig leirt zónában fontos elágazások vannak; a SALA BIANCÁ-ból egy 18 méteres kürtőn fölmászva egy másik folyosórendszerbe lehet bejutni (1992-ben találták meg): ez a GALADRIEL. A zóna csak kissé van felkutatva; az aktív járatokon kívül, amit az első kutatók bejártak, még léteznek itt-ott különböző folyosók, de nincs nagy jelentőségük. A Passaggio Segreto -egy magas tektonikus hasadék - egy kisebb terembe vezet: jobbról ide érkeznek a GALLERIE DI SUD-OVEST (a délnyugati folyosók), amelyeket franciák fedeztek fel. (Több részletben, a 70-es évek elejéig.) Lefelé a baloldalon folytatódik az út: egy alacsony járaton keresztül érünk abba a járatba, amely a tágas, omladékos SALA BESSON (Besson-terem) tetejébe vezet. Ez a terület, a Zona Besson egy másik fejezetben részletezve van. A terem tetejéből tehát le kell ereszkedni az alja felé, ahol az utat nagy kőtömbökön elhelyezett fényvisszaverők mutatják. Kb.100m után egy óriási ferde kőhöz érünk. Itt két út közül lehet választani: jobbra visz a kényelmesebb egy alacsony, homokos termen keresztül - kőemberkékkel jelezve - a BABY BESSON-ba, innen a BELLADONNA-ba, majd a CONFLUENZA-ba; a másik út balra vezet kanyargós járatokon keresztül a CASCATE DI MARMO-hoz (Marmo-vízesések), aztán a SALA DEGLI AFFLUENTI-be (Mellékfolyók terme), a SIFONAVAL-hoz, és végül ez is a CONFLUENZA-hoz. A kényelmesebb út gyors, nincsenek benne szűkületek; áthalad a BABY BESSON-on, ahonnan egy szűk járat (egy ferde hasadék) vezet pár 10m után a BELLADONNA-ba, egy nagy omlásos terembe. Mindezek a megközelítőleg leírt térségek nagyon összetettek és egy olyan omladékos részhez tartoznak, melyet egy enyhülő tektonikus folyamat idézett elő; eredményeképpen pedig a különböző hasadékok az eredetileg független járatokat egy nagy teremmé egységesítették. Hogy utunkat folytathassuk, meg kell mászni a terem kőrakásait, és egy másik irányban, bal felé leereszkedni. A főfolyosót kell követni egy kiszélesedésig (Salle du Dante). Innen egy veszélyes folyosó indul, melyet aknák szakítanak meg: ezek összeköttetésben állnak a PB főfolyójával. Innen-onnan "ablakok" és folyosók kacsintgatnak; ezek nagy részét franciák fedezték fel a 70-es évek elején. Ezekhez a folyosókhoz, amiket úgy is neveznek, hogy GALLERIE DI SUD-OVEST, még mások is csatlakoznak: a GALLERIE FOSSILI - ezek egyikében találták meg 1975-ben a SOLAI-zsombolyba vezető járatot. Tovább ereszkedve végül elérjük a Piaggia Bella főfolyóját. Fölfelé kapaszkodva a SIFON AVAL-hoz érkezünk. Folyásirányban haladva kis idő múlva találkozik a triász-mészkő egy alsó kristályos réteggel. A víz munkája révén több kis vízesést, és végül egy széles járatot mélyített ki. Kb.100m után egy nagyon tágas, de omladékos folyosót érünk el; itt egyesülnek a Piaggia Bella és a PIEDI UMIDI nevű folyók, amelyek a rendszer legészakibb részén erednek (a Gache-ban és a Gola del Visconté-ban). A CAMELOT, az ITACA, a GARY HENNING és a MONTONEROS leírása későbbi fejezetekben található meg. A CONFLUENZAtól ("Összeömlés"-től) lefelé az út közvetlenebb, már csak néhány útszakasz van hátra; omlásos zóna. Először egy eléggé tág folyosót kell követni, mely eltávolodik a meglehetősen mély tavacskákat képező folyótól. Egy szűkület után egy különösen jól ismert helyhez érünk, ez a CAMELLO (a Teve). (Ebből a zónából számos felső járat indul, franciák és torinóiak fedezték fel őket a 70-es évek elején.) Itt elhagyjuk a vizet, majd balfelé fölmászunk néhány métert egy fosszilis folyosóba, kb. 10m után leereszkedünk, és követjük a vizet mindaddig, amíg el nem érünk egy jellegzetes járatot: a