A zsombolyok megismerése

A zsomboly szó különféle változatai már a XII. század tól kezdve felbukkan különféle birtoklevelekben, oklevelekben, tanúsítva, hogy az Aggtelek környéki lakosság már akkor tudott ezekről a feneketlen mélységeket rejtő üregekről.
A omboly, zomboly, zsomboly, bolgár jellegű szláv, vagyis ószláv eredetű lehet, és valószínű, hogy a cir, ciru, cirköles (étkezésiköles, duraköles) szavunk ősi szir neve (Dénes Gy. 1979, 1998.). Zsomboly van Aggtelek és Jósvafő határában is, omb(oly)okat már az 1298. évi oklevél is említ László határában, a Telekes-völgy oldalában. Az omboly szó tornagörgőn, a zomboly és a zombor a Gömör-Tornai-karszt egész területén, a zsomboly Szilicén földrajzi köznévként “aknabarlang” vagy “víznyelő, esetleg “vizenyős hely ” jelentésű ma is.

Az első irodalmi említés Robert Towson (angol) 1793 évi utazásáról származik. Szálláshelyén a nádaskai kastélyban halott róluk, miszerint itt a hegyek “teli vannak üregekkel; némelyikük olyan mély, s ugyanakkor oly kerek, hogy mesterségesnek tűnik” (Towson 1797).
A felszíni térképen elsőként 1813-ban Raisz Keresztély tüntette fel a zomboly feliratot, mely a szlovák oldal egy tágas bejáratú, de viszonylag kis mélységű barlangjának feleltethető meg.
Az Aggteleki-karszt zsombolyainak megkutatása már a század elejére visszanyúlik. A kor szellemének megfelelően akkor még csak a felszín és az alatta lévő nyitott szádájú üregek első bejárására és azok kezdetleges leírására szorítkoztak. Ez volt a feltáró kutatás hőskora. 1911 nyarán a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottsága expedíciót szervezett az Alsó-hegyre, hogy megismerjék a környék nagy mélységű zsombolyait. A négy legkiválóbb turista-hegymászóból - Bekey Imre Gábor, Jordán Károly, Jordán Viktor és Scholtz Pál Kornél - álló csapat hágcsókkal és manilakötelekkel felszerelkezve hét zsombolyt járt be (Fazekas-, Komjáti Jég II-, Éves-, Iskola-, Őz-, Fenyves-zsomboly), melyeken kívül még további négybe is beleereszkedtek (Almási-, Vecsembükki-, Szabó Pallagi-, Barát-zsomboly), de azokban akkor a felszerelésük nyújtotta korlátozott lehetőségek miatt nem értek feneket. Egy évvel később a Bizottság által kiküldött Strömpl Gábor (1912) ugyanezen 11 zsombolyt jegyzi fel és teszi hozzá, hogy ezeken kívül még több részben beomlott zsomboly is található.
Újabb bejárásokra csak az I. világháború után 1927-ben került sor, amikor is Kadic Ottokár a környéken végzett kutatásait követően hívta fel a figyelmét a BETE barlangkutatóinak rejtélyes mély üregekre. Négyen - Kessler Hubert, Beliczay András, Frank István és Kiss Gyula - vállalkoztak a legmélyebb zsombolyok bejárására. Három kisebb akna bejárása után a Vecsembükki-zsomboly első két aknáját derítették fel, és még ez évben a Szabó Pallagi zsombolyba is elérték a –63 m mély feneket. Az Almási-zsombolyban pedig mindkét aknát leküzdve az akkor ismert legnagyobb mélységbe, -103 m -re jutottak le. Ezzel jelentős nemzetközi elismerést váltottak ki, amint azt hazánkban megrendezett Barlangkutató Kongresszus tükrözött is.
Ekkor még kevesen vállalkoztak függőleges barlangok bejárására, jellemzésére, esetleg valamiféle fejlődési elmélet kidolgozására. Cholnoky Jenő Morfológia című tanulmányában (1927) a vertikális barlangok keletkezését a gleccsermalmok, ill. az óriási üstök keletkezéséhez hasonlította. Miszerint a kisebb repedésekbe belekerült idegen keményebb kődarabot a becsurgó víz forgatja és az, mint egy pergőfúró hatol bele a kőzetbe, majd később a kürtő fenekén nyíló résben elfut. Ez a mélyülés kényszerítő körülmények hatására lehet a függőlegestől eltérő irányú is. A munka véleménye szerint csak a nagy árvizek esetén gyors.
Bajomi Dániel 1932-ben javasolja a zsomboly szó véglegesítését a természetes aknák, kürtők megjelölésére, kifejezetten a Gömör-Tornai-karszton. Jellemzése szerint “függőleges, sőt áthajló falú, többé-kevésbé hengeres, nagyon mély aknák ezek, amelyek alul legtöbbször repedéshálózatban folytatódik és csak ritkán indul ki belőlük barlang”. Keletkezése szerint két csoportba osztja. Az egyik részét a befolyó csapadék víz vájja ki, és Cholnoky elméletéhez hasonlóan szerinte is a fenéken lévő törmelék fúró hatása okozza a mélyülést. A másik esetben a barlangból felfelé fejlődő vak-kürtők nyílnak össze a töbrökkel. Ez utóbbi nézet sokáig alapja volt a későbbi fejlődéselméleti elgondolásoknak, míg a pergőfúróhoz kapcsolódó elmélet, később feledésbe merült. Felveti még azt is, hogy zsomboly keletkezhet egy alulról felfelé fejlődő vakkürtő és egy töbör összenyílásával is. Ekkor a töbör csésze alakja hamarosan tölcsérszerűvé változik és rendszerint víznyelőnek is nevezhető, de ilyen zsomboly nálunk nem ismeretes.
