Nyerges Attila - Nyerges Miklós - A Tornai-Alsó-hegy magyarországi barlangjainak bejárási útmutatója
 NN-L

Kopaszgaly-oldali (404-es)-víznyelőbarlang

Szinonima: 404-es víznyelőbarlang Kopoaszgaly-oldali 404-es víznyelő
Helye, kataszteri száma: Aggteleki-karszt; Alsó-hegy, 5452/5
Hossza: 450 m
Mélysége: -116 m
Bejárat tszfm: 404 m

Térkép:    hosszmetszet
 
Megközelítés: A kék turistajelzésen haladva Bódvaszilas felől a Pócsa-kői-víznyelő jellegzetes bejáratát elérve (1,5 km) az útról balra derékszögben letérve (NYÉNY felé) haladunk tovább felfelé az erdős hegyoldalban. Mintegy 100 méter után egy töbröt érünk el, melynek alján található a barlang kibetonozott, vasajtóval lezárt bejárata.
 
Beszerelés: A barlangban az esetlegesen kötéltechnikát igénylő szakaszokon 1994-ben elhelyezett biztonságos vaslétrák találhatók.
 
Bejárási útmutató: A bejárati vasajtón átbújva egy rövid létrán lelépve, egy vízszintes majd egy függőleges, kissé szűkebb szakaszon áthaladva egy kőél tetején találjuk magunkat, amelyről a belső oldalán egy kis vaslétra segítségével mászhatunk le. Innen egy ferdén lejtő, enyhén omladékos járatszakaszban ereszkedhetünk lefelé minden nehézség nélkül. Kissé meredekebb és közel vízszintes szakaszok váltogatják egymást. A mélység növekedtével egyre több a cseppkőképződmény, és a nedvesség. Az első hosszabb kúszásra a Piros-tekercs ág elágazása előtt kerül sor, itt ha nincs szárazság már találkozhatunk az első komolyabb vízfolyással is. A rövid kúszószakaszból szép cseppkövek között bújunk ki. Itt, ha akarjuk, megkereshetjük a feljáratot a barlang egyik legdúsabban díszített részébe, a Szép-ág termébe (belépés csak mezítláb, avagy le a cipőkkel!), ahonnan a meglehetősen szűk Piros-tekercs meanderében préselhetjük tovább magunkat (benne megfordulni igen nehéz!), amely az I. akna tetejében csatlakozik ismét a főághoz. Ebben a járatban néhány komoly szűkületen kívül kitett mászások is nehezítik az ezen útvonalat választók dolgát. Nem feltétlenül ajánljuk ezt az útirányt.
 
A Szép-ág alatt továbbhaladva egy cseppkőfalhoz erősített rövid létrán lemászva egy meredeken lejtő járatszakaszba érünk, amely régen járhatatlanul szűk volt, most itt kisebb létrák segítik a lefelé haladást. A korábban használt rövid meanderes szakasz ma már jóval szűkebb, kényelmetlenebb. Innen kezdődik a barlang egyik hajdani legendásan kritikus pontja a Molnár-utca, amelyben ma már viszonylag "kényelmesen" kúszhatunk keresztül (több szakaszon már nem is kell kúszni csak oldalazva haladni!) és ennek a szakasznak a végén érjük el az I. akna bejáratát. Ez 6 méter mély. Vaslétrán mászhatunk le benne. Innen egy rövid, robbantásokkal tágított, meanderes szakaszon áthaladva érjük el az impozáns II. vagy Nagy-akna bejáratát, amely 16 m mély. A vaslétra eléréséhez egy keskeny párkányon kell az akna fölé óvatosan bemászni. A létráról lelépve egy teremben találjuk magunkat, melynek aljáról indul a III. akna. A 7 m hosszú létrán lemászva egy kisebb, mesterségesen összehordott, betonozással biztosított törmelékdepó tetején találjuk magunkat. Innen kezdődött a korábban hírhedten szűk, ma már sétálóutcává szelídült Csula-tanya. E szakaszon áthaladva sajnos tapasztalhatjuk a barlang levegőjének CO2-tartalmának rohamos növekedését. E járat végén az utolsó, IV. aknába leérve a végponti teremben találjuk magunkat, amelyből egy 15-20 m hosszú, sáros, bontott szakasz indul, amelynek végpontját e sorok írásakor is ostromolják a kutatók.

 
Befoglaló kőzete felső-triász hallstatti és középső-triász derenki mészkő, de helyenként palabecsípődések láthatók. Érdekesség, hogy a korábbi perm időszakból való kovásodott fa is előkerült belőle.
  

 
Az eltömődött víznyelőszáj bontását a 1969 júniusában a budapesti Toldi Gimnázium barlangkutatói kezdték meg. A nyelő mélypontjának kiásása volt a fő támadási pont. Az elmondások alapján a bontás felett létesített másik “kevesebb eséllyel kecsegtető” munkagödröt csak a tábor fegyelmét megzavaró diákok kényszerű munkahelyeként művelték. A szálkőfal tövében dolgozó büntetésüket töltő diákoknak előbb kedvezett a szerencse. Három napos kemény munka árán sikerült kibontaniuk a nyelőt. Az újonnan feltárt víznyelőbarlangba közel 200 m hosszan, és kb. -60 m mélységig hatoltak akkor le.
A feltárás óta eltelt évek során a diákok felnőttek és egynéhányuk beolvadt a Vörös Meteor csoportba, melynek az egyik tagszervezete a Tektonik Csoport volt. 1976-ban, egy nyári táborban több csoporttal összefogva Szenthe István vezetésével folytatták a feltárást. A később legendássá vált Molnár-utcán keresztül sikerült újabb 40-50 m járatot felfedezniük, amit a végén egy 8 m mély akna szakít meg. Ezen felbuzdulva megkezdték a barlang feltérképezését. Az alapos felmérés közben egy felső szintű cseppköves teremsorra bukkantak (Szép-ág), ahonnan további keskeny meanderező járat (Piros tekercs) vezetett vissza a 8 m-es akna mennyezetébe. A kerülő járat hosszát újabb 60-70 m-re becsülték. A szilvesztert övező napokban sikerült az aknából kivezető keskeny lyukat járhatóvá tenni és a következő 14 m-es aknába leereszkedni, ahonnan újabb 6 m-es akna vezetett tovább. Az alján azonban járhatatlanul szűk keskeny lyukon folytatódott tovább a barlang, de az elért csaknem –100 m-es mélység a kutatás folytatására bíztatta a kutatókat.
1977-re a közeli (130 m-re) Pócsakői-víznyelőbarlang térképével együtt elkészült a 404-es térképe és a két barlang egymáshoz való viszonya is felmérésre került. Négy csoport (FTSK, debreceni MHSZ és az Egyesült Izzó MHSZ könnyűbúvár Klub, valamint a Promontor SE) közösen adta be kutatási kérelmét. Korábban már vízfestéssel igazolták, hogy a 2200 m távolságra és 225 m-el mélyebben fakadó Vecsem-forráshoz tartozik a megismert víznyelőbarlang. Felajánlást tettek, hogy a Nagy Októberi Szoc. Forr. 60. évfordulójának tiszteletére újabb jelentős barlang feltárására tesznek kísérletet.
A régebben közmondásosan szűk barlang járatait mára már robbantásokkal tették könnyebben leküzdhetővé. Nem volt ez mindig így. 1979 november 6-án a Vörös Meteor kutatói a mélypont közelében jártak, mikor egyikük (Csöndör Gyula — "Csula") beszorult és nem tudott kimászni. A mentés hatalmas apparátussal, számos csoport és a Barlangi Mentőszolgálat bevonásával indult meg. Kezdetben a szűkület kézi vésésével próbálkoztak. Később a gépesített vésést tervezték, amit a közeli Tornaszentandrási bánya, a Határőrség, a Rendőrség, a Bódvaszilasi Tsz. és a kazincbarcikai bányamentők segítségével kezdtek megszervezni. A bajba jutott kutató kellemetlen helyzetéből két napos lelki rákészülés után azonban saját erejéből jutott ki. A kényszerpihenőre otthont adó fülkét azóta is "Csula-tanya" néven emlegetik. Ez a szerencsés kimenetelű baleset kísértetiesen hasonlít a korábban lezajlott Molnár-utca névadó (Molnár András) történetéhez, azonban akkor nem volt szükség ennyi ember mozgósítására és a szabadulás is sokkal kevesebb időbe tellett.
Az 1980-as évek elején további járattágításokkal vált ismerté az utolsónak számító 10 m-es akna, amiből egy 25 m hosszan kivezető vízszintes folyosót bontottak ki. Sajnos a végpont zónája igen gyengén szellőzik és gyakran Co2 feldúsulás is tapasztalható. Az itt elfolyó 1-2 l/p hozamú vizek remélhetőleg újabb aknalépcsőben folytatják az útjukat és ezzel is közelebb vezetnek a feltételezett 50-60 m-el lejjebbi, a Vecsem-forrásig húzódó horizontális vízvezető járatokhoz. Ennek megismerése valószínűleg egészen újdimenzióból mutatná meg az Alsó-hegyi karsztot, és talán közelebb vezetne a zsombolyok és a vízszintes patakos barlangok kapcsolatának vizsgálatához is.
Az elmúlt több mint három évtized alatt meg-megújuló kutatómunka eredményei - amit a kezdetek óta Szenthe István irányít - sajnos a barlangkutató társadalom előtt csak leginkább személyes úton váltak ismerté, mivel azok rendszerint nem kaptak nyilvános mindenki számára elérhető publicitást. A barlang teljes részletes térképe 1993-ban készült el a BEAC kutatói által, a Barlangtani Intézet támogatásával. 