TIROLESE-t. Balról egy elég jelentős mellékfolyó érkezik ide, amely a rendszer keleten fekvő részeiből ered (S2, MISTRAL, OMEGA 5, R. A és R.B). A folyó eltűnik az omladékban, a helyes út újra fölfelé visz egy jelentős omlásokról ismert hasadékban, és végül egy kürtő alját éri el, amelyet megmászva egy nagy terem fogad: a PARIS-COTED'AZUR. Néhány, csak részlegesen felfedezett folyosó nyílik ebben a zónában. A nagytermet (95x45m) keresztezve egy kb.10m-es aknácskába torkollunk, amelyet egy 20m-es követ. Az alján tágas környezet fogad, és újból találkozunk a folyóval. A barlang most egy magas hasadékban folytatódik, az alját nagy kövek alkotják, amelyek gyakran kényszerítenek unalmas mászásokra. Kb.100m után a barlang - előző DK-i irányát elhagyva éles kanyart vesz DNY felé, így a Maestri-völgy felé fordul és a Carnino-völgy alá fut. Még lejjebb egy szifon zárja el az utat (ez az 1953-as végpont), a továbbhaladáshoz 7m-t föl kell mászni egy kürtőben, majd egy szűkületen átbújni (ez a passaggio Cesare Volante). Ez egy kaotikus folyosóba vezet, amely csak részben van föltárva, és fölfelé lehetnek még folytatásai. A folyosóban lefelé haladva, keresztül egy, az előzőnél keskenyebb szakadékon a SALA VALLINI-be jutunk. Itt a mészkőrétegek függőlegesen mutatkoznak, és helyet adnak egy tiszta morfológiai variációnak. A folyón most vízesések következnek (7,13, 6,10m), az utolsók (Cascate Capello,7-es 10m) az utolsó terembe vezetnek be: ez a CANYON TORINO. A függőleges részén, felfelé 1979-ben kimásztak és felfedeztek egy új járatrendszert, az OLONESE VOLANTE-t. A Canyon Torino - sóderes fenékkel - vízszintesen folytatódik tovább, immár huzat nélkül kb.100m hosszan, utána egy szifon zárja el az utat. 1980-ban F. Vergier-nek sikerült rajta átjutni (130m hosszú, max. mélysége 15m), és elért egy második végpontot 40m-rel mélyebben 200m hosszú járatok bejárása után (OLTRESIFONE DI PIAGGIA BELLA). Ezeket a járatokat értek el 1985-ben a PORTE DI FERRO irányából.
Nagy folyosók rendszere, amelyet 1982-ben fedezett fel a GSP (Gruppo Speleologico Piemontese) egy, a Sala Biancá-hoz közeli kürtőn fölkapaszkodva. Az év nyarán kb. 1 kilométer hosszúságú járatot tártak föl belőle. A szerkezetet nagyrészt szűk meanderekkel és nehezen járható hasadékokkal összekötött nagy termek jellemzik, amelyeket tektonikus jelenségek hoztak létre. A feltárások során összeköttetést találtak a J.NOIR-ral, a SALA BIANCA-val és a RIVIERE DU NORD-dal. Néhány ágban kisebb akadályok miatt felhagytak a kutatással. Lehetséges, hogy régen nagyobb volt ez a zóna, több járat és folyosó is létezett, amit ma már omlások takarnak. A zónában kevés a képződmény, a termek nagy része száraz, hatalmas kövekkel teleszórt. A mennyezet és a falak lépcsőzetesek. A huzat a szűkebb pontokon nagyon erős. A folyosók a Capanna Saracco Volanté-ra tekintő hegyhát alatt helyezkednek el. GALLERIE DI SUD-OVEST (DNy-i folyosók). E nagy folyosórendszer kutatástörténete meglehetősen különös, mivel annak ellenére, hogy könnyű e járatokat megtalálni, és hogy mindössze csak 10 percre vannak a carsenai bejárattól, évekig nem foglalkoztak a kutatásukkal. Ez hűen tükrözi az 50-es, 60-as évek barlangásztársadalmának mentalitását, amikor szinte kizárólagosan nagyobb mélységek elérésére törekedtek. Csupán a Club Martel fiataljai mutattak érdeklődést e zóna iránt, C.Fighiera vezetésével. (Ebből a klubból alakult a későbbi Centre Mediterranéen de Speleologie.) Az 1967-es kutatások nyomán 1968-ban összeköttetést találtak a SALA BESSON-nal. A feltárások 1970-ig folytak. 