A zsombolyok legjobb ismerője Kessler Hubert , azok keletkezéséről 1932-ből származó elmélete szerint az eróziós-korróziós hatások szerepét elhanyagolhatónak tekinti a vízbefolyást kizáró elhelyezkedés alapján. A mélyben húzódó vízszintes barlangok felszakadásaiból eredezteti azokat, miszerint a hasadékok kereszteződésében a törésekkel amúgy is meggyengített pontokon kialakuló tágas barlangtermek boltozatára ható hegynyomás következtében fokozatosan harapóznak a felszínig.
Ezt az elméletet többen vitatták (Scherf-Schönvinszky-Sebős-Szőlősy , 1933), bár az időtájt már számos ilyen felszakadt barlangtermet ismertek (pl. Szelim-lyuk, Macoha szakadék). Az Alsó-hegy zsombolybolyaival kapcsolatban ellenpéldaként a korróziós eredetű bükki zsombolyokat és a tihanyi hőforrásműködésre visszavezethető üregeket hozták fel.
A II. világháború után az ’50-es évek ben a Vörös Meteor barlangkutatói (Balázs Dénes, Dénes György vezetésével) láttak neki a zsombolyok rendszeres feltárásának és dokumentálásának, ami számos aknabarlang feltárását eredményezve.
A ’60-as évek ben fokozódó lendülettel kutatták (a magyar oldalon: Kósa Attila, Rónai Miklós, Szenthe István vezetésével) a karsztterület barlangjait, de ekkorra már a csehszlovák oldal kutatói is bekapcsolódtak a feltárások menetébe és ők is egyre több zsombolyt tártak fel.
A kötélhágcsós bejárási módszert a ’60-as évek végén a motoros csörlővel kombinált drótköteles technika és a még csak gyerekcipőben járó egyköteles alpin technika kezdte felváltani. A legjelentősebb feltárást Szenthe István vezetésével 1969-ben a Vecsembükki-zsombolyban érték el. A II. akna alján lévő törmelékdugó átbontásával lejutottak hazánk legnagyobb egybefüggő szakadékába: a 90-es aknába, amin keresztül 1971-ben sikerült elérniük a karsztvízszint közeli -250 m-es mélységet. Sajnos a végpont híg agyagos eltömődését már nem tudták átbontani és így nem igazolódhatott be a zsombolyok feltételezett kapcsolata a vízszintes barlangrendszerekkel.
A 1970-es években a tovább korszerűsödő egyköteles barlangjáró technikák alkalmazásával és a zsombolygyanús berogyások megbontásával sorra születtek az újabb feltárások (Tektonik-, Széki-, Rejtek-zs.: Új rész ), még a nem klasszikusan zsombolybolyos területeken is. A -28 m mélységig feltárt Nagyoldali-zsombolyban ez időtájt ipari módszerekkel több száz m3 kitöltést távolítottak el, sajnos komolyabb bejutás nélkül. Ekkorra már nem csak a bejárásra kellett minden energiát összpontosítani, hanem lehetőség nyílt az aknák oldalirányú átvizsgálására is. Ennek a legjelentősebb eredménye 1978-ban Lukács László vezetésével a Baglyok Szakadékában elért párhuzamos oldalakna volt, ami elvezetett a -120 m-es mélységbe lenyúló kiterjedt aknarendszerbe.
Az alpintechniák továbbfejlődésével és mind szélesebb körű alkalmazásával az 1980-as évek ben a zsombolyokon belül nyíló addig ismeretlen felfelé vezető kürtők kimászásával - főként a Baglyok Szakadékában és a Vecsembükki-zsombolyban - újabb jelentős szakaszok váltak ismerté. A kimászásokkal párhuzamosan a zsombolyok korszerű feltérképezésében a BEAC barlangkutatói úttörő szerepet játszottak. Nagy meglepetést okozott 1986-ban a Baradla feltett véletlen szerűen megtalált -87 m mély Baradla-tetői-zsomboly, mivel az Alsó-hegyen kívül addig még nem regisztráltak zsombolyokhoz hasonlatos nagykiterjedésű, több aknából álló mély barlangokat.
A 1990-es évek ben már csak a rendszeres bontó munkát végző csoportok tudtak eredményeket elérni. A BEAC Baglyok , a MAFC Őz-, Körte-zsomboly táborai sajnos a befektetett energiákat nem hálálták meg, és nem hoztak nagy áttörést a területen. Ezek mellett kisebb sikertörténetként könyvelhető el a Moszkitós-zsomboly –50 m-es mélységének gyors feltárása. A terület függőleges barlangszakaszainak megismeréséhez érdekes adatokkal szolgáltatott a vízszintes Béke-barlang magas kürtőinek bemászása, ami ráirányította a figyelmet a zsombolyok patakos barlangokkal való kapcsolatának szélesebb körű vizsgálatára (Nyerges A. 2000).
Az évtizedek során az újabb feltárások fényében zsombolygenetikával kapcsolatos szakmai viták egyre másra szültek újabb elméleteket. Az egymáshoz csak szűk ablakokkal kapcsolódó párhuzamos aknarendszerek és a felszínt el nem érő tágas kürtők aljzatának vörösagyagos kitöltései vagy a teljesen elszűkülő hasadékai láttán tarthatatlanná vált a felszakadásos elmélet. Az újabb fejlődési elméletek már a törésvonalak mentén oldódásos, korróziós kialakulás mellett foglaltak állást (amit már Schönvinszky L. a 1930-as években kifejtett). A különbségek az oldóhatást kifejtő vizek (beszivárgó vagy befolyó) és a töbrök és a zsombolyok kapcsolatának értelmezésében voltak.

