Hidrogeológiai viszonyok
Az alább leírtak már csak múlt időben értendőek,
hiszen Tata hírességei, az elképzelhetetlen bőségben feltörő szubtermális
karsztvizek kristálytiszta forrásai a tatabányai bányaművelés vízszintsüllyesztő
szivattyúzásai és a bányabeli óriási vízbetörések miatt az 1960-as -70-es
években teljesen elapadtak. A korábban óriási karsztvíz-mennyiség illusztrálására
egy adat: Horusitzky számításai szerint /1923/: 200. 000-250. 000 köbméter/nap!
A múlt század végén még tanulmányterv is született, hogy Budapestet Tatáról
látják el ivóvízzel.
A langyos vizűként nyilvántartott források és
kutak száma kb. 40-re tehető, ezek hőfoka leggyakrabban 19 és 22 fok között
mozgott, de feltehetően keveredés miatt volt jó néhány alacsonyabb hőmérsékletű
is.
Mivel magyarázható, hogy e kicsi tatai alaphegységrög
forrásjárataiból ilyen óriási hozammal áramolhatott fel a langyos víz?
A tatai mezozoós aljzat az előző fejezetben említett
geológiai szerkezet révén szerves összeköttetésben van a Gerecse és a Vértes
egy részének nagykiterjedésű vízgyűjtő területével, melynek felszíni kőzetei
is túlnyomóan mezozoós, karsztosodásra hajlamos mészkövek, alárendelten
dolomit.
Lehulló csapadék a permeábilis kőzetbe beszivárog
de itt többi gerecsei hegylábi forrástól kissé eltérően -- talán a vastag
hegylábi vízzáró üledékrétegek hatására is -- kénytelen a lépcsősen elhelyezkedő
mélyebb mezozoós mészköveken is átszivárogni.
Ezek mélysége azonban már olyan, hogy érthetővé
teszi a termális, illetve szubtermális hőfokú források megjelenését. Az
óriási tektonikus vonal /a már említett tata-bicskei árok, amely egyben
az Általér völgye is/ és az erre közel merőleges kereszttörések serege
nyújt aztán lehetőséget a mélyben felmelegedett, és hidrosztatikai, illetve
karszt-lencsenyomás alá került karsztvizeknek, hogy pontosan itt, a kiemelt
tektonikai helyzetű, törésekkel szabdalt tatai rögökben fel tudjanak emelkedni
és bővizű, langyos források alakjában a felszínre tudjanak jutni.
A tatai forrásrendszer nemcsak természettudományos
aspektusból fontos, hanem nyilvánvalóan településföldrajzi szempontból
is meghatározó volt. Erre utalnak a régészeti kutatások eredményei is,
hiszen az ősidők óta lakott hely nyilván a forrásoknak, az általuk is,
táplált tavaknak is köszönhette kedveltségét.
Illusztrációképpen most csak néhány híresebb,
bővizű forrást ismertetünk /1923-as helyzet/:
Nagy -forrás /Pokol-forrás az Angolkertben/:
20 fok; 47520 köbméter/nap.
Kis-forrás /Angyal-forrás ugyanott/: 20.
5 fok; 3880 köbméter/nap.
A Nagytóban fakadó három forrás: 19-20
fok; 17500 köbméter/nap.
Fényes-források: 22 fok; 116640 köbméter/nap.
A források, mér említett sajnálatos, a vizek
városára nézve katasztrofális elapadása igen szoros korrelációban van a
tatabányai bányák vízkiemeléseivel, illetve a nagyobb vízbetörésekkel.
Igen fejlett karsztvíz-kommunikációt indikál például az az esemény, amikor
1960-ban a tatabányai XV/b aknában hatalmas vízbetörés volt, s ez már néhány
nap (!) múlva az Angolkertben (Néppark, Tata) feltörő Tükör-forrásnál 50
cm -es vízszintsüllyedést váltott ki! A bánya és a forrás közötti légvonalbeli
távolság 11 km! 1961-ben ennél a forrásnál már 270 cm-es vízszintsüllyedést
mértek.
A tatai források így fakadási szintmagasságuk
sorrendjében mind kiapadtak, 1973-ra a legbővízübb Fényes - források is
porszárazzak voltak már.
Ez a tendencia, amelyet a fúrt kutakban állandóan
regisztrálnak, az utóbbi években megfordult. A tatabányai szénbányászat
megszűnése miatt már mutatkozik némi karsztvízemelkedés /Sashegyi L. közlése
1992/. Ez reménnyel tölthet el bennünket a felől, hogy városunk talán --
néhány évtized múlva-- visszanyeri csillogó, tiszta vizeit.
Megalodus csoport honlapjáról