A barlang feltárása 1993. augusztusában történt meg, a csoport nyári táborán. A bontást nem a mélyponton, hanem néhány méterrel följebb, egy réteglap alatt kezdte meg négy fiatal kutató Apró Zoltán, László Róbert, Liksay László, Lipták Roland, és 6 nap alatt sikerült a bejárati eltömődést megszüntetniük. Aznap egyikük a Nagy-akna tetejéig jutott, azonban a végpontot kötél hiánya miatt csak a bejutást követő második túrán tudták elérni. Az első bejáróknak az a ritka szerencse adatott meg, hogy a közel 200 méter mélységű végpontig szabad volt a járat, eltömődés nem állta útjukat.

A barlang feldolgozása, dokumentálása azonnal megkezdődött, s 1994. júniusáig, a Dzsenga-folyosóban történt omlásig intenzíven folyt. A vesztett-pontos felmérést követően 1993. decemberében - a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága felkérésére - az egyesület elvégezte a pontos geodéziai mérést. Ezek alapján a barlang mélysége 190,2 méter, felmért hossza 626,6 méter, fel nem mért járatainak hossza körülbelül 200 méter, ezzel hazánk 4. legmélyebb és 26. leghosszabb barlangja.

Ezen túlmenően elkészült a barlang természeti állapotának felmérése, a fotódokumentálás a jellegzetes képződményekről, a fokozottan védetté nyilvánítási kérelme, ezen kívül a barlang ideiglenes lezárása. Az omlást követően megszűnt a barlang intenzív kutatásának lehetősége. A biztonságos járhatóság, esetleges életmentés érdekében szükséges műszaki beavatkozások csak nagy összegű beruházással oldhatók meg.

A Nagy-akna rézsútos - a rétegdőlésnek megfelelően - kb. 60°-os lejtésű. Jellegéből adódóan számos nitten kell átszerelni, míg a közel 30 méteres szintkülönbséget leküzdve -48 méterre érünk. Itt elérjük a barlang főteomlással kialakult termeinek egyikét (Ében-terem), ahonnan az első, erősen emelkedő (40°) 40 m-es oldalág nyílik. A terem alját a plafonról lepergett kőzettömbök és a patak által szállított hordalék alkotja. A terem mélypontján található szűkületen áthaladva elérjük a 15 m hosszú Dzsenga-folyosót, amely átlag 50° meredekségű, s a 15 m mély Kis-aknába torkollik. A folyosó járószintjét nagy mennyiségű patakhordalékba ágyazott törmelék alkotja. Ezen a szakaszon csapadékos időszakban akár 30-50 l/perc hozamú patak folyik keresztül, mely a törmelék állékonyságát még inkább rontja. A folyosón történő áthaladást nem ritkán kisebb-nagyobb kőzetomlások követik, mely az alatta található aknában közlekedőkre nézve életveszélyes. Egy bejárást követően egy nagyobb kőzetomlás az Ében-teremben kb. 5 percig volt hallható. Ekkor a Kis-akna bejárata labilis helyzetű, nagyméretű kőzetdarabokkal beboltozódott. Ez a szakasz a sorozatos omlások miatt a barlang legkritikusabb része.

A Kis-aknába leereszkedve 73 méter mélységben kezdődik a barlang kötél nélkül járható, lépcsőzetesen haladó, helyenként nehéz mászással leküzdhető, átlag 50° lejtésű szakasza.

-90 méter mélységben érjük el a 2. oldalágat, mely 32 métert emelkedik, 55 méter hosszon. Néhány méterrel lejjebb a leghosszabb oldalág, az ún. Lechuguilla-ág nyílik, mely különösen a Fő-ágba torkollása közelében igen cseppköves. Hossza közel 120 méter, a felszínt a bejárathoz viszonyítva 53 méterre közelíti meg. Ez a szakasz nehezen járható szűkületei és átlag 60° meredeksége miatt. Aktív, vizet vezető járat. Érdekes, hogy átvágódott mésztufagátak találhatók benne, a végponton pedig megfigyelhető egy patakhordalékból álló fal. A végponton egy szűk repedésből érkezik a víz, egy kb. 4 méteres vízeséssel.