 
A barlang felépítése viszonylag egyszerű: Egyetlen lépcsőzetesen lejtő időszakosan aktív víznyelőbarlang folyosó, mely közepén rövid felső szinttel tagolódik. A dél felé tartó barlangfolyosó 130 m horizontális kiterjedésű. A járatok irányát erősen befolyásolja a kőzet markáns tektonikája, ami a hasadék jellegben ismerhető fel.
 
Morfológiailag 4 szakaszra tagolható. Az első a -35 m mélységig húzódó bejárati omladékzóna. Itt a meredeken lejtő széles járatot számos kőtörmelékből álló kisebb álfenékrész tagolja szintekre. A bejárat egy keskeny hasadékaknába vezet le, benne egy kis létrával. A keskeny, enyhén lejtős járatból egy tágas terem oldalába lehet jutni. Felfelé haladva a nyelő mélypontja alá tart és ez jelenti a fő vízbefolyási pontot is. Lefelé a kövek között egyre mélyebbre bujkálva érünk el egy keskenyebb, magas hasadékot, ami a második morfológiai egység kezdetét jelenti. Ez a "legvízszintesebb" szakasz, mivel itt alig 100 m hosszban kevesebb, mint 30 m szintet veszít. Az eleinte még lemászásokkal tagolt tágas, cseppköves járat a Molnár utca hasadékát elérve jóval keskenyebb, alacsonyabb és enyhébb lejtésű lesz. Innen az addig főleg 200o-os irányú járat élesen megtörve 150o-os irányultságot vesz fel.
-45 m-nél a egy hasadék mennyezetéből lehet feljutni a 15-25 m-el magasabb kialakult 110 m hosszú felső szintre. Képződményekben ez a barlang leggazdagabb zónája, neve is erre utal: Szép-ág. E járatrész már az erős elcseppkövesedés fázisába jutott. Első szakaszában lévő két tágas emeletes termet kiterjedt (30 m2-es) hófehér cseppkőlefolyás borítja. Továbbá számos függő és néhány nagyobb állócseppkő (0,5-1 m-es ), valamint fejlett hegyes tűs kalcitokkal bélelt tetarátás medencék és nyomokban heliktitek díszítik. A felső szint második szakaszában keskeny szépen meanderező 30 m-es kuszoda (Piros tekercs) vezet vissza a fő-ág I-aknája feletti két tágas kürtő (10, 15 m) mennyezetébe.
A negyedik szakasz a fő nyelő járat -65 m-től a végpontig szép lépcsőzetességet mutat, ahol a 2-5 m átmérőjű korróziós aknákat (I-IV.) enyhén lejtő horizontális járatok kapcsolják össze. Ez a Molnár utcából nyíló I-akna 8 m-es letörésével kezdődik, majd 20 m vízszintes járat után a legmonumentálisabb 14 m mély 3x5 m átmérőjű II. aknával folytatódik. Ennek az aljából nyílik következő a 7 m-es letörés a III. akna, ahonnan az utolsó 10 m mély IV. aknáig 30 m-t kell megtenni a keskeny enyhén meanderező hasadékjáratban, érintve a legendás Csula-tanyát. Az akna alján 1-2 l/p hozamú kis ér csörgedezik, ami a végponti 25 m hosszú csaknem egészében bontott folyosó végében egy kis 2 m-es elagyagosodott gödörben, gyűlik össze és szivárog lassan el akadályozva a továbbjutást. A kutatók szerint a víz leszivattyúzásakor sem lehettet érezni a légáramlás megindulását, pedig az a felgyülemlő CO2 kiszellőzését segíthetné elő, és bizton jelezné a további légteres barlangjáratok meglétét. 

 
A lejtős, gyakran omladékos aljzatú járatokban hullámkagylók, különféle oldásformák, színlők, kisebb meanderek láthatóak. A bejárat alatti teremtől kezdődően a járatot változó gazdagságban különböző cseppkőképződmények díszítik: egyaránt megtalálható a függő és állócseppkő, tetarata, heliktit, ugyanúgy, mint a nagy felületeket beborító cseppkőlefolyások.
A robbantásos módszerrel végzett járattágítások a teljes barlang csaknem 10 %-ra kiterjednek, ami a barlang jellegét több ponton alaposan megváltoztatta. Számos helyen láthatóak a falon tört roncsolt mészkőfelületek, a talajon pedig a robbantási kőtörmelék depói is.
A Nemzeti Park a kutatás elősegítése érdekében az aknákba vaslétrákat helyezett el, melyeken közlekedve célszerű kötélbiztosítást alkalmazni. A teljes bejáráshoz kb. 3-4 óra szükséges.
A barlang fokozottan védetté nyilvánítását genetikája és a Vecsem-forrás karsztrendszerével való kapcsolata indokolta. A denevérek kisebb számban de rendszeresen felkeresik. A barlang bejárata le van zárva, melyet az alsó szakaszában feldúsult veszélyes mértékű széndioxid (CO2) mennyiség és az emeleti szint (Szép-ág) hófehér cseppkőképződményei külön indokolnak, ezért csak az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével látogatható. 

