Budai-hegységhez tudományos oldalra

Hipotézis a budai barlangok kialakulásáról

Ézsiás György

Nem valószínű, hogy a hegység a földtörténeti idők végén, kiemelkedése során gyűrődött volna fel, hiszen akkor a ma kiemelt állapotban levő barlangoknak javarészt meg kellet volna semmisülniük a folyamatos tektonizmus következtében Sőt az figyelhető meg, hogy a legkönnyebben mozgásba hozható, már kialakult ősi vetők, törések, gyakran a legszenilisebb üregben is mozdulatlanok az üreg kioldódása óta. Tehát a hegység feltehetően már összetöredezve, kialakulva emelkedett a mai magasságba, ill. vágódott be a fő erózióbázis a pleisztocén alatt.

A pleisztocén eleji sok száz m, egyesek szerint 1-2 km vastag agyagtakaró léte is megkérdőjelezhető. Hova lett ez az irdatlan mennyiségű agyag, ill. milyen szuper eróziós folyamatok tüntették el a hegységből néhány évmillió alatt úgy, hogy csak apró nyoma maradt itt-ott, eredeti mennyiségéhez képest? Sokkal valószínűbb, hogy a kialakult kiemelkedőben levő hegységet viszonylag vékony "bevonatként" borította agyag, mely legfeljebb a völgyekben volt vastagabb. Innen viszont a patakerózió ezt a már elképzelhető mennyiséget a hegyekről lepusztulóval együtt elhordhatta.

A kiemelkedő hegység nem egységes vastagságú és vastagságában nem egyenletes kiterjedésű agyagtakaróját az erózió rendszertelen eloszlásban, a hegycsúcsok magasságától kevésbé függően koptatta le, tehát nem egy szintben egyszerre. Így a karsztosodási főszintek nem biztos, hogy a hegység minden helyén egy azonos tszfm.-ban vannak. Annál is inkább, mert ahol a karszt "kilyukadt" ott megszűnt a zárt konvekció okozta teléresedés és hévforrás tört a felszínre, akár a hegytetőn is, az agyagtakaró lekopott pereménél.

Amikor a topográfiai viszonyok a felszíni víz befolyását is megengedték a megnyílt karsztba, akkor a telített, vagy kevésbé oldóképes hévízzel keveredve üreget oldtak ki. Ha a felszíni viszonyok, a hegység függőleges migrációjának gradiense, a klimatikus viszonyok, a tektonikus preformáció, stb. megfelelően optimális és permanens volt, egy adott szinten és helyen nagy üregrendszer oldódott ki. Ez azt is jelenti, hogy ahol a körülmények nem voltak optimálisak, ott csak kicsi, vagy minimális volt az üregesedés egy adott szinten. Azaz egy főkarsztosodási szinten nem feltétlenül van barlang minden egyes helyen.

Az agyagtakaró denudációja előbb a viszonylag magasabb, meredekebb, kitettebb felszíni csúcsokat tárta fel, majd lentebb a hegység lábainál egyre sűrűbben nyílt meg a fedett karszt. Ez okozhatja (lásd közlekedőedények törvénye), hogy míg 200-220 m tszfm. fölött ugrásszerűen következnek a karsztosodási főszintek, addig 200 m tszfm. alatt lényegében szinte egybefolynak a karsztosodási szintek.

A felszíni vizek az agyagos hegyoldalakon, völgyeken nehezen tudtak koncentráltan, víznyelőkön bejutni, feltehetőleg ezért találunk a hegységben kevés viznyelésre utaló nyomot, holott a barlangokban a vízfolyásoknak több nyomát megtaláltuk. Így a felszíni karsztvizek az agyag-mészkő határon feltehetőleg beszivárogtak. Ennek a beszivárgásnak a szerepe idővel, a felszín nyílt karszttá válásával csökkent.

Koncentrált mennyiségben ott keletkeztek üregek, ahol sok hévíz volt és nagy mennyiségű felszíni víz szivárgott be viszonylag kis területen. Ez csak akkor történhetett meg, amikor még viszonylag sok volt a fedett karszt. Ehhez az állapothoz kapcsolható a 180-160 m tszfm. legnagyobb mértékű üregesedése.

Hol lehettek ilyen viszonylag koncentrált beszivárgási helyek?
Ahol összegyűlt a víz, azaz agyagos vakvölgyek, lapos völgyek, kisebb medencék, nagyszerkezeti medencék, stb. Ezekből a víz az agyag-mészkőhatáron beszivárogva, a hidrotermális karsztvízlencse lejtőjén mintegy "lecsúszva" igyekezett a fő erózióbázis, a hegység K-i és É-i pereme felé. A víz belépésének közelében volt a legnagyobb az üregesedés, az erózióbázis felé egyre csökkent a telítődés miatt. Érdemes megvizsgálni, hogy a József-, Szemlő-, Ferenc-, Látó-hegytől Ny-ra ott a Hűvösvölgy-Lipótmező-Pasarét medencéje, a Mátyás-hegytől Ny-ra ÉNy-ra Szépvölgy, a solymári Zsíros-hegyektől D-re a Nagykovácsi-medence, stb.. Az említett hegyekben már nagy barlangok ismertek. Érdekes eredményre vezetne más helyek vizsgálata a fentebbi aspektusból. (A Pál-völgyi-barlang járatai Ny felé nagyobbodnak: Kiss Attila szóbeli közlése.)

A barlangokban szinte minden szinten található nagy mennyiségű agyagakkumulációt nem lehet csak az oldódási maradékra fogni. Nagy valószínűséggel a barlangüregek oldódásakor, majd a későbbi folyamatok során, a felszínről nagy mennyiségű agyag mosódott be. Érdemes lenne statisztikailag megvizsgálni egyes barlangrészeket, vajon kevesebb agyagot tartalmaznak-e, ha a felszínükről korán elkophatott az agyag, ill. viszonylag magasan vannak.
Feltételezésem szerint egy adott litoklázisban több szinten is járható üreg oldódott ki, egészen a mai karsztvízszintig. Ezek az üregek vertikálisan csak kevés helyen járhatók át. Tehát emeletes barlangrészek is találhatók, jelentős kiterjedéssel.  A szintek átjárhatóságának hiányát a lokális korróziós oldás hiánya, teléresedés, omlás, akkumuláció, stb. okozza.

Feltételezhetően a triász fekü arra alkalmas kőzeteiben is sok helyütt vannak üregek, de javarészük a legalsó helyzet miatt akkumulálódott. A fedő márgában keletkezett üregek szinte magukat tömték el a márgára jellemző nagy mennyiségű oldási maradékkal. Így tehát az üregek javarésze az eocén mészkőben található. A facies szpeleológiai elaggása miatt azonban sok üreg megsemmisült (feltöltődött, összeomlott), ill. nem összejárható.
Elméletem régebbi ismeretek elemeit de teljesen újakat is tartalmaz. Remélem, hogy ez a kis eszmefuttatás felkelti a komoly szakemberek figyelmét és ők már egy jobbat dolgoznak ki.
Egymással nem mindenben egyetértve, de sokat segítettek elméletem kiötlésében Kiss Attila, Kocsis Ákos, Kraus Sándor és Takácsné Bolner Katalin szóbeli közlései.

Budapest, 1996. 12. 31.