Fejbeverős-zsomboly

Szinonima: -
Helye, kataszteri száma: Mecsek,Nyugati-mecsek; 4120
Hossza: 60 m
Mélysége: -34 m
Bejárat tszfm: - m


-34 m mély, kb. 60 m hosszú. A Vízfő-forrás vízgyűjtő területén található.
1986 február 12-én figyeltek fel a kisméretű berogyásra, ahol a 30 cm-es hó elolvadt és jól láthatóan pára szállt fel az üregből. Március 23-án kezdték el bontani. Kb 1 méter mélységben érték el a kőzetet, ahol rövidesen sikerült egy szűk, de járható hasadékot kibontani. -2,5 m mélyen omladék zárta el a hasadékot. Az omladék megbontásakor a bejárati szakaszból egy kőtömb zuhant Zalán Béla fejére és hátára (névadó). Március 30-án folytatódott a kutatás, amikor a kijárati hasadékban az omladék között szűk nyíláson át kevés munkával egy omladékos kis terembelehetett bejutni. Később a bejárati hasadék alján lévő omladék bontásával próbálkoztak, sikerrel. A feltárult üregbe felszerelés hiányossága miatt akkor nem lehetett bemenni. Erre csak április 27-én került sor, amikor a kb. 4 m mély aknába leereszkedve folytatták az utat lefelé. A felül tágas, lejjebb kettéágazó, majd ismét mélyebben ismét egyesülő aknarendszer kb. 8 méter mélynek bizonyult. A legmélyebb ponton az omladék alatt, egy tágas és mély aknába ereszkedhettek. Az akna alján, egy sziklakapun áthaladva lehet elérni a barlang alját alkotó kisebb üreget, melynek az alján időszakos vízfolyás nyomai láthatóak, kicsi, de szabályos “patakmederrel”. Tovább kutatása lefelé nem lehetséges. A zsomboly alján egy tágas és magas kürtő is található.
Térképét 1996 január 20-án készítették el a PRO NATURA kutatói.

A zsomboly kisebb beszakadással nyílik a felszínre, bejárati zónája szűk hasadék jellegű. A középső szakaszon nagy mennyiségű omladék található, melyet a veszélyes helyekről eltávolítottak. Az alsó részt szilárd szálkő alkotja. Ennek érdekessége, hogy a szürke anizuszi mészkövet helyenként különböző vastagságban települt dolomitrétegek szabdalják fel, ami a rosszabb oldódás miatt szűkebb keresztmetszetet ad. Ez a környéken több barlangnál is megfigyelhető. A zsomboly mélyén kisebb patakmederszerű vályú vágódott a dolomitos aljzatba.
Telenként rendszeresen felkeresi néhány denevér, de egyedszámuk jelentéktelen. (Megfigyelt fajok: közönséges denevér, vizi denevér, barna hosszúfülű denevér, nagy patkósdenevér.)
A barlang alja csak kötéllel járható!
<<Mecsek Mecsekhez