 
Irodalom:
1. 1.     Dénes György (1969): A Vecsem barlangrendszer - Turista magazin 1969/2; p. 8
2. 2.     Borsos László: (1976): A VMTE Tektonik (időközben Lakatos László) Barlangkutató Csoport 1976. Évi jelentése az évi munkájáról
3. 3.     MKBT Műsorfüzet 1979. január-február p.13.
4. 4.     BEAC (1993): A Kopaszgaly-oldali II. sz. víznyelőbarlang térképe.
 
 
 
 >Pócsa-kői-víznyelő jellegzetes bejáratát elérve (1,5 km) az útról balra derékszögben letérve (NYÉNY felé) haladunk tovább felfelé az erdős hegyoldalban. Mintegy 100 méter után egy töbröt érünk el, melynek alján található a barlang kibetonozott, vasajtóval lezárt bejárata.
 
Beszerelés: A barlangban az esetlegesen kötéltechnikát igénylő szakaszokon 1994-ben elhelyezett biztonságos vaslétrák találhatók.
 
Bejárási útmutató: A bejárati vasajtón átbújva egy rövid létrán lelépve, egy vízszintes majd egy függőleges, kissé szűkebb szakaszon áthaladva egy kőél tetején találjuk magunkat, amelyről a belső oldalán egy kis vaslétra segítségével mászhatunk le. Innen egy ferdén lejtő, enyhén omladékos járatszakaszban ereszkedhetünk lefelé minden nehézség nélkül. Kissé meredekebb és közel vízszintes szakaszok váltogatják egymást. A mélység növekedtével egyre több a cseppkőképződmény, és a nedvesség. Az első hosszabb kúszásra a Piros-tekercs ág elágazása előtt kerül sor, itt ha nincs szárazság már találkozhatunk az első komolyabb vízfolyással is. A rövid kúszószakaszból szép cseppkövek között bújunk ki. Itt, ha akarjuk, megkereshetjük a feljáratot a barlang egyik legdúsabban díszített részébe, a Szép-ág termébe (belépés csak mezítláb, avagy le a cipőkkel!), ahonnan a meglehetősen szűk Piros-tekercs meanderében préselhetjük tovább magunkat (benne megfordulni igen nehéz!), amely az I. akna tetejében csatlakozik ismét a főághoz. Ebben a járatban néhány komoly szűkületen kívül kitett mászások is nehezítik az ezen útvonalat választók dolgát. Nem feltétlenül ajánljuk ezt az útirányt.
 
A Szép-ág alatt továbbhaladva egy cseppkőfalhoz erősített rövid létrán lemászva egy meredeken lejtő járatszakaszba érünk, amely régen járhatatlanul szűk volt, most itt kisebb létrák segítik a lefelé haladást. A korábban használt rövid meanderes szakasz ma már jóval szűkebb, kényelmetlenebb. Innen kezdődik a barlang egyik hajdani legendásan kritikus pontja a Molnár-utca, amelyben ma már viszonylag "kényelmesen" kúszhatunk keresztül (több szakaszon már nem is kell kúszni csak oldalazva haladni!) és ennek a szakasznak a végén érjük el az I. akna bejáratát. Ez 6 méter mély. Vaslétrán mászhatunk le benne. Innen egy rövid, robbantásokkal tágított, meanderes szakaszon áthaladva érjük el az impozáns II. vagy Nagy-akna bejáratát, amely 16 m mély. A vaslétra eléréséhez egy keskeny párkányon kell az akna fölé óvatosan bemászni. A létráról lelépve egy teremben találjuk magunkat, melynek aljáról indul a III. akna. A 7 m hosszú létrán lemászva egy kisebb, mesterségesen összehordott, betonozással biztosított törmelékdepó tetején találjuk magunkat. Innen kezdődött a korábban hírhedten szűk, ma már sétálóutcává szelídült Csula-tanya. E szakaszon áthaladva sajnos tapasztalhatjuk a barlang levegőjének CO2-tartalmának rohamos növekedését. E járat végén az utolsó, IV. aknába leérve a végponti teremben találjuk magunkat, amelyből egy 15-20 m hosszú, sáros, bontott szakasz indul, amelynek végpontját e sorok írásakor is ostromolják a kutatók.

 
Befoglaló kőzete felső-triász hallstatti és középső-triász derenki mészkő, de helyenként palabecsípődések láthatók. Érdekesség, hogy a korábbi perm időszakból való kovásodott fa is előkerült belőle.
  

 
Az eltömődött víznyelőszáj bontását a 1969 júniusában a budapesti Toldi Gimnázium barlangkutatói kezdték meg. A nyelő mélypontjának kiásása volt a fő támadási pont. Az elmondások alapján a bontás felett létesített másik “kevesebb eséllyel kecsegtető” munkagödröt csak a tábor fegyelmét megzavaró diákok kényszerű munkahelyeként művelték. A szálkőfal tövében dolgozó büntetésüket töltő diákoknak előbb kedvezett a szerencse. Három napos kemény munka árán sikerült kibontaniuk a nyelőt. Az újonnan feltárt víznyelőbarlangba közel 200 m hosszan, és kb. -60 m mélységig hatoltak akkor le.
A feltárás óta eltelt évek során a diákok felnőttek és egynéhányuk beolvadt a Vörös Meteor csoportba, melynek az egyik tagszervezete a Tektonik Csoport volt. 1976-ban, egy nyári táborban több csoporttal összefogva Szenthe István vezetésével folytatták a feltárást. A később legendássá vált Molnár-utcán keresztül sikerült újabb 40-50 m járatot felfedezniük, amit a végén egy 8 m mély akna szakít meg. Ezen felbuzdulva megkezdték a barlang feltérképezését. Az alapos felmérés közben egy felső szintű cseppköves teremsorra bukkantak (Szép-ág), ahonnan további keskeny meanderező járat (Piros tekercs) vezetett vissza a 8 m-es akna mennyezetébe. A kerülő járat hosszát újabb 60-70 m-re becsülték. A szilvesztert övező napokban sikerült az aknából kivezető keskeny lyukat járhatóvá tenni és a következő 14 m-es aknába leereszkedni, ahonnan újabb 6 m-es akna vezetett tovább. Az alján azonban járhatatlanul szűk keskeny lyukon folytatódott tovább a barlang, de az elért csaknem –100 m-es mélység a kutatás folytatására bíztatta a kutatókat.
1977-re a közeli (130 m-re) Pócsakői-víznyelőbarlang térképével együtt elkészült a 404-es térképe és a két barlang egymáshoz való viszonya is felmérésre került. Négy csoport (FTSK, debreceni MHSZ és az Egyesült Izzó MHSZ könnyűbúvár Klub, valamint a Promontor SE) közösen adta be kutatási kérelmét. Korábban már vízfestéssel igazolták, hogy a 2200 m távolságra és 225 m-el mélyebben fakadó Vecsem-forráshoz tartozik a megismert víznyelőbarlang. Felajánlást tettek, hogy a Nagy Októberi Szoc. Forr. 60. évfordulójának tiszteletére újabb jelentős barlang feltárására tesznek kísérletet.
A régebben közmondásosan szűk barlang járatait mára már robbantásokkal tették könnyebben leküzdhetővé. Nem volt ez mindig így. 1979 november 6-án a Vörös Meteor kutatói a mélypont közelében jártak, mikor egyikük (Csöndör Gyula — "Csula") beszorult és nem tudott kimászni. A mentés hatalmas apparátussal, számos csoport és a Barlangi Mentőszolgálat bevonásával indult meg. Kezdetben a szűkület kézi vésésével próbálkoztak. Később a gépesített vésést tervezték, amit a közeli Tornaszentandrási bánya, a Határőrség, a Rendőrség, a Bódvaszilasi Tsz. és a kazincbarcikai bányamentők segítségével kezdtek megszervezni. A bajba jutott kutató kellemetlen helyzetéből két napos lelki rákészülés után azonban saját erejéből jutott ki. A kényszerpihenőre otthont adó fülkét azóta is "Csula-tanya" néven emlegetik. Ez a szerencsés kimenetelű baleset kísértetiesen hasonlít a korábban lezajlott Molnár-utca névadó (Molnár András) történetéhez, azonban akkor nem volt szükség ennyi ember mozgósítására és a szabadulás is sokkal kevesebb időbe tellett.
Az 1980-as évek elején további járattágításokkal vált ismerté az utolsónak számító 10 m-es akna, amiből egy 25 m hosszan kivezető vízszintes folyosót bontottak ki. Sajnos a végpont zónája igen gyengén szellőzik és gyakran Co2 feldúsulás is tapasztalható. Az itt elfolyó 1-2 l/p hozamú vizek remélhetőleg újabb aknalépcsőben folytatják az útjukat és ezzel is közelebb vezetnek a feltételezett 50-60 m-el lejjebbi, a Vecsem-forrásig húzódó horizontális vízvezető járatokhoz. Ennek megismerése valószínűleg egészen újdimenzióból mutatná meg az Alsó-hegyi karsztot, és talán közelebb vezetne a zsombolyok és a vízszintes patakos barlangok kapcsolatának vizsgálatához is.
Az elmúlt több mint három évtized alatt meg-megújuló kutatómunka eredményei - amit a kezdetek óta Szenthe István irányít - sajnos a barlangkutató társadalom előtt csak leginkább személyes úton váltak ismerté, mivel azok rendszerint nem kaptak nyilvános mindenki számára elérhető publicitást. A barlang teljes részletes térképe 1993-ban készült el a BEAC kutatói által, a Barlangtani Intézet támogatásával. 