1977-ben a GSP barlangászai és veronaiak egy szűk, 15 méter magas kürtőn felkapaszkodva újabb összeköttetést találtak a külvilággal: ez az 5-os bejárat vagy más néven a Buco delle Radio. Legvégül 1979-ben fedezett itt föl egy GSP-s és GSAV-os tagokból álló kutatócsoport különböző járatokat: a Salle du Coeur tetejében egy kis bebújót vettek észre (Camel Filter), amin keresztül egy széles, aktív meanderbe jutottak. Folyásirányban haladva pár méter után homok, kavics és egyéb törmelék zárja el az utat. (A víz valószínűleg újra előbújik a folyosórendszernek egy mélyebb szakaszán.) Fölfelé haladva viszont egy mérsékelten magas (kb.4m) vízeséshez vezet a járat, amely csak eszközökkel mászható, és egy áthatolhatatlanul keskeny szűkülethez vezet. Hogy ezekbe a folyosókba bejussunk, -315-nél egy jobbra visszakanyarodó járatot kell követnünk (neve Galérie Noire), amely egyébként gyakran "cataclastico", töredező mészkőben fejlődik; tetőpontjában egy oldaljárat útján csatlakozik a fent említett folyosókhoz. Ebben a zónában nagyon nehez megtalálni a visszafelé vezető járatot, ahogy ezt már számos barlangász is bizonyította; a járat fölfelé tart, és DNy-i irányban nemsokára egy keskeny átbújó fölött végződik, míg ÉNy felé néhány méter után eléri a felszínt két "laminatoio" előtt. Ebbe a folyosóba érkezik a felszínről induló Puits du Tréfle (Pozzo del Trifoglio). A lejjebbi rész, ami most már a Sala Bessonban végződik, egy 20-25m széles nagy terem, amelyben nincsenek közlekedést akadályozó nagy kövek: ezért a Piaggia Bellának ez a része szokatlan és látványos. Feltárta a Club Martel di Nizza 1968-70.
Jellegzetes övezet; a rendszer középmagasságában helyezkedik el; hihetetlenül nagy a kiterjedése. A zónát mindig is a rendszer gordiuszi csomójaként tartották számon, és sok barlangász mesélhet arról, hogy a helyes utat még tizedszer is eltévesztette. E térség kutatása mindig is bonyolult volt. Az első leszállások alkalmával csak néhány járatot kutattak föl, sok helyen kérdőjelet hagyva; a fölfedezett területek azután fokozatosan bővültek (számos közülük C.Fighiera nevéhez kapcsolódik), de egy részük még mindig felfedezőre vár. Régebben ős-barlangkutatóink mindig az aktív járatok követésén fáradoztak. Inkább vizes szűkületeken másztak át, minthogy kerülőjáratokat kerestek volna. Miután a GSP megtalálta a Passaggio Segretót, amelyen át jóval könnyebben el lehet érni a Sala Bessont, C.Fighiera fényvisszaverőkkel kijelölt egy magasan, kőtömbök tetején haladó utat, amely kényelmes, száraz, és amelyről azóta senki sem mer letérni. Az uralkodó morfológia "graviclastica"; a terek hatalmasak (méretük ált. 150x75m), így gyakran előfordul, hogy nem látjuk az oldalfalakat és a mennyezetet. A legutóbbi tektonikus mozgások sűrű (ember által járható) hasadékrendszert hoztak létre, amelyek összekötik a különböző tereket. Ide fosszilis járatokból lehet eljutni (gallerie fossili), egy alacsony, homokos és egy magasabb, nagy kőtömbökkel teli folyosón keresztül. A homokos folyosóból alacsony járatokon keresztül a BABY BESSON-ba is átjuthatunk (mérete tekintélyes: 30x15m), belőle nyílik néhány, csak részben felkutatott akna. A legutóbbi kutatások (GSP 1982) a Sala Bianca és a Besson közötti aktív járatok mentén folytak; itt egy immár fosszilis járatrendszer (kb.100m) alkalmat adott érdekes kőzettani jelenségek megfigyelésére, például a vízzáró réteg és a fölötte elhelyezkedő mészkő kapcsolatára. Az aktív járatokban néhány sikeres próbálkozás a kutatókat a Besson-nal szomszédos termekbe vezette. Folytatások találására még mindig nagyon nagy az esély, habár ezek nem kecsegtetnek semmi újjal.
