Helye, kataszteri száma: Aggteleki-karszt; Jósvafő  5440/1  Hossza: 1410  m   Mélysége: +57 m  Bejárat tszfm: -

Az Aggteleki-karszt területén lévő Jósvafő határában 218 m tszf. magasságban fakad a völgyének is nevet adó Nagy-Tohonya-Forrás (Malom-forrásnak is hívták, mivel a harmincas években itt kapahámor működött), ami mögött már 1933-ban nagy barlangrendszert sejtett a kor neves barlangkutatója: Kessler Hubert. A falusiak azt állították, hogy a forrás vize télen melegebb, mint nyáron. Kessler meglepetéssel tapasztalta, hogy a nyáron 10-11 Co-ú víz télen tényleg felmelegszik 15 C^o-ra.
Ekkor a forrás felett télen párafelhőket kibocsátó Szelelő-lyukban (melyet a hatvanas években útjavítás során betömtek) próbálkozott bontással lejutni a feltételezett barlangrendszer patakos járatszintjéig. Kevés sikerrel.

Húsz évvel később - a már Jakucs által is kimutatott önálló karsztrendszerrel - ismét Kessler Hubert kezdett el foglakozni és a közel K-i irányú táró kihajtását az ő megbízásából 1953 szeptember 1-én Chambre Attila és Rádai Ödön irányításával Verbály György aggteleki robbantómester 3 év alatt készítette el 3 társával együtt. Lelkes és kitartó munkájuk nyomán 1956 február 7-én a mintegy 40 m hosszú táró végén jutottak be a ma ismert főágba. A végponton talált szifon átúszásával Kessler és Rádai is több alkalommal kísérletezett (1957 dec.), de csak a járat irányát sikerült megállapítani, mivel a kezdetleges felszereléssel a szűk hasadékba nem merészkedtek be. Ezért ebben az irányban további táróhajtással, robbantással szándékoztak áttörni. Ez a munka azonban nem járt eredménnyel, mivel a pénzügyi keret kimerült. A robbantási törmelék pedig részben eltömte a szifon járatát. A szifonon túlnyúló felső járat végén sem tudtak továbbjutni, mert a vége nagyon elszűkült. Ezzel gyakorlatilag feltárult a barlang csaknem egésze.

A hatvanas évektől kezdve a Műegyetemi Karsztkutató Állomás és a Papp Ferenc (akkor ÉKME) Csoport folytatta a barlang feltárását és tudományos kutatását, párhuzamosan az Amphora Búvár Klubbal, akik elsősorban a Reménytelen-szifon átúszására koncentráltak. Sajnos a robbantási törmelék eltakarítása nagyban hátráltatta a búvárok munkáját, de a bejövő vízzel szembe úszva sikerült feltárniuk 50 m hosszan és -22 m mélységben a vízalatt húzódó kb. 35^o-os lejtésű szifonjáratot, ami ezután jelentősen elszűkül.

1988-ban került sor a barlang feltárásában sorsdöntő nagyszabású központi kutatótáborra az MKBT szervezésében, melynek fő célja a Reménytelen-szifonon keresztül a feltételezett "nagy Kossuth rendszer" feltárása. A nagy erőket mozgósító kutatás nem hozta, meg a hozzáfűzött reményeket, de sikerült viszonylag biztonságossá tenni a szifonúszást akadályozó robbantási törmeléket. A tábor utolsó napján kísérelték meg a szifon átúszását. A kitágított -9 m-es szűkület után a járat jobbra majdnem derékszögben törik, és 40-45o-os lejtéssel folytatódik. Mintegy 15 m után dőlése fokozatosan csökken és -22 m-es mélységben majdnem vízszintes lesz. A vízfelszíntől 50 m távolságban kiszélesedő járat nagyon ellaposodik és a főtéből belógó kőtaréjok, akadályozták a továbbjutást.

1995-96 szilveszterén a Papp Ferenc csoport néhány fiatal tagja felfedezi a később "Három Királyok-ág" néven emlegetet 120 m hosszú rendkívül árvízveszélyes járatot.

1997-ben a BEAC kutatói elkészítették a barlang minden részletét hűen tükröző pontos térképét, mely alapján a korábbi 800 m-nek megadott barlang hossza 1410 m-nek; szintkülönbsége 57 m-nek adódott.