 
A barlang felépítése viszonylag egyszerű: Egyetlen lépcsőzetesen lejtő időszakosan aktív víznyelőbarlang folyosó, mely közepén rövid felső szinttel tagolódik. A dél felé tartó barlangfolyosó 130 m horizontális kiterjedésű. A járatok irányát erősen befolyásolja a kőzet markáns tektonikája, ami a hasadék jellegben ismerhető fel.
 
Morfológiailag 4 szakaszra tagolható. Az első a -35 m mélységig húzódó bejárati omladékzóna. Itt a meredeken lejtő széles járatot számos kőtörmelékből álló kisebb álfenékrész tagolja szintekre. A bejárat egy keskeny hasadékaknába vezet le, benne egy kis létrával. A keskeny, enyhén lejtős járatból egy tágas terem oldalába lehet jutni. Felfelé haladva a nyelő mélypontja alá tart és ez jelenti a fő vízbefolyási pontot is. Lefelé a kövek között egyre mélyebbre bujkálva érünk el egy keskenyebb, magas hasadékot, ami a második morfológiai egység kezdetét jelenti. Ez a "legvízszintesebb" szakasz, mivel itt alig 100 m hosszban kevesebb, mint 30 m szintet veszít. Az eleinte még lemászásokkal tagolt tágas, cseppköves járat a Molnár utca hasadékát elérve jóval keskenyebb, alacsonyabb és enyhébb lejtésű lesz. Innen az addig főleg 200o-os irányú járat élesen megtörve 150o-os irányultságot vesz fel.
-45 m-nél a egy hasadék mennyezetéből lehet feljutni a 15-25 m-el magasabb kialakult 110 m hosszú felső szintre. Képződményekben ez a barlang leggazdagabb zónája, neve is erre utal: Szép-ág. E járatrész már az erős elcseppkövesedés fázisába jutott. Első szakaszában lévő két tágas emeletes termet kiterjedt (30 m2-es) hófehér cseppkőlefolyás borítja. Továbbá számos függő és néhány nagyobb állócseppkő (0,5-1 m-es ), valamint fejlett hegyes tűs kalcitokkal bélelt tetarátás medencék és nyomokban heliktitek díszítik. A felső szint második szakaszában keskeny szépen meanderező 30 m-es kuszoda (Piros tekercs) vezet vissza a fő-ág I-aknája feletti két tágas kürtő (10, 15 m) mennyezetébe.
A negyedik szakasz a fő nyelő járat -65 m-től a végpontig szép lépcsőzetességet mutat, ahol a 2-5 m átmérőjű korróziós aknákat (I-IV.) enyhén lejtő horizontális járatok kapcsolják össze. Ez a Molnár utcából nyíló I-akna 8 m-es letörésével kezdődik, majd 20 m vízszintes járat után a legmonumentálisabb 14 m mély 3x5 m átmérőjű II. aknával folytatódik. Ennek az aljából nyílik következő a 7 m-es letörés a III. akna, ahonnan az utolsó 10 m mély IV. aknáig 30 m-t kell megtenni a keskeny enyhén meanderező hasadékjáratban, érintve a legendás Csula-tanyát. Az akna alján 1-2 l/p hozamú kis ér csörgedezik, ami a végponti 25 m hosszú csaknem egészében bontott folyosó végében egy kis 2 m-es elagyagosodott gödörben, gyűlik össze és szivárog lassan el akadályozva a továbbjutást. A kutatók szerint a víz leszivattyúzásakor sem lehettet érezni a légáramlás megindulását, pedig az a felgyülemlő CO2 kiszellőzését segíthetné elő, és bizton jelezné a további légteres barlangjáratok meglétét. 

 
A lejtős, gyakran omladékos aljzatú járatokban hullámkagylók, különféle oldásformák, színlők, kisebb meanderek láthatóak. A bejárat alatti teremtől kezdődően a járatot változó gazdagságban különböző cseppkőképződmények díszítik: egyaránt megtalálható a függő és állócseppkő, tetarata, heliktit, ugyanúgy, mint a nagy felületeket beborító cseppkőlefolyások.
A robbantásos módszerrel végzett járattágítások a teljes barlang csaknem 10 %-ra kiterjednek, ami a barlang jellegét több ponton alaposan megváltoztatta. Számos helyen láthatóak a falon tört roncsolt mészkőfelületek, a talajon pedig a robbantási kőtörmelék depói is.
A Nemzeti Park a kutatás elősegítése érdekében az aknákba vaslétrákat helyezett el, melyeken közlekedve célszerű kötélbiztosítást alkalmazni. A teljes bejáráshoz kb. 3-4 óra szükséges.
A barlang fokozottan védetté nyilvánítását genetikája és a Vecsem-forrás karsztrendszerével való kapcsolata indokolta. A denevérek kisebb számban de rendszeresen felkeresik. A barlang bejárata le van zárva, melyet az alsó szakaszában feldúsult veszélyes mértékű széndioxid (CO2) mennyiség és az emeleti szint (Szép-ág) hófehér cseppkőképződményei külön indokolnak, ezért csak az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével látogatható. 