Kaotikus folyosók hálózata a rendszer nyugati végén. Bár csak 1979-ben fedezték föl, története valójában sokkal régebbi: C. Fighiera csoportjának a P.B. fosszilis részein végzett első feltárásaihoz kapcsolódik. Ők jelentősen megközelítették e részeket, de kisebb akadályok kétszer is megállásra kényszeríthették őket. Lentről, a Confluenzától fölmászva egy fosszilis hálózatot fedeztek föl (Gallerie Suicide, Gallerie Sableuse stb.), amely egészen a Salle du Dantéig tart. Fentről, a Baby Besson felől néhány méterrel a Belladonna elérése előtt megakadtak. Csak 1979 júliusában, majdnem tíz évvel később adta a sors egy GSP-s csapat kezébe ennek az érdekes járatnak a fölfedezését: egy néhány m-es felmászás révén eljutottak a Belladonna jellegzetes nagy termeibe. A GSP, az ASR és az SCR barlangászai további egy km hosszú jól fejlett járatot tártak föl. Az év vége felé megtalálták az összeköttetés kulcsát: a Belladonnából a Baby Bessonon át gyorsan eljutottak a P.B. mélyébe elkerülve a kellemetlen, omlásos és vizes részeket (pl. a Cascate di Marmo-t, a Sifon Aval-t). Az elkövetkező években sokféle csapat (torinóiak, franciák, triesztiek) kutatásainak köszönhetően az ismeretek e zónáról tovább bővültek. Ahogy az elején már volt szó róla, a franciák a Confluenzától fölmászva egy nagy kaotikus teremben, a Salle du Dantéban megakadtak (morfológiája főleg "graviclastica"); a továbbjutáshoz egy néhány m hosszú csúszdán kell felmászni, amely először egy folyosóba, majd 2030m után egy tágas, erősen emelkedő terembe vezet. A gallerie Suicide (Öngyilkos folyosók) és a Salle du Dante folytatása képezik a Belladonna kezdeti szakaszát; főképp omladékból állnak. Az egész zónára jellemzőek a nagyszabású omlásos jelenségek, amik szinte teljesen elfedik az eredeti morfológiát: ez csak a járatok néhány rövid szakaszán ismerhető fel. A hatalmas, 100m-nél is hosszabb terem a Belladonnának a központi része. A Salle du Dantéból néhány kisebb kürtőt legyőzve egy .....-ban gazdag terembe jutunk: innen indul két kürtő, amelyek azonban a felszíntől néhány 10m-rel eltömődtek. Az egész ág NY-ÉNy irányú törések mentén fekszik, mennyezete lapos, fátyolszerű képződmények díszítik. Kialakulásukban a nyári erős, befele irányú huzat, és egy korlátozott hozamú patak játszott szerepet. (A patak a triász mészkő és az alatta levő vízhatlan réteg határán folyik.) Az ág első részének keresztmetszete 10 és 30m között változik; az aljzat nagy esésű, hatalmas (akár 1000m nagy) kőtömbök akadályozzák a továbbhaladást. A felsőbb rész,- amelyet egy 10m-es felmászás választ el az előzőtől- egy magas hasadékból áll, amik egyre szűkülve és emelkedve éri el a végső termet. Különböző magasságokban kisebb jelentőségű járatok nyílnak; a legfontosabbak az első rész közepénél találhatók: balfelé keskeny járatok a Khyber Pass meandereibe, jobbra egy hasadék néhány tíz méter után a Baby Besson-ba vezet. Az alacsonyabb, a Salle du Dantéhoz közelebbi részekből különböző folyosók, járatok indulnak: néhányuk már ismert zónában bukkan ki, a többinek a kutatása még mindig folyamatban van. KHYBER PASS: a Belladonna meanderes oldalágai. (...). A Belladonnából egy "ablakon" keresztül be kell lépni egy meanderbe, amely lefelé visszavisz a Belladonnába, de fölfelé felmászások sora után (néhány köteles)- újra egy meanderbe visz. Néhány méter után egy hármas útkereszteződéshez érünk. Jobbra egy oldalág található, amely két kürtőig kutatott, ahonnan erős huzat jön; balra az ág ereszkedik. Ha egyenesen megyünk, felfelé kell mászni egy szűkületig, ahonnan egy kis folyosóba érünk, amit még mindig kutatnak. A meandert lefelé követve jó néhány lemászással találkozunk, amelyek egy bonyolult járathálózatba vezetnek. Aknák sorozata után egy omladékban keletkezett terembe érünk, ahova egyik irányból a Belladonna vize, másik irányból a Khyber Pass folyója érkezik. Egy szifonos szűkület jelzi a kutatások jelenlegi végpontját.