A felszakadásos elmélet első publikált kritikáját 1964-ben Kósa Attila adta közre. Ekkorra már mintegy 50 zsomboly vált ismerté. Aki arra a következtetésre jutott, hogy az aknák fejlődése a felszín alatt, egymástól függetlenül kezdődik meg a kőzet függőleges repedései mentén a beszivárgó csapadékvizek oldó hatására . Növekedésük és összekapcsolódásuk a fokozatos tágulás eredménye, miközben aljzatukon agyagos oldási maradék rakódik le. A felszínt megközelítő aknák végül a kőzet meggyengülése miatt nyílnak fel és így már a külső meteorológiai-biológiai hatásoknak is kitett, egyre szélesedő bejáratú akna alján felhalmozódó törmelékkúp teljesen feltölti a zsombolyt (Kósa 1971). Ez a modell zsombolyok morfológiai jellegzetességeit átfogóan magyarázza, de a töbör-zsomboly kapcsolatra nem ad magyarázatott. Ezt később tovább fejlesztette (Kósa A. 1992b) és a zsombolyok Alsó-hegyi elterjedésének feltűnően nagy számát a mészkőrétegek közel függőleges helyzetére vezeti vissza, felnyílásuknak pedig nagy szerepet tulajdonít a felszíni lepusztulásnak, amely - lévén a töbrökben a legintenzívebb - a zsombolyok tömeges feltárulását a töbrökben eredményezi.