 
Irodalom:
1. 1.     Dénes György (1969): A Vecsem barlangrendszer - Turista magazin 1969/2; p. 8
2. 2.     Borsos László: (1976): A VMTE Tektonik (időközben Lakatos László) Barlangkutató Csoport 1976. Évi jelentése az évi munkájáról
3. 3.     MKBT Műsorfüzet 1979. január-február p.13.
4. 4.     BEAC (1993): A Kopaszgaly-oldali II. sz. víznyelőbarlang térképe.
 
 
 
 >Pócsa-kői-víznyelő jellegzetes bejáratát elérve (1,5 km) az útról balra derékszögben letérve (NYÉNY felé) haladunk tovább felfelé az erdős hegyoldalban. Mintegy 100 méter után egy töbröt érünk el, melynek alján található a barlang kibetonozott, vasajtóval lezárt bejárata.
 
Beszerelés: A barlangban az esetlegesen kötéltechnikát igénylő szakaszokon 1994-ben elhelyezett biztonságos vaslétrák találhatók.
 
Bejárási útmutató: A bejárati vasajtón átbújva egy rövid létrán lelépve, egy vízszintes majd egy függőleges, kissé szűkebb szakaszon áthaladva egy kőél tetején találjuk magunkat, amelyről a belső oldalán egy kis vaslétra segítségével mászhatunk le. Innen egy ferdén lejtő, enyhén omladékos járatszakaszban ereszkedhetünk lefelé minden nehézség nélkül. Kissé meredekebb és közel vízszintes szakaszok váltogatják egymást. A mélység növekedtével egyre több a cseppkőképződmény, és a nedvesség. Az első hosszabb kúszásra a Piros-tekercs ág elágazása előtt kerül sor, itt ha nincs szárazság már találkozhatunk az első komolyabb vízfolyással is. A rövid kúszószakaszból szép cseppkövek között bújunk ki. Itt, ha akarjuk, megkereshetjük a feljáratot a barlang egyik legdúsabban díszített részébe, a Szép-ág termébe (belépés csak mezítláb, avagy le a cipőkkel!), ahonnan a meglehetősen szűk Piros-tekercs meanderében préselhetjük tovább magunkat (benne megfordulni igen nehéz!), amely az I. akna tetejében csatlakozik ismét a főághoz. Ebben a járatban néhány komoly szűkületen kívül kitett mászások is nehezítik az ezen útvonalat választók dolgát. Nem feltétlenül ajánljuk ezt az útirányt.
 
A Szép-ág alatt továbbhaladva egy cseppkőfalhoz erősített rövid létrán lemászva egy meredeken lejtő járatszakaszba érünk, amely régen járhatatlanul szűk volt, most itt kisebb létrák segítik a lefelé haladást. A korábban használt rövid meanderes szakasz ma már jóval szűkebb, kényelmetlenebb. Innen kezdődik a barlang egyik hajdani legendásan kritikus pontja a Molnár-utca, amelyben ma már viszonylag "kényelmesen" kúszhatunk keresztül (több szakaszon már nem is kell kúszni csak oldalazva haladni!) és ennek a szakasznak a végén érjük el az I. akna bejáratát. Ez 6 méter mély. Vaslétrán mászhatunk le benne. Innen egy rövid, robbantásokkal tágított, meanderes szakaszon áthaladva érjük el az impozáns II. vagy Nagy-akna bejáratát, amely 16 m mély. A vaslétra eléréséhez egy keskeny párkányon kell az akna fölé óvatosan bemászni. A létráról lelépve egy teremben találjuk magunkat, melynek aljáról indul a III. akna. A 7 m hosszú létrán lemászva egy kisebb, mesterségesen összehordott, betonozással biztosított törmelékdepó tetején találjuk magunkat. Innen kezdődött a korábban hírhedten szűk, ma már sétálóutcává szelídült Csula-tanya. E szakaszon áthaladva sajnos tapasztalhatjuk a barlang levegőjének CO2-tartalmának rohamos növekedését. E járat végén az utolsó, IV. aknába leérve a végponti teremben találjuk magunkat, amelyből egy 15-20 m hosszú, sáros, bontott szakasz indul, amelynek végpontját e sorok írásakor is ostromolják a kutatók.

 
Befoglaló kőzete felső-triász hallstatti és középső-triász derenki mészkő, de helyenként palabecsípődések láthatók. Érdekesség, hogy a korábbi perm időszakból való kovásodott fa is előkerült belőle.
  

 
Az eltömődött víznyelőszáj bontását a 1969 júniusában a budapesti Toldi Gimnázium barlangkutatói kezdték meg. A nyelő mélypontjának kiásása volt a fő támadási pont. Az elmondások alapján a bontás felett létesített másik “kevesebb eséllyel kecsegtető” munkagödröt csak a tábor fegyelmét megzavaró diákok kényszerű munkahelyeként művelték. A szálkőfal tövében dolgozó büntetésüket töltő diákoknak előbb kedvezett a szerencse. Három napos kemény munka árán sikerült kibontaniuk a nyelőt. Az újonnan feltárt víznyelőbarlangba közel 200 m hosszan, és kb. -60 m mélységig hatoltak akkor le.
A feltárás óta eltelt évek során a diákok felnőttek és egynéhányuk beolvadt a Vörös Meteor csoportba, melynek az egyik tagszervezete a Tektonik Csoport volt. 1976-ban, egy nyári táborban több csoporttal összefogva Szenthe István vezetésével folytatták a feltárást. A később legendássá vált Molnár-utcán keresztül sikerült újabb 40-50 m járatot felfedezniük, amit a végén egy 8 m mély akna szakít meg. Ezen felbuzdulva megkezdték a barlang feltérképezését. Az alapos felmérés közben egy felső szintű cseppköves teremsorra bukkantak (Szép-ág), ahonnan további keskeny meanderező járat (Piros tekercs) vezetett vissza a 8 m-es akna mennyezetébe. A kerülő járat hosszát újabb 60-70 m-re becsülték. A szilvesztert övező napokban sikerült az aknából kivezető keskeny lyukat járhatóvá tenni és a következő 14 m-es aknába leereszkedni, ahonnan újabb 6 m-es akna vezetett tovább. Az alján azonban járhatatlanul szűk keskeny lyukon folytatódott tovább a barlang, de az elért csaknem –100 m-es mélység a kutatás folytatására bíztatta a kutatókat.
1977-re a közeli (130 m-re) Pócsakői-víznyelőbarlang térképével együtt elkészült a 404-es térképe és a két barlang egymáshoz való viszonya is felmérésre került. Négy csoport (FTSK, debreceni MHSZ és az Egyesült Izzó MHSZ könnyűbúvár Klub, valamint a Promontor SE) közösen adta be kutatási kérelmét. Korábban már vízfestéssel igazolták, hogy a 2200 m távolságra és 225 m-el mélyebben fakadó Vecsem-forráshoz tartozik a megismert víznyelőbarlang. Felajánlást tettek, hogy a Nagy Októberi Szoc. Forr. 60. évfordulójának tiszteletére újabb jelentős barlang feltárására tesznek kísérletet.
A régebben közmondásosan szűk barlang járatait mára már robbantásokkal tették könnyebben leküzdhetővé. Nem volt ez mindig így. 1979 november 6-án a Vörös Meteor kutatói a mélypont közelében jártak, mikor egyikük (Csöndör Gyula — "Csula") beszorult és nem tudott kimászni. A mentés hatalmas apparátussal, számos csoport és a Barlangi Mentőszolgálat bevonásával indult meg. Kezdetben a szűkület kézi vésésével próbálkoztak. Később a gépesített vésést tervezték, amit a közeli Tornaszentandrási bánya, a Határőrség, a Rendőrség, a Bódvaszilasi Tsz. és a kazincbarcikai bányamentők segítségével kezdtek megszervezni. A bajba jutott kutató kellemetlen helyzetéből két napos lelki rákészülés után azonban saját erejéből jutott ki. A kényszerpihenőre otthont adó fülkét azóta is "Csula-tanya" néven emlegetik. Ez a szerencsés kimenetelű baleset kísértetiesen hasonlít a korábban lezajlott Molnár-utca névadó (Molnár András) történetéhez, azonban akkor nem volt szükség ennyi ember mozgósítására és a szabadulás is sokkal kevesebb időbe tellett.
Az 1980-as évek elején további járattágításokkal vált ismerté az utolsónak számító 10 m-es akna, amiből egy 25 m hosszan kivezető vízszintes folyosót bontottak ki. Sajnos a végpont zónája igen gyengén szellőzik és gyakran Co2 feldúsulás is tapasztalható. Az itt elfolyó 1-2 l/p hozamú vizek remélhetőleg újabb aknalépcsőben folytatják az útjukat és ezzel is közelebb vezetnek a feltételezett 50-60 m-el lejjebbi, a Vecsem-forrásig húzódó horizontális vízvezető járatokhoz. Ennek megismerése valószínűleg egészen újdimenzióból mutatná meg az Alsó-hegyi karsztot, és talán közelebb vezetne a zsombolyok és a vízszintes patakos barlangok kapcsolatának vizsgálatához is.
Az elmúlt több mint három évtized alatt meg-megújuló kutatómunka eredményei - amit a kezdetek óta Szenthe István irányít - sajnos a barlangkutató társadalom előtt csak leginkább személyes úton váltak ismerté, mivel azok rendszerint nem kaptak nyilvános mindenki számára elérhető publicitást. A barlang teljes részletes térképe 1993-ban készült el a BEAC kutatói által, a Barlangtani Intézet támogatásával. 

