A Násznép-barlang
 
 MONDÁK, REGÉK, SZÁJHAGYOMÁNYOK ÉSZAK-MAGYARORSZÁGBÓL
 
 
    Váctól északra mintegy 6-8 km távolságra, festői sziklabérc emelkedik a magasba, a környékbeliek népszerű kirándulóhelye, a Naszály. A hegy neve általában háromféle alakban fordul elő az irodalomban. Nagy-szál, Naszál, Naszály. Valamikor az Alföld felől érkező vásározók, utazók először ezt a hosszan elnyúló bércet pillantották meg, innen az elnevezés, Nagy-szál hegy. Ma már a rövidített, egyszerű Naszály név a használatos.
Magára a hegyre, illetve a vele egyező nevű település első írásos említésére 1075. dátummal bukkanunk I. Géza fejedelem Garamszentbenedeki apátságalapító oklevelében. Sajnos, maga a település a tatárjárás idején elpusztult, de a falu felett emelkedő hegy máig is jelképe maradt a váciaknak.
A Naszály-hegy sasbérce jól karsztosodó triász dachsteini mészkőből épül fel, mely számos kisebb-nagyobb barlangot rejt magában. Összességében a hegy barlangjainak irodalmi említése szegényes és felületes. A legtöbb információ a Násznép-barlangról gyűjthető, hiszen ez a barlang a Naszály második legnagyobb, s egyben legismertebb barlangja napjainkban is. Nagyméretű, természetes sziklabordában nyíló bejárata mely az őskor emberének is szállást nyújtott, már messziről észrevehető és ma is kedvelt kirándulóhely. 

    A Násznép név mondai eredetre utal. Sokan sokféle módon magyarázzák e népies név keletkezését. Több regényes monda közül az egyik úgy szól, hogy egy lakodalmas menet a török csapatok hirtelen közeledtének hírére ebbe a barlangba menekült, és itt tartották a lagzit...  A másik szájhagyomány szerint egy gazdag földesúr és szegény jobbágyleány esküvőjének színhelye volt a nagyméretű sziklaüreg.  E két rövid névmagyarázat napjainkban is él, főként az idősek ajkán. Valószínűleg abból a tényből táplálkozik, hogy a korábbi régészeti kutatások alkalmával számos edényt, edénytöredéket találtak a barlangban, sőt ilyeneket a környékbeliek hajdanán maguk is gyűjtöttek. A rendkívül nagyszámú edénytöredékből következtette azután a nép, hogy itt valami nagy lakomának kellett lennie. 

    A barlangban kincsásók is többször kutattak, és a környékbeliek is gyakran felkeresték hasonló céllal, mert állítólag a 18. sz.-ban ezen a vidéken garázdálkodó Ilcsik és Jánosik nevű rablók ebben a barlangban rejtették el kincseiket. Egy vác vidéki útonállásukról egy tót népdal is járja.  Beszélik a közeli Kosdon, hogy az egyik szomszéd vár urának leánya beleszeretett egy jobbágy fiába. Titokban meg is esküdtek, de mikor az eskü vő után hazafelé vonultak, a dühös apa üldözni kezdte a násznépet, mely ebbe a barlangba menekült.  Ez a szájhagyomány talán egyserűsített változata annak a verses elbeszélésnek, melyet Medve Imre: Tatár Péter regekunyhója című művében olvashatunk, Násznép-lyuk vagy a Templommá lett barlang cím alatt. Jelenleg ez az elbeszélés a barlang legrégebbi irodalmi említése, akár a történetet vesszük alapul, mely István király idejébe nyúlik vissza, akár a kiadatás évét tekintjük mérvadónak.  Tatár Péter, eredeti nevén Medve Imre Nagyváradon született 1818-ban. Füzetes prózai és verses históriák szerzője, az első modern értelemben vett magyar ponyvaíró. Nemesi családból származott. Művei olcsóságuk és nagy példányszámuk miatt olyan olvasórétegekhez is eljutottak, melyeknek az igazi irodalommal semmi kapcsolatuk nem volt. Műveit és verses históriáit, többek között a Násznép-barlangról szólót is kis füzet formájában nyomtatták ki, és vásárokban, sátrakban kiakasztva árusították a népnek.  A Násznép-lyuk vagy a Templommá lett barlang című mű megalkotását Tatár Péter személyes helyi ismerete és gyűjtése, illetve saját írói fantáziája ihlette. Az elbeszélés Kupa vezér korába helyezett szerelmi történeten keresztül, a pogány világ és a keresztény vallás jelképes megütközését is szemléletesen ábrázolja. 