GALLERIE FOSSILI (Fosszilis folyosók)
Folyosórendszer a Sifon Aval és a Confluenza között, hosszúsága kb. 800m. (...). A GSP 1975-ben, lenti táborozása alkalmával (Operazione PB'75) találta meg az összeköttetést a Solai és a P.B. között, a Sableuse-folyosóból fölmászva, és egy sárszifont kiásva. (...) A zónában kétféle folyosórendszer van:
- a kisebb járatok párhuzamosak a főfolyó mostani útvonalával
- egy másik rendszert alkotnak az előző hálózattól eltérő, ÉK-DNy irányú járatok: ezek alkotják a PB teljes középső részét.
A Confluenzától balra, pár tíz méterre fölfelé találhatóak, keresztezni kell a Piedi Umidi-t és a Piaggia Bella főfolyóját. (...) A Confluenzától egy kőfüggöny választja el amelyen, többféle úton is átjuthatunk. (...) Kevesen jártak még benne, tartogathat meglepetéseket. I PIEDI UMIDI. A Piedi Umidi folyója, a PB főfolyója és a Tirolese Réseaux-ja a Piaggia Bella karsztjának három főfolyója. E folyók a rendszer teljes északi részének a vizét levezetik, többek között a Gaché-ét és a Colle del Pas-ét. A P.Umidi mentén nagy termek alakultak ki, elsősorban más járatok vagy különböző szinteken futó folyók találkozásánál. Az oldalágak legtöbbje kimászott és feltárt; rendkívü összetett járatrendszer. A szektor felépítése nagy vonalakban: a jelenlegi alsó, aktív ágra egy vagy több fosszilis szint épül (ezek gyakran gazdagok képződményekben): e szintekre zsombolyok (Caracas, Due Pozzoni, Itaca dell'Ombra) és kis mellékfolyók csatlakoznak be (A3). Részletesebben: A Confluenzától fölfelé kell haladni: az első útszakasz nagyon jellegzetes, kanyargós meander, mennyezete alacsony boltíves, amely túlzott fejlettségének a következménye. Kb. 100m hosszan megmarad egy bizonyos morfológiai jelenség, majd a Camelot ágainak és az Itaca dell'Ombrának a beérkezése miatt a mennyezet megemelkedik. Moszt a járat hasadékká változik: az alján járható, nagyon magas; fönti járatok is léteznek, de ezek csak részlegesen vannak felkutatva: ilyen fosszilis járat, pl. a Gary Henning. A legalsó szinten fut a folyó, amely áradáskor egyes részeket bő vízesésekké tud változtatni; a leghosszabb (a 10m-es Cascade de la Liaison) a francia barlangászokat is megállította, amikor a Caracas és a Piaggia Bella összekötését elkövették. E zónában a szükségszerű járási útvonal mentén váltogatják egymást a lenyűgöző meanderek és a bonyolult omlásos térségek (ezek ált. rosszul feltárt részek); az ág - palák és mészkövek között kb. 200m hosszan - folytatódik egészen egy határozott balkanyarig, ahol egy kis bejáraton keresztül becsatlakozik az A3. A folyosó itt könnyedén kiszélesedik, és egy nem túlzottan kutatott rész mutatkozik be: ez főleg onnantól érvényes, ahol a Gary Henning fosszilis járatai kb. 10m-rel a folyó fölött becsatlakoznak. Ettől a ponttól kezdve a barlang tagoltabb, többet kell mászni. Egy nagy teremben újabb útelágazáshoz érünk, amely visszavezet a Gary Henningbe. Fölfelé haladva a folyó egyre csendesül. Egy 1-3m széles, kb. 20m magas, egyenes falú hasadékban kell továbbhaladni egészen a Caracas becsatlakozásáig (ez kb. 100m). Ha kb. 100m-t megyünk tovább az omladékban, balfelé a Montoneros ágát érjük el. Még mindig fölfelé kell haladni, hogy egy tágas folyosóba érve megpillantsuk a Piedi Umidi szifonját. A szifon évekig feltartóztatta a barlangászokat, de egyedi vonzerőt jelentett, míg végül 1980-ban Peneznek sikerült átúsznia: 125m-rel odébb, egy nagy teremben, Gabriello Chiabrerában bukkant fel. Ebbe az omlásos terembe 1983-ban a Gola del Viscontén keresztül is bejutottak. A szifontól följebb vizébe beleömlik egy, a Gaché zónájában eredő mellékfolyó (balról); jobb felé egy darabig tovább lehet haladni omlásos zónákon keresztül, de végül teljesen elzáródik az út; a víz kijut a Colle del Pas-ra. ITACA DELL'OMBRA. A Piedi Umiditől egy 5m magas vízesésen kell fölmászni (balra valószínűleg kikerülhető). (...) A vége fölfelé egyelőre zsákutca, de majdnem összeér a Deneb-zsombollyal. (...) Szép, aragonit is van benne...