 
A barlang felépítése viszonylag egyszerű: Egyetlen lépcsőzetesen lejtő időszakosan aktív víznyelőbarlang folyosó, mely közepén rövid felső szinttel tagolódik. A dél felé tartó barlangfolyosó 130 m horizontális kiterjedésű. A járatok irányát erősen befolyásolja a kőzet markáns tektonikája, ami a hasadék jellegben ismerhető fel.
 
Morfológiailag 4 szakaszra tagolható. Az első a -35 m mélységig húzódó bejárati omladékzóna. Itt a meredeken lejtő széles járatot számos kőtörmelékből álló kisebb álfenékrész tagolja szintekre. A bejárat egy keskeny hasadékaknába vezet le, benne egy kis létrával. A keskeny, enyhén lejtős járatból egy tágas terem oldalába lehet jutni. Felfelé haladva a nyelő mélypontja alá tart és ez jelenti a fő vízbefolyási pontot is. Lefelé a kövek között egyre mélyebbre bujkálva érünk el egy keskenyebb, magas hasadékot, ami a második morfológiai egység kezdetét jelenti. Ez a "legvízszintesebb" szakasz, mivel itt alig 100 m hosszban kevesebb, mint 30 m szintet veszít. Az eleinte még lemászásokkal tagolt tágas, cseppköves járat a Molnár utca hasadékát elérve jóval keskenyebb, alacsonyabb és enyhébb lejtésű lesz. Innen az addig főleg 200o-os irányú járat élesen megtörve 150o-os irányultságot vesz fel.
-45 m-nél a egy hasadék mennyezetéből lehet feljutni a 15-25 m-el magasabb kialakult 110 m hosszú felső szintre. Képződményekben ez a barlang leggazdagabb zónája, neve is erre utal: Szép-ág. E járatrész már az erős elcseppkövesedés fázisába jutott. Első szakaszában lévő két tágas emeletes termet kiterjedt (30 m2-es) hófehér cseppkőlefolyás borítja. Továbbá számos függő és néhány nagyobb állócseppkő (0,5-1 m-es ), valamint fejlett hegyes tűs kalcitokkal bélelt tetarátás medencék és nyomokban heliktitek díszítik. A felső szint második szakaszában keskeny szépen meanderező 30 m-es kuszoda (Piros tekercs) vezet vissza a fő-ág I-aknája feletti két tágas kürtő (10, 15 m) mennyezetébe.
A negyedik szakasz a fő nyelő járat -65 m-től a végpontig szép lépcsőzetességet mutat, ahol a 2-5 m átmérőjű korróziós aknákat (I-IV.) enyhén lejtő horizontális járatok kapcsolják össze. Ez a Molnár utcából nyíló I-akna 8 m-es letörésével kezdődik, majd 20 m vízszintes járat után a legmonumentálisabb 14 m mély 3x5 m átmérőjű II. aknával folytatódik. Ennek az aljából nyílik következő a 7 m-es letörés a III. akna, ahonnan az utolsó 10 m mély IV. aknáig 30 m-t kell megtenni a keskeny enyhén meanderező hasadékjáratban, érintve a legendás Csula-tanyát. Az akna alján 1-2 l/p hozamú kis ér csörgedezik, ami a végponti 25 m hosszú csaknem egészében bontott folyosó végében egy kis 2 m-es elagyagosodott gödörben, gyűlik össze és szivárog lassan el akadályozva a továbbjutást. A kutatók szerint a víz leszivattyúzásakor sem lehettet érezni a légáramlás megindulását, pedig az a felgyülemlő CO2 kiszellőzését segíthetné elő, és bizton jelezné a további légteres barlangjáratok meglétét. 

 
A lejtős, gyakran omladékos aljzatú járatokban hullámkagylók, különféle oldásformák, színlők, kisebb meanderek láthatóak. A bejárat alatti teremtől kezdődően a járatot változó gazdagságban különböző cseppkőképződmények díszítik: egyaránt megtalálható a függő és állócseppkő, tetarata, heliktit, ugyanúgy, mint a nagy felületeket beborító cseppkőlefolyások.
A robbantásos módszerrel végzett járattágítások a teljes barlang csaknem 10 %-ra kiterjednek, ami a barlang jellegét több ponton alaposan megváltoztatta. Számos helyen láthatóak a falon tört roncsolt mészkőfelületek, a talajon pedig a robbantási kőtörmelék depói is.
A Nemzeti Park a kutatás elősegítése érdekében az aknákba vaslétrákat helyezett el, melyeken közlekedve célszerű kötélbiztosítást alkalmazni. A teljes bejáráshoz kb. 3-4 óra szükséges.
A barlang fokozottan védetté nyilvánítását genetikája és a Vecsem-forrás karsztrendszerével való kapcsolata indokolta. A denevérek kisebb számban de rendszeresen felkeresik. A barlang bejárata le van zárva, melyet az alsó szakaszában feldúsult veszélyes mértékű széndioxid (CO2) mennyiség és az emeleti szint (Szép-ág) hófehér cseppkőképződményei külön indokolnak, ezért csak az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével látogatható. 

 
Irodalom:
1. 1.     Dénes György (1969): A Vecsem barlangrendszer - Turista magazin 1969/2; p. 8
2. 2.     Borsos László: (1976): A VMTE Tektonik (időközben Lakatos László) Barlangkutató Csoport 1976. Évi jelentése az évi munkájáról
3. 3.     MKBT Műsorfüzet 1979. január-február p.13.
4. 4.     BEAC (1993): A Kopaszgaly-oldali II. sz. víznyelőbarlang térképe.
 