    István király reformja gyökeres változásokat eredményezett. Az egyre inkább térhódító kereszténység mellett azonban az országban még hosszú ideig élt és meghatározó szerepet játszott a pogányság hitvilága.  A barlang, amelyről az elbeszélés szól, a Nászok-barlangja volt, melybe pogány szokás szerint esküvő előtt a menyasszony három nap három éjjelen át bezáratott, míg hű vőlegénye el nem jőve érte. De ha a vőlegény nem jött, a menyasszonynak mindaddig várnia kellett míg egy másik legény őt ki nem szabadította, és haza nem vitte saját jószántából.  Így is történt. Az idő tájban Nógrád várának ura a vasmarkú Kupa vezér volt, aki egyetlen szép lányát, Enikőt, pogány szertartás szerint feleségül kívánta adni a hős Vajkontnak a Gepidák királyának. De a leány a fiatal és szép Botond vitézt szerette, ki akkoron tért át a keresztény hitre. Titokban Enikő is megkeresztelkedett, Isten előtt eljegyezték egymást és keresztény esküvőt terveztek. De Kupa vezér hajthatatlan volt. Megparancsolta lányának, hogy azonnal induljon a Nászbarlangba. Enikő csak szerelmében, Botondban bízhatott, mert ő inkább a halálé leend, minthogy pogány fejedelem feleségévé váljon.  Botond vitéz el is indult a lány kiszabadítására, s közben buzgó keresztényeket toborzott maga köré. De ekkorra már Kupa vezér és a Gepidák királya fényes seregével megérkezett a barlanghoz. Rövidesen rá, keresztény pap vezetésével, jókora kísérettel megérkezett Botond is. Meglátván a pap kezében a keresztet, megrettenve álltak a pogány vitézek, és mint valami titkos varázsjelre, mindannyian térdre borultak a szent kereszt előtt. Kereszténnyé váltak a pogányok, és a keresztény szertartás szerint megtartották a menyegzőt. Teljesült hát a fiatalok kívánsága, Botond és Enikő egymáséi lettek.  Ma is úgy beszélik, ha egy hajadon jó férjet szeretne magának, el kell mennie a Nászbarlangba imádkozni, és kívánsága teljesülni fog. 

    Ugyancsak a Násznép-barlang történetéről olvashatunk Lipták Gábor Sárkányfészek című könyvében, mely regéket, mondák at, történeteket tartalmaz Észak-Magyarországból.  Az író Esküvő a Naszályon című könyvében meglévő mondai alapokra építi a saját írói fantáziája formálta történetet. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idejébe kalauzolja az olvasóját, ahol Nánási András honvéd furfanggal kiharcolt lakodalmát eleveníti meg, felhasználva a Násznép-barlangot, mint megannyi mondai mennyegző színhelyét.  Nánási András a császári csapatok elől menekülvén jut el a Naszályba. Halálos ítélet vár rá, ugyanis csúfot űzött a magyar ok ellen induló német ezred katonáiból. Titokban kicserélte a zászlót, és mikor a díszmenet harsány kürtszóra megindult, a kibontott magyar lobogó lengett a császári zászló helyett a német ezred élén. Ezért üldözték a honvédet, aki a Naszály barlangjában talált menedéket. Fent a hegyen megismerkedett Ankával, az ősagárdi tanító lányával. A közeledő tél elől András az ősagárdi papnál húzódik meg. Itt ismét találkozik Ankával, s kettejük között lángra lobban a szerelem. Megtudják, hogy a pap egy kosdi lakodalomba készül. El is indul a lovasszán, de a Naszályban András két barátjának segítségével, csellel eltéríti azt, és a Násznép-barlanghoz vezeti. Itt ráveszik a papot, hogy a két szerelmest adja össze. Andrásnak és Ankának teljesül a kívánsága. Immáron együtt boldogan élhetnek tovább.  Lipták Gábor korhű története szép példája annak, hogy szinte napjainkban is születnek, akár csekély mondai vagy költői motívumokra épülő, azokat megőrző, romantikus színhelyeket felelevenítő s egyben gazdag történelmi emlékeket idéző alkotások
Lipták Gábor könyve 1974-ben a Móra kiadó gondozásában jelent meg.
Sződliget, 1996.07.01.Antal József