103 méter mélységben egy újabb oldalág - az ún. Fa-ág nyílik, mely az elején található kb. 1,5 m magas, 80 cm átmérőjű kidőlt, vízszintes helyzetű cseppkőről kapta nevét. Az oldalág nem tér el a többitől: nagy meredekségű, kb. 60 m hosszan nyúlik felfelé.

110 méter mélységben egy kisebb teremben elérjük a Gambik Atyját, mely egy nagyméretű, plafonról lehasadt kőzettömb elnevezése (méretei kb. 12 x 8 x 10 méter). Itt ismét kettéválik a járat. A Fő-ág a tömb alatt folytatódik. Ha azonban a nagy kövön átmászunk, a Fő-ág kerülőjébe érkezünk, mely gyakorlatilag egyetlen omladékos terem, ahol a járattalpat több m-es kövek alkotják. A termen áthaladva visszaérkezünk a Fő-ágba.

128 méter mélységben egy kis oldalágban található a barlang egyik kuriózuma a HBM-terem, ahol egy 6 méter magas, falhoz támaszkodó hófehér sztalagmit található.

156 méter mélységben elérkezünk a barlang legérdekesebb részére, az ún. Heliktites-terembe. Ezt követően egy omladékos aknán lejutva eljutunk a barlang végponti zónájába, mely már kevésbé lejt. A végponton egy szűk keresztmetszetű szifon állja utunkat.

A Jáspis-barlang a Nagy-fennsík É-i peremén, a Szárdóka hegy északi oldalán nyílik, a Szilfás-nyelőként ismert víznyelő töbörben. Bejárata porfirit (Szentistván-hegyi Porfirit Formáció, középső triász) mészkő (Hámori Dolomit Formáció Nyavalyási Mészkő Tagozata, középső triász) határán nyílik. Vizét a porfiritből fakadó időszakos forrásokból kapja. A források feltehetően a nemkarsztos kőzet felszínközeli repedezett rétegéből kapják utánpótlásukat, ugyanis az esőzéseket, hóolvadást követően viszonylag gyorsan (kb. 1 hónap) elapadnak. Felszínen jelentkező maximális hozamuk összesen kb. 60 l/perc. (A barlang végpontja környékén a patak hozama ennek többszöröse.)

A két forrás egymástól kb. 10 méterre a dózerút két oldalán, a harmadik ezektől 40 méterre található. Vizük néhány méter után a nyelőhöz vezető patakmederben eltűnik, és a barlang Ében-termében, illetve a Lechuguilla-ágában jelenik meg. Feltételezett vízgyűjtő területük nem éri el a 0,1 km-t.

A források és a barlang között egy kb. 50 m hosszú, időszakos patakmeder vezet, mely gyakorlatilag inaktívizálódott. A barlang feltehetően felszíni törmelékes-agyagos zónán keresztül kapja vizét, mely kellőképpen megszűri ahhoz, hogy megakadályozza a szervesanyag-bemosódást, s hogy vízi élőlények (gőte, béka) kerüljenek be a barlangba.

A barlang négy 40-100 méter hosszú oldalága csapadékos időszakban vizet vezet, így a végponton a Fő-ág vezette patak hozama olykor 200-300 l/perc is lehet. A barlang kb. 60°-os meredekségű esése következtében ez a vízhozam méteres nagyságú, vízgyűjtőről származó porfirit- és főteomlásból származó mészkőtömböket képes szállítani a barlangban, amit elősegít a bükki viszonyok közt jelentősnek számító járatszelvény is. A barlang jelenlegi alakulásában az oldás, kőzetleválás mellett szerepet játszik az erózió is. A barlang kitöltése eszerint nagyméretű porfirit, mészkő tömbök és finomabb szemű patakhordalék, mely a járattalpat gyakorlatilag végig elfedi. A hordalékban koptatott porfirit, és belőle származó hidrokvarcit (jáspis) találhatók, néhány kg-os méretben is. A barlang ennek előfordulásáról kapta végleges nevét.

A járatok egyes szakaszain megfigyelhetők a patak által lerakott osztályozott hordalékból álló falak (Ében-terem, Lechuguilla-ág). Ez utóbbi végén egy kb. 4 méter magas, 20 m hosszú törmelékfal látható a szálkő mentén, a patakmeder mellett.