 
 
 >Pócsa-kői-víznyelő jellegzetes bejáratát elérve (1,5 km) az útról balra derékszögben letérve (NYÉNY felé) haladunk tovább felfelé az erdős hegyoldalban. Mintegy 100 méter után egy töbröt érünk el, melynek alján található a barlang kibetonozott, vasajtóval lezárt bejárata.
 
Beszerelés: A barlangban az esetlegesen kötéltechnikát igénylő szakaszokon 1994-ben elhelyezett biztonságos vaslétrák találhatók.
 
Bejárási útmutató: A bejárati vasajtón átbújva egy rövid létrán lelépve, egy vízszintes majd egy függőleges, kissé szűkebb szakaszon áthaladva egy kőél tetején találjuk magunkat, amelyről a belső oldalán egy kis vaslétra segítségével mászhatunk le. Innen egy ferdén lejtő, enyhén omladékos járatszakaszban ereszkedhetünk lefelé minden nehézség nélkül. Kissé meredekebb és közel vízszintes szakaszok váltogatják egymást. A mélység növekedtével egyre több a cseppkőképződmény, és a nedvesség. Az első hosszabb kúszásra a Piros-tekercs ág elágazása előtt kerül sor, itt ha nincs szárazság már találkozhatunk az első komolyabb vízfolyással is. A rövid kúszószakaszból szép cseppkövek között bújunk ki. Itt, ha akarjuk, megkereshetjük a feljáratot a barlang egyik legdúsabban díszített részébe, a Szép-ág termébe (belépés csak mezítláb, avagy le a cipőkkel!), ahonnan a meglehetősen szűk Piros-tekercs meanderében préselhetjük tovább magunkat (benne megfordulni igen nehéz!), amely az I. akna tetejében csatlakozik ismét a főághoz. Ebben a járatban néhány komoly szűkületen kívül kitett mászások is nehezítik az ezen útvonalat választók dolgát. Nem feltétlenül ajánljuk ezt az útirányt.
 
A Szép-ág alatt továbbhaladva egy cseppkőfalhoz erősített rövid létrán lemászva egy meredeken lejtő járatszakaszba érünk, amely régen járhatatlanul szűk volt, most itt kisebb létrák segítik a lefelé haladást. A korábban használt rövid meanderes szakasz ma már jóval szűkebb, kényelmetlenebb. Innen kezdődik a barlang egyik hajdani legendásan kritikus pontja a Molnár-utca, amelyben ma már viszonylag "kényelmesen" kúszhatunk keresztül (több szakaszon már nem is kell kúszni csak oldalazva haladni!) és ennek a szakasznak a végén érjük el az I. akna bejáratát. Ez 6 méter mély. Vaslétrán mászhatunk le benne. Innen egy rövid, robbantásokkal tágított, meanderes szakaszon áthaladva érjük el az impozáns II. vagy Nagy-akna bejáratát, amely 16 m mély. A vaslétra eléréséhez egy keskeny párkányon kell az akna fölé óvatosan bemászni. A létráról lelépve egy teremben találjuk magunkat, melynek aljáról indul a III. akna. A 7 m hosszú létrán lemászva egy kisebb, mesterségesen összehordott, betonozással biztosított törmelékdepó tetején találjuk magunkat. Innen kezdődött a korábban hírhedten szűk, ma már sétálóutcává szelídült Csula-tanya. E szakaszon áthaladva sajnos tapasztalhatjuk a barlang levegőjének CO2-tartalmának rohamos növekedését. E járat végén az utolsó, IV. aknába leérve a végponti teremben találjuk magunkat, amelyből egy 15-20 m hosszú, sáros, bontott szakasz indul, amelynek végpontját e sorok írásakor is ostromolják a kutatók.

 
Befoglaló kőzete felső-triász hallstatti és középső-triász derenki mészkő, de helyenként palabecsípődések láthatók. Érdekesség, hogy a korábbi perm időszakból való kovásodott fa is előkerült belőle.
  

 
Az eltömődött víznyelőszáj bontását a 1969 júniusában a budapesti Toldi Gimnázium barlangkutatói kezdték meg. A nyelő mélypontjának kiásása volt a fő támadási pont. Az elmondások alapján a bontás felett létesített másik “kevesebb eséllyel kecsegtető” munkagödröt csak a tábor fegyelmét megzavaró diákok kényszerű munkahelyeként művelték. A szálkőfal tövében dolgozó büntetésüket töltő diákoknak előbb kedvezett a szerencse. Három napos kemény munka árán sikerült kibontaniuk a nyelőt. Az újonnan feltárt víznyelőbarlangba közel 200 m hosszan, és kb. -60 m mélységig hatoltak akkor le.
A feltárás óta eltelt évek során a diákok felnőttek és egynéhányuk beolvadt a Vörös Meteor csoportba, melynek az egyik tagszervezete a Tektonik Csoport volt. 1976-ban, egy nyári táborban több csoporttal összefogva Szenthe István vezetésével folytatták a feltárást. A később legendássá vált Molnár-utcán keresztül sikerült újabb 40-50 m járatot felfedezniük, amit a végén egy 8 m mély akna szakít meg. Ezen felbuzdulva megkezdték a barlang feltérképezését. Az alapos felmérés közben egy felső szintű cseppköves teremsorra bukkantak (Szép-ág), ahonnan további keskeny meanderező járat (Piros tekercs) vezetett vissza a 8 m-es akna mennyezetébe. A kerülő járat hosszát újabb 60-70 m-re becsülték. A szilvesztert övező napokban sikerült az aknából kivezető keskeny lyukat járhatóvá tenni és a következő 14 m-es aknába leereszkedni, ahonnan újabb 6 m-es akna vezetett tovább. Az alján azonban járhatatlanul szűk keskeny lyukon folytatódott tovább a barlang, de az elért csaknem –100 m-es mélység a kutatás folytatására bíztatta a kutatókat.
1977-re a közeli (130 m-re) Pócsakői-víznyelőbarlang térképével együtt elkészült a 404-es térképe és a két barlang egymáshoz való viszonya is felmérésre került. Négy csoport (FTSK, debreceni MHSZ és az Egyesült Izzó MHSZ könnyűbúvár Klub, valamint a Promontor SE) közösen adta be kutatási kérelmét. Korábban már vízfestéssel igazolták, hogy a 2200 m távolságra és 225 m-el mélyebben fakadó Vecsem-forráshoz tartozik a megismert víznyelőbarlang. Felajánlást tettek, hogy a Nagy Októberi Szoc. Forr. 60. évfordulójának tiszteletére újabb jelentős barlang feltárására tesznek kísérletet.
A régebben közmondásosan szűk barlang járatait mára már robbantásokkal tették könnyebben leküzdhetővé. Nem volt ez mindig így. 1979 november 6-án a Vörös Meteor kutatói a mélypont közelében jártak, mikor egyikük (Csöndör Gyula — "Csula") beszorult és nem tudott kimászni. A mentés hatalmas apparátussal, számos csoport és a Barlangi Mentőszolgálat bevonásával indult meg. Kezdetben a szűkület kézi vésésével próbálkoztak. Később a gépesített vésést tervezték, amit a közeli Tornaszentandrási bánya, a Határőrség, a Rendőrség, a Bódvaszilasi Tsz. és a kazincbarcikai bányamentők segítségével kezdtek megszervezni. A bajba jutott kutató kellemetlen helyzetéből két napos lelki rákészülés után azonban saját erejéből jutott ki. A kényszerpihenőre otthont adó fülkét azóta is "Csula-tanya" néven emlegetik. Ez a szerencsés kimenetelű baleset kísértetiesen hasonlít a korábban lezajlott Molnár-utca névadó (Molnár András) történetéhez, azonban akkor nem volt szükség ennyi ember mozgósítására és a szabadulás is sokkal kevesebb időbe tellett.
Az 1980-as évek elején további járattágításokkal vált ismerté az utolsónak számító 10 m-es akna, amiből egy 25 m hosszan kivezető vízszintes folyosót bontottak ki. Sajnos a végpont zónája igen gyengén szellőzik és gyakran Co2 feldúsulás is tapasztalható. Az itt elfolyó 1-2 l/p hozamú vizek remélhetőleg újabb aknalépcsőben folytatják az útjukat és ezzel is közelebb vezetnek a feltételezett 50-60 m-el lejjebbi, a Vecsem-forrásig húzódó horizontális vízvezető járatokhoz. Ennek megismerése valószínűleg egészen újdimenzióból mutatná meg az Alsó-hegyi karsztot, és talán közelebb vezetne a zsombolyok és a vízszintes patakos barlangok kapcsolatának vizsgálatához is.
Az elmúlt több mint három évtized alatt meg-megújuló kutatómunka eredményei - amit a kezdetek óta Szenthe István irányít - sajnos a barlangkutató társadalom előtt csak leginkább személyes úton váltak ismerté, mivel azok rendszerint nem kaptak nyilvános mindenki számára elérhető publicitást. A barlang teljes részletes térképe 1993-ban készült el a BEAC kutatói által, a Barlangtani Intézet támogatásával. 