A Piedi Umidi térségébe tartozik; ez a fosszilis út a Piaggia Bella és a Gola del Visconte között. A Gary Henningbe, a Piedi Umidiből indulva két különböző úton lehet eljutni, az első a hosszabb és a gyorsabb. 1.) A Confluenzától követjük a Piedi Umidi vizét. Felmászunk a Liaison-vízesésen, majd elérve az azt követő meandert felfelé tartunk, így egy nagy kőtömbökkel teli zónába érünk, ahol a folyó már 25m-rel alattunk fut. Ahelyett, hogy e szinten maradnánk (az út így a Sifon Terminale felé vinne) felmászunk néhány métert, amíg egy tágas folyosóba nem érünk. Ez fosszilis, és erősen emelkedik. Meg kell mászni a folyosót, itt van egy P7, majd egy törmelékes csúszda egy tágas terembe bocsát be. ÉK felé egy erős esésű csúszdán keresztül - amelyet ingatag kőtömbök tesznek még biztonságosabbá - felmászunk; e felső rész egy kb. 10m mély és 100m hosszú hasadékba mélyül. 2.) A Piedi Umidi második vízesésének leküzdése után elérjük a Barbés-folyosókat. Ezek fosszilis részek, a folyó túlságosan mély részeinek a leküzdésére szolgálnak. Ennél a pontnál leereszkedés helyett néhány leomlott kő közé be kell bújni; így egy ('77-ben feltárt) tágas folyosóban bukkanunk ki, amely lefelé visszavezet a P.Umidi fölé (egy nagy terem tetejébe), fölfelé egy keskeny járat és egy törmelékes csúszda egy törések mentén kialakult folyosóba vezet, melynek falait dehidratált hegyitej borítja. Ebben a folyosóban egy határozott balkanyarig kell haladni. Ezután akna következik, amin keresztül kell menni (ajánlott a kötél), így elérjük az első részben már tárgyalt helyet: ez a Trivio (=hármas útkereszteződés). A Gary Henning-et 1977-ben fedezték föl, ezután más részek kutatása miatt évekig feledésbe merült; újra akkor foglalkoztak vele, amikor 1983-ban az összeköttetést keresték a Gola del Viscontéval. A Triviótól É 50-os irányban kell továbbmenni. Egy 20m-es négykézlábas szakasz után (erős huzat) egy tipikus, törésvonalnál kialakult folyosóban kell haladni egészen egy 6m-es kürtő aljáig, ami egy másik kürtő tágas teraszára vezet. (Ez a '77-es végpont.) Ezt (10m) és a következőt (8m) meg kell mászni, majd egy emelkedő meanderben (falait száraz sár borítja-) haladva elérünk egy homokszifont (nagyon erős huzat). A környéken nem csak egy továbbvezető út van. A szűk járatok hosszú kanyargás után ált. visszavezetnek a homokszifonhoz. A legegyszerűbb út a Lady Fortuna (P25) ablakán át vezet. A járat innen egyfolytában lejt a következő keskeny kürtőig (vagy aknáig), ezt legyőzve a Gola del Visconte J.J.Rousseau-folyosóiba jutunk. A szifonocska mélyétől egyenesen kell haladni egy folyosóban, amely egy hasadékba vezet. Lent egy zárt oldalág indul, 110m után egy sárszifon van. Ezen kívül, még mindig ebben a zónában kimásztak egy kb. 10m-es kürtőt, amely a szűk részeket látja el levegővel. A '83 augusztusában megtalált összeköttetésnél nagyobb jelentősége van a Lady Fortunának: ez a légáramlások csomópontja. Az idáig leírt zónákban áramlások haladnak a Piaggia Bella és a Gola del Visconte felé egyaránt (nyári áramlás). Feltehető, hogy a levegő a magasan fekvő zsombolyokban lép be, és onnan - keresztülhaladva a Lady Fortunán - egy része a Piaggia Bella felé, másik része a Gola del Visconte felé áramlik.