Müller Pál és Sárvári István szintén a tisztán korróziós, ám a töbröknek a zsombolyokkal közvetlen genetikai kapcsolatát feltételező elméletet dolgozott ki 1971-ben. Az első zsombolyokban végzett vízfestések alapján részletes számításokkal igazolták az adott üregtérfogat kizárólag korrózió útján történő létrejöttének lehetőségét (Müller-Sárvári 1971), ahol a zsombolyok vízgyűjtőterületét a töbrök adják. A zsombolyok kezdeményei a töbrök alatti korróziós zóna kitüntetett gyors függőleges vízbevezetését biztosító hasadékai mentén kezdenek el fejlődni és a legkedvezőbb helyzetű hasadék egyre tágabb körzetben, megcsapolja a repedésrendszert, és így egyre gyorsabban fejlődik. A kialakuló akna gyors vízelvezetése miatt azonban magának a töbör mélyülése és így az aknaképződés folyamata újabb pontra helyeződik át. A kis alapterületű gyorsan mélyülő új akna idővel az előző aknát is megcsapolja, leállítva annak fejlődését.

Egy további részleteiben nem publikált elmélet szerint (Szenthe I., 1971 ) a zsombolyok a kitöltésben található - a fennsík kőzeteiből nem származtatható - anyagok (kvarcszemcsék, kavicsok) a terület egykori riolittufás fedettségére, ill. e fedett térszínről befolyó vizekre utalnak . Ezen aknabarlangok, tehát ősi víznyelőbarlangok maradványai, amelyek a vízzáró képződmények lepusztulása során, azok fokozatosan visszahúzódó szélein alakultak ki.

A zsombolyok kialakulásával foglalkozó elméletek tartalma a század eleje óta nagyot változott. A zsombolyok egyre alaposabb megismerésének hatására a szakemberek véleménye sokszor eltérő és vitatható elméleteket szült. Nem alakult ki egységesen elfogadott magyarázat a zsombolyfejlődés folyamatára. Mindegyik modellben vannak kisebb-nagyobb ellentmondások . Például zsombolyok és a töbrök véletlenszerű kapcsolata ellen szól a zsombolyok szádájának irányított (É, ÉNy, ÉK) elhelyezkedése. A töbrök fejlődésével való közvetlen összefüggésben továbbra is még magyarázatra szoruló tény, hogy a legmélyebb, legkiterjedtebb zsombolyok esetében sem ismerhető fel valamiféle bizonyítható tektonikai irányítottság, ami a töbör középpontja felé mutatna, esetleg más jellegű kapcsolatot feltételezne. A klasszikus víznyelő modellben pedig ma még nem értelmezett egyértelműen a nagyobb mélységben egymáshoz csak szűk ablakokkal kapcsolódó párhuzamos aknák kialakulásának konkrét oka (Takácsné B. K., 1998 b).

Ma is számos kérdés merül fel a barlang függőleges szakaszainak kialakulásával kapcsolatban. Melyek a fő üregkialakító tényezők, amik a járatokat vertikális egységekre tagolják ill. azokat miért szakítják meg vízszintes szakaszok?
Az Alsó-hegyi zsombolyok arculatának egyik szembetűnő momentuma, a bejáratok speciális, töbörperemi helyzete, ami alapján gyakran egyértelműen zsombolynak kiáltottak ki bármilyen üreget. Ez viszont nem biztos, hogy minden esetben megállja a helyét. A zsombolyok keletkezéséhez azonban véleményem szerit ennek a problémának a megoldása vihetne lényegesen közelebb.
Sokat vitatott kérdés a zsombolyok kapcsolata a hegylábi karsztos forrásokkal és a - ha létezik ember számára is járható méretű - vízszintes patakos barlangokkal. Számos barlangkutató tábor rengeteg energiát fektetett ezen kapcsolatnak a feltárására. A legmélyebbre a Vecsembükki-zsombolyban jutottak, de az elért közel -240 m-es mélység sem volt elegendő a horizontális rendszer megismeréséhez. Felvetődik a kérdés, hogy a már feltárult közeli patakos barlangokban vajon milyen nyomai láthatóak a magasba nyúló kifejezetten vertikális zsomboly jellegű barlangszakaszoknak. Erre jó példák vannak a több kilométer hosszú Baradla-, Szabadság- és Béke-barlangban is, melyek vizsgálatai még jelenleg is folyamatban vannak, de már a kutatások eddigi stádiumában is meg állapítható, hogy igen sok morfológiai egyezés mutatható ki az Alsó-hegyi zsombolyokkal. Vajon ezen analógiák alapján tehát, elképzelhető hasonló aknabarlang - vízszintes patakos barlang kapcsolata az Alsó-hegyi zsombolyokon keresztül is?
Nyerges Attila (2000)