 
A barlang felépítése viszonylag egyszerű: Egyetlen lépcsőzetesen lejtő időszakosan aktív víznyelőbarlang folyosó, mely közepén rövid felső szinttel tagolódik. A dél felé tartó barlangfolyosó 130 m horizontális kiterjedésű. A járatok irányát erősen befolyásolja a kőzet markáns tektonikája, ami a hasadék jellegben ismerhető fel.
 
Morfológiailag 4 szakaszra tagolható. Az első a -35 m mélységig húzódó bejárati omladékzóna. Itt a meredeken lejtő széles járatot számos kőtörmelékből álló kisebb álfenékrész tagolja szintekre. A bejárat egy keskeny hasadékaknába vezet le, benne egy kis létrával. A keskeny, enyhén lejtős járatból egy tágas terem oldalába lehet jutni. Felfelé haladva a nyelő mélypontja alá tart és ez jelenti a fő vízbefolyási pontot is. Lefelé a kövek között egyre mélyebbre bujkálva érünk el egy keskenyebb, magas hasadékot, ami a második morfológiai egység kezdetét jelenti. Ez a "legvízszintesebb" szakasz, mivel itt alig 100 m hosszban kevesebb, mint 30 m szintet veszít. Az eleinte még lemászásokkal tagolt tágas, cseppköves járat a Molnár utca hasadékát elérve jóval keskenyebb, alacsonyabb és enyhébb lejtésű lesz. Innen az addig főleg 200o-os irányú járat élesen megtörve 150o-os irányultságot vesz fel.
-45 m-nél a egy hasadék mennyezetéből lehet feljutni a 15-25 m-el magasabb kialakult 110 m hosszú felső szintre. Képződményekben ez a barlang leggazdagabb zónája, neve is erre utal: Szép-ág. E járatrész már az erős elcseppkövesedés fázisába jutott. Első szakaszában lévő két tágas emeletes termet kiterjedt (30 m2-es) hófehér cseppkőlefolyás borítja. Továbbá számos függő és néhány nagyobb állócseppkő (0,5-1 m-es ), valamint fejlett hegyes tűs kalcitokkal bélelt tetarátás medencék és nyomokban heliktitek díszítik. A felső szint második szakaszában keskeny szépen meanderező 30 m-es kuszoda (Piros tekercs) vezet vissza a fő-ág I-aknája feletti két tágas kürtő (10, 15 m) mennyezetébe.
A negyedik szakasz a fő nyelő járat -65 m-től a végpontig szép lépcsőzetességet mutat, ahol a 2-5 m átmérőjű korróziós aknákat (I-IV.) enyhén lejtő horizontális járatok kapcsolják össze. Ez a Molnár utcából nyíló I-akna 8 m-es letörésével kezdődik, majd 20 m vízszintes járat után a legmonumentálisabb 14 m mély 3x5 m átmérőjű II. aknával folytatódik. Ennek az aljából nyílik következő a 7 m-es letörés a III. akna, ahonnan az utolsó 10 m mély IV. aknáig 30 m-t kell megtenni a keskeny enyhén meanderező hasadékjáratban, érintve a legendás Csula-tanyát. Az akna alján 1-2 l/p hozamú kis ér csörgedezik, ami a végponti 25 m hosszú csaknem egészében bontott folyosó végében egy kis 2 m-es elagyagosodott gödörben, gyűlik össze és szivárog lassan el akadályozva a továbbjutást. A kutatók szerint a víz leszivattyúzásakor sem lehettet érezni a légáramlás megindulását, pedig az a felgyülemlő CO2 kiszellőzését segíthetné elő, és bizton jelezné a további légteres barlangjáratok meglétét. 

 
A lejtős, gyakran omladékos aljzatú járatokban hullámkagylók, különféle oldásformák, színlők, kisebb meanderek láthatóak. A bejárat alatti teremtől kezdődően a járatot változó gazdagságban különböző cseppkőképződmények díszítik: egyaránt megtalálható a függő és állócseppkő, tetarata, heliktit, ugyanúgy, mint a nagy felületeket beborító cseppkőlefolyások.
A robbantásos módszerrel végzett járattágítások a teljes barlang csaknem 10 %-ra kiterjednek, ami a barlang jellegét több ponton alaposan megváltoztatta. Számos helyen láthatóak a falon tört roncsolt mészkőfelületek, a talajon pedig a robbantási kőtörmelék depói is.
A Nemzeti Park a kutatás elősegítése érdekében az aknákba vaslétrákat helyezett el, melyeken közlekedve célszerű kötélbiztosítást alkalmazni. A teljes bejáráshoz kb. 3-4 óra szükséges.
A barlang fokozottan védetté nyilvánítását genetikája és a Vecsem-forrás karsztrendszerével való kapcsolata indokolta. A denevérek kisebb számban de rendszeresen felkeresik. A barlang bejárata le van zárva, melyet az alsó szakaszában feldúsult veszélyes mértékű széndioxid (CO2) mennyiség és az emeleti szint (Szép-ág) hófehér cseppkőképződményei külön indokolnak, ezért csak az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével látogatható. 

 
Irodalom:
1. 1.     Dénes György (1969): A Vecsem barlangrendszer - Turista magazin 1969/2; p. 8
2. 2.     Borsos László: (1976): A VMTE Tektonik (időközben Lakatos László) Barlangkutató Csoport 1976. Évi jelentése az évi munkájáról
3. 3.     MKBT Műsorfüzet 1979. január-február p.13.
4. 4.     BEAC (1993): A Kopaszgaly-oldali II. sz. víznyelőbarlang térképe.