A csoport rövid története A Papp Ferenc csoport az 1950-es évek elején alakult a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóiból és barlangászaiból. Kutatásaikat a Teresztenyei-forrásbarlangban kezdték, de az ottani kutatások nem jártak eredménnyel, nem sikerült a feltételezett nagy rendszerbe bejutniuk. Ennek a területnek a kutatását később a mostani FTSK vette át. Az '50-es évek nagy feltárás-sorozatainak sikerén felbuzdulva a csoport az 1954-es nagy nyári árvizet követően megkezdte a jósvafői Kis-Tohonya forrás mögött megnyílt árvízi forrásszáj kutatását. Az eltömődött járat kibontásával bejutottak a később Vass Imréről elnevezett barlangba. A felfedezés évében a magas vízállás miatt csak a Lagunás-szifonig jutottak el, de a következő évben annak leküzdésével az ismert járatok hosszát 1 km-re növelték. Ez a hossz egyébként azóta nem sokat változott, továbbjutási lehetőségek főleg az állandóan vízzel telt alsó járatokban és a barlang végpontját jelentő Cyklopsok-csarnoka alá nyúló Vizes-ágban lehetnek. A barlang első térképe 1956-ban készült Maucha László és Sárváry István szerkesztésében. Papp Ferenc, a Budapesti Műszaki Egyetem professzorának kezdeményezésére a Vass Imre barlang és a környező karsztterület tudományos vizsgálatára épült 1957-ben a jósvafői kutatóállomás, mely 1968-ig a Műegyetem, majd 1985-ig a VITUKI kezelésében működött. Az itteni szakembergárda munkájának köszönhetően a Vass Imre barlang az ország egyik legkutatottabb és legjobban műszerezett barlangja lett. Több mint harminc évig folytak a rendszeres hőmérséklet- és csepegésmérések, radon- valamint biológiai vizsgálatok, és az elsők között mutatták ki az árapály-jelenség hatására bekövetkező kőzetmozgásokat is. A csoport dr. Papp Ferenc halála után vette fel a professzor nevét. Gárdája elsősorban a Kutatóállomás dolgozóiból került ki (Adamkó Péter, Borzsák Péter, Cser Ferenc, Czájlik István, Izápy Gábor, Kérdő Péter, Maucha László, Prágai Albert, Szilvay Péter... és még sokan mások). Jelentősebb kutatási pontjai: Nagy-oldali zsomboly, Musztáng-barlang, Kuriszláni beszakadás, Gergés-lápai víznyelőbarlang, Kossuth-barlang, és a legutóbbi időben az István-lápai barlang. A csoport tradicionális területe Jósvafő és környéke, olyannyira, hogy régi tagjaink (elsősorban szüleink) közül többek házat is vettek a faluban.
A legutóbbi években a feltáró kutatás mellett előtérbe került a sportcélú barlangjárás és magashegyi túrázás is. A közelmúlt barlangversenyein (1992-től) csapatban és egyéniben is több első helyet nyertünk (Maucha G., Csekő Á., Szabó L., Szabó K., Ligeti M.). Néhányan immár rendszeresen járnak az olaszországi Michele Gortani rendszerbe, ahol az elmúlt években a magyar kutatókból alakult csapatok igen jelentős feltárásokat végeztek (ld. Műsorfüzet - 1998. május-júniusi száma). A csoport "magashegyi" frakciója eljutott a Kaukázus, az Altáj és az Aláj-hegység ötezres csúcsaira, túrázott az Északi-sarkkörön túl.
1992. Altáj-hegység. Ez volt a csoport első komolyabb túrája, amelyen a csapat három tagja (Borzsák S., Maucha G., Szentirmay A.) és egy "kültag" (Surányi G.) vett részt. Orosz hegymászók meghívására és vezetésükkel három hetes kalandozásban és hegymászásban volt részünk a szibériai Altáj orosz területein. A túra alatt feljutottunk a hegység két legmagasabb, 4000 m feletti csúcsára.
1993. Svédország. Hatan töltöttünk három hetet Európa utolsó érintetlen ősvadonában, az Északi-sarkkörtől 150 km-re északra fekvő svédországi Sarek és Kebnekaise nemzeti parkokban. A 360 km-es gyalogtúrába belefűztük a terület legmagasabb, gleccserekkel tarkított, ámbár "csak" 2000-es csúcsait is.
1994. Kaukázus. Megintcsak egy külső taggal, valamint orosz barátunk kíséretében nyolcan vágtunk neki a Kaukázusnak. Bár teljesítményünket nagyban visszavetette a helyi higiéniai körülmények okozta komoly és folyamatos hasmenés, mégis feljutottunk a Malenykij-Ponguzorunra, az Uzsba-platóra és az 5634 m magas Elbruszra is. 1995. Aláj-hegység Tadzsikisztán és Kirgizia területén, a Pamír tőszomszédságában található a fél Alpoknyi Aláj-hegység. A 24 napos túrán ismét nyolcan vettünk részt, szintén orosz barátunk, Tolja kíséretében (ő tolja a banda szekerét...). Fő célunk az 5621 m-es Szkalisztij csúcs volt. Nagy élmény volt az őslakos tadzsikok és kirgizek vendégeként belepillantani az ottani emberek életébe, akik itt a világtól elzárva a természeti népek nyugalmával élik hétköznapjaikat. Személyükben igen vendégszerető embereket ismertünk meg, ami nem kis mértékben javította a túra hangulatát.
1996. Altáj újra. Négyen tértünk vissza az Altájba, ezúttal 30 napos túrára. 50 kg-os hátizsákokkal vágtunk neki a hegységnek, és nagyjából/teljesen bejártuk az Orosz-Altájt. Megmásztuk a három legjelentősebb négyezres csúcsot, valamint néhány háromezrest is. Ugyanezen a nyáron a BEAC-cal karöltve fantasztikus 10 napot töltöttünk a Pádis-fennsíkon, ahol 15 barlangot jártunk be. Úgy döntöttünk, IDE MÉG ÉRDEMES VISSZAMENNI!
1997. Lukina Jama és Erdély. 1997. nyarán a több csoportból szerveződött Lukina Jama expedíció tagjaként a csoport három tagja jutott el a barlang -1392 m mélységben lévő végpontjára. Az előző évi erdélyi tapasztalatokon felbuzdulva tavaly is elmentünk Pádisra - élményekben ez sem maradt el az előző évektől. A bejárásra érdemes barlangok közül néhány: Csodavár, Gemanata-zsomboly, Fekete-barlang, Zapodie, Szamos-bazár (bár ebben nem is a barlang a legjobb), Fekete-zsomboly.
Jelenleg a Terézvárosi Tömegsport Szövetség Papp Ferenc barlangkutató szakosztályaként működünk. A közelmúlt alapfokú tanfolyamainak köszönhetően taglétszámunk eléri a 30 aktív főt.
Csoportvezető: Hlavács György,
Elnök: Maucha Gergely.
A klubnap: szerda este 7-től, klubhelyiség: Bp., V. kerület, Bajcsy Zsilinszky út 5.
A nyárra némi feltáró munka mellé túrákat tervezünk a környező országok barlangjaiba (Ausztria, Erdély, Olaszország, Szlovénia, Horvátország) és hegységeibe.