A barlang végponti szifonja egy törmelékkel feltöltött, igen szűk járat, mely kb. 6 méter hosszan követhető egyes kutatók számára. A végén törmelék zárja el az utat. A szifonban elnyelődött víz a Garadna-völgyben láthat napvilágot, mely a fennsík eme részének erózióbázisa. A szűk járat valószínűleg a völgy holocénra tehető feltöltődése miatt keletkezett, az eredeti, nagyobb szelvényű, mélyebben húzódó eltömődött járat kerülője, árvízi túlfolyója.

A barlang befoglaló kőzete változatos, sötétszürke karbonát. Főleg a bejárati részre jellemző a kőzet inhomogenitása: a sötétszürke mészkőből kipreparálódott mállott felszínű 5-20 cm vastag dolomitrétegek váltakoznak, melyek az oldásosan alakított falakon kipreparálódott rétegfejekkel szembeszökő formákat mutatnak. A dolomitos rétegek mállási terméke világosbarna-világosszürke, így színében is eltér a mészkőtől.

A bejárati szakasz utáni sötétszürke, helyenként márgás mészkőben agyagpala és tűzkő rétegek, kalciterek láthatók kipreparálódva, körülbelül 140 m mélységben pedig a főtén néhány méteren, pár cm-es ősmaradványok láthatók (ammonitesz, csiga- és kagylótöredékek).

A barlangra a bejárati szűk, omladékos szakaszon és a helyenként ép főtéjű szűkebb szakaszokon kívül viszonylag nagy keresztmetszetek jellemzőek. Ennek oka a másodlagos járatalakulás, a réteglapok mentén bekövetkező főteomlás. A nagy szelvényű járatok főtéjén kezdeti oldásnyomok nem figyelhetők meg, egyes helyek teljesen sík járattalpát nagyméretű lehasadt tömbök alkotják (legjellegzetesebb a Kerülő-ág terme). A barlang szűkebb szakaszain a plafonon megtalálhatók a kezdeti járatalakulás nyomai, a mennyezeti csatornák, ill. a tektonikus preformáció jelei. Ezeken a szakaszokon a kőzet állékonyabbnak mutatkozik.

A járatok a kőzetdőlést követik (kb. 60° dőlésű, 130-310° csapású) egy-két kisebb lejtésű szakasztól eltekintve. A végponti szifon járható része nem éri el a dolomitsávot.

Említésre érdemesek a barlang cseppkőképződményei is. A Heliktites-teremben érdekes, ágas-bogas heliktitcsokrok láthatók, melyek 50-150 mm hosszúságúak és sugarasan egy központból (repedésből) szerteágazóan nőnek ki. A heliktitek anyaga a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani tanszéke röntgendiffrakciós vizsgálatai alapján aragonit, illetve a töveknél réteges eloszlásban kalcit-aragonit váltakozva. Ez a tény azért érdekes, mert a barlang genetikáját tekintve hidegvizes eredetű, az aragonit viszont főként melegvizes barlangokban képződő kiválás. Az aragonit hideg vízből való képződése ritka, csak bizonyos katalizátorként ható ritkafémek jelenléte esetén történik meg (elsősorban stroncium). Magyarországon eddig nem írtak le efféle képződményt, csak a Felvidéken (Ochtinai-kristálybarlang). A Heliktites-terem alján egy kb. 4 méter magas, több tonnás cseppkőoszlop magasodik, mely saját súlyától megcsúszott a törmelékes talpazaton, cseppkőkérge megsérült.

Az ún. HBM-teremben az előbb említettnél finomabb heliktitcsoportok (néhány mm vastag, pár cm hosszú) találhatók. A járattalpon pedig hófehér, képződő cseppkőlefolyás látható, mely egy kb. 6 méter magas, 70 cm vastagságú falhoz támaszkodó sztalagmitból indul ki, mely színében és formájában bükki viszonylatban egyedülálló. A barlang egyéb szakaszain is jellemzőek a fiatal, képződő cseppkövek és lefolyások. Nem ritkák a több méteres, fél méternél vastagabb állócseppkövek. A barlang egyes szakaszain barlangi gyöngyök is találhatók.
 