A barlang szifonját kutató Plózer István Víz alatti Barlangkutató Csoport már hónapokkal az 1997-es nyári kutatótáboruk előtt készült a rá váró feladatra. A több mint egy évtizede legyőzhetetlennek bizonyuló szűkület átúszásához speciálisan kialakított felszerelést alkalmaztak. Július 8-án Sári Attilának és Szabó Zoltánnak sikerült leküzdenie a mindössze 30 cm magas szűkületet. A közel 80 m hosszúságban feltárt szakasz tágas folyosóval indul, és -32 m mélységben kereszthasadékba torkollik. A szifon bejáratától 130 m-re kikötött vezetőkötél végpontjától már látható volt a fölfelé induló járat...

A BEAC-al közösen rendezett tábor résztvevői a -- feltételezhetően a szifont megkerülő -- Felső-ág bontásán napi két műszakban dolgozott. Jól is haladt és a lemélyített munkagödörnek az alja már csupán 6-7 m-re lehetett a feltételezet patakos ág vízszintjétől, amikor a kutatást a búvárok sajnálatos halálos kimenetelű balesete (Kominka Zoltán) megszakította. Ezután már a résztvevők teljes egészében a barlangi mentőszolgálatosok tevékenységének segítésére koncentrálták erőiket.

Mind a víz alatti, mind a feltételezett szifonkerülő feltárásának eredményei tovább élesztik a Kossuth-barlang rejtélyét és nagymértékben reményt, adnak a további feltárásokra, mely a jelenlegi ismeretek alapján még kb. 4,5-5 km-es barlangrendszert eredményezhet.

Kialakulását tekintve aktív patakos forrásbarlang, mely középső-triász wettersteini mészkőben, helyenként dolomitban alakult ki. Vízgyülytő területe igen nagy, mintegy 10 km2-re tehető, de legnagyobb horizontális kiterjedése csak 520m, ami jellemzően ÉK-K-i irányban húzódik a felszínen jól megfigyelhető száraz, sziklásfalú, vízmosta oldalvölggyel párhuzamosan, ill. alatta. A kettő genetikai kapcsolata ma még tisztázatlan.

Jelenleg a bejárást teljesen amatőrök számára is hozzáférhetővé tették a Tó oldalfalai mentén elhelyezett vaslépések, de a szifon beúszására már csak az igazán tapasztalt barlangi búvárok vállalkozhatnak.

A bejárati tárón keresztül 180 m-nyi száraz járaton keresztül -néhány csúszós felmászással és átlépéssel tarkítva- érhetjük el a Fő-ág patakját elnyelő Aktí-víznyelőt. A periodikusan bekövetkező árvizek alkalmával azonban gyakran túlcsordul és a már mélybefejeződött -szárazzá vált - nyelőkön keresztül jut a víz a forrásba, de extrém nagy árvizek levonulása alkalmával a nyelők is forrásként lövellik fel a karsztvizet és ilyenkor a jóval magasabban lévő bejárati tárón keresztül, távozik a látványosan megemelkedett víz jelentős része. Ilyenkor bizonyos barlangszakaszok ("Három Királyok-ág") bejárása teljesen lehetetlenné válik, mivel azokat elárasztja a víz.

A patakot tovább követve 50 m hosszú tóvá duzzadt szakasz vezet el a folytatást jelentő --az egész barlangra jellemző keskeny, réteglaphoz igazodó, oldásformákkal díszített -- Fő-ágba, ahol a patak eredeténél a továbbjutást egy -32 m mély, 130 m hosszban beúszott szifon nehezíti. A Fő-ág felett 300 m hosszú, cseppkövekben és borsókövekben gazdag, erősen elagyagosodott szenilis formakincsű emeleti járat, húzódik, mely több ponton csatlakozik az alsó szakaszokhoz. A száraz emeleti járatok szifonon túli járatait (Agyagos) rövid, de elrettentő erejű agyagos kúszások és képződményekben meglepően gazdagon díszített szakaszok váltják egymást, mely kétfelé ágazó egyre ellaposodó és elagyagosodó végpontok zárják le.

A rendszer sajátossága, hogy vize a mélykarszt felmelegedett vizének hatására a környező karsztforrásokénál melegebb, valamint hogy számos felszíni víznyelő ponttal való hidrológiai kapcsolata igazolt (Mogyoróstöbri-víznyelő, Kuriszlán-völgyi-víznyelő, Gergés-lápai-víznyelő, Lófej-forrás nyelői, Hazug-kút). A vízhozamváltozásainak okait a VITUKI 20 évig tartó méréssorozattal vizsgálta (max. 15293 l/p, átlag: 7875 l/p, min. 1380 l/p.) és azért elsősorban csapadék, léghőmérséklet hatását tették felelőssé, de ezen kívül a hold árapály hatására kialakult szivornya, valamint a saját-, és távoli-szivornya összetett működésének elméletét dogozták ki.