Nyári táborunk legnagyobb eseménye programon kívül született. A Láner Olivér- és a Nyelesgambi-barlangban terveztünk elsősorban munkálatokat, azonban a létszám megengedte, hogy négy fiatal társunk önálló feltárást folytasson az egyesület által 10-15 éve már megbontott Szilfás-nyelőben. Annakidején néhány jókora gambi feladásra késztette az ott munkálkodókat. Hat nap alatt ezeket a köveket, s a suvadásos hordalékot László Róbert, Lipták Roland, Apró Zoltán és Liksay László eltávolították, s augusztus 6-án, rendkívül omladékos bejárati szakaszt követően egy akna tetején találták magukat. A kötéltechnikai kiépítéshez segítséget kértek, azonban kiderült, hogy a feltételezettől jóval több (3) és nagyobb aknákban folytatódik a barlang. Végül is augusztus 8-án újabb kiépítéseket követően sikerült elérni a végpontot. Ekkor már tudtuk, hogy az utóbbi évtizedek bükki barlangkutatásának kiemelkedő eseménye ez. A járatok méretei, a képződmények jellegei támasztják alá ezt véleményt.

Reméljük, hogy a természetvédelmi hatóság mindent megtesz a bánya működtetésének engedélyezése esetén - bár teljesen felfoghatatlan, hogy a nemzeti parkban ez hogyan lenne megengedhető - a várhatóan fokozott védettség alá kerülő barlang védelme érdekében.

- Eddig felmért főjárat hossza: 353,59 m
- Eddig felmért oldalágak összhossza: 273,045 m
- A barlang eddig felmért teljes hossza: 626,635 m
- Legnagyobb mélysége: -190,189 m
- Legnagyobb X irányú koordináta: 62,638 m
- Legkisebb X irányú koordináta: -27,586 m
- Legnagyobb X irányú kiterjedése: 90,225 m
- Legnagyobb Y irányú koordináta: 110,470 m
- Legkisebb Y irányú koordináta -22,760 m
- Legnagyobb Y irányú kiterjedése: 133,230 m
- Fővonal elcsavarodásának várható értéke: 0,717 m
(Az X koordináta a K-i irány, az Y koordináta az É-i irány megfelelője.)
(Lásd még: alaprajz poligonmenete, fotó 1-8-ig)

Az 1993-as létrási barlangásztábor előestéjén Kovács Zsolt hívta fel figyelmünket (Apró Zoltán, László Róbert, Liksay László, Lipták Roland) az ígéretes helyre, s úgy döntöttünk, hogy: próba-szerencse. Munkánkat illő módon infrastruktúra létrehozásával kezdtük el, azaz elkészítettünk egy bonyolult vödörhúzó-kőrángató-ruhaakasztó-frászkerülgető komplexumot (tulajdonképpen kettő darab fa egymáson). Ezután, fáradalmainkat kipihenvén, nekikezdtünk a Munkának. A munkagödröt a víznyelőtől arrébb, a sziklafal mellett kezdtük el mélyíteni, s a kitermelt anyagot a víznyelőbe deponáltuk, minekfolytán a bontás mellett előbb csak járkálni lehetett kényelmesen, majd ülni és feküdni is. Az első néhány tucat vödör után beleütköztünk abba a törmelékrétegbe, ami miatt az elődök is abbahagyták a bontást. A helyzet ezután folyamatosan romlott. Egy-két nap múlva már rémülettel vegyes megdöbbenést keltett, mikor a gambik közül előbukkant egy-egy vödörnyi föld. A műszak idejének nagy részét ekkortájt 50-150 kilós gambik rángatásával morzsolgattuk, innen a barlang nevének 1.00-ás verziója: Gambihalmi-barlang. A hatodik napon azonban két kő között lyuk támadt, ami aztán a ma Öltözőnek titulált első kutricában folytatódott. Augusztus 6-án, a bontás hetedik napján pedig (micsoda párhuzam!) lőn a Bejutás. Az Öltözőből néhány tucat gambit kihajigálva-kirángatva-lerugdalva sikerült lejutni a Szűköleten keresztül a Váróterembe, ahol a lendület néhány órára elakadt, mivel nem tudtuk eldönteni, merre is haladjunk tovább. A nem működő ötletek kipróbálása után némi nehézség árán László Róbert átkelt a Jóreménység-fokaként elkeresztelt borzalmon, majd visszatérve (a kb. 80 cm-es utat alig 30 perc alatt járta meg!) úgy vélekedett, hogy nyomuljunk lefelé, amiben ő rögtön élen is járt. Lélektani kötélbiztosításom segítségével leereszkedett a Jóreménység-foka utáni 3 m-es aknán, s lejutott a barlang első, meglehetősen horrorisztikus termébe. Az innen nyíló, mintegy 6 m mély hasadékon lemászva eljutott a barlang legmélyebb aknájának tetejére, ahová a kötél rövidsége és a kilátásba helyezett fenyítések miatt már nem mászott le.

Másnap nagy készülődés előzte meg az első éles túrát. A délutáni leszállás alkalmával az egyesület oszlopos tagjai és még néhány kíváncsiskodó hatolt le az ismeretlenbe velünk. A már említett, kb. 20 m mély, 60° dőlésű akna után elénk tárult a barlang egyik leghatalmasabb terme, ahonnan egy kis, viszonylag szűk járat vitt lejjebb, s pár méter után újabb, de ezúttal teljesen függőleges akna állta utunkat. A levitt kötél sajna kevésnek bizonyult, így dolgunk végezetlen kényszerültünk távozni.

A rákövetkező nap első sugarai másnapos (előző este volt a táborzárás) ámde tettvágytól buzgó barlangászokra estek. Sikerült szert tenni némi további kötélre és nittfülre, ami lehetővé tette az utolsó akna leküzdését is. A barlang ezek után már nem támasztott különösebb akadályokat elénk, eltekintve az állandó omlásveszélytől, az élesre mosott, ruha- és kézszaggató falaktól, a mobil (hordozható) fogásoktól és a stabilnak látszó álfenekek kusza hálózatától.

A barlang (igaz, helyenként kissé vad) szépsége azonban kárpótol mindenért: a főág rusztikusságát csak néha szakítják félbe visszaoldott vagy még nagyon is élő cseppkőtünemények. A teljes mélység kb. 2/3-ánál csodás, egyedülálló heliktitkert ejt egyik ámulatból a másikba, a törmelék közt pedig helyenként előbukkan a barlang nevét adó jáspisból is egy-egy darab. Szépségben a néhány nappal később bejárt oldalágak sem maradnak le: a Fa-ág leszakadt és fatörzsszerűen bekérgeződött sziklájával, a HBM-terem hófehér üregével és a barlang leghosszabb, névvel még nem bíró oldaljárata - az ott folyó patak által épített és rombolt képződményekkel - felejthetetlenek mindenki számára. Bejárása kizárólag tapasztalt (és kulturált!) barlangászok számára, felügyelet mellett lehetséges.

1994 elején akciószövetségben három miskolci társszervezettel (Ökológiai Intézet, Zöld Akció Egyesület, Holocén Természetvédelmi Egyesület) a hatóságokhoz fordultunk a Garadna-völgy komplex környezet- és természetvédelmi problémáival, mely bennünket a Nyavalyáshegyi dolomitbánya üzemelése miatt tesz érdekeltté leginkább. A Balekina- és a Jáspis-barlang sajnálatosan közvetlenül érintett a termelésben, elsősorban a '94 márciusától rendszeressé vált robbantások szeizmikus hatásai miatt. Az 1993 augusztusában feltárt Jáspis-barlang a porfirit és dolomit rétegek között, önmagában is omladékos jellegű volt. A feltárást követő 10 hónapban rendszeresek voltak leszállásaink a barlangba, mialatt feltérképeztük azt, s fotóztuk csodálatos képződményeit. 1993-ban 24 alkalommal 90 fő, 1994-ben 11 alkalommal 31 fő járt a barlangban. Ezeken a túrákon 1-2 alkalommal magunk is tapasztaltunk - 1994 tavaszától - bejárásunk következményeként (is) omlást, azonban júniusban –80 méteren végképp beomlott a barlang, a bejáróknak vissza kellett fordulniuk. Jelentős "változások" történtek a járatban, egy ideig úgy véltük, el is tömődött a továbbvezető út, éppen a legszebb részek felé.

Mint később, a Bányakapitánysággal és a BNP-vel közös szeizmikus mérés után kiderült, a járat ugyan szabad, de nincs ember jelenleg, aki oda le merne menni, a folyamatos veszélyhelyzet miatt.

A kialakult helyzetről reálisan csak annyit lehet megállapítani, hogy a barlang állapotán bizonyos, hogy nem javít a bánya tevékenysége, mint ahogyan a gyakori bejárás sem. A barlangot ért behatások megállapítására, s jövendőbeli látogathatóságára vonatkozóan szakvélemény elkészíttetése lenne szükséges, mely tudomásunk szerint az 1995-ös évben a Barlangtani Intézet megbízásából meg is fog valósulni. Remélhetően elkészített fotódokumentációink segítséget nyújthatnak majd az eredeti, illetve a feltárást követő néhány hónap állapota és a vizsgálati időpontban tapasztalható állapot összehasonlításában. Itt elsősorban a rendkívüli aragonit képződményekre gondolunk. Jelenleg senkit nem engedünk le a barlangba.

A barlang ügye nem elválasztható egy komplex problémakörtől, azaz attól, hogy egy Nemzeti Parkban nem lehet hosszú távon kívánatos egy működő bánya jelenléte, melynek felszínen és felszín alatt is kedvezőtlen hatásai tapasztalhatók. (Pld.: a bányából a kisvonat sínére zuhant dolomittömbök egyikén kisiklott a lillafüredi kisvasút, a tavaszi és nyári záporok során a záporpatakok több tíz köbméter dolomitot sodortak a Garadna-patakba amitől jóval gyorsabban töltődik a Hámori-tó, a szállítás és robbantás során keletkező por és zaj, folyamatos terhelést jelent a védett területen, stb.) Ebben valamennyi természetvédelmi hatóság egyetért, állapítható meg a tőlük kapott hivatalos levelek alapján. Bejelentéseinket követően az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség, és a Bükki Nemzeti Park különböző előírásokkal korlátozta, illetve szabályozta a bánya tevékenységét. Tardy János államtitkár, a Természetvédelmi Hivatal elnöke, 1994 őszén egy NGO fórumon megerősítette, hogy "csupán" pénz (450-900 millió), s nem szándék kérdése, hogy a tulajdonos Bau Holdingot kárpótolják, s a természetvédelemé váljon a tulajdonjog.

Az 1994. 11. 16-án végzett mérés a Nyavalyáshegyi dolomitbánya robbantási hatását vizsgálta a Jáspis-barlangban. A műszerek telepítésében a Bükki Nemzeti Park finanszírozása mellett részt vett az MLBE négy tagja.

A műszereket két helyre telepítettük, egyet a bejárati szűkülethez (3 érzékelő, -20 m-en) és egyet az ún. Ében-akna alján lévő omladékra, ahol korábban az omlás bekövetkezett (-80 m-re). Az alsó műszer telepítésekor egy kisebb kőzetmozgást idéztünk elő, melynek hatására egy megindult kő a műszerek kábelei közül kettőt elvágott, így erre a pontra csak egy érzékelőt tudtunk elhelyezni. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

A robbantásra 15.00-kor került sor. Kb. 6000 tonna anyagot jövesztettek, mely egy hétre elegendő alapanyagot biztosít a törőműnek (az előtörő, meghibásodása miatt, jelenleg nem működik). A jövesztést követően a műszerek felszínre juttatásával 17 óra után végeztünk.

A két érzékelő kiesése ellenére a mérés használható adatokat adott a barlangra vonatkozóan. Az eredményről, a kiértékelt adatokról jelenleg még nincs információnk.

A barlang értékeire vonatkozó adat, hogy az ún. Heliktites-terem képződményeiből mintát juttattam el a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettan tanszékére, ahol azt Mádai Ferenc közreműködésével röntgendiffrakciós vizsgálatnak vetették alá. Megállapították, hogy a heliktitek szálainak anyaga teljes mértékben aragonit; a heliktitek tövei réteges eloszlásban kalcit, aragonit anyagúak.

Az eredmény annyiban érdekes, hogy a barlang genetikáját tekintve hidegvizes kialakulású, az aragonit viszont főként melegvizes eredetű barlangokban található kiválás. Az aragonit hidegvízből való képződése ritka, csak bizonyos ritkafémek jelenléte esetén történik meg (elsősorban stroncium). Magyarországon eddig nem írtak le efféle képződményt, csak a Felvidéken (Ochtinai-kristálybarlang). A képződmények - az omlás miatt - jelenleg nem megközelíthetőek.